„alán 14 vagy 16 év felett már dönthet úgy, hogy nem akarja a láthatást. ”
Azt azért nem.
Gyerektartás és láthatás
Nem tudom, szerintem a 12 év feletti gyermek véleményét már figyelembe veszik (mármint a bíróságon, utána, ha a láthatás már szabályozva van, akkor aszerint kell cselekedni), és talán 14 vagy 16 év felett már dönthet úgy, hogy nem akarja a láthatást. Pontosan nem tudom.
Természetesen ha KONKRÉT OKA van annak, hogy nem akar a gyerek menni (bántják, nem törődnek vele), akkor a gyámhivatalnál lehet ezt jelezni.
Egyébként nincs olyan, hogy "kirakja az ajtóba". A gyereket, az ítélet szerint át kell adni a jogosult félnek, a meghatározott helyen és időben.
Köszi.
A 10 éves gyereket nem fogja érdekelni a bírósági határozat. Olyankor mi van ha nem megy? Anya kirakja ajtóba a gyereket de az nem megy oda az apjához mikor jön érte ilyenkor akkor mi van? Rendőrök viszik el heti egyszer a gyereket? Ez lenne a kérdés.
Egyébként mikorról számít a véleménye?
Koszi
bigdady,
A bíróság nem "állapít" meg közös felügyeletet, azt kizárólag jóváhagyja a felek megállapodása alapján.
Ha per lesz a gyermekelhelyezésről, akkor megegyezés híján a bíróság az egyik szülőt jelöli ki törvényes képviselőnek, és szabályozza a gyermekláthatást (és -tartást).
Egy 10 éves gyerek véleménye nem döntő ilyen kérdésben. Ha nagyobb lesz, majd dönthet úgy, hogy nem akar menni láthatásra.
Sziasztok
Jelenleg válás óta a gyerek fele fele arányban van anyánál apánál közös felugyelet vagy higy hívják lett anno megállapítva konkrétumok nélkül de gyerek anyánál akar többet lenni apjánál nem szeret annyira ezért sokszor nem akar elmenni nem alszik ott stb.
Apa bírósággal fenyegetőzik. Mi van ilyenkor a bíróságon? És attól hogy papírja lesz az apának mi történik ha a gyerek akkor sem akar menni hozzá? Köszönöm (10 éves)
Üdv mindenkinek!
Lehet inkább gyámügyi,mint jogi kérdésben írnék,amire köszönöm a választ! A páromat előző férje otthagyta csecsemő korú gyerekkel, idő közben 5év után lezajlott válóper alkalmával a láthatási jogával az apa mindenképp élni akart,ami meg is lett neki ítélve.
Milyen jogi eszközök vannak olyankor egy kizárólagos felügyelettel bíró anya kezében,ha az apa megítélt láthatásra elviszi a gyereket,de az esetek jó részében nincs vele a gyerek ezen idő alatt sem?
Konkrétan minden második hétvégén elviszi a páromtól a közös gyereküket az apa egész hétvégére, de a láthatás mint olyan nem megvalósul,hanem inkább egy veszélyeztetésbe megy át. Az apa elviszi az épp aktuális lakóhelyére a gyereket, ott kirakja aztán megy a dolgára,vagy jobbik esetben dolgozni,vagy focizni stb. Az ilyen hétvégéken az apja új nőjével van a gyerek nagyon sok esetben vagy az apa idős szüleivel.Természetesen ezekre kínosan ügyel az apa,hogy le ne bukjon,csak a gyerek nől,megered a nyelve,aztán konkrét telefonos lebukás vagy beismerés is történt már az apa részéről nem egyszer,amikor az anya felhivta,hogy megkérdezte hogy van a gyerek. A gyerek, miután a kétnapos vagy hosszu hétvégés elvitel után hazahozza,vagy már akkor,vagy a következő napokban nagyon sokszor betegeskedik,megfázásos ,köhög ,stb... (ilyenkor általában egy hét hiányzás és betegállomány anyának is otthon vele,ezáltal gyereknek óvodából,anyának munkából kiesés ) nyilvánvaloan nem figyel rá az ,akinek az apa lepasszolja, elvileg semmi köze nem lenne hozzá,hiszen a láthatás az apának van megítélve,nem az apa épp aktuális nőjének,nem apai nagyszülőknek és nem egyéb vadidegen embereknek.
Kérdésem az lenne,hogy ilyenkor mi a teendő? Ezzel a gyámhatóság tud kezdeni valamit,esetleg megszüntetni,korlátozni a láthatást?
A gyerek egészsége, lelki fejlődése ,és maga a láthatás sem megfelelő így.
Köszönöm
Kovács_Béla_Sándor Úr! Köszönöm a korrekt jogi segítségnyújtást.
Váltani sehogy. Kifogást benyújthatsz a mulasztás miatt - a végrehajtónál, a foganatosító bíróságnak címezve.
Tiszteletem! 2 és fél év után ismét munkába állt kislányom apukája aki nagyon szezonálisan fizetett gyermektartásdíjat a 11 év alatt- csak incasso által amikor a VH tudott tiltani munkabéréből. Kérdésem: OEP által, egészségbiztosítási járulék fizetése, Kormányhivatal- ismét " betalálta " a VH. Azonban a korábbi korrekt Dr. Horváth Tamás VH iroda helyett egy új bp.-i VH-t jelöltek ki, aki szabályosan " ül az ügymeneten". 5 évre visszamenő gyermektartásdíj hátralék incasso van folyamatban apa- adós ellen: már bejelentett munkahelyet is létesített, a VH még mindig nem utal, sem postai úton nem kézbesítenek számunkra gyermektartásdíjat, jogerős bírósági ítélet, VH ellenére. Milyen módon lehet Végrehajtót, végrehajtó irodát váltani? Bírósághoz, Kúriához, kihez kell fordulni ilyen ügymenetben? Köszönöm a válaszokat előre is.
22-23-24-25-26-27-28...
Kedves KBS! Pont azért írtam oda az érzelmi hátteret, hogy ne az legyen, hogy „ellennevelő szülő” vagy micsoda erre a trendi kifejezés szöveget kapjam. Higgyétek el, a jóhiszeműség nem a gondviselő oldaláról hiányzik. A rendőrök is tudják, akik a különélő szülő aktáit ismerik, akiket mindig kihív a különélő szülő, ha az 5 éves gyerek nem akar elmenni…. ez mindig jó hatással van egy 5 éves gyerek lelkivilágára ....
Igazából kizárólag a szakmai véleményed(etek) érdekel, de gondoltam elejét veszem az előzőnek ezzel a kis „háttér infóval”.… de nem sikerült.
Fordítsunk! Különélő szülő mikor hozhatja el a gyereket, ha az utolsó tanítási nap október 22.?
Istenem... (Feltételezem, hogy te ezt "jóhiszemű együttműködésnek" gondolod.)
A következő kérdésben kérem a segítségeteket. Ha minden erről szóló tájékoztató szerint (iskola honlapján is) csak az olvasható, hogy az „őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 22.”, akkor az őszi szünet első napja október 23.?
Ha a különélő szülő nem ment a gyerekért a mai napon, akkor ugye nem hivatkozhat (megalapozottan) arra, hogy az október 23. nemzeti ünnep, az nem az őszi szünet első napja?
(A bírósági egyezség szerint a „szünet első napján 8.00 órakor” kell átvenni a gyereket.)
Előre is köszönöm, ha foglalkoztok a kérdéssel. A kisgyerek sérelmére követett már el bűncselekményt a különélő szülő, a gyereknek nem mindegy, ha holnap is ott kell állnia, hogy jön vagy nem. A gondozó szülő úgy értelmezte, hogy október 23-án eleget tettek a kötelezettségüknek.
Kérhetsz letiltást.
Jó napot!
Abban kérnék tanácsot hogy van egy enyhén ért.fogy 18 éves fiam aki még tanul.Jelenleg 25 ezer forint gyerektartást fizet rá az apuka havonta elég nehézkesen.Együtt él egy nővel akinek van 3 gyereke.
A kérdésem hogy érdemes bírósághoz fordulnom hogy könnyebben fizessen? Illetve ha olyan netto 220.000 ft a fizetése akkor többet kaphatnék mint a most szóban megállapodott 25.000 ft?
Előre is köszi a választ.
(kieg.: "folyamatos"-ként ami szerepel a törvényben, az nem úgy folyamatos, hogy "középiskola után egyből". Hanem úgy, hogy nem hagy ki csak úgy féléveket, éveket. De ez CSAK akkor számít már, ha egyáltalán elkezdte azt a képzést. Azelőtt nem értelmezhető.)
Zsuukka,
Félreolvastál valamit. Ilyen nincs a Ptk.-ban.
Folyamatosról nincs szó, "indokolt időn belül" van.
Magyarán, ha úgy érted, hogy "megszűnt" a tartási kötelezettség (ami szintén nincs a Ptk.-ban, pont fordítva, a tartási kötelezettséget írja elő, nem azt, mikor NEM kell eltartani a gyermeket), és aztán sose "éled fel" újra, akkor az hülyeség.
Amíg nem tanult, de már nagykorú volt, és tartásra sem szorult rá (!), akkor nem kellett volna fizetni arra az időszakra.
Ha elkezdi az egyetemet, és ez az első alapképzése, akkor arra fizetni kell a gyermektartást. Ha 25 éves elmúlik, akkor már csak rendkívül indokolt esetben, de addig főszabály szerint kell fizetni.
Tisztelt Szakértők,
Elvált szülők vagyunk, gyermektartási fizetési kötelezettséggel. A nagykorú gyermek a 2018/19. tanévvel befejezte a középiskolai tanulmányait. 1 évig nem állt fenn tanulmányi jogviszonya a gyereknek. 2020/21. tanév kezdésével nyert felvételt felsőfokú intézménybe.
A Ptk. 4:220 § alapján a gyerektartás csak folyamatos tanulmányok folytatása esetén áll fenn.
Kérdésem lenne, ha a gyermek egy évig nem tanult, akkor azzal meg is szünt a gyermektartás fizetési kötelezettség?
Köszönöm a segítséget.
Ha a Polgárok személyi adat- és lakcímnyilvántartásában szereplő címre tetszik küldetni bármit (fizetési meghagyást, bírósági idézést), akkor az Ő sara, ha nem kapja meg alapvetően...
Ha biztos az igazában, az fmh-t nyugodtan próbálja meg...
Azt azonban tudnia kell, hogy tartásdíjat csak 6 hónapra visszamenőleg lehet érvényesíteni, egyébként csak legfeljebb akkor és kizárólag 3 éven belül, ha a jogosult késlekedését alapos okkal tudja igazolni.
Fizetési meghagyás csak lejárt tartásdíjra bocsátható ki, a lejártságot a közjegyző külön - a jogosult előadásán túl - nem vizsgálja, azonban a fizetési meghagyás folytán perré alakuló eljárásban a lejártság tényének megdőlése okozhat gondokat...
Már csak azért is érdemes "perelnie", mert a tartásdíj állam általi - gyámhatóság határozata alapján történő - megelőlegezésének feltétele a jogerős bírósági határozat csatolása a kérelemhez...
Sziasztok,
próbálom röviden összefoglalni az elmúlt évek káoszát.
A lányom apjával 9 éve szakítottunk. Magyarország és külföld között ingázik, nem ismerem a lakcímét, egyedül azt tudom, hogy az édesanyja hol lakik, itt Magyarországon. A közös lányunkat magánéleti okokra hivatkozva 9 éve nem látogatja, semmiféle kapcsolatot nem tart fenn vele. 2015-ben született egy ügyvéd által elkészített megállapodás, miszerint havi 30 ezer forint tartásdíjat utal. Ez így is volt, 2019-ig.2019-től egy évig nem fizetett gyerektartást, teljesen eltűnt, telefonra, emailre nem reagált. Újra felbukkant, idén nyáron, és fizeti a gyerektartást néhány hónapja, illetve azt is beigérte, hogy a tartozását is rendezi. Arra hivatkozott, hogy munka nélkül van, és amikor külföldön él, akkor sincsen bevétele. Jogerős fizetési meghagyásom van, a tartozás kb, felére, most szeretnék egy újabbat készíttetni közjegyzővel, hogy a teljes összeg végrehajtható legyen. Az első fizetési meghagyást ügyvéddel készíttettem, előtte felszólító levél is kiment neki, de mint kiderült, teljesen feleslegesen, hiszen az a lakcím már régen elavult. Az ügyvéd mossa kezeit, ő elvégezte amunkát, amivel megbíztam. Sajnos az apukára nagyon jellemző a hazudozás, illetve ami a legnagyobb gond, az az, hogy fogalmam sincsen hol él. Véleményem szerint van jövedelme, külföldön,és kifejezetten jól, de erre bizonyítékom nincsen. Van értelme elvinni bíróságra az ügyet? Hogy idézzék be, legyen kötelezett arra, hogy a havi tartásdíjat utalja? Vagy ez egy olyan jogi hézag, amit el kell fogadjak, és örüljek, ha fizet? Segítsetek kérlek.Köszönöm előre is.
Kittina72,
Az exednek fizetnie kell.
Amíg a bírósági határozatot nem változtatják meg, addig köteles fizetni, és pont.
Kivéve, ha a jogosultság feltételei megszűnnek, akkor neked kötelességed ezt a bíróságon bejelenteni.
Esetekben erről nincs szó :
„Ptk. 4:220. §(3) A szülő nem köteles nagykorú, továbbtanuló gyermekét eltartani, ha
...
- a gyermek tanulmányi és vizsgakötelezettségének rendszeresen, önhibájából nem tesz eleget”
Ha egy vizsgája nem sikerült, az még messze nem ok a gyerektartás megszűntetésének.
Mondd meg neki, hogy rohadt gyorsan utalja az elmaradásokkal együtt, különben azonnal végrehajtást indíttatsz ellene, akár 6 hónapra visszamenőleg is.
Kérj végrehajtást! (És örüljön, ha nem hat hónapra visszamenőleg kéred.)
„Nyilván nem annyi sok esetben, de én az elvi elosztásról beszélek most.”
Kurvára kevés, de elvileg persze "kiveHETi" a részét belőle. De hát mi a pélónak beszélgetnénk elvi lehetőségekről? Elvileg el se kellene válniuk ennnyi erővel.
@szomorú örökös: Jó, nem hiszem Én sem magamról, hogy a saját - még nem létező - gyerekemmel ezt megtenném, de biztos megtanítanám a kedves "másik félnek", hogy hol lakik az úristen...
drbjozsef
„Egy átlagos gyerektartásból kell ám fizetni az iskolakezdést , a ruházkodást, meg a nyári tábort is. Meg minden időszakos nagyobb kiadást. És azoknak gyakran a töredékét sem fedezi.”
Viszont két szülője van általában egy gyereknek, így mindkettő kiveheti belőle a részét anyagilag is, ne így számold, hogy a gyerektartás mindent kell, hogy fedezzen. Tehát az egyik szülő által fizetett gyerektartás általában kb. a fele kell legyen annak. Nyilván nem annyi sok esetben, de én az elvi elosztásról beszélek most.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02