Mert neki azt mondták, hogy ennyit bír el a fizetése. Azt viszont egyáltalán nem bírja el a fizetése, hogy 15 napon belül fizessen ki 30 e Ft perköltséget részemre, és 30 napon belül 45 ezer Ft babakelengye pénzt, plusz meg már járni fog a rendszeres gyerektartás meg a tartozás.
azt nem veszik figyelembe, hogy a 264 e Ft hátraléka nem annyit ér majd három év múlva???
Gyerektartás és láthatás
De, erre való a késedelmi kamat.
azt kérhetek? Késedelmi kamatot?
Kedves Monalisa1 és Obudafan!
Megint a segítségeteket szeretném kérni. Már régebben is segítettetek nekem egy ügyben, most idéznék a régi levélváltásunkból.
"Juti31
Ha közös a szülői felügyületei jog, akkor az anya önkényesen nem költözhet a gyermekkel másik városba, de még csak a város másik kerületébe se, mégpedig azért nem, mert a gyermeket nem vonhatja ki az apa eddigi látóteréből.
Ahhoz hogy költözhessen, az apa írásbeli jóváhagyó beleegyezése szükséges – vagy maradnak ott a gyermekkel ahol most laknak.
Vagyis az eddigi láthatást/kap¬csolattartást újra kell szabályozniuk, ha esetleg ez nem menne, akkor a bíróság dönt majd – de akkor addig a költözés nem történhet meg, különben az apa bejelentésére a rendőrség visszahozza a gyermeket, akár minden egyes esetben…, egyúttal az anyát a gyámhivatal bírságolni fogja.
Általában aki költözik: 1. a másiknál felmerülő közlekedési többletköltséget kénytelen állni.,
vagy a bíróság akként rendelkezhet: 2. a gyermeket az anya minden egyes esetben köteles fele útra előre vinni és érte menni., 3. vagy eleve csakis az anya hozza-viszi a továbbiakat a gyermeket.
Tehát háromféle a lehetséges megoldás, vagyis az apa ne hagyja magát!"
Most az lenne a kérdésem, hogy az utolsó bekezdésben leírtakat- tehát, hogy az elköltözött szülőnek kell állni az utazáshoz kapcsolódó költségeket, illetve annak egy részét- hol találom a családjogi törvényben? Már többször átolvastam, de erre vonatkozót nem találtam.
Segítségeteket előre is köszönöm!
Juti31
Tico! Ajtóstól a házba?? HA most nem engedi éppen a telefont hagyd rá! Tudod a nőknek is ( mint neked is ha úgy vesszük) az egójuk megsérül egy ilyen helyzetben. Máson nem tud uralkodni, csak a kicsin és ez által rajtad! És ez vígasztalja, és kárpótolja őt lelkileg hogy téged gyötörhet! Ha visszadobod a labdát az elején ez lesz késöbb is. Hagyd rá! Eltelki pár hét, vagy hónap is, megnyugszik,majd csak engedi a telefont. Nekem öcsém járt így, hogy amikor a nagyijánál volt ( az ő nagymamájánál, ez kicsit bonyolult, hogy miért az övé, így nem térnék ki a részletekre) és hazajött telesen letargiába esett és még pszichológushoz is vitték anyámék. Havonta , kéthavonta ez volt!!! A suliban rontott, otthon kezelhetetlen lett egy két hétig stb. Amikor évente 1-2 alkalomra redukálódott a látogatás a helyzet megoldódott. Meg menetközben felnőtt ő is! Ennyit dióhéjban arról hogy a gyereknek mit jelent ha egymás ellen hangolják. Az anyának meg fáj ha jól érzi magát nálad és ezért lelki terrort tarthat. 6 éves gyerek elég nagy ehhez hogy felvegye.
Szerintem NE csinálj műsort ebből! Meg jogi kérdést, mert csak rontasz a helyzeteteken! Ki kell várni!!! HIDD EL!!!!!! NYUGI!!!!!
„Most az lenne a kérdésem, hogy az utolsó bekezdésben leírtakat- tehát, hogy az elköltözött szülőnek kell állni az utazáshoz kapcsolódó költségeket, illetve annak egy részét- hol találom a családjogi törvényben? Már többször átolvastam, de erre vonatkozót nem találtam.”
nem véletlenül nem találtad meg :)
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Akivalaki # 2008.12.15. 22:29
nem értünk egyet.
Az az "anya" aki lelki terrorral tartja sakkban a gyermekét, eszközül használja, hogy másnak fájdalmat okozzon, vagy elzárja a különélő szülővel való kapcsolattartástól esetleg ellene hangolja, az teljesen alkalmatlan a gyermeke nevelésére.
Ezzel mondjuk a vonatkozó ítéletek és törvényi kommentárok is egyetértenek.
Jobb helyen van a gyermek szinte bárki másnál.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Egyetértek Wasp.
Ez már kimeríti a kiskorú veszélyeztetését is szerintem.
Minden egyes napról feljegyzést készítek! Elviszem azt is holnap ügyvédemnek, hogy olvassa át az elmúlt hónap történéseit. Amit eddig tudott, ő is azt mondta, hogy adjak be ellenkeresetet gyermekem nálam való elhelyezésére.
Nem adtam be, mert akkor a lent leírtakat is figyelembe vettem. Pedig lehet, hogy jobb lett volna!
Most tudtam meg azt is, hogy feleségem megemelte ikerlányaink napi zsebpénzét házasságunk megromlása után. Azt már júniusban is tudtuk, hogy ikerlányaink velem maradnak. Próbálta befolyásolni őket! Ennek ellenére mégis velem maradtak.
Várom a holnapot.
Kevdves Wasp!
Nos jogilag lehet hogy igazad van, sőt biztos! Viszont ez ideig óráig tart egy átlagos nőnél, ( hónapok talán év ) amíg bele nem szokoik az egyedüllétbe. Nem sajnálni akarom csak az ellenkező oldal fejével is gondolkodni kell mielött fejjel megünk a falnak! Lehet, hogy teljesen jogosan neki itélik a gyereket, de ezzel a további élete a nyertesnek a tönkremenetel felé veszi útját! Úgy idegileg, mint anyagilag! Lehet kérni asszonytartást, el lehet menni munkanélkülire is, amivel "igazolni lehet a sanyarú sorsot, meg a félé házat is ki lehet perelni a másik alól..
Hallottam egy esetet, ahol a szekrényt a pasi hossszában vágva osztotta el..... Na hiányzik ez valakinek? Pereskedhetnek de csak a lőállás lesz mélyebbre fúrva!
Tico! Az ügyvéded jót akar! Főleg magának! Minél többet pereskedtek annál több lesz neki!
Ő mindenképp jól jár, ti meg egymásnak estek! Ídegeskedsz, és nem lesz egy nyugodt perced sem mert az azzson megkeseríti az életed! A gyerekek meg még jobban sérülnek! Főleg a kicsi! Effelé haladsz ne is haragudj, de majd te magad is belátod fél év múlva.
Mindenki a maga sorsa kovácsa! Szokták mondani.
én azért azt mondanám, hogy a gyermek sorsa és boldogsága az elsődleges, azt nem lehet forintosítani.
Ha úgy gondolod, hogy az ügyvéded a saját érdekeit nézi, nem a tiedét (a gyermekedét), akkor azonnal válts egy másikhoz!
Akivalaki: saját nevemben és esetlegesen egyetértő fórumtársaim nevében a leghatározottabban visszautasítom a feltételezést, hogy ilyen szempontok alapján válaszolnánk meg egy kérdést! Kérlek ne feltételezz ilyent, és terjeszd ezt a nézetet! Kösz.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Kedves _Wasp_!
Kifejtenéd bővebben?? Szóval erre nincs törvény?
Köszönöm! :-)
Juti31
törvények minden részletet nem szabályozhatnak, így ezt sem teszik. A bírók ezért ilyenkor viszonylag szabadon dönthetnek, viszont ebben a kérdésben aránylag következetes a joggyakorlat: megállapodás hiányában az elköltöző szülőnek kell viselnie az utazás terheit - legalább részben.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
„Szeretnék segíteni, de csak abban, amiben a jog engem kötelez! ”
ez tetszik. :)))
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
A láthatás/kapcsolattartás dolgában próbálj az apával új megállapodásra jutni mert a jelen 2 hetenkénti gyakoriság a távolság (= 2x350 km) miatt a továbbiakban nem reális - sem a gyermeknek sem a felnőttnek.
Ha vonattal történik a transzport a közbenső átszállás miatt az oda-vissza utazás valószínűleg nagyon elhuzódik = időigényes és fárasztó, autóval meg nem csupán benzinpénzt jelent mint költség hanem a kocsi amortizálódása...
A továbbiakban javasolt lenne az óvodai szünetek ideje alatti kapcsolattartásban megállapodni - ez a realitás.
Ha nem tudtok egyezségre jutni végső esetben a kérdésben majd dönt a bíróság - és egyúttal a felmerülő költségek dolgában is.
Zárójelben írom: szélsőséges esetben dönthetnek úgy is, hogy köteles vagy a gyermeket visszavinni az előző lakhelyére, vagyis cuccolsz te is vissza...
Monalisa
laikus hozzászóló
„Az anya, ha elköltözik akkor viselje az anyagi terheket?”
Az anya, ha elköltözik akkor AZ APA viselje az anyagi terheket?
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Szia Monalisa, rég jártál a fórumon!
Kedves guba!
Egészségi probléma volt az oka...
baba5!
Mint írtam: az összes tényt/körülményt mérlegelve egész valószínűleg nem fognak kötelezni a visszaköltözésre, azonban az apának joga van (...) a gyermekkel való rendszeres találkozásra = kapcsolatra, azonban éppen a körülmények megváltozása okán a továbbiakban ritkábban majd.
Tudnám javasolni, hogy a kérdéssel kapcsolatban fordulj bírósághoz, valamint a tartásdíjról is jogerős végzés a kezedben - a még hátralévő 10-15 év hosszú idő...
Kívánok békés, boldog házasságot!
Ha lesz egy kis időd olvassad vissza ezt a topicot, mások közel hasonló esetéből/problémájából - és az arra kapott válaszokból - sokat lehet tanulni, hasznosítani.
Örvendetes, hogy a kislány JÓ helyre került, vigyázz valamennyiötökre.
:))) Szia Mona örülök Neked!
Köszönöm.
Kedves Wasp!
Félre értettél, nem feltételezem hogy nem segíteni akarnátok, sőt ellenkezőleg. Úgy látom sokszor a jog jelenti az akadályt egy megegyezésben. "Mert hát igazam van és a jog is ezt mondja" LEHET, de ha egyik oldalról kicsit emgedsz, amásik oldalom csatát nyerhetsz ( nem az ütközetet kell megnyerni, AZT el lehet veszteni, hanem a CSATÁT! ) aminek az eredménye hosszútávon kamatozik.
Én a békés megoldás híve vagyok, addig ameddig nem komoly, és megviselő tétel a nyerés miatti áldozat.
Persze a gyermek boldogsága nem forintosítható, ( normál gondolkodásúaknál ) de ellemben a bosszúság igen. Vagyis amit ezzel el lehet érni. Anyagi és egészségügyi téren mutatkozó következmények. ( PL: bosszúból a zasszony ( :-) ) folyamatosan feljentget ezért azért, vagy csak símán kibeszél a szomszédoknál, boltban, stb ) Elgondolkodtató a helyzet.
Tico: ha az anya pszichiátriai kezelés alatt áll azt ki kellene vizsgáltatni az elhelyezés szempontjából. Ilyenkor lehet orvos-szakértői véleményt kérni?
Amiket elmondasz azzal az a baj, hogy tényszerűen nem bizonyítható, viszont a mentális vagyis lelki bántalmazás/veszélyeztetés fogalmát tényleg kimeríti. A gyermeknél sem ártana egy pszichológiai vizsgálat.
Abban nem értek egyet, hogy hagyd rá a dolgokat, meg majd megnyugszik, mert sértett a büszkesége, mert ezzel a gyermek folyamatosan sérül tovább. Az, hogy meg kicsinyességünk csúcsán mit csinálunk a másik ellen egészen huszadrangú kérdés addig, amíg a család jogi kérdései meg nem oldódtak.
Mellesleg megjegyzem, hogy a kapcsolattartást a gyámnak is be kell tartani, nem csak ahogy kedve van, Neked jogod van ehhez, neki nincs joga ahhoz, hogy megtagadja.
Az viszont igaz, hogy az elharapódzó indulatok SEM szülnek jó megoldást.
Kíváncsi vagyok, mi történt ma az ügyvédnél.
Türelem.
én költöztem, 150 km távolságra. (egy hétvégén 6-700 km utazás)
meg lehet oldani.
Megállapodást nem készítettünk, de minek is, hiszen a teljes többlet útiköltséget én állom, mivelhogy miattam növekedett.
Láthatásra azóta inkább a péntektől vasárnapig tartó időszakot preferáljuk, a korábbi szombat-vasárnapi helyett. (így legalább marad egy használható nap)
Az úton meg lehet pl beszélgetni, szóval az se elveszett idő.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02