Hát ha mindent ő fizet, s nem kér pénzt a menyasszonyától akkor éppen mondhatja. Egy élettársről ez nehezebb dio azért menyasszony, te meg a ,,menjasszony,,
Lehet hogy csak udvarol neki a lakásban !
( szégyellje magát aki rosszra gondol)
Hát ha mindent ő fizet, s nem kér pénzt a menyasszonyától akkor éppen mondhatja. Egy élettársről ez nehezebb dio azért menyasszony, te meg a ,,menjasszony,,
Lehet hogy csak udvarol neki a lakásban !
( szégyellje magát aki rosszra gondol)
Tisztelt ObudaFan!
Köszönöm a választ. A másik kérdésem az lenne hogy az élettárs az azért különbözik a jegyestől, jogilag mert az azt is jelenti hogy anyagi vagyonközösségben élnek. Tehát a keresetük közös. A számlákat, tartozásokat közösen kell fizetni.
Hogy mondhatta az én volt férjem a tárgyaláson, hogy nem tudja mennyit keres a menyasszonya?
Költségeiket mindent a volt férjem fizet.
Akkor meg kellene osztani a költségeket, akkor jutna gyermektartásra. Hogy hihette el ezt a bíró? Már 5 éve együttélnek, akkor csak az élettársa?
Köszönetttel: Eszti
Jogi értelemben az élettárs fogalmának van igazán jelentősége, esetleg a jegyesnek. A menyasszony fogalmát a jog nem ismeri, de a jegyessel tulajdonképpen azonosítható.
Bocsánat rosszul írtam, de ezt végülis ő mondta így, az I. fokon még ezt, majd a II. fokon amikor felolvasták az iratokat a menyasszonya édesapjára.
Tisztelt Ügyvéd Úr !
Szeretném megkérdezni,
A volt férjem mindíg ezt a kifejezést használja a tárgyaláson, pedig vele lakik, és él, egy kb.100km-re lévő városból költözött hozzá, itt vállalt munkát.Már kb. 5 éve együtt élnek. A lakását is rá iratta. Jogi értelemben számít, hogy valaki menyasszony vagy élettárs?
Köszönöm a választ!
És keresetet indítasz. A bíróságon panasznapon segítenek a megfogalmazásában.
Szép estét,
hogyan történik a gyerektartás érvényesítése? Elmegyek a bírósághoz.... és? Vagy máshogyan?
levonásokat a nettó bérre számolják, tehát a nettó bér valahány százaléka.
Sziasztok!
Közjegyzett élettársi kapcsolatom befuccsolt, egy 7 hetes kisfiúval maradtam magamra. Amennyiben apukával szóban meg tudunk egyezni x összegben és x láthatással, úgy azt hogyan lehet hitelesíteni? Mennyit jogos kb kérnem? Amennyiben mégsem tudunk szóban megegyezni, úgy tudom hogy a brutto 20%-a az összeg, de úgy mennyi a láthatás?
köszönöm előre is..
Igen, tápszerrel apuka is képes...
Nagyon nagyon nyomos ok kell ahoz, hogy egy csecsemőt apukánál helyezzen el a bíróság, persze semmi sem kizárt, csak az esélye szinte nulla, sajnálom de ez a gyakorlat.
landi
Ez az ami nem igaz... amennyiben megegyeznek ill. a bíróság dönt. És szerintem botorság azt gondolni hogy csak egy anya képes felneveni egy kisgyermeket 3 éves kora alatt... (!)
Kiccsávó!
A gyermek három éves kora után élhet az elvitel jogával az apuka.
Nem.
Azt hiszem mindenképp a kapcsolattartás kibővítését fogom először megpróbálni,de ha nemmegy akkor,a gyermek elhelyezését.
Ő mindíg azt mondja hogy négy éves koráig nem köteles odaadni ez igaz?
Köszönöm.
Azt neked kell eldöntened, hogy miért szeretnél harcolni. Ha azért, hogy nálad helyezzék el a gyermeket, a bírósághoz kell fordulnod, ha csak a kapcsolattartást szeretnéd kibővíteni, a gyámhatósághoz.
Üdv.
A Problémám a következő:Volt egy élettársi kapcsolatom,amiből született 2008 április 24.-én egy csodálatos kisfiam.A közösen vásárolt lakásunkban éltünk cirka négy évig + anyós,após,húg,bátty.Mert ő nem volt hajlandó őket ott hagyni.A lényeg,hogy én ezután elköltöztem (kb 1.5 éve),nem láttam értelmét tovább húzni a dolgot.A fiam maradt az anyjával,akit minden nap látogatok(az összes szabadidőmet ott töltöm vele)viszont soha nem mehetek vele kettesben sehova.Ez az egyik problémám.A másik pedig.Van,hogy az anyja szinte reggeltől estig nincs otthon,mivel dolgozik,és a gyereket akkor sem bízza rám hanem inkább a kiskorú húgára,és egy Amerikai stafford shire terier társaságára,ugyanis közben ez a teremtmény is odakerült a lakásba.
Nagyon féltem a gyereket,hogy valami baja lesz illetve nem tudom,hogy hivatalosan mennyi idős kortól kötelezhető arra,hogy átadja illetve elvihessem őt.Akár el is vetethetem tőle a gyereket?A nem megfelelő körülményekre hivatkozva?
Előre is köszönöm a választ,válaszokat,véleményeket
Reker
Köszönöm a válaszát kedves reker.
Blokkot, s egyéb számlát nem raktam félre amit baba kelengye néven vettem. Mert apránként minden hónapban vettem egy kicsit, pelenka, ruha, használt kiságy és azt saját kezűleg újítottam fel, én varrtam az ágyneműt is. Ezért jó ha valakinek asztalos szakmája van meg varrónő is egyszerre :D Anyukám is vett egy két ruhát, apukám is játékot, nővérem is vett, Bátyám is babakocsit. Ismerősöktől is kaptam ruhát.
Megvan neki már mindene :)
Sziasztok!
Nekem gyerektartás kérdésem lenne
apukának június 15-ig volt szerződése, ahonnan levonták tőle a minimális 18 ezer forintot. június 16-tól új munkahelye van ahonnan szintén levonták a minimális 18 ezret.
Jogos ez így, vagy nem? Mert apuka ágáll, hogy utaljam vissza az egyik 18 ezret.
Köszi a választ
Christin!
Nálam is hasonló volt a helyzet gyerekszületés terén. Nem adott apuka apai elismerő nyilatkozatot. Nem is vállalta a gyereket semmit sem.
A gyámhivatal születés után kirendelt mellém eseti gondnokot aki egy ügyvédet is adott hozzám. Ő intézte az ügyeket. Bíróságon az apa nem ismerte el a gyereket így a bíróság dns-t rendelt el, amit apuka fizet.
Mire bebizonyosodott, hgoy övé a gyerek onnantől jött a neve.
Te mondod x legyen, ő mondhat y-t. ha nem egyeztek meg névileg, akkor a gyámhivatal dönti el, hogy mi legyen a gyerek vezetékneve.
Fontos: minden blokkot meg fizetési számlát tegyél félre amit a babakelengye néven veszel, mert az ügyvéded (eseti gondnok által kirendelt, szóval ingyenes neked), kérheti annak fele megfizetését az apától. Nekem ez 2 éve 100 ezer volt.
Meg kérjed majd az elmaradott gyerektartást is. De ezzel születés után menjél rögtön intézkedni, mert csak akkor legy elmaradott gyerektartás is kifizetve, hogy ha születés után féléven belül elindítod az eljárást.
Üdv!
Írtam már a fórumba hogy 1997 óta tartozik apám gyerektartással...nah hát most az lett a vége hogy kijött egy papír 2005től leigazolták hogy kivan fizetve a gyerektartás 2009 januárjáig...sőt a munkáltató leigazolta hogy ő vonta le Apám fizetéséből,csak az a gond hogy mi egy fillért nem láttunk belőle:) másik meg hogy 2008 áprilisig jártam iskolába,csak ők ezt nem tudták.Most miért fizetett volna mikor nem is jártam iskolába?:) Az ügyet pedig lezárták...
Valaki tudna valami választ adni hogy ez most mi volt?:)
Miért nem kérte le az ügyésznő a postáról a befizetéseket?Számolják össze mennyit fizetett be.
Mert most nem kicsit bebuktak a dologgal hogy a munkáltató kiállít egy ilyen papírt hogy ő utalta közbe meg semmi nyoma nincs,a másik meg hogy 2009 januárig küldte a gyerektartást(ráadásul mi nem kaptunk semmit!!) mikor én csak 2008 áprilisig jártam iskolában...úgy érzem még jobban bekavarták magukat:D
Előre is köszönöm szépen a választ!!!!!!!!!
Kedves Mona
Én azt olvastam, hogy ha bíróság megállapítja ö az apja. Akkor a nevét is köteles adni. A gyerek ez által örökli a rokonait.
Itt balra az "adattár" menűsor keresőbe kell beírni az apaság vélelmének megállapítása kifejezést, és jónéhány találat jelenik majd meg. A kérdéssel kapcsolatban több jogász is hozzászól, érdemes visszaolvasni az egyes topicokat mert sokat lehet tanulni, hasznosítani belőle.
Minden jót, legfőbb egészséget!
ml.
A gyermek megszületését követő 1 éven belül indítson apaság megállapítása iránti pert - később már nem lehet! Gyámhatóság - bíróság, és elrendelik a DNS vizsgálatot., ha bebizonyosodik a férfi apasága onnantól "fizet mint a katonatiszt".
Gyermekről lemondani nem lehet, azonban ha nem akarja nem kötelezhető hogy nevére vegye. (Reméljük a későbbiekben változik a jelen álláspontja.)
A kelengyepénz felét is követelheti majd tőle hiszen a közös gyermekre lesz ezen kiadás.
"Mona"
laikus hozzászóló
Szeretném a segítségüket kérni. Négy évvel ezelőtt megismertem egy férfit, aki életem nagy szerelme volt. De nős. A kapcsolatot kezdettől fogva visszautasítottam, mert nem helyes családos emberrel lenni. És maradtunk a barátságnál. De a barátság lassan szerelem lett. Elmondta milyen rossz a házassága és boldogtalan válni akar, csak a gyerek miatt van otthon. Évek alatt hol külön hol együtt voltunk titokban. Közben én próbáltam új kapcsolatba kezdeni, neki pedig mondtam próbálja meg, menjenek el párterápiára a feleségével. De hát a szív hangjának senki nem áll ellen, sem ö sem én. Új kapcsolatba kezdtem mással, hátha elfelejtem őt. Mondta nekem adjak neki fél évet mire elrendez mindent. De nem adtam. Mert nem hittem neki. Közöltem vele ha elválik otthagyom bármikor a mostani párom. Egy hónappal később közölte, nem bír tovább nélkülem élni, és beadta a válópert. Majd egy hónappal később összeköltöztünk. Majd másfél hónap múlva megváltozott. Gondolom a szűkösebb anyagi körülmények . Hiszen nekem semmim nincs újra kell kezdeni mindent, míg a felesége jól keres, nagy ház, kocsi, kényelem. És visszament hozzá. A felesége visszafogadta hiszen ö is megcsalta őt régen. Így most kvittek. Négy év csak hazugság volt, mese habbal a nagy szerelemről. Terhes lettem tőle, és a babát megtartottam, mert volt már 7 éve egy vetélésem. És ez a baba is alig akart megmaradni, sokat feküdtem vele a kórházban. Közölte velem nem akarja a gyereket. És még egy gyümölcsöt sem hozott be, mert kértem segítsen. A szüleimtől nem vártam hogy bejöjjenek a kórházba és nem is szóltam nekik, ne aggódjanak értem. Mert idősek és nagyon betegek. És én 50 km távolságban voltam tőlük. Kértem a gyermekem apját írja alá az apasági nyilatkozatot, a gyerektartást meg lerendezzük, nyugodtan. Azt mondta nem írja alá, és még a nevét sem akarja adni, sőt az apaságról is lemond. Mondtam neki tiéd a gyermek, azt mondja tudja de kell a kezébe a papír hogy az övé. A lelki békéért. Nem értem ha ö is elismerte nekem övé a baba miért kell a papír?. Nem eleget gyötör azzal nem adja a nevét, és becsapott. Míg ö boldogan él a feleségével, ö érzi magát megsértve. És még köszönni sem köszön, azt mondta nekem miért köszönjön ha gerinctelen alaknak tartom. Mondtam neki ezen te csodálkozol. Hiszen hazudtál végig mindenkinek. A gyermek nemsokára megszületik, tudom az én nevemre anyakönyvezik először. De szeretném az ö családi nevét. Gondolom ezt is megkapom az apasági és a gyerektartási per után. Akkor is ha ö semmikép nem akarja adni?
Köszönettel Krisztin
Köszönöm a válaszotokat...de....a nagyobbik gyerek pszichésen nagyon kész van. Neki az ilyenek,hogy az anyja üzen neki..pedig 16 éves lesz...az maga a mennyország. Valahol az egész úgy jön le, hogy a külvilág felé mutatja azt anyuka,hogy mi nem adjuk át a srácokat láthatásra. akármit teszünk csak rosszak leszünk.
a nagymama megállítja a gyereket,hogy menjenek az anyjukhoz. Maguktól nem fognak menni hiszen a sok trauma ami ott érte őket azt ilyenkor újra éli a gyerek. Akármennyire is ragaszkodik az anyjához akkor sem tesz egyetlen egy lépést sem azért,hogy vele legyen.
Mehetne ha akarna, de nem megy. Megviseli az ha az anyja üzenetét megkapja.Nyáron készül most az anyai nagyszülőkhöz ahol az anyjával valószínűleg találkozna. az utolsó találkozásnál a féltestvérük megkérdezte az anyjuktól,hogy ki a nagyobbik srác, mit keres ott a mamánál. anyuka meg azt válaszolta,hogy egy ismerős gyerek. Itthon méreg, düh és csalódottság. Persze ez megint csak rajtunk csapódik le.
Anyukával nem lehet megértetni,hogy mit tesz a gyerekeivel. A családvédelmis azt mondta,hogy nincs felfüggesztve a láthatás csak a szabályozott láthatást függesztette fel a gyámhatóság. Hiába van a kezünkben papír erről, meghazudtolnak minket és lejáratnak.
Mit szeretnénk elérni? Nyugalmat. Azt gondoltuk,hogy lesz 6 hónap nyugi. Persze a nagyobbik srácot hordjuk orvoshoz továbbra is. Heti szinten 2x. Egyre erősebben kötődik az anyjához, és egyre erősebb gyógyszereket kap.
A gyámügyön az ügyintézőnk szabadságon van még egy hétig. Hozzá sem fordulhatunk.
Anyukával nem lehet megértetni,hogy mire van szükségük a gyerekeknek. Évekig a láthatás úgy működött,hogy ő gondolt egyet és vitte a srácokat.
Most,hogy családban vannak , ő ezt továbbra is szeretné ugyanúgy csinálni, a mi életünkön keresztül járt és a gyerekeket továbbra is úgy ugráltatni mint a bazári majmot.
Mit léphetünk még, hogy nyugalomba élhessünk végre?
Krisztina
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02