Gyerektartás és láthatás


Zoltán György # 2005.07.26. 20:59

Nem szándékosan tették tönkre a gyerekek, hanem elejtették.
Mindezek alapján a rongálás vétsége nem állapítható meg.

derill # 2005.07.26. 12:52

Akkor tegyél feljelentést rongálás miatt ismeretlen tettes ellen. Meglátjuk, mit csinálnak. Ha kiderül, hogy az exed volt, akkor bajban lesz, a rendőrség pedig meg fogja hallgatni a gyerekeket is. Egyébként elég nagy a káosz a telefoni kapcsolattartásról, már olyat is láttam, amikor a biróság kijelentette, hogy ő nem szabályozza, mert nem hozhat olyan határozatot, amit nem lehet végrehajtani, márpedig végrehajthatatlan egy telefoni kapcsolattartást szabályozó határozat. Szerintem csak akkor végrehajthatatlan, ha valaki nem akarja végrehajtani. Az a gyerek, aki tudja kezelni a mobilt, már el tudja mondani, hogy mi történt a telefonnal, miért nincs bekapcsolva, amikor kell. Ilyenkor pedig - mivel az anya köteles a zavartalan kapcsolattartást biztositani CSjt. 92. (1) - kapcsolattartás akadályozása miatt fel lehet lépni az anyával szemben, a telefoni kapcsolattartás megtagadása ugyanis egyértelmüen a szülői felügyelet visszaélésszerü gyakorlása, tehát véleményem szerint megalapozhat akár egy gyermekelhelyezési pert is.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Zoltán György # 2005.07.26. 12:10

Köszönöm a kiigazítást!

Nálunk az exem tönre tette mind a két mobilt...
azt mondta, hogy a gyerek volt és véletlen...
Sajnos nincs szabályozva, ezért mehetek bárhova...

derill # 2005.07.26. 10:52

Kaito: az apukának a birósághoz kell fordulnia ahhoz, hogy csökkent összeget fizethessen. A jogerős határozattól fizethet csak más összeget, ha a biróság más összeget állapit meg. Ha munkahelyet vált, az uj munkahely ugyanugy köteles fizetni, azonban előfordulhat, hogy feketén dolgozik, ez esetben ha nem fizeti a tartásdijat, feljelentést tehet ellene a párod tartás elmulasztása miatt. A gyerektartás nincs összefüggésben a láthatási idővel. Végig fizetnie kell a tartásdijat, hacsak a biróság nem dönt másképp, tehát arra az időre is fizetnie kell, amikor nála van a gyerek.

Nem tagadhatja meg az anya a láthatást. Az anyának ráadásul nincs kapcsolattartási joga, csak ha a kapcsolattartást szabályozó határozatban rögzitik, hogy biztositania kell az apának a telefoni kapcsolattartást. Azt teheti az anya, hogy vesz a gyereknek mobilt, és amikor az apánál van a gyerek, azon hivja a gyereket, feltéve, hogy az már akkora, hogy tudja kezelni. Azt is teheti, hogy amikor a gyerek nála van, ő sem biztositja a telefoni kapcsolattartást, ha az apa nem biztositja, feltéve, hogy ez nem szerepel az ítéletben - mármint az, hogy az apa telefonon is kapcsolatot tarthat a gyerekkel. Azonban ha az apa vesz mobilt a gyereknek, azt nem veheti el anyuka sem a gyerektől.

e.maszat: igen, megilleti. A különélő szülő rokonai ugyanis akkor jogosultak kapcsolattartásra, amikor a különélő szülő. Lehet kérni a tartásdij végrehajtását, feljelentést tehet tartás elmulasztása miatt, vagy kérheti a tartásdij állam általi megelőlegezését - ez mellett párhuzamosan feljelentést is tehet.

Zoltán: ez igy nem igaz. Telefoni kapcsolattartást nem kell ugyanis elvileg szabályozni, ha pl. vesz a gyereknek egy mobilt. Ez esetben ugyanis a gyereké a mobil, a szülő nem veheti el tőle, a gyerek üzemelteti, tölti, stb. amikor már képes kezelni. Ha a szülő elveszi, a gyerek meghallgatható, és a kapcsolattartás akadályozását jelenti, ha szándékosan akadályozza a telefonhasználatot. Már kérdés, ha visszaélésszerüen akarja a különélő szülő használni, tehát ha pl. napi többször is hivja a gyereket. Ez esetben szabályoztatható. Amig nem képes kezelni, addig természetesen kérni lehet ennek a szabályozását is. Az sem igaz, hogy a nagymama havi egy alkalommal kérhet. Kérhet, és az ügy körüményeitől függ, hogy mennyit, milyen rendszerességgel állapit meg a gyámhivatal. Előfordul, hogy kéthetente, de az is, hogy fél évente pár nap.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Zoltán György # 2005.07.25. 21:11

Kaito!

Az apuka fizeti esetetekben a gyerektartást, azaz nálad helyezték el a gyermeketeket!

Vagy egy hét itt-egy hét ott, megoldással tudtatok válni?

Ha nálad van elhelyezve a gyermeketek, akkor az apukát csak láthatás illeti meg.
Telefonos kapcsolattartás lett szabályozva hivatalosan? Ha nem, akkor nincs!

Ilyen esetre mit ír az ítélet? A többi bla-bla...

A gyerektartás is átkerül, hisz sem a gyermeketek, sem a fizetési kötelezettség nem szünik meg! Ha kell jelentsd fel, ha szándékosan elmulasztja.

A nagymamát ne firtasd, mert elvileg ő is kérhet havi egy alkalommal láthatást...

Zoltán György # 2005.07.25. 21:03

e.maszat!

Rendkívűli láthatáskor is elviheti és felelősséggel tartozik érte!

Az új munkahelyére is érvényes a gyermektartás letiltása, mert a gyerekek tekintetében nem állt be változás.
Ha muszály, akkor vidd be az ítéletet a munkahelyére és írásban kérd az átutalást.

Kaito # 2005.07.25. 19:30

Augusztus 1-től, börtönbüntetés is kiszabható az ilyen szülővel szemben, aki nem biztosítja gyermekének a különélő szülővel való kapcsolattartást!

Jelent esetben ennek a forditottjáról van szó. Vagyis az apukánál van egy hétig a gyermek, és az apuka gátolja a kapcsolattartást. Ugyanez a helyzet ebben az esetben is?

Eddig az előző munkahely automatikusan fizette a bíróság kérésére a gyerektartást, munkahelyváltáskor átkerül az uj helyre az adó papírokkal a gyerektartás fizetési kötelezettség is?

Átkerül?

e.maszat # 2005.07.25. 18:44

Rendkivűli láthatás alatt ugy is megilleti, hogy az apa nincs vele, csak elviszi meg hazahozza?
Mit lehet tenni ha nem akar gyerektarást fizetni, és a bíróság már megítélte, eddig fizetéséből tiltották, de munkahelyet váltott?


e.maszat

Zoltán György # 2005.07.25. 18:06

Nincs összefüggés!

A gyerek akkor is eszik, ha az apja nem látja!

Nem tagadhatja meg!

Minden ilyen esetet azonnal be kell jelenteni a Gyámhivatalnál, azonnal!

Augusztus 1-től, börtönbüntetés is kiszabható az ilyen szülővel szemben, aki nem biztosítja gyermekének a különélő szülővel való kapcsolattartást!

Btk. 195.§.

Kaito # 2005.07.25. 17:54

Kedvesemnek van egy 2,5 éves kislánya. A válás során a bíróságon megegyeztek a gyerektartás fix havi összegében, azonban az apuka jelenleg „minimálbérért” dolgozik és szeretné mérsékelni az összeget, ilyenkor mi a helyzet? Eddig az előző munkahely automatikusan fizette a bíróság kérésére a gyerektartást, munkahelyváltáskor átkerül az uj helyre az adó papírokkal a gyerektartás fizetési kötelezettség is? Ha az apa minimális gyerektartás mellett minimális láthatást kér az kivitelezhető? Vagyis összefüggésben van a gyerektartás összege a láthatási idővel? Mivel az apának 30 napos láthatása van a nyári időszakra, jogi alapot adhat-e ez, hogy 1 hónapot ne fizessen, mivel akkor úgyis nála van a gyerek?

Kapcsolattartás:
Az apuka általában csak elviszi és visszahozza a gyermeket, a fennmaradó időben az exanyósnál van a gyermek. Az exanyós telefonszámot cserélt, így kedvesem nem éri el, hogy érdeklődni tudjon a gyerek, hogylétéről.
Az apuka megtagadta a telefonszám kiadását, mondván „hívunk ha baj van, ne akarj beszélni a gyerekkel” Ezután pedig ő is elérhetetlenné vált. Mi
ilyenkor a teendő, megteheti ezt az apuka? Megtagadhatja e a láthatást
az anyuka, ha tudja, hogy nem az apjával van a gyerek, és nem fog tudni
kapcsolatot tartani vele?

Előre is köszönöm a válaszokat.