öröklés,ingatlan


ObudaFan # 2009.09.17. 18:50

Amennyiért lakottan el lehetne adni az ingatlant.

laszkovics # 2009.09.18. 10:11

Szép napot Mindenkinek!
Ismét segítséget szeretnék kérni...
Az öröklésen túljutottunk, most ott tartunk hogy van egy lakás amit megörököltünk négyen.
Én 37,5% a nagynéném 37,5% egyik nővérem 12,5% a másik is 12,5% részben.
Elhatároztuk, hogy eladjuk a lakást ami mostanság nem egyszerű.
Egy ideje már áruljuk, a jó múltkor amikor lekértük a tulajdonit az egyik nővéremnek két végrehajtása került rá.
Sajnos ő mélységesen nem foglalkozik semmivel - már a lakás rezsiét se hajlandó fizetni - mi szeretnénk ha ez eltűnne...
Most úgy nézki még egy tetemesebb összegű végrehajtás kerül rá az ő részéről...
Mit tehetünk ilyenkor?
Létezik, hogy 12,5%-os részesedéssel amin végrehajtás van a mi részünket is veszélyeztetheti?
Elárvereztethetik ilyen kicsi százalékkal az egész lakást?
Minket mi véd meg, mit tudunk csinálni a mi 87,5%-al az ő 12.5% ellen?

A választ nagyon várom, és előre is köszönöm!

Üdvözlettel
Lszkovics l.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.09.18. 10:13

Mi a baj? Úgyis el akarjátok adni, nem?

laszkovics # 2009.09.18. 10:39

Kedves Béla!

Igen, el akarjuk adni, de így jelzáloggal elég nehéz sajnos.
És mivel egyenlőre nincs nagyon vevőnk, attól tartunk hogy előbb akarják elárverezni minthogy el tudnánk adni..
Mert a végrehajtónál is 2-3 hónap max haladék van, és sajnos a tesóm egyáltalán nem foglalkozik vele így félünk hogy lejár a határidő addig...

Kovács_Béla_Sándor # 2009.09.18. 10:47

Ha elárverezik, akkor el lesz adva. Ezt akarjátok, nem?

(Egyébként ha egy vevőnek komoly vételi szándéka van, akkor nem akadály a jelzálog. A vételár megfelelő részét közvetlenül a zálogjoggal biztosított követelés jogosultjának fizeti meg, és kész.)

laszkovics # 2009.09.18. 10:49

Azért az árverezős ár és a saját ár között nagy a különbség!!

Kovács_Béla_Sándor # 2009.09.18. 10:49

Egyébként is nyugi: az árverezést csak az adós tulajdoni hányadára vezetik - ha csak nem járultok hozzá, hogy az egészet egyben értékesítsék. Ha viszont hozzájárultok, akkor a ti részeteknek megszabhatjátok a minimumárát.

laszkovics # 2009.09.18. 10:59

Eléggé be vagyunk tojva!
Szóval akkor szerinted csak az ő részéhez nyúlhatnak - ami 12.5 % - a miénkhez nem?
És ha nem sikerül olyan balekot találni aki beszáll 4.nek egy ingatlan tulajdonába akkor mi a következő?
Egyébként a tartozása már jóval magasabb mint a része...

Kovács_Béla_Sándor # 2009.09.18. 11:18

Természetesen. A jog védi a magántulajdont, akkor is, ha az osztatlan közös tulajdon eszmei hányadát jelenti.
Az már a végrehajtó gondja, mit csinál, ha a tulajdoni hányadra nem akad vevő. Foglalhat ingót, letilthat fizetést. Stb.
Egyébként ti is megvehetnétek azt az 1/8-ot. Akár az árverésen, leszállított áron.

laszkovics # 2009.09.18. 12:54

A végrehajtók mit csinálhatnak olyankor?
Kíváncsi lennék hogy egy árverési leszállított ár mit takarhat...de jó ötlet.
Köszönöm szépen!

laszkovics # 2009.09.18. 12:59

ui:ha esetleg valaki mégis megvenné azt az 1/8-ot annak milyen jogai illetve vétójogai lehetnek?

monalisa1 # 2009.09.18. 15:49

Ő is csak egyet akarhat - mi mást., olcsón a tulajdonrészhez jutni aztán a többséggel együtt jó áron az egészet eladni és ekként némi haszonot látni az ügyletből.

Az árverésen próbáljátok meg ti kivásárolni a testvér részét - akár hitelt felvéve rá.

Egyébként rajtatok kívül nemigen lesz ott más árverező, tehát diktálhatjátok az árverési vételárat lefelé...

A testvérre meg visszamarad jó nagy adósság még, de ez már az ő dolga lesz.

"Lisa"
laikus hozzászóló

dorkagy # 2009.09.18. 17:12

Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni, hogy azon a házon amin anyámnak haszonélvezeti joga van és vagyok a törvényes örökös, akkor eldhatja bármilyen módon a tudtom nélkül és a pénzt elrakhatja úgy, hogy semmilyen hivatalos szerv ne tudjon róla. Ezzel kapcsolatos a kérdésem. Várom a válaszokat! Köszönöm

dorkagy # 2009.09.18. 17:14

Illetve még annyi lenne, hogy a hagyatéki tárgyalástól számított mennyi időn belül kerül a kezembe a pénzbeni örökség?

Továbbá ha anyám a haszonélvező az ingatlanon és meg ugye a törvényes örökös, akkor hogyan és milyen formában kérhetem ki,kaphatom meg a pénzbeni részem?

ObudaFan # 2009.09.18. 17:15

Nem.

dorkagy # 2009.09.18. 17:19

Illetve még annyi lenne, hogy a hagyatéki tárgyalástól számított mennyi időn belül kerül a kezembe a pénzbeni örökség?
Továbbá ha anyám a haszonélvező az ingatlanon és meg ugye a törvényes örökös, akkor hogyan és milyen formában kérhetem ki,kaphatom meg a pénzbeni részem?

Kovács_Béla_Sándor # 2009.09.18. 21:08

Nem csak az ingatlanon kap haszonélvezetet az özvegy, hanem a teljes hagyatékon. A pénzen is. Úgyhogy - ha Isten élteti - soká fog a kezedbe kerülni.

anka # 2009.09.19. 08:09

Tisztelt Szakértők!
Férjem családjában állandó cirkusz van. (Hogy mi lesz az örökséggel ez a vita tárgya, pedig még nem halt meg senki...). A helyzet: anyósom (3 fia van) férjhezment két éve egy gyanús alakhoz (2 fia van), aki azt állítja nem akar semmit a fiaira hagyni. Házasságkötésük (Romániában házasodtak) után 4 nappal vettek egy házat Debrecen mellett, mely anyósom nevén van, és a férj teljes haszonélvezetet kapott az ingatlanra (itt élnek). Ezenkívül anyósomnak van egy kisebb háza ugyanott, amit még a házasságkötés előtt egy évvel vett. A pasas fiai romániaiak (ő is az), anyósom magyar állampolgár. Épp most dobták ki anyósom fiát és élettársát a házból, ahol eddig együtt laktak 4en, mert az élettárs szóba hozta az örökséget. Eddig arról volt szó, hogy majd övék lesz az a ház, mert segítettek eddig is mindenben a két öregnek.
Kérdéseim: 1. Ha anyósom meghal (elég beteg szegény), akkor a férje örököl? (Vagy eleve úgy kell tekinteni, hogy közös a ház, amit vettek a házasságkötés után?)
2. Ha a férje hal meg, akkor annak a fiai kitehetik-e anyósomat a házából (ami papíron teljesen az ő nevén van), mert igényt tartanak valamiféle örökségre apjuk után (ezzel fenyegetik ugyanis)?
3. Akinek eddig a házat ígérték a segítség miatt még házas, de az élettársával lakik 1 éve. Számít ez valamilyen kapcsolatnak kettejük közt? Vagy lényegtelen, mert örökölni úgyis a gyermek örököl a szülő után (nem annak házastársa, élettársa)? Ugyanis azért kellett most elköltözniük, mert az élettárs szerint majd ő örököl valamit anyósom után, mert oda van bejelentkezve rég, és erre igényt is tart majd(szerintem ez értelmetlen...).
Elnézést a hosszú és bonyodalmas leírásért... De ez a vita az életünket keseríti meg, mert minden oldal az én férjemet zaklatja, hogy neki adjon igazat (ő nem szeret vitázni, csak hallgat). És már belefáradtunk az éjszakába nyúló telefonálásokba, látogatásokba.
Előre is köszönöm a választ!

dorkagy # 2009.09.19. 10:13

De ha családon belül megegyezés történik, hogy a pénzbeni hagyaték, illetve egy autó a két gyerek között oszlik el, akkor megkapom.Nem?Mert már megegyeztünk édesanyámmal...

ketlen # 2009.09.19. 10:34

Tanácsot szeretnék kérni, mit lehet tenni?
Volt férjem és testvére örököltek egy lakást. A lakás eladását a testvér intézte. A pénz felének egy részét oda is adta, de még tartozott 1 millióval a volt férjemnek.
Ő megbetegedett és mielőtt a kórházba ment szólt az egyik fiának és nekem, hogy azt az 1 milliót még el kellene kérni a testvérétől. 2 nap múlva a kórházban meghalt.
A volt testvér pedig nem fizet. Nincsen vele kapcsolatunk, a telefont nem veszi fel. Ha véletlen felvette azt mondja, hogy az nem is ő. Pedig a hangját megismerem.

Van 2 fiam. Egy egészséges és egy fogyatékos. A fejlesztésére nagyon sokat költünk. Volt férjem nem sokkal halála előtt megvetette a naygobb fiúval az önkormányzati bérlakását. Így a kicsinek semmi sem jutott. Ráadásul a testvérétől kapott pénzt is a nagynak adta, a kicsi semmit se kapott. Ezt az 1 milliót a kicsi kaphatná meg. Volna helye a pénznek.
Mit tehetünk?

Előre is köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.09.19. 11:50

De ha családon belül megegyezés történik,
Nagyszerű! De akkor édesanyádat kérdezd, mikor adja oda neked a pénzt, ne minket.

Tappancs # 2009.09.19. 19:01

Tisztelt Ügyvéd!

Segítségét szeretném kérni. Félek attól, hogy a szüleim után esetlegesen nagyobb tartozást örökölnék, mint amennyit pl. lakóingatlanjuk ér. Ebben az esetben törvényileg nekem ki kell fizetni az ő tartozásukat haláluk után, vagy csak a megörökölt ingatlan fedezetéig kell a tarozásokat kiegyenlítenem? Tehát lehetséges-e, hogy szüleim halálát követően megöröklöm az ő tartozásaikat, és azt saját vagyonomból kell kiegyenlítenem?
Köszönöm szépen válaszát.
Tisztelettel: Tappancs

monalisa1 # 2009.09.19. 19:14

A negatív örökséget nem kötelező felvenni, vagyis a leírtak oká az egész örökség visszautasítható. (Ebben az esetben az Ön gyermekei az örökösök, vagyis őnekik is vissza kell utasítaniuk a nagyszülői örökséget.)

A másik megoldás: még szülei életében közjegyző előtt lemondás az öröklésről. (Unokák dettó.)

"Lisa"
laikus hozzászóló

Egyjogász # 2009.09.20. 05:42

Az örökös csak az örökség értékéig felel az örökhagyó tartozásaiért.

Tappancs # 2009.09.20. 09:40

Kedves EgyJogász és MonaLisa!

Köszönöm szépen válaszaikat. Nem kételkedem a szavukban, csak szeretném törvényi hivatkozással is alátámasztani amit elmondtak nekem, ezért tudnának segíteni, hogy az Önök által elmondottak, mely törvényi paragrafusban van leírva?
Köszönöm segítségüket és megértésüket.

Tisztelettel:
Tappancs