Szia! A láthatás, gyermektartás téma alatti kezdeményezésemben válaszoltál már egy ízben. Javaslatodra beadtuk a peregyesítési kérlemet, még a múlt héten. Ahhoz a Bírósághoz, ahová a keresetlevelet is, tehát a kislány tartózkodási helyéhez illetékes bírósághoz (ez a Budai Központi Kerületi Bíróság). A keresetlevelem szerint kértem a kislány elhelyezését, kértem a láthatás szabályozását, és ideiglenes intézkedést kértem gyt ügyben. A peregyesítésre azért volt szükség, mert a kislány édesanyja is beadta, de ő a Budaörsi Bírósághoz. Allandó bejelentett lakcímük Törökbálint. A Budörsre beadott keresetlevél pedig kizárólag gyt ügyben történt.
Nos a lényeg: ma megvolt (meg lett volna) az első tárgyalás, ahol is a bírónő, mint egy ruhát úgy vette le magáról az ügyet, és átadta budaörsre... Semmilyen intézkedést nem hozott, a felperestől -az alperessel ellentétben- még a személyit sem kérte el!
FELHÁBORÍTÓ IDÕHÚZÁS......, mindamellett, hogy bárhogy olvasom a kapcsolódó rendelkezéseket a kislány tartózkodási helyéhez tartozó bíróság az illetékes.....
Mi a teendő?
Bár dühében az embernek sokminden megfordul a fejében!: okés, akkor mivel közös a szülői felügyeleti jog, még mindig, így megyek a kislányért az oviba, és magamnáltarom......
Kérdés továbbra is, mi a teendő? A következő tárgyalási időpont április 23....
ObudaFanhoz...
Hogy lehet kérni a gyorsított eljárást, vagy bármi mást, amivel lehet az ügyet gyorsítani.
No azt hiszem erről írtam mikor az igazságszolgáltatásról írtam kissé negatív véleményt. Nem változott!
Ha budaőrsre kerül az ügyetek, akkor sem lesz gyorsabb. Én tavaly julius közepén adtam be az ideiglenes SOS kérelmemet gyermekelhelyezéssel kapcsolatban és október legvégén lett belőle döntés. Hiába írtam az elnöknek is, akkor sem lett gyorsabb. Nekik nem sürgős amíg bizonyítottan nincs földrengés, árvíz, gyilkosság vagy ilyesmi :(
szia kisember!
Azt hogy nekik nem sürgős azt sikerült ma megtapasztalni. Nem hiába volt félelmem a bíróság kapcsán. ÚJabb bizonyíték. Senkit semmi nem érdekel! Nincs retorzió, és mindenki tehet bármit. PL. bírók, vagy bírónők játszhatnak gyerekek életével, sorsának alakulásával.... Ugyanmár! Ezt a zűrzavart, ezt a felelőtlen magatartást!
Tovább is van, mondjam még?
ugyanezen bíróságon áprilisban beadott bontóper első tárgyalása október, december eleji tárgyalás után következő tárgyalás május eleje. Fellebbezést beadtam a megyei bíróságra november közepén, válasz még mindig nincs. Így döntenek és tárgyalnak egy sürgősségi gyermekelhelyezési perben. Te se várj sokkal gyorsabb határidőket ha nem akarsz tűkön ülni izgalmadban és mindennap nézni az ablakból hogy jön e a postás. Ami biztos, hogy ha Neked kell reagálnod a bíróság felé, akkor 15 napod van. Én így vettem ezt észre eddig.
Kérdezőné ne mutasd be, sok mindenen mentem keresztül hidd el és sok álmatlan éjszakám volt a mai bírói "gyakorlat" és hivatali "hozzáállás" miatt
De mi történt egész pontosan? Az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet elutasította a bíróság, vagy nem is foglalkozott vele? Szóban volt-e valamilyen indokolás erről?
Óbuda fan semmi indoklás nem volt. Beadtam július 18.-ánaz ideiglenes kérelmet, már akkor mondták az irodán hogy ítélkezési szünet lesz. Nem nyugodtam bele, hanem írtam az elnöknek is, semmi válasz nem jött, intézkedés sem történt. Aztán folyamatosan adtam be kiegészítéseket, tűkön ültem az ítélkezési szünet végétől hogy mikor lesz már válasz. Aztán mint a messiást vártam az október elejét mert akkor volt a bontóperi tárgyalás. A másik fél persze nem jött el erre, akkor mondta a bíró, hogy ideiglenes intézkedést fog hozni. Akkor meg is tette október végére, mondanom se kell hogy nem fogadta el, viszont a kapcsolattartást rendezte. Ezután fellebeztünk a megyeire én is és az ellenérdekű fél is november közepén, azóta onnan is síri csend. Azügyvédem is azt mondta hogy ez már vicc, sérelmezni persze lehet, csak tenni ellene nem.
Pontosan a következő történt: bement az alperes, és felperes, majd kisebb késéssel az alperes ügyvédje. A bírónő elkezdte magnóra mondani a szokásost amit tárgyalás elején szoktak: megjelnetek, ügyiratszám....stb Majd elmondta, hogy a felperes adott be kérelmet a két kereset egyesítésére, ami szerinte tartalmában ugyanaz. Majd azt mondta, hogy amennyiben az alperes tudja igazolni, hogy az állandó bejelentett lakcíme szerinti illetékes bíróság a b.öris, akkor átadja az ügyet oda. Az alperes ezt megtette a kapcsolódó lakcímigazoló kártyájával, min nem szerepel az a hely, ahol laknak 2004 szeptembere óta, vagyis a tartózkodási és egyben lakhelyük is. Ezt az is igazolja, hogy pl a bírósági idézés is oda ment, és átvette!!!!! Az a lakás pedig az alperes édesanyja lakása. Majd elmondta, hogy akkor áthelyezi... Semmilyen ideiglenes intézkedést, nem elutasította, hanem nem foglalkozott vele. Az indoklás pedig annyi volt, hogy az alperessel kapcsolatos fent leírtak.... Ennyi
Mostmár bennünk is hatalmas a zűrzavar. Hiszen az anyuka által beadott per csak gyt. Akkor most mi külön kérjük újból keresetlevél formájában a láthatást és elhelyezést? Vagy csak börsre az idézésre tett nyilatkozatban kell kérni azokat?
kisember: Kérlek már ne keseríts el!!!!!! Hihetetlen és valami rettenetesen elkeserítő!
Elvileg nem kell kérni, de mivel még az ideiglenes intézkedéssel nem foglalkozott a bíróság, a büdaörsit nem árt megsürgetni, hogy ha már odakerült, akkor döntsenek róla.
Értem és szeretnénk is, csak nem tudjuk, hogy mit csináljunk! Automatikusan átkerül minden anyag, és minden kereset, kérés érvényes, csak más a bíróság?
Az szabályos, hogy még az ideiglenes intézkedéssel sem foglalkozott? Megteheti? Hogyan sürgessük? Mit csináljunk? Kit keressünk? És ahogy átrakta az ügyet az szabályos?
És nagyon köszönök minden válaszodat, nagy segítség!!!!!!
Kérdezőné nem akarlak elkeseríteni, most látom hogy nem is tőlem kérdezték hogy mi történt:) Nekem totálisan elegem van az igazságszolgáltatásból azt tudom. Te választod meg hogy optimistán állsz hozzá és legfeljebb csalódsz, vagy komolyan a sarkadra állsz és esetleg ügyvéd segítségével érvényesíteni akarod az igazad minél előbb. A bíróságnak fel sem tűnik hogy ezek a várakozási idő sok lenne, mert ez megszokott a számukra. Egy munkaügyi perem is volt, ott több mint egy évig tartott a két tárgyalás a beadástól számítva. Egy magánvádas eljárásom is volt, ott az első tárgyalást a beadástól számítva 8 hónap múlva tartották meg. Arról nem beszélve, hogy a másik fél orvosi igazolással simán kimentheti magát a tárgyalásról, nálunk is ez történt. Ebben az esetben elnapolják a tárgyalást egy pár hónapra és lehet húzni egy pert pár évig lazán, ha a másik elég rafinált. A bíróság nem nyomozóhatóság hogy bebizonyítsa hogy nem is volt beteg csak megdumálta azu orvossal. Mérlegelj...
Az ideiglenes intézkedéssel foglalkozhatott volna így is, de mostmár mást nem tudsz tenni, mint hogy az új bíróságot is kéred, hogy minél hamarabb járjon el ideiglenes intézkedéssel. Az iratokat természetesen átküldik.
kisember: persze, hogy mi választjuk meg az optimizmust és a bizakodást vagy az ügyvédet. DE! egyerészt nagyon nem kevés pénzt kérnek.....aztán az ügyvédnek is (ezügyben sincs jó tapasztalat) egy ügy a sok közül. Vicces amit írsz, az időhúzással kapcsolatban, de az méginkább, hogy ezt meg lehet tenni...
ObudaFa: ha foglalkozhatott volna, miért nem tette meg? Lehet fellebezni az áthelyezésre. Abban lehet ilyet írni, hogy áthelyezés elfogadva, de akkor is kérem és MOST hogy a láthatást szabályozzák! A polgári perrendtartás 52.évi III.tv szerint erre van lehetőség? Úgy tájékoztattak, hogy igen, és 5 napja van a bíróságnak.
Ha ez nem él: akkor az új bíróságot míly módon kell kérni, hogy gyorsabban...
ÉS mégvalami, lehet e kérni, vagy indítványozni, vagy előterjeszteni valahol a bírónő magatartását?
Nincs helye fellebbezésnek az egyesítést elrendelő végzéssel szemben, az új bíróságra adj be egy néhány soros beadványt, és kérd az elbírálást.
Lehet az adott bíróság elnökénél, de nem igazán érdemes.
Azt mondta a Bírónő, hogy a kihirdetéstől számított 15 napon belül lehet fellebezni a határozata ellen (áthelyezéssel kapcsolatban)
Felmerült bennünk egy kérdés: a gyerek nincs elhelyezve a bíróság által, tehát a felügyeleti jog (is) közös. Szabályos, jogos e, ha az anyukának a bírósgra beadott keresetlevele csak és kizárólag a gyt díj megállapításáról szól. Merthogy mire kér, ha nincs elhelyezve a gyerek,és nem is kérte az elhelyezését....
Remélem értehetően sikerült leírnom; a jogosságát firtatjuk...
és úgy tűnik, hogy kérhetünk mi bármit bárkitől...., nincs foganatja!
És mégegy kérdés: van e értelme, és van e lehetőség bármely már szerv, gyámhatóság, gyermekjólét stb igénybevételére az ügy gyorsítása érdekében?
Jogos, ha az anya kéri a gyerektartás megállapítását akkor ha a gyerek nincs elhelyezve és közös a szülői felügyeleti jog is. A bíróság majd dönt a gyerektartásról.
Úgy gondolom, hogy az anya viselkedéséről mihamarabb érdemes tájékoztatni a gyerek lakóhelye szerinti gyermekjóléti szolgálatot. Ha jól értem a történetet a másik topicból, anya nem engedi hogy a kislány találkozzon az apjával és nagyon csúnyán beszél az apáról a gyereknek. Ha szerencsétek van a gyermekjólétinél találtok értelmes családgondozót.Higgadtan adjátok elő a mondókátokat akkor többre mentek. Ha a gyereket nem engedi el az apjával akkor veszélyezteti a gyereket még akkor is, ha elhelyezés és megállapított kapcsolattartás hiányában ez nem büntetendő. A családgondozónak muszáj valamit lépnie, kell beszélnie az anyával.
Számomra nem világos, hol lakik a gyerek.Ha jól értem, nem ott laknak,ahová be vannak jelentve.Ezesetben én a tényleges tartózkodási hely szerinti a gyermekjóléti szolgálathoz mennék.
Szerintem nem hátrányos számotokra hogy elkerül az ügyetek ettől a bírónőtől.
Kedves Pappa! Mindent tisztán értettél a tartózkodási helyükkel kapcsolatban. Csak aztán nehogy a gyerekjóléten is azt mondják, hogy nincs illetékesség..... Mindenesetre köszike a választ és eszerint fogunk eljárni. A higgadtság mára már megvan, csak az első jólirányzott igazságszolgáltatási eljárás okozott némi indulatot (szerintem érthető). És abban is igazad lehet, hogy jobban jártunk, hogy ez a bírónő leadta az ügyet. A másik bíróságon ffi a bíró.
De az igazság az, hogy mostanra azt sem tudom, hogy ki a felperes és ki az alperes?
A következő áprilisi tárgyaláson, mit az anyja keresetlevelére (csak gyt megállapítás) írtak ki, csak azt fogják tárgyalni, vagy az általunk beadott keresetet is, mit átküldenek B.örsre?, vagyis itt már érvényes lesz a beadott peregyesítési kérelem az első tárgyaláson?
Az anya által beadott keresetlevelének indoklásához kapcsolódóan, pedig kell e cáfolni (merthogy azt lehetne).
Telis-tele vagyunk kérdésekkel, ezért elnézést, ha valakit ez már-már irritál!, és egyben köszönet minden segítségért!
A gyermekjóléti szolgálatnál ragaszkodjatok az illetékességükhöz, de nem hiszem, hogy vitatnák. A gyerek ott lakik, ott található meg anyástól tehát ott kell foglalkozni velük.
Mit mondott a bírónő, helyt ad a peregyesítési kérelemnek?
Egyébként a bíróságra be lehet menni és lehet kérni másolatot a tárgyalás jegyzőkönyvéről néhány nappal vagy héttel a tárgyalás után, abból minden ki fog derülni.
A gyerektartási keresetre persze hogy reagálni kell viszontkeresettel amiben leírjátok röviden a ti verziótokat.
Ne számítsatok gyorsaságra és ne keseredjetek el.Sokan járnak hasonló cipőben.
Egy kérdés: mi történik, ha apa elmegy a lányáért?
A gyermekjólétinél én el se mondanám hogy nem arra a címre vannak bejelentve.Ott laknak és kész,ez a tény.Majd ha a gyermekjólétist érdekli a lakcímkártya, elkéri az anyától.Ez már az ő dolguk.A gyermekjóléti szolgálatot próbáljátok meg rávenni hogy segítsen abban,hogy a gyereket elvihesse az apja és szépen kérje meg anyukát hogy ne szidja az apát a gyereknek.
Kedves Pappa! Igazán köszönöm a válaszod! Kérdezhetek mégegyet?: bár bátran leírtam azt a szót, hogy viszontkereset, de ez valójában mi? És akkor most előálltunk alperessé?
Bizonyára olvastad, hogy mi történt a tárgyaláson. A peregyesítésről annyit mondott, hogy a felperes (vagyis mi) beadtuk (azt is mondta, hogy a vagyonmegosztást is beadtuk...). Hogy helyt ad, vagy elutasítja ilyen nem hangzott el. A jegyzőkönyvet el fogjuk kérni, de félek attól előre, hogy nem az lesz benne, ami történ, és amit mondott!
Mi történik ha apa elmegy a lányzóért? Ha az otthonukba, akkor kijelenti, hogy nem adom oda, nem viheted el, természetesen mindent a kislány füle hallatára. Ettől a pillanattól kezdve pedig bölcsebb abbahagyni a vitát. Egyszer én próbáltam vele beszélgetni (véletlenszerű találkozás az utcán a kislánnyal volt). Akkor jeleztem neki, hogy az apa szombat reggel megy érte. A válasza ne jöjjön, mert úgysem adom oda. Az ilyen ember nem apa, és ilyen apa a kislánynak egyeltalán nem hiányzik, és még sorolhatnám. Elmondta minden bunkó, kötsögnek. A kislány végighallgatta.....Aztán azt is kipróbáltuk, hogy küldtünk smst, hogy reggel 9re megy a lányzóért. Mondanom sem kell: nem voltak otthon. Aztán a születésnapján az óvodában köszönthette fel, mert nem engedte, hogy mi is megünnepljük azt. Aztán most karácsonykor annyit engedett az apjának, hogy első napján délelőtt felmenjen és odaadja az ajándékot.
Szerintem sejted, hogy mi történne, ha pl elhozná az óvodából. Előbb ideérne,mint mi haza, hiszen az óvónők felhívnák, vagy lehet, hogy oda sem adnák úgy be vannak oltva...Erre is volt példa: bement apuka az óvodába, hogy megnézze a kislányt, de épp beteg volt. Aztán kb egy óra múlva már csörgött a telefonja, hogy mit kerestél te az óvodában????
Ilyenek..
A viszontkereset a keresetre való válasz, tehát a gyermektartási ügyben alperesek vagytok.Hogy peregyesítéskor ki lesz al- és felperes, nem tudom.
A jegyzőkönyvből majd kiderül mit csinált a bírónő és akkor lehet tudni hogy a másik bíróságra mit adjatok be.
Ügyvéd hiányában én elmennék a jegyzőkönyvvel a panasznapra, előre leírnám pontokba szedve hogy mit akarok és kérnék segítséget.
Amit az anya csinál borzasztó.Győzzétek meg a gyermekjólétiseket hogy ők viszont sürgősen segítsenek a gyereken, akinek hiányzik az apja és az anyja veszélyezteti a fejlődését azzal hogy elzárja az apától.
„A viszontkereset az alperes keresete a felperessel szemben, amelyet a felperesi keresettel együttes elbírálás céljából, ugyanannál a bíróságnál, ugyanabban a perben terjeszt elő.”
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02