ObudaFanhoz...

kérdezőné: én is ugy értelmeztem, ahogy pappa. Megbántani sem ő, sem én nem akartunk.

Valóban nem állt szándékomban megbántani.

Bocsi hogy beleszólok de: igenis van olyan hogy valaki nem tud gyerektartást fizetni! Az én párom 3 hónapig nem tudott mert munkanélküli lett és még segélyt se kapott! Nem tudta fizetni az albérletet és csak az én diákmunkás fizumból tudott megélni! Most is nem tudom hogy élne meg ha nem lenne két fizetésünk hisz hiába keres 100-120000 -t. Az albérlet 50 a gyerektartás 22 és akkor még ott van mikor jönnek kéthetente a gyerekek! Ki tud 10-20 ezerből megélni?
Kérdezőnének meg üzenem hogy mindegy mennyit de fizessetek valamit!!!! Úgyse fogja visszaküldeni akkor legalább majd kevesebbet kell törlesztenetek! És szerintem akkor se adná a gyereket ha 20-at küldenétek! Ennek a kettőnek nem szabadna össze függnie de az ilyen nők ezt nem fogják fel! Nálunk is állandóan ez van! Nálunk is mondta hogy majd visszaküldi de eddig csak egyszer csinálta meg és azt is megszívta mert a bíróság nagyon rossz néven vette:) és úgy számolta mindtha megkapta volna pedig visszaküldte:))) Szóval fizessetek abból nem lehet baj!! És annyit amennyit a pénztárcátok enged! A bíróság jó néven fogja venni ha akkor is fizet ha munkanélküli és az anya meg ezek ellenére sem engedi el! Ezzel csak ti jártok jól!

Kedves ObudaFan!
A párom - még a házasságkötésünk előtt több évvel - összesikerített egy alkalmi kapcsolatból egy kisfiút. A gyereket a bíróság előtt sajátjaként elismerte,megkapta és viseli a párom vezetéknevét,de azóta se tartja se vele,sem az édesanyjával a kapcsolatot. (A nő még a tartásdíjról is lemondott.) Időközben nekünk is született két gyermekünk,akik már nagykorúak.A kérdésem: ez a fiú is jogosult (akárcsak a gyerekeim) a férjem után örökölni? (Gondolom,igen.) Mi van ,ha egy esetleges örökösödési eljárás már lezajlott? Mennyi ideig érvényesítheti a jogait? Perelheti a későbbiekben a gyerekeimet a jogos jussáért?
Válaszát előre is köszönöm!

fraulaine: kösz a hozzászólást, és a tanácsot is. Persze, hogy fizetünk, csak a lehetetlen és tehetetlen helyzetben volt egy újabb gyenge próbálkozás a megegyezésre. A megélhetéssel kapcsolatban, pedig épp tegnap számoltuk ki, hogy ebben az évben ő ezidáig a családi kasszához 45e Ftal járult hozzá. Nem fizették a ki a munkahelyén, a mügyi központ, meg a papírtologatása, meg még ezt hozza be miatt, csak áprilisban küldi a határozatban kijött 44e ftot. Hát :-(( Azt gondolom, hogy pappa és derill is más társadalmi réteget képeznek hozzánk képest, azért lehetett tán ennyire durva a hozzászólásuk, de

pappa: semmi gáz, és derill: detto...

Egyébként teljesen összezavarodtam mára már, nem látok tisztán. Csak az igazságtalanságot érzem, de azt nagyon. Úgyhogy lassan egy db agymosásra lesz szükségem!

tükörkép*!
Igen, jogosult, ugyanúgy, mint a másik két gyermek. Ezeket a jogait a hagyatéki eljárásban is érvényesítheti, de ha ekkor nem teszi, később is indíthat tulajdoni pert. Ennek pedig nincs határideje, elévülési ideje sem, egyedül az elbirtoklás akadályozza.

Köszönöm a választ!

Nincs mit.

Szia Kérdezőné, nemigazán látom,mit találtál durvának a szavaimban.
Általában minden esetre vonatkozik szerintem,hogy nagyon nyomós ok kell ahhoz, hogy valaki gyerektartást ne tudjon fizetni. /Betegség, baleset ilyesmi./ Akkor is csak átmenetileg lehet szó nemfizetésről.
Próbáld a másik oldalról nézni a dolgot: az anya /most tekintsünk el attól,milyen ember,hogy láthatást akadályoz stb./ minden nap gondoskodik a gyerek minden szükségletéről, megveszi neki a túró rudit és a cipőt, befizeti az ovit, kifizeti a fűtés számlát, hogy meleg legyen a kicsi szobája, megveszi a mosóport és kimossa az ágyneműt stb. Nem mondja azt, hogy bocs gyermekem, keveset keresek, munkanélküli vagyok, ezért most hideg van, nincs tiszta ruhád, nincs ebéd se vacsora.
Ha ilyet mondana vagy tenne,bizony nagyon fel lenne háborodva jogosan mindenki, micsoda anya és micsoda igazságtalanság történik szegény gyerekkel.

Még reagálnék arra, hogy Derillt és engem "más társadalmi réteghez tartozónak" gondolsz.
Magamról annyit elmondtam már máshol is, hogy egy istenhátamögötti kis faluban voltam gyerek az öt testvéremmel és igencsak megtanultuk azt, mi az a nincs. Mindannyian olyan emberek lettünk akik ha kell anyagilag is segítünk azokon akik önhibájukon kívül szükséget látnak.
Derillt pedig nézd meg,mennyit dolgozott és dolgozik ezen a fórumon azért, hogy a gyerekek élete javuljon, azoké a gyerekeké, akiknek a saját szüleik szúrják el az életet.Szórja a tudását ingyen, nagyvonalúan azt,amit nem ingyen szerzett.
Azt hiszem teljesen jogosan mondom,társadalmi rétegtől és anyagi helyzettől függetlenül mindenkinek a lehető legnagyobb erőfeszítéseket meg kell tennie a gyerekekért.

pappa: amikor én különváltam a gyermekem apjától és 5eftot fizetett gyerektartás gyanánt, majd mikor 1x szóvátettem, hogy lehet, hogy ez kevéske és felháborodott se mentem a bíróságra, hogy de igenis, ami jár az jár. Pedig ő tudott volna többet adni. A gyerekemet pedig sosem tiltottam, sőt, "küldtem", mindazok ellenére, hogy tudtam azt is, hogy olyankor a nagyszülők látják el, velük van, és nem az apjával. De azt is tudom, hogy ha a gyerekem apjának én tartoztam volna xmillió forinttal nem lett volna pofám kérni még pluszba, akár havi szinten se. Korrekten rendeztem volna az ügyet, akármilyen is a gyerekem apja. Ez számomra lelkiismereti kérdés is, ha ilyen egyáltalán még létezik evilágba. Amikor gyermeket akartam nem azért, mert pénzt látok majd belőle, ha netán úgy alakul, hogy különmegyünk. Hanem azért mert akartam, és kész, vállalva minden következményét, akár egyedül is. Ma is azt mondom, és mondtam is, hogy a nő "magának" szüli a gyereket. Ezt nem a kisajátításra értem, hanem a problémák, helyzetek megoldására. A gyermekeink, pedig nem a "mieink", hisz különálló személyiségek, akiket úgy kell tudni motiválni, felkészíteni a nagybetűsre, hogy meg tudják állni a helyüket, de ezt sose tegyék direktbe mások kárára, legfőképp nem az apjukéra. Hogy tartsák tiszteletbe az életüket, a másokat, az embertársaikat.... Anyaként jól tudom, hogy minden tőlünk függ! És teljesen mindegy, hogy kapok, vagy nem gyermektartást, vagy, hogy mennyit. A tisztelet és az elfogadás nem a pénztől függ. Egyébként ostobának is tartom az efféle női magatartást -amit a párom exe tanusít-, hisz hogy máshogy tudná a legtöbb bőrt lehúzni a páromról, minthogy vidd a lányt...
Így jól látom a másik oldalt, hidd el. Én is tudom, hogy mennyibe kerül egy gyermek, de azt is, hogy vállaltam, amikor megszültem. És, az, hogy a gyerekemet mennyire tartom tiszteletbe, mennyire akarom, hogy megismerje a világot, a lehetőségeket, és még annyi mindent, nem függ a pénztől. És nem függhet az én bosszúhadjáratomtól, vagy bánatomtól..... Azt gondolom, és erre szükséges megtanítani a gyerekeinket is, hogy bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy segítséget kell kérjen. BÁRKI! Ezért nem szabad szembemenni senkivel, fellökni és eltaposni, osztán mégegyet belerúgni, miféle példa ez? Egy picikét tudatosabb, boldogabb életet magunknak és gyerekeinknek!

Sok-sok gondolat van a fejemben, és csak remélem, hogy érthető volt, amit írtam, amit ki akartam fejezni ezzel az egésszel.

Mégvalami: a társadalmi rétegződés kapcsán pedig igen, egyrészt az anyagiakra gondoltam, másrészt viszont a megélt tapasztalatokra. Mi is hatan vagyunk testvérek, de az anyám sosem tudta összetartani a családot, ahányan vagyunk annyifelé. Több testvérem nem beszél az anyámmal, mert ellökte őket -többek között engem is 14 éves koromban- magától. Ahogy ellökött, az mások számára nem volt látható, és akkor még számomra sem. Aztán van testvérem, aki az egyedüllét, a sikertelen házassági menekülés stb, után a pszichiátriára került, amikor is anyám azt mondta nekünk testvéreknek: hogy meglátjátok ti is oda kerültök. Ezt gúnyosan, és nekem például úgy, hogy az utca egyik oldaláról átkiabált, mert én a másikon álltam. Aztán amikor éjjel menekültem a lakásból karomon a gyerekemmel, az apja elől, aki lelki terrorban tartott bennünket, az anyám nem fogadott be, azt mondta: te főzted magadnak, egyed is meg! STB Van még ilyen rengeteg ehhez hasonló storym, DE a mai napig beszélek -igaz ritkán- az anyámmal, mert ő az anyám, akármit is tett, és akármennyire is hibáztatom a sorsom alakulásáért. S ha segítségre van szüksége (ez pénzt jelent), és én tudok segíteni, megteszem.
Mindig igyekeztem felülemelkedni a sérelmeimen, megalkudni, mit inkább tettem a magam kárára, mint másokéra. Ezek az események sokmindenre megtanítottak.
A lényeg, hogy nem versenyezni akartam azügyben, hogy kinek van, volt rosszabb sorsa... De azt tudom, hogy csak korrekt magatartással lehet tiszta a lelkiismeretem. Tudod, arra gondolok, hogy amikor mérlegre kerül a dolog, legyen egyenlő, vagy billenjen az én oldalamra. Ez érvényes arra az esetre is, hogy a gyermekeinkért minden erőfeszítést meg kell tenni. IGAZ: de nem mindenáron!, és csakazértis!

Derill jogifórumos munkásságát, pedig tisztelet és köszönet övezi!

ÉS, ha valóban a gyermekeinkért tesszük, és nem magunkért, vagy magunk miatt. A kettő bár szorosan összekapcsolódik, de nem függhet egymástól!

Egy dologgal vitatkoznék: „Ma is azt mondom, és mondtam is, hogy a nő "magának" szüli a gyereket. Ezt nem a kisajátításra értem, hanem a problémák, helyzetek megoldására.” Szerintem ez nem igy van, az apának ugyanúgy feladata a problémák, helyzetek megoldása, a gyerek ellátása, mint az anyáé. Egy anya egyedül nem is képes megoldani sok helyzetet és problémát, hiába is kísérletezik vele. A kísérletek eredménye látható a tönkrement, megzavarodott, apahiányos kölkökön.
Egyébként azt gondolom, hogy ha az ember bírósági tárgyalás előtt áll, akkor érdemes felkészülni és pontosan tudni, hogy mi az elérendő cél, és ahhoz hogyan, mimódon lehet eljutni vagy legalább megközelíteni.

pappa: az, hogy kinek, mi a feladata, és, hogy a gyakorlatban mi valósítható meg, az sajna két külön dolog. Hisz az élet nem ilyen egyszerű. Amit jól érzékelek több hozzászólásból, hogy a gyerekeinket, vagy azok érdekeit, felnőttek-vagymi...- lévén sem vagyunk képesek elkülöníteni magunkétól. Így ismét visszakanyarodok a szülők személyiség és jellembeli köreire. Én azt vallom, hogy az anya személyiségének kell annyira érettnek lennie -érzelmileg!!!!!-, hogy, ha az élet úgy hozza, egyedül is képes legyen úgy szervezni az életet, életeket, hogy abban, az adott körülményekhez képest, mindenki örömét lelje. Én ezekre a helyzetekre, és az érzelmi élethez kapcsolódó problémákra gondoltam, semmint a gyakorlatiasra, hogy ki vigye oviba a gyereket, ha az anya se, apa se tudja megoldani...stb. Igen, az efféle megoldásokhoz kell segítség, szervezés, amit mindig a gyerekkel legtöbbet levő szülőnek kell megoldani. De ez megint nem nemiségi kérdés, hisz ezeket se az anya, se az apa nem tudja egyedül megoldani.

A tárgyalással kapcsolatban pedig a felkészülés folyamatban van, és pontosan tudjuk azt is, hogy mi a cél, csak azt nem, hogy mimódon lehet a leghamarább, és a mindenki számára legkorrektebb módon oda eljutni.

Folyamatosan a korrektséget próbálom hangsúlyozni, csak nem tudom, hogy miért, hiszen a mi ügyünkben a másik fél nem az.
A kérdés az, hogy az ő inkorrekt kártyáival "játszunk", vagy maradjunk a saját verziónál. Aztán az is, hogy a bíróság vajon melyiket "értékeli" jobban? Ezzel kapcsolatban pedig itt a fórumon megoszlanak a vélemények, mire gyakorlat híján kicsit támaszkodnánk, az elbizonytalanodás ebből ered!

Jajj de hányszor hallottam Nők szájából azt a mondatot, hogy " szültem és felneveltem neki egy gyereket és akkor ez a hála". Csak akkor azt nem értem, ha neki szülte akkor miért viszi magával:)

Pappa: a nők azért nem tudnak sok helyzetet megoldani, mert néha tul bonyolultan állnak hozzá. Sokszor elnézem, hogy egy pasi tök leegyszerüsitve, minden gond nélkül oldja meg a nő számára megoldhatatlan feladatot, és még csak nem is érti, hogy mit problémázott a nő ezen - persze már a nő sem érti.

kissember: volt egy ismerősöm, aki pont ezt mondta, megszüli a gyereket a pasinak, mert neki ugysem kellene, mert neki van már 2. Ez a megfogalmazás is agyament volt, mert miért ne férne ott el egy harmadik (szerintem az is az ő gyereke is), és mi az, hogy van már 2 (az előző házasságából), ezért a harmadik nem kell neki. Akkor minek szüli? Persze amikor kiderült, hogy a pasi nem váltotta be a reményeket (nem olyan gazdag, ahogy ő remélte), a nő mindent megtett, hogy megkapja a gyereket. Nem neki itélték.

kissember: :-)))))
jogos a felvetés, de ez a mondat sem a gyerekről szól!!!!!

Jogértők! Kérdés:
kérhetjük e, vagy jó e az, ha úgy kérjük a viszontkeresetben, hogy kérjük a gyermek elhelyezését az anyjánál két kitétellel. Az egyik: a közös szülői felügyeleti jog, a másik peidg, hogy amennyiben az eltiltás folytatódik, úgy gyermekelhelyezés módosítása iránti keresetlevéllel élni fogunk két éven belül...

Kérdezőné, a kérdés bizony nem a gyerekről szól! :)

hát? kiről pappa? Szerinted hiba esélyt adni az anyának, hogy megpróbáljon felülemelkedni magán, és, hogy a gyerek érdekeit helyezze előtérbe, a magáéval szemben?, tudva azt, hogy következményekkel jár a magatartása, viselkedése, viszonyulása, és hozzáállása?

Szerintem rólad szól és át kellene gondolnod, mi a valódi motivációd az ügyben.

A válaszod igazán meglepett! A valódi motivációm pedig az, hogy a magam eszközeivel próbáljak segíteni a páromnak, hogy a lányával a kapcsolata normalizálódjon. Így, vagy úgy, de normalizálódjon. A magam eszközeit igyekszem kontroll alatt tartani, és nem befolyásolni őt bármely irányba, vagy cselekedet felé. Keresem a lehetséges megoldásokat, és a kapcsolódó információkat. De persze hagyhatnám és mondhatnám, hogy oldd meg, a te dolgod...

mégegyszer végigolvastam amit írtam lentebb, és amit te reagáltál rá. Szerintem, Te arra gondolsz, hogy én nem akarom, hogy az ő gyerekét nálunk helyezzék el, ezzel egyidejűleg, nem akarok az ő gyerekéről gondoskodni, és nem akarom neveleni....
Ha a vélekedésem valós, ismét azt a szót kell, hogy használjam: durva. Ugyanis, tökre mindegy, hogy én mit akarok! Nekem egyetlen "feladatom" van, elfogadni és információkkal segíteni a párom döntését, és ahhoz alkalmazkodni.
Ha tévedtem a vélekedést illetően, akkor bocsi, és várom az okfejtésed!

Nem itt látom a problémát, hanem az anyához való viszonyodban, a róla való gondolkodásodban.

Ezzel megint megleptél! Az kislány anyjával nincs semmilyen viszonyom. Õt pedig az anyai magatartásáért maximálisan elítélek. Mint minden nőt, aki így viselkedik. Gondolkodni így gondolkodom róla, és az ismeretlen róluk.
Azon sokat kattogott az agyam, hogy mire gondolhatsz. Ami még eszembe jutott, de összefüggést se így, se úgy nem látok, az a féltékenység. Több tippem nincs.
A viszonyhoz még egy picit visszatérek, és csak a saját példámat tudom felhozni: az én gyerekem apjának a barátnőjével (élettársával), kielégítő a viszonyom. Beszélünk, tanácsokat kér tőlem, vásárolni megyünk együtt...stb. Bár a fiam apja nem nézi jó szemmel, de én kitartok az mellett, hogy ez a normális. Én kezdeményeztem az első beszélgetést, aztán minden elindult a maga útján. Vele sem lennék másképp, ha vele kezdeményezett beszélgetésemünkkor tudta volna önmagát kontrollálni, és tudott volna viselkedni.
Ha nem ezekre gondoltál, kérlek oszd már meg velem végre, hogy mire gondolsz!!!!!!