gerbera317
„Ha csak annyi van a tértivevényen, hogy POSTA, a kézbesítés szabálytalanságát eleve vélelmezni kell.”
Ettől még a tartozás továbbra is tartozás marad, ergo a fizetési meghagyás nagy valószínűséggel jogos.
gerbera317
„Ha csak annyi van a tértivevényen, hogy POSTA, a kézbesítés szabálytalanságát eleve vélelmezni kell.”
Ettől még a tartozás továbbra is tartozás marad, ergo a fizetési meghagyás nagy valószínűséggel jogos.
alsovonal
„és kér egy igazolványszámot. (honnan tudta az enyémet? :D)”
Szerintem akár tudhatta is már, amilyen gyakran fizetési meghagyásokat kellett kézbesítenie.
Hiszen épp te írtad: „Az FMH-t még nem akartam volna átvenni, mindig a második kézbesítésnél szoktam.”
A POSTA csak postán történő átvételkor tüntethető fel, annak meg előfeltétele a kézbesítési kísérlet(ek) feltüntetése. Ha csak annyi van a tértivevényen, hogy POSTA, a kézbesítés szabálytalanságát eleve vélelmezni kell.
335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet
29. § (1) * A hivatalos iratot a címzettnek vagy az egyéb jogosult átvevőnek személyes átadással kell kézbesíteni. *
A veszélyhelyzet alatt biztosan csak a POSTA szót “rajzolta” be ujjal a korábbi kézbesítő, akivel minden rendben volt. Azóta nem vagyok bent biztos, hogy vettem-e át térti levelet.
A fenti kormányrendeletben rengeteg dolog hatályon kívül lett helyezve (pl. a bemásolt szakasz is), a mostani hivatalos szabályokat nem találom. A logikus az lenne amit te írsz és akkor kiderülne, hogy nem az én krikszkrakszom van a rendszerben. Holnap újra felhívom a postát, hogy mit látnak.
Meglepne, ha ez szabályos lenne. Legalább a tabletre ujjal egy kriszkraszot kér szerintem...
„Tényleg? Egy tértis levelet? Akkor mit kell most?”
Szia drbj!
Azt hiszem a COVID-időszak óta nem kell aláírni. Szabályszerű kézbesítés esetén (ha jelen van kézbesítéskor a címzett :D) a kézbesítő a tabletre átvevőként annyit “rajzol” be a képernyőre, hogy “POSTA” és megkérdezi ki is vagy valójában és kér egy igazolványszámot. (honnan tudta az enyémet? :D) Címzett esetén bejelöli, hogy címzett (az én esetem emiatt nem bizonyítható részemről szerintem…), míg helyettes átvevőként bejelöli pl. hogy élettárs, annak nevét és igazolványszámát.
Ha utalvány alapon jön pénz, azt alá kell írni.
„(ugye aláírni már nem kell),”
Tényleg? Egy tértis levelet? Akkor mit kell most?
gerbera317
„Te sportot űzöl abból, hogy okot adsz a fizetési meghagyásra, majd pedig ellentmondasz?”
Nekem is a sok hasonló eset alapján ez volt az első gondolatom
alsovonal
„Az FMH-t még nem akartam volna átvenni, mindig a második kézbesítésnél szoktam.”
És gondolod, hogy ez a megfelelő eljárás ilyen esetben? Szerintem nem az!
Ilyenkor joggal gondolják odafent, hogy te szándékosan packázol velük.
Ez egyes elbírálások esetén kifejezetten hátrányos lehet ám.
„volt az életemnek egy szakasza, amikor néhány tartozást felhalmoztam ide-oda.”
Legalább a jogászoknak is adsz vele bőségesen munkát, lehet hálásnak kéne lenniük érte, de szerintem nem azok.
„Talán ez az utolsó kidőlt csontváz a szekrényből.”
A remény hal meg utoljára.
„Milyen tanácsot akarsz?”
Pont olyat, amiket leírtál, köszi.
„belenyugszol”
Mindenképpen ellentmondás a vége, ez tény, viszont nem nyugszom bele abba, hogy átvett a nevemben a kézbesítő egy fontos iratot. Szerintem nem szabad elbagatellizálni, hogy ilyen dolgok történhetnek. Persze az még a jobbik eset, hogy bedobta és nem elkeverte… Kíváncsi vagyok mit mond a posta, mert ez gyakorlatilag egy állítás egy tagadás sztori, habár a több panaszból talán észreveszik, hogy a kézbesítőnek nem való ez a munkakör.
„Szoktad?!? Te sportot űzöl abból, hogy okot adsz a fizetési meghagyásra, majd pedig ellentmondasz?”
Sportot nem űzök, de volt az életemnek egy szakasza, amikor néhány tartozást felhalmoztam ide-oda. Talán ez az utolsó kidőlt csontváz a szekrényből. Természetesen ellentmondtam mindig, hasznos dolog, eddig jól jöttem ki abból (korrekt egyezség, permegszüntetések), hogy éltem ezzel a jogommal.
Milyen tanácsot akarsz? Két lehetőséged van: vagy 1) belenyugszol a szabálytalan kézbesítésbe, és ellentmondasz most, vagy pedig 2) kézbesítési kifogást nyújtasz be a szabálytalan kézbesítése ellen, de azzal vállalod a elutasítás, és ezzel az elkésettség kockázatát is.
OFF
„mindig a második kézbesítésnél szoktam”
Szoktad?!? Te sportot űzöl abból, hogy okot adsz a fizetési meghagyásra, majd pedig ellentmondasz?
ON
Most egy másik ügyben kérem a tanácsotokat, véleményeteket.
Csütörtök este a párom miután kiürítette a postaládánkat (szakszerűen levélszekrény :D) azzal fogadott, hogy a kezembe nyomott egy MOKK FMH-t. A dolog előzménye, hogy átszervezés miatt 28 év után új postás van a körzetben. Nos ezt a fontos iratot csak behajította… Az FMH-t még nem akartam volna átvenni, mindig a második kézbesítésnél szoktam. Reggel azonnal hívtam a posta telefonos ügyfélszolgálatát és tettem egy panaszt s megkérdeztem, hogy egyébként a tértin ki szerepel..? Én, mint címzett. :D Hívtam a közjegyzőt, de pénteken nincs telefonon, majd hétfőn.
A posta 30 napon belüli választ ígért, de az ellentmondásra nyitva álló határidő már pereg.
Mi ilyenkor a teendő? Ha a jóképességű postás azt mondja, hogy márpedig nekem adta oda (ugye aláírni már nem kell), akkor neki lesz igaza? Ez egy rendkívül szabálytalan kézbesítés.
Közben kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek tértis leveleket csak bedobott: ezek közt van végrehajtótól érkezett vh-jog törlés tartalmú levél, MKK-s és rendőrségi levél is. Megkértem ezek címzettjeit is, hogy tegyenek panaszt…
Köszi a válaszokat, ilyenre még nem volt példa és tanácstalan vagyok.
U.i.: eddig adósi “védekezésnek” gondoltam, ha valaki azt állította, hogy nem kapott levelet bla bla. Lehet, hogy nem minden esetben ferdítenek az adósok.
@KBS
“Miért alakulna?”
Sziasztok,
ezzel még “tartoztam”: nem lett jogerős, végülis perré alakult és a T. Bíróság megszüntette az eljárást.
Amúgy lehet, de ebben az esetben legjobb tudomásom szerint nem ez volt a cél. A lényeg, hogy fizetni kell.
ZZ24
„Az se kevésbé életszerű, hogy valaki azért ad be részletfizetés iránti kérelmet, hogy egy ilyen hülyeségen szándékosan elbukja.”
Meg fogsz lepődni! A legtöbb esetben ezzel az időt akarják húzni. És ezt a végrehajtók is tudják...
"„Amúgy szerintem teljesen életszerű, hogy valaki átveszi és elkeveri a hozzátartozója hivatalos levelét és az emiatt joghátrányba kerül.”
Te komolyan el is hiszed, amit írsz, vagy csak szórakozol itt a fórumon? :-O"
Hidd el, a legkevésbé sem szórakozásból írtam be ezeket a dolgokat. A problémát az okozta, hogy az illető testvére sok levelet kap egy héten és átvétel közben tényleg a sajátjai közé keverte el a közjegyző által küldött visszajelzést.
Azt is megértem, hogy ezt nem fogadják el önhibán kívül álló oknak.
Az se kevésbé életszerű, hogy valaki azért ad be részletfizetés iránti kérelmet, hogy egy ilyen hülyeségen szándékosan elbukja.
@ZZ24
Ez kezd egyre szórakoztatóbb lenni...
a jelképes összegű eseti teljesítés nyilvánvalóan jelképes dolog...
Még mindig az ismerősöd tartozik a behajtócégnek, és nem fordítva, ráadásul ha tovább lapít, a tartozás a késedelmmel egyre csak nőni fog.
ZZ24
„ha az ismerősöm előadja, hogy önhibáján kívül nem kapta kézhez a közjegyző hiánypótlási felhívását a csekk befizetéséről, mert a testvére átvette és nem adta át neki és erről a testvér is nyilatkozik egy saját kézzel aláírt dokumentummal az alapot adhat a fellebbezésre, főleg, hogy a postai tértivevényen is a testvér van megjelölve átvevőként?”
Erre kb. szerintem azt fogja mondani bármelyik végrehajtó, hogy intézzék le egymás között családon belül.
„A pronléma az, hogy a jogosult egy rossznevű behajtócég, akit több milliós bírsággal megszórtak évekkel ezelőtt a politikájuk miatt.”
A feltett kérdés szempontjából ez teljesen irreleváns információ.
„Amúgy szerintem teljesen életszerű, hogy valaki átveszi és elkeveri a hozzátartozója hivatalos levelét és az emiatt joghátrányba kerül.”
Te komolyan el is hiszed, amit írsz, vagy csak szórakozol itt a fórumon? :-O
Köszönöm a válaszokat.
Az ismerősöm kérdezi, hogy a behajtócég által felajánlott eseti befizetés betartása köti e a céget, vagy csak egy jelképes dolog?
ZZ24,
A végrehajtás azért nem az ingatlan árveréssel kezdődik. Az inkább már a vége, ha nincs más.
De amit leírtál, az valós. Se igazolásra, se bizonyítékra nincs szükség a közjegyző előtti eljárásban, teljesen légből kapott követeléssel is lehet FMH-t indítani. De az azért fontos, hogy az "adós" sok helyen akaszthatja meg az eljárást, per esetén pedig nyilván már kell bizonyítani. Ezért fontos, hogy az FMH vagy végrehajtás eljusson az "adós"hoz.
Akinek ingatlana van Magyarországon, de annyit se törődik vele, hogy az azzal kapcsolatos küldemények eljussanak hozzá - nem csak FMH, de hivatalos irat, adó felszólítás, közös költség, közüzemi szolgáltató, bármi -, az meg is érdemli, hogy elveszítse azt.
Megjegyzem :
„Nincs helye az eljárásnak, ha:
Egy címet tudni kell benyögni. És a végrehajtónak ehhez elég a tulajdoni lap szerinti cím is - a Vht.-nak elég ez is, ahhoz is köti a joghatást -, de egy mezei júzernek nem feltétlenül.
ZZ24
„elgondolkodtató, hogy akár viisza is lehet élni a fizetési meghagyással”
Azért szép is lenne, ha minden anyagi követelést a közjegyzőnek kellene megvizsgálnia, hogy jogos-e.
„kézbesítési fikcióval kézbesítetté válik és ezáltal a csaló kezébe egy végrehajtható okirat került mindenféle jogalap bizonyítása nélkül. Ezt követően elkezdi árvereztetni az amerikai-magyar nyugdíjas magyarországi ingatlanát. Ilyen eset előrfordulhat?”
Nem eszik olyan forrón a kását! Bizonyos összeg alatt azért nem olyan könnyű csak úgy árvereztetést kérni. Viszont ne feledd, anno nálunk az ingatlanmaffia is egészen jól tudott működni, jó pár ember veszítette el így az ingatlanát. De az általad leírt fikcióban akár még elbirtoklással is törvényesen megszerezhető egy ingatlan, ha az amerikai-magyar nyugdíjas ennyire nem foglalkozik az itthon hagyott vagyonával. És ez nem csak a csaló ember hibája elsősorban, hanem azéis keményen, aki így hagyja itthon elveszni az ingatlanát. Ettól függetlenül úgy gondolom, hogy itt az ismerősöd és a testvére hibáztak, nincs mit ragozni rajta, nem a végrehajtó az, aki elcseszte.
Függetlenül az általam leírt esettől elgondolkodtató, hogy akár viisza is lehet élni a fizetési meghagyással. Mivel a beadásakor semmit nem kell bizonyítani, mi van, ha valaki kinézi magának egy külföldön élő személy ingatlanát, akinek magyar kézbesítési címe is van, de pl. az USÁ-ban lakik és nem tud ellentmondással élni. Egy kitalált tartozásra hivatkozva bead a csaló egy fizetési meghagyást az amerikai-magyar nyugdíjas ellen, aki a magyar kézbesítési címére kap egy FMH-t, amit nem tud átvenni, ezáltal az kézbesítési fikcióval kézbesítetté válik és ezáltal a csaló kezébe egy végrehajtható okirat került mindenféle jogalap bizonyítása nélkül. Ezt követően elkezdi árvereztetni az amerikai-magyar nyugdíjas magyarországi ingatlanát. Ilyen eset előrfordulhat ?
.
Bizony, ezt a bizonyos 'eseti befizetést' neveztük spontán teljesítésnek. Biztos nagyon nehéz felfogni, hogy a részletfizetés az egy olyan dolog, amiről nem pofázni, és főleg nem levelezgetni kell, hanem elkezdeni és csinálni.
ZZ24,
Igen, ezt mondtuk mi is.
jav: eseti befeizetés
Megkérdeztem: arról van szó, hogy felhívta a céget, hogy részletfizetést szeretne kérni,de ők ezt eluatsították és esetei befizetésre adtak lehetőséget neki, közben egy b..fa..ság maitt ott pattog a magas labda az oldalukon egy végrehajtható okirat formájában.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |