végrehajtás kérdések


W.Tamás # 2012.12.19. 14:50

@Kovács_Béla_Sándor: Köszönöm a választ!

@gerbera317: Ha csak ezen múlna, akkor a végrehajtást kérő azt kifizetné, megelőlegezné, stb. Biztos lenne rá mód, ha ez valós problémaként jelentkezne.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.12.19. 13:22

Ebben nem értünk egyet.

Lalalili # 2012.12.19. 13:01

Gyors segítségre lenne szükségem! Előre is köszönöm.
2012 májusában balesetet szenvedtem, így munkaképtelenné váltam. A volt feleségemmel, mivel ez nem veszélyeztette gyermekeim ellátását, megbeszéltem, hogy csúszok a gyermektartás megfizetésével, illetve azt részletekben teljesítem. Minden hónapban fizettem, amit tudtam.
Júniusban, szintén megbeszélés alapján, magamra vállaltam a lányom táborozásának teljes költségét, ami több, mint egy havi tartásdíj, majd augusztusban mindkét gyermek teljes ellátásáról gondoskodtam. Ezért cserébe eszembe sem jutott, hogy az azokra a hónapokra esedékes tartásdíjat ne fizessem meg. Augusztus hónapban a tartásdíj részletet a volt feleségem nem fogadta el, bár erre írásos dokumentumom nincs, csak tanúm.
Szeptembertől az aktuális tartásdíjon felül megkezdtem az elmaradásaim törlesztését, mivel a munkakörülményeim rendeződtek. A teljes összeget november elejére sikerült megfizetnem.
A rendezés megtörténte után kaptam egy végrehajtói levelet, amiben felszólítottak hat havi tartásdíj elmaradásának rendezésére. SOHA nem tartoztam hat havi díjjal. A végrehajtónál bemutattam az igazolást és értesítettem a volt feleségemet, hogy jogtalanul indította az eljárást. Ő szóban ígéretet tett, hogy lerendezi és visszavonja a végrehajtást.
Ebben az értesítésben az önálló bírósági végrehajtó a Vht. 40. 41.§-ra hivatkozott, ha már megtörtént a teljesítés. Ezeket olvasva megnyugodtam, hiszen ezekben egyértelműen az szerepel, hogy ebben az esetben a végrehajtást kérő köteles a végrehajtói díjakat rendezni.
Azonban most kaptam egy újabb levelet a végrehajtótól, hogy a tartozás valóban teljesítésre került, tehát fizessem meg a költségeket.
A volt feleségemnek semmivel nem kellett bizonyítani, hogy nem fizettem, én bemutattam a bizonyítékot, hogy fizettem és most mégis én fizessem a költségeket is?
Irigységből x havonta kihúzhat a zsebemből több tízezer forintot törvényesen?

gerbera317 # 2012.12.19. 11:54

A hivatkozott jogszabály érdeksérelem vizsgálatát írja elő a bíróság számára, ezért, ha a végrehajtó úgy nyilatkozik, hogy "jó, de mi lesz a munkadíjammal?", a bíróság a végrehajtást kérő kérésére sem fogja felfüggeszteni a végrehajtást.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.12.19. 11:23

A végrehajtást kérő bármikor kérheti az eljárás felfüggesztését. [Vht. 48. § (1)]

W.Tamás # 2012.12.19. 11:14

Kedves Fórumozók! Tegyük fel, hogy két magánember közötti milliós adósság ügye eljut a fizetési meghagyásig, amelynek az adós nem mond ellent. A követelés ingóságból és bérből, fizetésből jó eséllyel nem hajtható be, az adósnak azonban van egy lakása.
Aki a kölcsönt adta, egyelőre csak azt szeretné, hogy a végrehajtó bejegyezze a végrehajtás tényét az ingatlan tulajdoni lapjára, de az árverést egyelőre még ne indítsa meg (vagy legalább nagyon messzi, távoli időpontra tűzze ki). Hátha addig még jutnak a felek valamire...
Meg lehet akasztani - a végrehajtást kérő kérésére! - a folyamatot ezen a ponton?

gerbera317 # 2012.12.18. 21:41

hogyan lehet megsürgetni az eljárást

Például írsz egy levelet a végrehajtónak, hogy csináljon már valamit (inkasszó, munkabér-letiltás, gépjármű-foglalás, ingatlanfoglalás), különben tekintse a bejelentést intézkedés elmulasztása miatti végrehajtási kifogásnak.

Mesu # 2012.12.18. 09:27

Problémám hasonló, mint Capise kérdése. A svéd csavar nálunk ott van, hogy az ingatlan, aminél a közös költség tartozás felhalmozódott 1/2 - 1/2 arányban tulajdonom a volt férjemmel.
Volt férjem munkanélküli, bejelentett állása, jövedelme nincs. A költségeket nem fizeti, a lakást Ő lakja. (Tudom, ez nem mentesít engem, mint résztulajdonost a fizetés alól.) Azonban a végrehajtó mindkettőnk jövedelmét, bankszámláját megterhelte, az ingatlanra jelzálogjogot jegyeztetett be. Kérdésem, ennyire túlbiztosíthatja magát? Letiltás, jelzálogjog bejegyzés...
Tőlem a teljes összeget követelheti, én meg majd polgári peres eljárásban kérhetem a volt férjemtől? Vagy ha tőle is vonni tudná a pénzt, akkor mindkettőntől elvennék duplán? A végrehajtás módosítását lehet kérni, hogy én csak a felét fizessem ki a tartozásnak, mivel csak 1/2 arányban vagyok tulajdonosa az ingatlannak? Mi a módja? A munkáltatómhoz a levonásra a felhívás megérkezett...
Várom válaszotokat, köszönettel: Mesu

hógolyó13 # 2012.12.18. 08:35

Tisztelt Fórumozók, Válaszadók! Reménykedve vártam a kérdéseimre a választ, de idáig még sajnos nem kaptam meg. :( Reménykedjek tovább, vagy ne várjak segítséget, esetleg megoldást ettől a fórumtól? Tudom hogy a problémáimat nem fogom tudni itt megoldani, de tájékoztatást, iránymutatást szeretnék kapni.
Köszönettel.

vegrehajtasugyintezo # 2012.12.18. 07:44

Mackóka

Az 1/3-odnak sürgősen új tulajdonos kell! (nem csak bólogatni és holnapra halasztani...)
Különben simán el fogják - kabátgombokért - árverezni!
Jövedelem megóvásának is van lehetséges módja de ahhoz többet kellene tudni a családi állapotodról...

mackóka76 # 2012.12.17. 00:42

Tiszteletem!

Segítséget szeretnék kérni.
Több banki hitelem felmondás alá került,már lassan megkezdődik a végrehajtás.
Van munkahelyem már van egy fix letíltásom 20 ezer forint.Mennyit vonhatnak még?
A lakásnak amiben lakunk csak az 1/3da van a nevemen,elvehetik a lakást,vagy csak az 1/3-t?
Van 5 kis korú gyerekem és nagyon nehéz a megélhetés igy is.Ott hagyhatom a munkahelyem hogy ne tudjanak vonni semmit vagy ezt nem lehet?
Mit foglalhat még a végrehajtó?
Mit lehetne tenni?
Nagyon kérném a hozzá értők segítségét!
Előre is köszönöm!

irena # 2012.12.16. 18:54

Üdvözlet Mindenkinek!

Problémám a következő: Apuka évek óta nem fizet tartásdíjat, bejelentett munkahelye, jövedelme nincs, viszont tudomásom van arról, hogy az új feleségével a házasság fennállása alatt közösen vettek egy családi házat, persze csak az új feleség nevére.
Mit tehetek? Megállapítás iránti kereset, hogy az a családi ház az ő 1/2 arányú tulajdona?

capise # 2012.12.16. 18:20

Szeretnék segítséget kérni,közös költség tartozásunk van,már a végrehajtónál.A lakás 1/3-2/3 részben a tulajdonunk, a tartozásról a kamarától kaptunk nyáron levelet,nincs mit vitatni rajta.Októberben kijött a végrehajtótól a levél,a teljes összegről az én nevemre.(az enyém a két harmad,de a teljes tartozásról jött ki)Részletfizetésben megállapodtunk,fizetjük is azóta.Szombaton viszont kijött a párom nevére is,másik végrehajtótól,szintén a teljes összeg,és ő már az ingatlanra is bejegyeztette a jelzálogot.Mit tehetünk?kifogást emelni,hogy az övé csak egy harmad,illetve hivatkozni arra hogy ezt mi már törlesztjük??Még egy részletet nem bírunk.
(és igen,fizetni kellett volna,és igen,mocsok devizahitelesek vagyunk,akik egy kicsi panelra felvettek 6 millió kölcsönt,mert falusiként nem tudtak elhelyezkedni sehol,mert a 25 ezres bérletet nem tudtuk kifizetni,és elhitték a banknak a papíron,hogy devizahitel alacsony törlesztéssel 300hóra havi 25 000,majd x év múlva 44 000,csak közben valahogy mégis 97000 lett,és mi még dolgozunk szakadásig...)

mackóka76 # 2012.12.15. 16:22

Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni hogy több tartozásom van már lassan végrehajtás alá kerül banki hitelek voltak ezek.
A munkabéremből már vonnak 20 ezer ft ez fix e
letiltás mert megegyeztem a bankal,mennyit vonhatnak még le?
A ház amiben lakunk csak 1/3a az enyém ilyenkor mit csinálhat a végrehajtó el veheti a házat?A házon van jelz
álog hitel ezt fel mondhatják?
Mit foglalhat le még a vh?
Van 5 kiskoru gyerekem .
Ott hagyhatom a munkahelyem hogy ne tudjanak vonni semmit,vagy van valami megoldás hogy ne kerüljön veszélybe a megélhetésünk?
Ha jön a vh és itton vagyok de nem engedem be akkor mi lesz?
Ha a bankszámlámat inkasszózzák akkor kérhetem a munkáltatót hogy kézbe fizzesen ne utaljon?
Előre is köszönöm a segítséget!

vegrehajtasugyintezo # 2012.12.15. 11:01

Gederisti

Ha jól csinálod, elévül...

rita0426 # 2012.12.15. 09:41

Köszönöm a választ! igen a kérdés az hogy megtagadhatja e a levonást?És hogy ne külje el a férjemet a münka helyéröl e miatt.És hogy mitt tudunk tenni ez ügyben hogy mindenkinek jó legyen?


Segitséget szeretnék kérni abban hogy az egyik tartozásunk ami a férjem nevén van az már birosági végrehajtás alá került amit nem értek az az ha vo

Kovács_Béla_Sándor # 2012.12.15. 09:21

A kérdésem az,hogy ezt megteheti e a munkáltató
Melyik részét? A levonást természetesen nem tagadhatja meg, mert azzal kezessé válik. A munkaviszonyt azonban megszüntetheti. Persze, nem ezzel az indoklással.

rita0426 # 2012.12.15. 09:14

Segitséget kérnék abban,hogy a férjrm fizetésének 50% már vonják.de a munkáltatoja nem rég közölte vele hogy januártol oldja meg hogy ö maga fizesse be a pénzt mert nem hajlandó ö utalgatni,és ha ez igy nem müködik akkor el lesz küldve a munkahelyéröl. A kérdésem az,hogy ezt megteheti e a munkáltató illetve az hogy ó mint magán személy befizetheti e a pénzt.
A válaszokat elöre is köszönöm.


Segitséget szeretnék kérni abban hogy az egyik tartozásunk ami a férjem nevén van az már birosági végrehajtás alá került amit nem értek az az ha vo

gerbera317 # 2012.12.15. 08:07

Ezt mondd el a jogosultnak is, sok szerencsét!

hógolyó13 # 2012.12.15. 06:51

Tisztelt Válaszadó! Szolgálat járadékból és családi pótlékból hogyan tudnak banki tartozást behajtani abban az esetben ha postán érkeznek ezek a jövedelmek? A banki tartozás behajtását (személyi- és gépjárműhitel) megelőzi-e bírósági eljárás? Ha igen, ez kb. mennyi időt vesz igénybe? Mi történik ha közben eladom, vagy kiskorú gyermekemnek elajándékozom az ingatlan részemet?

Más üggyel kapcsolatos kérdésem is lenne. A férjemnek van egy tartozáskövetelése, amiben a pert másodfokon is megnyerte. Végrehajtási szakban van az ügy, de sajnos lassan 2 éve hogy a végrehajtási díjjat előre kifizette, de a végrehajtó semmit nem tett. Ilyen esetben hol lehet a végrehajtó ellen panasszal élni, hogyan lehet megsürgetni az eljárást. A végrehajtásra kötelezettnek saját tulajdonú ingatlana, autója van, és röhög a markába, mert látszólag az "igazságszolgáltatás" tehetetlen.

Köszönöm szépen a válaszát!

gederisti # 2012.12.14. 23:30

tisztelt gerbera317!

mert tojok rajuk azert.
kijelentkezek a lakcimemrol akkor kereshetnek amig van kedvuk?
az ingatlanba semmifelekeppen be nem juthatnanak 100% :)
bevetellem sincsen es masom se a felsoroltakbol.ezesetben?

ius latratus # 2012.12.14. 14:50

Nem, nem fogják "ráterhelni", bár..., ha rám bíznák, én azért meg tudnálak szorongatni.

ius latratus # 2012.12.14. 14:48

Istenem, ilyenek jönnek a felsőoktatásból...
Írni nem tud, két szónál hosszabb mondatokkal meg nem bír.

Gabci85 # 2012.12.14. 14:38

Jó napot!
Olyan kérdésem lenne, hogy májusban, édesanyám hagyatéka révén örököltem egy fél házat, amit elajándékoztam édesapámnak! Az lenne a kérdésem, hogy azóta munkanélküli lettem, elmaradtam a diákhitellel, amit apeh tartozásra átettek, s azt szeretném megtudni, hogy a házra rá terhelhetik-e? Egyébként semmi sincs a nevemen!
Válaszát köszönöm!
Gabi

vegrehajtasugyintezo # 2012.12.13. 16:12

sanyilola

változtass lakcímet, ha 1 évig nem követnek nyomon, elévül az ügyed...