végrehajtás kérdések


novelle # 2013.03.09. 11:46

Tisztelt Fórumozók!

Egy felmondott hiteles házat szeretnék megvenni még végrehajtás előtt, és előzetesen tájékozódom, hogy mekkorák lehetnek az esélyeim arra, hogy a bank hozzájáruljon az adás-vételhez.
Az ingatlanért felajánlott összegem közel sem fedezi az ingatlanon lévő összes tartozást. Ugyanis nemcsak a banknak tartoznak (aki hitest nyújtott az építkezéshez), hanem az államnak a szocpollal (nem kis tétel!), illetve a NAV-nak egy jelentős összeggel. Ezen kívül egy másik bank is szépen megterhelte az ingatlant, és még ott vannak a közüzemi terhelések is :)
A kérdésem az lenne, ha az építkezéshez hitelt nyújtó bank kezdeményezné az árverezést (ahogy előbb vagy utóbb fogja), az állam által adott szocpol, illetve a NAV teher mindenképpen teljes egészében kiegyenlítésre kerül a vételárból, és csak a maradékot kapja a bank, vagy arányosan kapnának az összegből? Sajnos nem tudom, hogy a NAV a sorban hanyadik helyen áll a hitelezők között (már ha van egyáltalán lényege).
Mivel ez a három tétel önmagában meghaladja az ingatlan értékét, gondolom, hogy a többi hitelező nemigen kapna semmit. Jól gondolom?

gerbera317 # 2013.03.11. 17:53

Ha becsértéken veszed meg - ami legtöbb esetben megfelel a piaci értéknek - akkor jó eséllyel járulnak hozzá a végrehajtást kérők. Az adós tartozásával nem kell foglalkoznod, neked csak a vételárat kell megfizetned. És mindezt - természetesen - a Vht. 157. § szerint, tehát nem magánakció keretében. Lásd itt:
http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

öcsi1 # 2013.03.11. 19:34

gerbera317.
Nagyon szépen köszönöm válaszod, én hibáztam az ügy pontos leírásakor, az az igazság, hogy kifogást nyújtottam be a Járásbíróság VH Irodájához a kézbesítési vélelemmel történt kiértesítés körülményei miatt. Talán tudattalanul is a PP 99/B& értelmében. Most azt várom, hogy ezt milyen alapon utasítják el.
Ügyvéd? Igen értem, volt aki nem válalta, volt aki csak lebeszélt.
Ha nem haragszol az eredményről tájékoztatlak.
Remélem mással ezt a játékot nem játszhatják el.(szándékosan idegen lakhely megnevezését)
Köszönettel.

Tóth Ágnes # 2013.03.11. 20:30

Tisztelt Ügyvéd Hölgy(ek) , Ur(ak)!

Nagyon kérem segítségüket.
Egy bank jelzáloghitelemet felmondta (közjegyző előtt), s lehetséges-e az, hogy hitelesnek, hivatalosnak tekintsem azt, hogy utána úgy adta el, hogy arról nincs közjegyzői okirat, sőt, csak egy olyan "házi-szerződsé", amelyen még két tanu sem írt alá.
Ez szabályos?
Ha nem - remélem - mely törvényekre és jogszabályokra hivatkozzak és kihez forduljak?

Sürgős, fontos. Előre is köszönöm!

Tisztelettel: Tóth Ágnes

novelle # 2013.03.12. 07:05

Tisztelt gerbera317!

Valószínűleg nem egyértelműen fogalmaztam. Még nem került végrehajtási szakaszba az ügy.
Ilyenkor még a ház tulajdonosának (lakójának) kell vételi ajánlatot tennem (amit elfogadott), de a végső döntést a bank fogja meghozni. A bank kéri a teljes vételárat, illetve azt, hogy a többi hitelt nyújtó mennyi pénzt kap, és így a végén ő mennyi pénzhez jut a vételárból.
Mindennek a kisakkozása azonban hosszú idő, és sok pénz, a kimenete azonban erősen kérdéses (a bank kb. a felét kapná meg, mint amit követel) Ezért szeretnék tisztában lenni azzal, hogy a bank vajon hogy járna akkor, ha árvereztetnék az ingatlant.
Az Magyar Államot, és a NAV-ot vajon mindenképpen teljes egészében kifizetné egy esetleges végrehajtó, és csak a maradékot kapná meg a bank? Ebben az esetben nagyobb eséllyel menne bele a bank a nagy összegű bukáshoz (mert mindenképp bukni fog)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.12. 08:23

utána úgy adta el,
Engedményezte? Semmi közöd hozzád, hogy milyen szerződéssel, milyen feltételekkel tette. Ha értesített róla, akkor az engedményesnek kell teljesítened.
(A napokban hosszan értekeztünk már erről, kérdés előtt lehet egy kicsit olvasgatni is.)

garcia66 # 2013.03.12. 08:59

Jó napot!

Azt szeretném megtudni, hogy lefoglalt üzletrésszel mit lehet kezdeni.
Az adósunk egy kft-ben társtulajdonos 1/2 részben, ezt az üzletrészt foglalta le a végrehajtó 250k becsértékben - papíron. A napokban láttam, hogy üzletrészt is elárvereznek. Ha valaki (akár mi) megveszi az üzletrészt, akkor a kft társtulajdonosává válik és gyakorlatilag a cég ingó vagyonának (árukészletének) 50%-t elhozhatja? Vagy mit ér az üzletrész?
Igazából az bosszant, hogy nem jutunk a pénzünkhöz egy házzal, kocsival, vállalkozással rendelkező személytől - közel 1 év végrehajtással(?) eltelt idő alatt.
A választ előre is köszönöm.

gerbera317 # 2013.03.12. 09:18

novelle

Még nem került végrehajtási szakaszba az ügy.

Az jó, mert akkor éppen itt, a "végrehajtási jog" címkéjű szobában kell kitárgyalni a dolgot, nemde? :-)

A jelenlegi állapotban bonyolult sakkozással lehet eredményre jutni. A végrehajtás végtelenül leegyszerűsítené a dolgot, viszont költségessé teszi, ráadásul ez a költség a kielégítési sor legelejére kerül, tehát a vételárból mindenkinek annyival kevesebb jutna. Sőt, a bank után állóknak nem is jutna, és ez az, amivel a jelenlegi állapotban is esetleg rá lehetne őket bírni arra, hogy kicsit "engedékenyebben" szíveskedjenek sakkozni.

gerbera317 # 2013.03.12. 09:30

garcia

Üzletrészt akkor érdemes vásárolni, ha - ahogy te is írod - a cégnek komoly vagyona van. Ha itt pl. a 250 ezer forintos üzletrészt megveszed a végén 87500 forintért, és a cégnek van mondjuk 3 nagy értékű terepjárója meg egy ingatlana, esetleg komoly árukészlete, akkor jól bizniszeltél. Kár, hogy ez csak utólag derülhet ki. Azon mindenképpen érdemes elgondolkodni, mi lehet az oka, hogy az adós nem támadta meg a 250 ezres becsértéket...

nem jutunk a pénzünkhöz egy házzal, kocsival, vállalkozással rendelkező személytől

Ha az autó az adósé lenne, akkor a végrehajtó nem szar üzletrészt árverezgetne, azt ugye tudod? A ház sem biztos, hogy az adósé. Ha mégis, kérdezd meg a végrehajtót, nem akarja-e "véletlenül" lefoglalni. Ha erre az a válasz, hogy már lefoglalta, akkor pedig várj türelemmel, mert a ház is sorra fog kerülni.

Noname77 # 2013.03.12. 09:59

Üdv a hozzászólóknak. Nekem olyan kérdésem lenne,hogy mik a további lehetőségeim egy tartozás behajtására,ha már a v.h a nevemet rá jegyezte egy ingatlanra. A tulajdoni lapon a tulajdoni részem 50% /fele/ jelenleg lakják az ingatlant,én pénzt szeretnék látni ebből,a benne élőkkel semmi kapcsolat,se rokoni semmi /nem is ismerem őket/ milyen lépéseket kellene tennem a továbbiakban?

Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.12. 11:56

Magyarán: lakottan vetted meg árverésen az ingatlant?

Noname77 # 2013.03.12. 12:22

Nem árverésen vettem az ingatlan részt. Egy tartozás miatt került a nevemre /pénzt adtam kölcsön/. Polgári per után amit megnyertem a végzéssel mentem a v.h-hoz. A v.h a nevemet bejegyezte az ingatlanra.Mivel aki nekem tartozott fele-fele arányban osztoztak az ingatlan tulajdonrészével azzal aki jelenleg benne lakik. Így lettem 50%-ba tulajdonos. Aki tartozott nem ott él,csak a nevén volt az ingatlan fele. Remélem így már tisztább a dolog,mert lehet nem én fogalmaztam kellőképpen értelmesen.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.12. 12:38

Ilyen nincs. Végrehajtó tulajdonjogot nem jegyez, de még csak nem is jegyeztet be.

Noname77 # 2013.03.12. 12:52

Akkor én valamit nagyon nem értek. Azért köszönöm a tájékoztatást.

gerbera317 # 2013.03.12. 13:14

Kedves Noname,

Nemcsak te nem érted, hanem én sem... :-)

novelle # 2013.03.12. 19:03

Tisztelt gerbera317!

Tényleg gáz lehet, ahogy fogalmazok :(
A kérdés velősen az lett volna, hogy ha idővel végrehajtásra kerül a sor, akkor a hitelező bankot nem előzi meg, a sorban utánuk bejegyzett Állam és NAV? Valahol úgy hallottam, hogy ők azok, akiket mindenképp elsőként ki kell fizetni, még akkor is, ha a sorban az utolsók.
Tehát így kerül a "végrehajtási jog" címkéjű szobába!!!

Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.13. 11:14

Éppenséggel a jelzáloggal biztosított követelésnek van elsőbbsége.

kedvenc # 2013.03.13. 12:53

Tisztelt Fórumozó társaság.
Olvasom a fórumokat azonban nem igen találok olyat ami miatt én is írok .Végre hajtást kérő 2012 novemberben adta át az ügyet a helyileg érdekeltségű végre hajtónak.
Én erről a tényről csak most 2013.03.05.szereztem tudomást.Amikor már a végre hajtó nem hajlandó velem szóba állni mondván annak az ideje le járt.Személygép kocsira foglalást tett .Ha én időben kapom a levelet akkor van esélyem kikerülni ezt a tortúrát.8 nap határ időt adott a befizetésre.
Mit tehetek.?

kedvenc # 2013.03.13. 12:56
Elnézést elfelejtettem a következőket. Sajnos a kocsimmal balesetet szenvedtem .kinek kell jelentenem a végre hajtónak kel
  • e ilyen estben beszámolni a sajnálatos tényről.
Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.13. 13:36

Mit tehetek.?
Fizethetsz, vagy vállalhatod a nemfizetés következményeit.

kedvenc # 2013.03.13. 13:56

és nem kérhetek semmi részlet fizetést ?

szecos # 2013.03.13. 14:02

Tisztelt Fórumozók!
A kérdésem az alábbi lenne:
Az adósom ellen a fizetési meghagyás jogerőre emelkedett, de a közjegyző adathiány miatt nem hajlandó végrehajtásra küldeni. Ha a közjegyző nem tud hiányt pótolni az adatokban akkor én egyszerű halandó mit tudok tenni? Okmányiroda sikertelen, az adóssal közös ismerős nincs illetve aki van nem kíván nyilatkozni e témában, az adós teljesen elzárkózik.
Mit tudok tenni?

csabibabos # 2013.03.13. 16:25

Tisztelt Fórumozók Jogi szakemberek!

Vázolnék egy rövid sztorit.
Tavaly nyáron vettem árverésen egy ingatlant.Miután aláírtam a jegyzőkönyvet a VHajtó Úr tájékoztatott,hogy kifogással éltek az eljárást illetően.
Mivel több mint fél év telt ez azóta,még mindig a bíróságnál van az ügy-nem történik semmi.
Én már unom.
Szívesen vennék valami másik ingatlant,de nem merek amíg ez az ügy le nem zárúl (hiszen az előlegem ott parkol a VH-nál)
Kérdésem:

  • Nem lehet vmilyen úton ebből kihátrálni úgy,hogy visszakapjam a kis előlegem aztán mindenki mehet az útjára?
  • ha 2 év múlva zárul le az ügy,nekem nem fizet senki kamatot?

Köszönettel várom tanácsuk: Csabibabos

Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.13. 16:44

Azt meg lehet próbálni. Hat havinál többre azonban ne számíts.

Noname77 # 2013.03.14. 14:27

Üdvözletem a fórumozóknak.Pár bejegyzéssel előrébb már írtam pár dolgot egy végrehajtásos ügy miatt. Azóta történ pár dolog. /amit én úgy hittem,hogy a nevemet jegyezték rá az ingatlanra,de közben csak a végrehajtást jegyezték be/ Az iránt érdeklődnék, hogy ha már jogerős bírósági végzés van a kezemben,az ítélet után volt fellebbezésnek helye is. Fellebbezés nem történt meg. A bírósági végzést kiadták végrehajtónál az ügy, végrehajtást jegyeztek be egy ingatlanra,de ma kaptam egy levelet a bíróságtól miszerint per újrafelvételi kérelem érkezett arra a bíróságra aki már kiadta a végzést,de újabb tárgyalási időpont is már meg van adva /ápr.15/ ezen az értesítésen. Ez miként,hogyan lehetséges illetve akkor most már a végrehajtást is felfüggesztik ezek szerint? Az eddig befizetett pénzekkel mi lesz amit már a végrehajtónak eddig kifizettem?
A tájékoztatást előre is köszönöm.