ok. akkor 5 perc múlva telefon (ahhoz most ki kell szállnom)
végrehajtás kérdések
"Mikor szűnik meg ha kifizeted a végrehajtás kérőket"
Az ingatlan árverési hirdetményben a végrehajtást kérők között ott van utolsó helyen a bank.
Azt mondta az ürge, hogy bármelyik bankfiókba beküldhetem a papírt. Szerintem ő a központból hívott (Bp.) a végrehajtási osztályról. Meg nem találom. De lehet hogy majd ott v.kit felhívok aki annó küldte a "felmondás előtti fizetési felszólítást"
Várj Zsana
Amit VH-ügyes mond nem egészen jó neked.
A bank nem fogja engedni, hogy egy adóstárs kiszálljon. Ha nem a bankkal kezdesz, hanem az exeddel alkudozol a bank háta mögött, akkor felmondja a teljes hitelt és az egészre kér árverezést.
Szerintem nem lehet utolsó helyena bank, hanem első helyen van. Mintha a bankos is ezt mondta volna.
Szerintem időrendbe vannak felsorakoztatva mert a banknak egy 2013-as töke követelés ügyiratszáma van
Ugye, most nem azon tanakodtok, hogy az árverési hirdetmény szerinti sorrend megegyezik-e a kielégítési sorrenddel, úgy-e, kedves hozzászólók?!?
Zsana82!
A bankot le kell nyugtatni. Elmenni oda egy hozzáértővel, és megértetni a bankos mukival, szükség esetén a felső vonalával is, hogy a hitelszerződés és a törlesztés nincs veszélyben. Az 1/5 tulajdoni hányadot nem fogja megvenni a kutya sem, árverés után minden marad a régiben. Ha pedig valami csoda folytán mégis megveszi valami agyament az 1/5-öt lakottan, a bank ráér akkor felmondani a hitelt, tehát teljesen szükségtelen az idő előtti felmondás. Ezt kell szépen lassan elmagyarázni a bankban. Mi ebben olyan nehéz?
„Mi ebben olyan nehéz?”
Egy akut problémát nem lehet borogatással kezelni.
:) Nem a végrehajtáson kell túlesni, hanem a kérdező problémáját kell megoldani.
Majd egy évtizede él közös tulajdonban olyan tulajdonostárssal, akinek folyamatosan adósságai miatt az ingatlana veszélyben van.
Ez nem kis probléma és nem kevés teher.
„árverés után minden marad a régiben.”
Igen. Éppen ez a baj. Ha holnap újra egy végrehajtást kérő jön, újra tortúra.
hmmmm.
Akkor a kérdező vegye meg árverésen vagy azon kívül az adós 1/5 ingatlanát. A vételárat valahogyan elő kell ráteremteni, de az nem végrehajtási kérdés, hacsak nem a 151. § szerint oldja meg ezt.
De a kérdezőnek nem ez a baja, hanem az, hogy a bank az árverés miatt fel akarja mondani a hitelszerződést. Erre pedig csak az az egyetlen megoldás, hogy rá kell vezetni a bankot arra, hogy a hitel visszafizetése nincs veszélyben, sőt, a 151. §-t is mindjárt meg lehet pendíteni előtte.
Nem, még mindig nem érted, és nem is próbálsz segíteni.
Nem tudja megvenni, mert a bank nem enged ki adóstársat a kötelemből. Másrészt azért sem, mert a 20%-on több az adósság, mint amennyit ér.
Deeee, végrehajtási kérdés, jelenleg végrehajtás előtt áll a dolog, de ahhoz a kérdezőnek tisztán kell látnia, mielőtt másfél milliót beleöl ebbe az üzletbe.
Ami az ügyet megbonyolítja, hogy a bank az utolsó helyen áll. Márpedig a minimum kikiáltási ár az éppen az első két végrehajtást kérőre elég. Ezért nem lehet tudni, hgoy a bank, akkor hogyan lép.
„az ügyet megbonyolítja, hogy a bank az utolsó helyen áll” - Mi???
„Nem tudja megvenni, mert a bank nem enged ki adóstársat a kötelemből.”
Árverés hatályával miért ne tudná megvenni, és mi köze ehhez az adóstársnak?
A kérdező ellen nem folyik végrehajtás, tehát vásárolhat árverés hatályával, ehhez nem kell a bank beleegyezése. És végrehajtás során azt sem szokás megkérdezni a jogosulttól, hozzájárul-e a jelzálog- és/vagy végrehajtási joga törléséhez az értékesített ingatlan tulajdoni lapjáról.
És a vételár előteremtése továbbra sem végrehajtási kérdés.
A kérdező legnagyobb problémája továbbra is az, hogy a bank fel akarja mondani a hitelszerződést. Ez azzal kerülhető el, ha
- a hitelt továbbra is fizeti rendesen,
- meggyzői a bankot, hogy esze ágában sincs ezzel felhagyni,
- megállapodik a bankkal, hogy a jelzálogjoga továbbra is fennmarad az árverés hatályával megvásárolt tulajdoni hányadon.
Nem kell ide semmi más, csak pénz, meg jótanács (jó tanács).
Üdv. Kicsit bonyolult de megpróbálom rövidre fogni.
Jogorvoslati lehetőséget keresek.
Volt egy internet előfizetési szerződésem 2006 évben ami 2 év hűséghez volt kötve. Ezt a #cég1 -el kötöttem meg.
A hűségidő lejárta előtt elmaradoztam a fizetéssel, három hónap után a szolgáltatást lekapcsolták. Átadták a három havi tartozásom behajtásra, kifizettem. Kifizetés után a szolgáltatást nem kapcsolták vissza, nem is tudták volna mert 2008-ban kiszerelték a kábeles hálózatot. Ezért a szerződést emailben felmondtam.
Van a #cég2 akinek a kábeltv-s hálózatát a #cég1 használta az internet biztosításához, velük semmiféle írásos hűségidős szerződésem nem volt.
2009 év, március, április, május havi kötbérszámlát állítottak ki nekem a #cég2, holott akkor már rég nem volt se kábeles hálózat se internet amit nem fizettem ki.
Kérek rám emiatt a három számla miatt fizetési meghagyást ami jogerőre emelkedett a nem szabályos ellentmondásom miatt.
Most 96 ezernél jár a behajtandó összeg, nem létező szerződés alapján követelt kötbérre.
Indítottam egy végrehajtás megszüntetése iránti pert a #cég2 ellen, de elvesztettem. A bíró azzal indokolta a kereset elutasítását, hogy a jogerős végrehajtást csak bizonyos feltételek teljesülése esetén tudta volna megszüntetni, pl. ha én fizetek valamit a #cég2-nek, vagy ő elenged valamit a tartozásból. Egyik sem teljesült.
Lenne mód az ítélet elleni fellebbezésre, 15 napon belül, de nem tudom mire hivatkozva felebezzek.
Segítség!
Hivatkozz bármire. Ugyanúgy vesztesz. A végrehajtás megszüntetése iránti per eleve esélytelen volt.
„ ami jogerőre emelkedett a nem szabályos ellentmondásom miatt.”
mit rontottál el rajta?
Elévülésre nem lehetne hivatkozni?
Ha az első fokon nem tette meg, akkor a fellebbezésben már hiába.
Eleve elhibázott volt a megszüntetés iránti per. Ahogy a végrehajtás elrendelése a jogerős végrehajtandó határozathoz kapcsolódik, ugyanúgy a megszüntetése is: Amíg van jogerős végrehajtandó határozat, addig nincs helye végrehajtás megszüntetésének (csak bizonyos feltételek teljesülése esetén, de az itt most elesik, és az elévülésre - ha van ilyen - hivatkozást is lekésted). A másodfok is ugyanezzel fog elhajtani, úgyhogy kár is próbálkozni.
Egy ellentmondást nem nagyon lehet elrontani, legfeljebb elmulasztani a nyitva álló határidőt. Jogerős fizetési meghagyást már csak perújítás útján lehet megtámadni - eleve ez lett volna a te utad, feltéve, hogy a keresetet befogadja a bíróság. Úgyhogy ez is kétesélyes, de inkább csak egyesélyes.
Én nem látok jogorvoslati utat, amit lehetett, azt már elrontottad. Kénytelen vagy tűrni az ellened folyó végrehajtást.
Fizess ki a végrehajtónak 16 ezer forintot, utána erre a befizetésre hivatkozva kérj tőle további 8 havi részletet (10 ezer/hó), és tanulj az esetből!
Üdvözletem,
azt szeretném megkérdezni, hogy fizetésletiltásnál a gyakorlatban alkalmazzák-e a "az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének ötszöröse feletti összeg korlátlanul végrehajtás alá vonható" szabályt?
Vagy ha valaki mondjuk nettó 500.000,- Ft-ot keres, attól valóban levonnak 357.500,- Ft-ot?
Köszönöm!
Igen.
Köszönöm a választ! Ez azért elég durva arány...
Ha egy tartozás egy összegben esedékes, akkor egyáltalán nem durva. A törvényalkotó így akarja elkerülni, hogy akkor is elhúzódjon egy kényszerteljesítés, ha egyébként magas a jövedelem.
én az elévülést új eljárásban gondoltam...
Az ellentmondással az történt, hogy megírtam, kinyomtattam, aláírtam, bescanneltem. Elküldtem elektronikusan hogy előbb ott legyen, de a papír alapút nem adtam fel mert elfelejtettem. Ezt követően jogerőre emelkedett mivel a közjegyző szerint sem papír alapú, sem elektronikus alapúnak nem tekinthető a határidőn belül beadott ellentmondás. Tudom, el kellett volna postázni. De mi van ha faxon küldöm miért nem lehet ezt elfogadni? Csak posta, micsoda hülyeség.
Hogy van ez-az elévülés dolog?
Még egy kérdés, ha volt egy végrehajtás megszüntetése iránti per amit elbuktam, nincs mód a perújításra a végrehajtási eljárásban?
melyik bolygón élsz??
1 év az elévülés...
ha akarod, elmagyarázom...
A jogerős végrehajtási lap kiállításától számítva egy év az elévülés? Persze hogy akarom hogy elmagyarázd, nem akarok fizetni olyan dologért amiért nem szolgáltattak nekem semmit, és még csak szerződésben sem voltam azokkal akik pénzt akarnak rajtam besikálni. Köszönöm

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02