Főszekresztő Úrnak


hunfrakk # 2011.10.05. 06:43
kaméleon # 2010.04.18. 13:53

a te időd következik. Hitelesebben lehet most majd rettegni, mint az előző nyolc éveben bármikor – mert kormánypártiként mégiscsak visszás.

Sajnálom, ha a szándék ennyire félreérthető. Ha nem az, akkor még inkább elszomorítónak tartom a reakciót.
Kbs, tőled megszoktam az elhamarkodott ítéleteket és azt is, hogy azokat időnként nem igazán korrekt módon hozod az olvasók tudtára, de talán nem láttad még tőlem, hogy bárkit a párt- és politikai preferenciái alapján ítéltem volna meg. Most sem ezt történt.

A kultúrált viselkedésnek az égadta világon semmi köze semmilyen kormányhoz, vagy pártossághoz. Hogy valaki ilyenkor ide lyukad ki, az már baj. Nem először fordul elő. Ez az, amire utaltam. A személyes tapasztalatok ellenére, általában nem rettegek, nem rettegtem, sőt! Viszont, nem szívesen látok olajat a tűzön. Ha nem szólok, csak akkor, amikor engem ér inzultus, nem vagyok méltó arra, hogy egy társadalom egyenrangú tagja legyek.

„És közben még csak nem is fenyeget semmiféle veszély.”
Te így látod. Én meg a múlt héten azt láttam, hogy ugyanazért a szabálytalanságért, amelyet többen elkövettünk, az egyik tanárunk egyedül a roma csoporttársamat hurcoltatta, és szégyenítette meg. Nem azért emelem fel én a szavam a roma helyett, mert jobb, vagy baloldali vagyok.
Egyes pártoktól rosszul vagyok, másoktól kevésbé rosszul. Egyiknek sem vagyok, voltam tagja, és egyik zászlaját sem lengetem. Normális, civilizált, kultúrált életteret szeretnék. Nem csak magamnak, hanem a környezetemben másoknak is. Ha másoknak nincs, én sem érezhetem jól magam.
Azt gondoltam, hogy ezen a fórumon több az értelmes ember, és azt a bizonyos ici-pici lángocskát nem szítani, hanem oltani fogják. A fórum nem a tulajdonom, nem én szabom az irányt. Tudomásul veszem, hogy jogászok, pl. kbs. aláírással, teljesen másra vonatkozó kérdést azzal minősítenek, hogy a kérdezőről megállapítják, ez is csak egy SZDSZ-es, vagy kormánypárti. Esetleg, az élettársi vagyonközösségről érdeklődő azonos neműnek azt írhatják, hogy a „buzik” kössenek szerződést. Végülis, lehet, hogy ezek a „kis” dolgok nem adódnak össze, nem hatnak senkire, nem támogatnak meg semmilyen zavaros eszmékkel telt fejet abban, hogy (jó esetben) záptojással vadásszon az így emlegetett embertársaira. Hogy miért éppen most csúcsosodott ez ki? Miért most erősödnek azok a hangok, amelyeket nem szívesen hallanánk a gyermekeink szájából? Miért jut valakinek erről a problémáról párt és kormány az eszébe? Azt nyilván nem nekem kell egyedül tudni, de én a gondot, és nem pártot (pártokat) neveztem meg. Ahhoz, hogy valamire figyeljünk, figyelmeztessünk, meg kell várni, míg valóban ok van a rettegésre? Szóval, én továbbra is azt gondolom, jobb azt a csikket eltaposni az erdőben, mert akármilyen nevetségesnek tűnik, képes hatalmas lángot éleszteni.

Tessék megnyugodni, több szót erre a témára nem vesztegetek. Úgy látom, itt ezek az elvek csak rám érvényesek, és értelmes ember elfogadja a többség akaratát.

Legislator # 2010.04.18. 07:43

"Suttogásokból lesznek a sikolyok."

A z óvatlan suttogásból valóban lehet sikoly, ha az alábbi srác közeledik felétek a ffi vécében:-D:


Sunshine after the rain.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.18. 06:21

Hát kaméleon, van egy jó hírem: a te időd következik. Hitelesebben lehet most majd rettegni, mint az előző nyolc éveben bármikor - mert kormánypártiként mégiscsak visszás.
És közben még csak nem is fenyeget semmiféle veszély.

kaméleon # 2010.04.17. 21:37

Súlyos lenne? Tudj’ Isten. Suttogásokból lesznek a sikolyok.
Talán azért is külön a szívemen viselem az ilyesmit, mert én már futottam a torkomban dobogó szívvel könnyen befolyásolható, téveszmékkel átitatott agyú fiatalok elől csak azért, mert egyikük azt mondta, zsidó vagyok. Oszt’ senki nem állt meg, hogy érveken és ellenérveken gondolkodjon, de én sem láttam lehetőséget arra, hogy magyarázni kezdjem a születési bizonyítványt. Aztán, volt egy lelkes liberális időszakom is, még közvetlenül a rendszerváltás után, amikor a Charta jelvényét a kabátomon hagytam, de csak addig, amíg meg nem hallottam a hírekben, hogy a metrón összevertek egy fiatalembert, aki ilyen jelvényt viselt. Mindig az első lépéseknél kell demonstrálni, hogy azok, akik ellen ilyen zavaros eszmékkel, agresszív kifejezésekkel lépnek fel, nincsenek egyedül, illetve, hogy akik olcsó jelszavakkal, mítoszokkal befolyásolnak szociálisan és érzelmileg gyermekded nemzedékeket (Popper P.), nincsenek elegen.
Szomorú, hogy ez 2010-ben újra nem egyértelmű.

Kacsa1111 # 2010.04.17. 19:16

Kedves kaméleon,

tény, hogy justizmord, hunfrakk, cat981 és Berényi Miki gondolkodása - mondjuk így - különös...:)
de azért az uszítás kicsit súlyos vádnak látszik...


Kacsa11

kaméleon # 2010.04.17. 11:53

Mely topic-okban olvastam? Mostanában többnyire minden justizmord-osban.
A „nem nézek oda” érvelés nem igazán jó megoldás ezekben az esetekben. Vannak helyzetek, amikor „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Ez ilyenkor méginkább így van, mint akkor, amikor reklám és egyéb linkek törlésére hívnak fel fórumozók, vagy a zavaros gondolkodású Magdolna1-et, Tamás123-at próbálták eltűntetni.
A nagy magyar „fehér” átlaghoz tartozom. Ezért nem várhatok arra, hogy a gúnyolt származású, párthoz tartozó, szexuális beállítottságú, stb., szóljon a saját védelmében.

Nekem még az is evidensnek tűnik, hogy akkor sem emlegetem a származásodat, ha egyébként az vagy, amit állítok, és vállalod. (Természetesen nem is rólad volt szó.) Ez nem érv, na meg, nem is méltó gondolkodó lényekhez. Nem utolsó sorban – még ha a szándékot nehéz is bizonyítani –, uszításra alkalmas.
Azt gondolom, az emlegetett sötét korszak mellett, nem az elszabadult, alpári, köpködős lesz a világos.
Ezek nem az én mimóza lelkem elvárásai, hanem általánosságban, minden kultúrált emberi közösségé. Szerintem.

Egyjogász # 2010.04.17. 09:21

Én ezt nem tapasztaltam eddig (kivéve egy hozzászólót), jogi témákban ilyen jellegű "érvelést" én nem olvastam a Fórumon. Konkrétan melyik topicokra gondolsz?

OLyan van, hogy különböző politikai irányultságú vicceket ír valaki, videókat tölt fel, de engem ez nem zavar, ami nem érdekel nem nézem meg.

Olyan is van, hogy egyes hozzászólók nem jogi (és nem is politikai) csevelyük során beszólogatnak egymásnak, de nem ilyen stílusban.

Ja, és nem vagyok zsidó:))))))) de ha az lennék, sem szégyellném...............

kaméleon # 2010.04.17. 08:53

Egyszerűbben és rövidebben is megfogalmazom:

Kedves Egyjogász:
Ha azt mondom neked, nem értek veled egyet, méghozzá ebben és ebben, ezért, meg ezért, az egészen más, mintha csak annyit írok, hogy ez az Egyjogász egy biboldó barom, majd, később újra jövök, és közlöm, hogy mit tudtam meg a múltadról, képeket töltök fel, és azt mondom: Egyjogász fikát zabál, stb.

Legalább egy jogi fórumon tegyünk már különbséget a véleménynyilvánítás és a kaki-pisi humorral tarkított lejáratás és megalázás között.
Aki bulvárt akar, az menjen a bulvároldalra, és ne ide idézze be a bulvár oldalait.

kaméleon # 2010.04.17. 08:33

Ne haragudj, Egyjogász, de félremész!
Ha úgy gondolod, hogy justizmord topic-jai az általad megfogalmazott elvárásoknak megfelelnek, szerintem tévedsz.
A korrekt, nem személyeskedő, alpári jelzőket mellőző véleménynyilvánítás ellen semmi kifogásom. Szerinted lehetséges lenne úgy véleményt mondani, hogy ne alázd pejoratív jelzőkkel az ellenfelet? Szerintem igen. Szóban nehezebb, de itt, írásban, lehetőséged van arra, hogy meggondold, mit közölsz. Közölj tényeket. Érveket. Az indulataidat, alpári jelzőidet tartsd meg magadnak. Ennyi.

A másik, ha odáig jutottunk, hogy amikor gyámügyi eljárásban kérek véleményt, segítséget, akkor a fenti nick azt tanácsolja, hogy fogjam a gyerekem, és több ország külképviseletén kérjek politikai mentességet, mert ebben az ilyen-olyan országban, ahol ilyen-olyan vezetők butítják a népet, ez a megoldás, akkor azt hiszem, baj van.

Egyjogász # 2010.04.17. 08:24

Szerinted ezt el lehet ilyen élesen különíteni?

Majd ha a jogi szakmai dolgokba nem pofázik bele a politika (azaz sohanapján), akkor talán.
Mert amíg politikai eszközökkel nyúlnak bele egy olyan, tisztán szakmai konszenzus alapján létrehozandó nagy kódex megalkotásába, hatályba lépésébe, mint például az új Ptk., vagy politikai kampánycélokra használják fel a Büntető Törvénykönyv módosítását, vagy politikai okokból módosítanak évente három-négyszer olyan törvényeket, amelyeket szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban 10-20 évente szoktak, addig nem teljesen értem a problémádat.

A közszereplőknek meg az Alkotmánybíróság által is deklaráltan, többet kell elviselni, mint az "egyszerű embernek", ha valaki abból él, hogy kiáll a nyilvánosság elé, és hülyeségeket beszél, meg olyan jogszabályokat szavaz meg, amelyekkel nyomorba dönt igen sok embert, vagy politikusként lop, csal, hazudik, az igenis viselje el, ha emiatt kicikizik...

Amíg pedig a Fórumon lehet beszélgetni a pókerről, a piáról, magánügyekről, lehet vicceket mesélni, stb., nem értem, hogy miért ne lehetne politizálni.

Ha annyira fájnak ezek a topicok, ne olvass bele, és kész...

Az viszont engem egy igen sötét korra emlékeztet, hogyha valaki el akarja mondani a nekem nem tetsző politikai véleményét, az törölni, betiltani, elhallgattatni.....

kaméleon # 2010.04.17. 07:51

Talán nem egyedül vagyok, akiben az alábbi kérdések merültek fel:

  • Jogi, vagy politikai fórum a Jogi Fórum? Esetleg mindkettő?
  • Kizárólag az sérti-e a fórumszabályzatot, ha „alpári, kötözködő, bántó, sértő”, stb. kifejezések egyes fórumtagokkal szemben jelennek meg, vagy, ugyanúgy érvényes ez akár azokkal szemben is, akik közszereplők?
  • Kizárólag az számít-e a virtuális tér teleszemetelésének, ha egy-egy segítséget kérő, de ügyetlen fórumozó többször, vagy több helyre küldi el a kérdését? Esetleg az is, ha valaki több topicot nyit a saját (egészséges v. egészségtelen) eszmerendszerének bemutatására, és ezeket a topicocat „telerakja” videókkal, sértésnek szánt, pejoratív kifejezésekkel (pl. biboldó) tarkított, zagyva, homályos, ártatlan kérdésnek álcázott propagandaszöveggel?
  • Valóban ezt az új arculatot szeretnék az újonnan érkező fórumozók felé kommunikálni? Esetleg az „új idők, új szelek” arra intenek, hogy az eddigi józan irány változzon?

Stb., stb., stb.,
Azt gondolom, hogy nem. Viszont akkor az is felmerül, hogy elég-e, ha az ilyen fórumozó által nyitott egy-egy topic-ot szüntetik meg? Hiszen sorra nyitja, vagy írja tele a többit is.
Tisztelettel
J.

(Más: esetleg megoldható lenne, hogy a hibásan írt topic címeket kijavítsák? Nem csak a „Főszekresztő”-re, hanem a hibásan író kérdezők „találmányaira” is gondolok.)

Legislator # 2010.04.16. 16:23

én már 8 éve írok ide, szóval nálam már nem számít az offolás:-D.

hehe, itt sehogy.


Sunshine after the rain.

nextgeneration # 2010.04.16. 14:41

Okés, de most akkor ne offoljuk tovább e topikot :-)

Mégegy kérdésem, ha esetleg tudod: hogy lehet listázni az összes hozzászólásom, ha lehet ilyet?

Legislator # 2010.04.16. 14:31

Majd gyere el fórumtalira, és ott elmesélem:-D.


Sunshine after the rain.

nextgeneration # 2010.04.16. 14:17

Legislator
Nagyon rossz lett volna ha az illetékes (anyukám) ezt látta volna, a topiknyitás óta féltem ettől :-( De most már oké. :-)
Ha szeretnél nyugodtan mesélj csak, szívesen hallgatnám.

Legislator # 2010.04.16. 14:14

NEXTGENERATION: Én is tudnék mesélni:-). De nem fogok.


Sunshine after the rain.

nextgeneration # 2010.04.16. 14:11

Kedves Mária!
NAGYON köszönöm a gyors reagálását :-)

Legislator, talán volt egy kis átfutási idő, most már okés a törlés :-)

Ezentúl jobban megfontolom, hogy milyen topikot nyitogatok :-(

Legislator # 2010.04.16. 14:10

Most már olyan, mint Cheshire-cat az Alízban (a macska maga eltűnt, de mosolya még sokáig ott maradt a levegőben). A törölt topik után is csak egy nagy E betű maradt:-D.


Sunshine after the rain.

Legislator # 2010.04.16. 14:06

Tisztelt Moderátor Asszony!

Ha a Nextgeneration kolléganő által megjelölt linkre kattintok, a topik még látszik.


Sunshine after the rain.

Németh Mária # 2010.04.16. 14:03

Kedves nextgeneration!

A topicot töröltük.

nextgeneration # 2010.04.16. 13:56

Tisztelt Moderátorok!

Nem tudom jó helyen járok-e a kérésemmel, és nem tudom van-e mód ilyen jellegű kérés teljesítésére, de szeretném kérni az elkeseredésemben nyitott topikom törlését, melynek linkje a következő:

http://www.jogiforum.hu/forum/13/22998

Oka mindennek, hogy nem szeretném ha az illetékes ráismerjen, és megsértődjön esetleg :-( Tudom késő bánat, akkor kellett volna gondolkodnom, de ha esetleg mégis lenne mód a topik törlésére, esetleg végeleges lezárására, vagy legalább a topiknyitó hozzászólásom törlésére, akkor annak nagyon örülnék. :-(

Előre is köszönöm szépen,
Üdvözlettel:
nextgeneration

Németh Mária # 2010.04.12. 06:16

Kedves Nandy!

Köszönjük az észrevételt, a hozzászólást töröltük.

nandy # 2010.04.10. 11:00

Itt is:
http://www.jogiforum.hu/forum/16/13007

(Doktorr nevű "fórumozó")

nandy # 2010.04.10. 10:48

Affilate-oldalra irányítanak itt:

http://www.jogiforum.hu/forum/23/1552