Álláskereső jogászok


redcat # 2008.02.09. 21:53

Sinus69, a következőt tudnám elmondani: mindenképpen jogi egyetemre kell jelentkezni. Ha van lehetőség, akkor az a nappali tagozat legyen, mert itt elég nagyszámú gyakorlati órát tartanak, ahol a megjelenés egyébként kötelező. Tehát már ezekből jelentősen tud profitálni. Egy levelezősnek sokkal kevesebb lehetősége van, bár bejárhat ezekre a gyakorlatokra, sőt, javasolják is, de minek járna a lányod levelezőre, ha pl. nem kell dolgoznia az egyetem mellett.
Általában a jelenlegi rendszer az, hogy néhány hét gyakorlatot még a záróvizsgák megkezdése előtt le kell tudni, a gyakorlathoz segítséget nyújt az egyetem, mert néhány intézménnyel és ügyvédi irodával szoktak megállapodást kötni emiatt. De egyénileg is lehet intézni.
A záróvizsgát meg lehet csinálni nyelvvizsga nélkül is, de addig diplomát nem kap, amíg nem mutatja be a nyelvvizsga bizonyítványt. Egyébként úgy tudom, ez már alapból plusz pont a felvételinél.
Az egyetemen minden félévben a felvett tárgyakból vizsgát kell tenni. Ez vegyesen könnyebb-nehezebb tárgyakból áll, de ezek nélkül nem lehet eljutni a záróvizsáig.Általában kell egy évfolyamdolgozat negyedéven, majd ötödéven a szakdolgozat még a záróvizsga előtt. A záróvizsgák a legtöbb egyetemen a következő tárgyakból állnak: polgári jog és kereskedelmi jog, nemzetközi és európa jog, alkotmányjog és közigazgatási jog, valamint büntetőjog-büntetőeljárásjog. Van, ahol jogbölcselet is van.
A gyakorlat ahhoz hogy valakiből ügyvéd legyen, vagy bíró, 3 év kell legyen, utánna szakvizsgázni kell. Lehetőleg azon a területen szerezzen gyakorlatot, ahol el szeretne helyezkedni. Igaz, ma már alig hirdetnek meg fogalmazói állásokat bíróságon, ügyészségen, és csak kiváló diplomásokat, több nyelvvizsgával rendelkezőket vesznek fel.
Költségek: hát ha költségtérítésesre jár valaki, akkor egy félév keményen 150 ezer felett van, állami támogatásnál ezt a most bevezetett képzési hozzájárulást kell fizetni.
Egy évre a könyvek kb 40 ezer forintba kerülnek, ez lehet több is, kevesebb is. Pl. egy büntetőjog könyv átlag 7000 ft felett van, és ez csak 1 évre jó, mert a köv. évben már egy másik könyv kell, ami szintén ugyanennyi.
Általában a második-harmadik utóvizsgáért már fizetni kell, ha egy tárgyból nem sikerül a vizsga elsőre. De ez egyetemenként változik.
Anyagilag megterhelő, de valamilyen szinten biztos megéri a dolog. Még akkor is, ha közben meggondolja magát és mégsem jogi területen akar elhelyezkedni.
Ha pedig nappalis és jól is tanul, még ösztöndíjat is kaphat.
Egyébként javaslom, hogy néhány jogi egyetem honlapját nézzétek meg, elég sok információ van arról, ami téged konkrétan érdekel.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.02.10. 09:44

nemzetközi és európa jog,

Inkább nemzetközi magánjog. És az eljárásjogok sem záróvizsgatárgyak.
De egyelőre aligha érdekli az ifjú hölgyet - hát még az anyukáját - ilyen mélységben a dolog.

sinus69 # 2008.02.10. 10:43

Redcat, köszönöm a részletes tájékoztatást.
Már átnéztünk 5 honlapot, annak, és az írásod alapján anyagilag biztos megterhelő lesz a dolog, de ha Lilla jogi egyetemen akar magának diplomát, ... ámen...
Mégegyszer köszönöm a segítséget.

_Wasp_ # 2008.02.10. 10:46

nálunk nemzetközi KÖZJOG és EU jog az összevont államvizsgatárgy.
Nemzetközi magánjogból meg szigorlat volt.

Ezek szerint egyeteme válogatja az államvizsga tárgyak mibenlétét?


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

redcat # 2008.02.10. 13:03

Sinus69 kérdezett, én megpróbáltam elég részletesen válaszolni. Lehet hogy túl részletesre sikerült, de szerintem ez nem nagy baj. Igaz, valóban nincs eljárásjogokból záróvizsga, erre nem jól válaszoltam. Viszont nemzetközi közjog és európajog van. Ez persze minden egyetemen változhat, mint ahogy _Wasp_ írta, és van olyan egyetem, ahol már szigorlat sincs.
Szerintem néha nem árt tudni előre, mire számítson az ember.

redcat # 2008.02.10. 13:03

Sinus69 kérdezett, én megpróbáltam elég részletesen válaszolni. Lehet hogy túl részletesre sikerült, de szerintem ez nem nagy baj. Igaz, valóban nincs eljárásjogokból záróvizsga, erre nem jól válaszoltam. Viszont nemzetközi közjog és európajog van. Ez persze minden egyetemen változhat, mint ahogy _Wasp_ írta, és van olyan egyetem, ahol már szigorlat sincs.
Szerintem néha nem árt tudni előre, mire számítson az ember.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.02.10. 13:30

Szerintem néha nem árt tudni előre, mire számítson az ember.

S most már tudja? :) Különös tekintettel a nemzetközi közjog és magánjog mibenlétére... (Mondjuk, az előbbi számomra sem tiszta... :))

_Wasp_ # 2008.02.10. 14:10

belterjes viccek... brr.
(azért nem volt annyira szörnyű, de hogy "kivülálló" nem vágta, az ziher)


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

reménytelenség # 2008.02.10. 15:00

amikor még egyetemre jártam,/azért nem olyan régen/elég sok egyetemi tanárral dumáltam./ a jogászok többnyire szeretnek dumálni.. /-és nem egy profnak volt ugyanez a véleménye...bár szerintem sinusnak is van némi igaza,mivel:"a film forog tovább".Azonban vannak olyanok,akikben több önállóság is rejtőzik,minthogy mindenen mosolyogjon,és nem félnek szembenézni a kihívásokkal

reménytelenség # 2008.02.10. 15:01
  • nyílván a kulturált lehetőségek keretei között
beszélgetés # 2008.02.10. 18:27

/reménytelenség/Ja.-bocsáss meg sinus,de nem olvastam teljesen végig a beszélgetést,csak úgy-beleolvastam.Millió élethelyzet,és variáció van az életben,-ezért nem könnyű tanácsot adni./aZ ADJON TANÁCSOT AKI KALÁCSOT IS AD/SZOKTÁK MONDANI.. SAJÁT TAPASZTALATAIMAT,ÉS ÉLETHELYZETEMET ÉN MÁR LEÍRTAM.AZONBAN AZ IS TÉNY-/ÉS EZT NEM FELTÉTLEN SINUSRA ÉRTEM,HOGY VANNAK AKIK AZÉRT MENNEK JOGRA,HOGY "DOKTOROK LEGYENEK",MEG STB.AMI A GYENGE MINŐSÉGET,SZÍNVONALAT JELZI.


kk

sinus69 # 2008.02.10. 19:19

Hát... hogy őszinte legyek, nem igazán rajongok lányom ezirányú továbbtanulási vágya iránt, csak remélni tudom, hogy meggondolja magát (főleg miután elolvastam a jogásztársadalom néhány tagjának címeres (be)szólásait).
Ja, ami lényeg, nem a dr. motiválja, hanem ami mögötte van.
A normális hozzászólásokat mégegyszer köszönöm.
Én levontam a konzekvenciát, részemről a téma lezárva.

redcat # 2008.02.10. 21:12

Hát a téma részemről is lezárva. Nem hiszem hogy bárki is megérdemel bizonyos beszólásokat, még akkor sem, ha valakinek nem tetszik, amit írt, főleg hogy nem jogászként teszi azt. Egyébként pedig szerintem a jogi egyetemen igenis bőven lehet ismereteket szerezni, annak, aki akarja is. Hogy más miért csinálja, lehet, hogy csak a doktori címért, de akkor is megküzdött érte.Rengetegen hullanak ki manapság is az első években, aki már elér negyedévre, állítólag megcsinálja az államvizsgát.
Egyébként pedig ma már pénzért mindenki tanulhat, orvos is lehet abból is, aki meg tudja fizetni az egyetemet, és ha elvégzi, még praktizálhat is, de nem hiszem hogy bárki megkérdezi, melyik tárgyból hányasra vizsgázott. Az élet nem erről szól, hanem a megszerzett tudásról, amit jól kell tudni hasznosítani. Lehet egy középszerű tanulóból is lelkiismeretes, a munkáját szerető és tisztességesen elvégző ember. Hát részemről ennyi.

beszélgetés # 2008.02.10. 22:24

ne haragudj meg redcat, nem megbántani akarlak,de úgy gondolom,hogy te többnyire csak a napos oldalt jelenítetted meg az olvasó előtt.Persze nagyrészt szerintem igazad van


kk

subi # 2008.02.19. 13:48

...

Az élet nem erről szól, hanem a megszerzett tudásról, amit jól kell tudni hasznosítani. Lehet egy középszerű tanulóból is lelkiismeretes, a munkáját szerető és ..........
Természetesen!
Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy aki éveken át átlag fölötti, kiváló minősítéseket, osztályzatokat kap, az a „megszerzett tudásból” mégis csak többet tud hasznosítani, mivel több is van a birtokában!

------

beszélgetés # 2008.02.19. 16:53

A közélet erről is szólhatna:Kivonulás könyve 18,Mózes bírákat állít Izrael népének...


kk

beszélgetés # 2008.02.19. 18:06

egy jogász pedig nagyrészt a közpénzből tud csak megélni.Hova menjünk?Az unióba?Oda nem kellenek magyar jogászok!


kk

beszélgetés # 2008.02.21. 14:07

megint...-annak idelyén nagy volt az izgalom...phú ki a legokosabb a családban...-mekkora marha voltam..a haverjaim elmentek járőrnek,unokatesóm elment a hivatalba titkárnőnek/letojták a tanulást/kitartás
kitartás!

  • kemény munka ugyis meghozza a gyümölcsét..mondta édesanyám+gondoltam magamban.

Én
csak tanultam mint egy marha.Közben telt az idő..unokatesómból pénzen finanszírozott jogász lett.A járőr már lassan egyetemi professzor.Gondolom őt
is segíti a közpénz.Én meg felvettem-
énmarha a diákhitelt is.anyám meg fizeti.+a szabálysértési
statisztikát.

a kapitány meg csak ennyit mondott:majd szólok..,azóta is szól.Azért
annak örülök,hogy nem lettem rendőr.Ja amúgy szerintem ma egy jogot elvégezni egyáltalán nem nehéz.Ebben sem értek egyet redcattel.Én a mai magyar jogi egyetemeket rendőrakadémia 2-nek nevezném.Befejeztem a sírást.legalábbis remélem...


kk

woodslave (törölt felhasználó) # 2008.02.21. 14:28

érdekelne, hogy mire számítottál, amikor elkezdted?

beszélgetés # 2008.02.21. 17:03

you are right!Amúgy olvasgattam néhány hasonló kirohanást korábbi irásaidból.Engem is a feleségem tart el.szinte.Gondolom azóta változott a helyzeted némit.Aminek csak örülni tudok,ha így van.


kk

woodslave (törölt felhasználó) # 2008.02.21. 19:20

hát nem sokat, de jövőre minden más lesz :-)

subi # 2008.02.22. 09:35

*

A „beszélgetés” tényleg "beszélget", de időnként kever is!
Egyszer azt írja, hogy „amúgy szerintem ma egy jogot elvégezni egyáltalán nem nehéz.” Azután pedig,„csak tanultam mint egy marha”.
Most akkor kell tanulni, avagy sem?

*

_Wasp_ # 2008.02.22. 09:41

ez szánalmas, komolyan mondom.
hagyjátok abba a folyamatos sírás-rívást pls.

Igenis el lehet helyezkedni jogi végzettséggel is, lehet, hogy többet kell talpalni, nagyobb a konkurencia, de tudomásom szerint minden osztálytársam elhelyezkedett (nem minimálbérre)
Igaz, levelezős voltam, ez az elhelyezkedés vonatkozásában valószínűleg előny, de szerintem a nappalin végzettek is képesek állást találni.

A jogászi végzettség a legjobban konvertálhatók egyike.
ISO felelős, hatósági kapcsolattartó, jogi referens, jogi előadó, adótanácsadó, és ezer más állás nyitva áll a pályázók előtt.

Ha ügyvédi irodába mész, ne csodálkozz, ha ingyé' akarnak dolgoztatni. Megjegyzem, ha egy vagy két nyelvet felsőfokon beszélsz, könnyen lehet, hogy jól megfizetnek majd.

Kétségkívül igaz, hogy a munkáltató nem a címet akarja megfizetni.
"jó-jó hogy doktor, de mihez ért?"
ilyenkor nem árt, ha tudsz valamit mondani.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Kovács_Béla_Sándor # 2008.02.24. 09:04

Ajánlom figyelmetekbe a BH2007. 384-et. Tanulságos. Különösen az a momentuma, hogy az első és másodfokú bíróságok simán elfogadták jogszerűnek az ügyvédjelölt "önköltséges" foglalkoztatását.

Maple-Leaf # 2008.02.26. 07:31

Ez is csak Magyarországon fordulhat elő. Azért nem semmi, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon színlelt munkaviszonnyá nyilvánítanak egy olyan jogviszonyt, amely törvény erejénél fogva csak is kizárólag munkaviszony lehet.

Ideje már lecserélni azokat a képzetlen bírókat, akik 30 éve ülnek a székükben, de mind ezt annak köszönhetik, hogy régen a Balcsin sikerült menő pártkáder mellett nyaralót szerezni és a közös grillezés/cimbizés közben eldölt, hogy ő bíró lehet a munkaügyi bíróságon. Sajnos az ilyen fajtából még sok van, nem csak Pesten hanem vdéken is. Ideje ezeket onnan kifüstölni!