Munkanélküli segély


nonolet # 2018.09.02. 20:02

vgyula77

"Az utóbbi időben nehézségek adódnak a munkahelyemen a részvételt illetően"

Inkább ezt tisztázd főnököddel és igyekezz előre haladni!

A szerződés a céget is köti!

Brixy # 2018.09.24. 18:19

Tisztelt Fórum

Érdeklődni szeretnék hogy a munkanélküli segély megszűnt kikértem a bent maradó járulékot.múlthéten megkaptam a határozatot az összegről. Ezt mikorra kell megkapnom. Előre is köszönöm a segítséget

Nercsi # 2018.10.06. 07:40

Tisztelt Szakértők!

Az álláskeresési járatékot ismereteim szerint akkor folyósítják, ha az elmúlt 3 évben 360 ledolgozott nappal rendelkezem, ez esetben az elmúlt négy negyedév átlagának 60 %-át kaphatom, ill. egy maximált összeget 90 napig.
Mivel az elmúlt három évben folyamatos munkaviszonyom volt, így az összeget 90 napig folyósíthatják.
Kérdésem az, ha 60 napig kapom az összeget, majd határozott idejű szerződéssel 6 hónapot dolgozom, az esetben hogy számolhatok, 30 napig kaphatom a munkaszerződés lejárta után a járadékot, vagy ismét az elmúlt három évet veszik alapul, azaz 90 napig?
Válaszukat előre köszönöm,
Tisztelettel: Nercsi

Nonicy # 2018.10.08. 09:55

Tisztelt Szakértő!
Munkaviszonyom 11.09-el megszűnik és az új munkahelyemen 11.26-tól leszek bejelentve. Erre a 2 hétre igényelhetek álláskeresési járadékot? Ha igen, akkor milyen dokumentumok szükségesek a segély megállapításához? Elegendő a kilépő papír? Hogy ha a kilépő papírt később kapom meg, akkor utólag is be lehet adni?
Köszönettel!

drbjozsef # 2018.10.08. 11:17

drmosza,

a "d" ponttal nem ütközik az, hogy novembertől állása van?

wers # 2018.10.08. 11:55

Az most nem úgy van, hogy megállapítják meddig és naponta mennyit fizetnek, ha közben munkát vállal azt az összeget egy összegben megkapja?

bence2005 # 2018.10.10. 17:55

Tisztelt Szakértő!

Munkaviszonyom munkavállalói felmondással szűnik meg november elején. Kérdésem lenne, hogy jogosult leszek-e álláskeresési járadékra itthon, abban az esetben ha pár nappal a munkaviszonyom megszűnése után külföldre, nem EU-s országba utazom hosszabb időre, ahol nem lesz egyelőre munkám? Lehet ebben a szituációban bármiféle buktató, vagy kizáró ok, amiért nem vehetném igénybe a járadékot? Köszönom a választ!

Evi00 # 2018.10.13. 13:15

Üdvözletem!

Jelenlegi munkahelyemen 2013. június 1. kezdtem. 2016. március 1- én megszületett a kisfiam, így 2 évet itthon voltam vele GYED- en. 2018. április 10- én kezdtem el újra dolgozni, ez mellett kapom a GYES-t, ami a 3. évben jár.
A konkrét kérdésem az lenne, hogy sajnos a munkáltató felmondott nekem, mert sajnos nem tudja tovább fenntartani a céget anyagi okok miatt. Ha jelentkezem munkanélkülibe, nyilván szeretném igénybe venni a munkanélküli "segélyt".. én így GYES mellett kaphatom- e? Vagy esetleg le kell mondanom ahhoz hogy jogosult legyek a munkanélküli ellátásra?
Válaszokat előre is köszönöm :)

samatos # 2018.11.03. 20:38

Tisztelt fórum!

2019. januárától egy nem akkreditált képzésben szeretnék részt venni, természetesen önköltséges formában.
Így azt tervezem, hogy jelenlegi munkahelyemen december 31.-el felmondok.
2013 májusa óta folyamatos munkaviszonyom van.

  • Arról szeretnék érdeklődni, hogy az alatt a 4-5 hónap alatt amíg a képzést folytatom, jogosult leszek-e álláskeresési járadékra?
  • Kötelezve leszek-e ez a alatt az időszak alatt bármely másik tanfolyamra, esetleg a munkaügyi hivatal által szervezett interjúra?
  • Illetve úgy általában, mik lesznek a teendőim a munkaügyi hivatal felé?

A segítséget előre is köszönöm!

gatigabor88 # 2019.02.15. 13:25

Üdvözletem!

Február végétől megszűnik a munkahelyem közös megegyezés alapján. A későbbiekben szeretnék egyéni vállalkozó lenni. Lehet e kérnem munkanélküli segélyt. Ha jól olvastam akkor lehet egyszerre igényelni 3 hónapos munkanélküli segélyt. Ezt az ügyfélkapun keresztül is lehet igényelni március 1-től?
Bezavar e ha én már egyéni vállalkozó leszek. A kilépési papírokat kilépéstől számított 5 napon belül kapom meg. A kérdésem az lenne hogy a papírok beadása után kaphatok e munkanélküli segélyt és mennyi idő alatt kapom meg?
Illetve kizáró tényező e ha már vállalkozói jogviszonyban vagyok, de még nincs bevételem?

Válaszokat előre is köszönöm! :)

Üdv, Gábor

Cabron_ # 2019.02.15. 14:45

Nem jár munkanélküli segély, mert az egyéni vállalkozói jogviszony lesz az úgymond "munkaviszonyod". Magyarán nem leszel munkanélküli akkor sem, ha még nincs bevételed.
Ha elmész egy munkahelyre, ott sincs 1 hónapig bevételed.

gatigabor88 # 2019.02.15. 15:54

Amennyiben még nem vagyok vállalkozó és úgy adom be a munkakeresési járadék kérelmet akkor megkaphatom e. Mennyi ideig tart az ügyintézés? Mennyi idő alatt lehet megkapni ezt a támogatást?

Cabron_ # 2019.02.15. 16:10

https://officina.hu/…lkuli-segely

Ebben minden benne van. A kilépő papírjaiddal jelentkezel. Ha kiváltod a vállalkozóit, ezt jelezned kell a munkaügyi központ felé, és onnantól már nem folyósítják.

Anonymous012 # 2019.03.14. 13:37

Sziasztok!

2018. április közepéig alkalmazásban álltam (közel 8 éves munkaviszony). Saját elhatározásból munkahely váltás mellett döntöttem, felmondtam. Az új kecsegtetető munkahelyből viszont mégsem lett semmi és 2018 április végétől kaptam 3 hónapig álláskeresési járadékot. Ezt követően 3 hétig álltam alkalmazásban (jogi visszásságok miatt nem akartam az adott helyen maradni), majd 2018 augusztus 25-én kezdtem az új (jelenlegi) munkahelyemen.

bő három hónapig egyszerűsített foglalkoztatással voltam náluk, majd ez követően normál munkaviszonnyal.

A kérdésem az alábbi lenne:

Ha úgy döntenék, hogy felmondok a jelenlegi munkahelyemen, igényelhetnék-e álláskeresési járadékot ismét? Az egyszerűsített foglalkoztatás is beleszámít?

Ha igen, akkor hogyan kell számítani erre az időszakra? (több foglalkoztató, stb-stb)

monoszkop # 2019.03.19. 13:14

Anonymous012 2019.03.14. 14:37

Sziasztok!

2018. április közepéig alkalmazásban álltam (közel 8 éves munkaviszony). Saját elhatározásból munkahely váltás mellett döntöttem, felmondtam. Az új kecsegtetető munkahelyből viszont mégsem lett semmi és 2018 április végétől kaptam 3 hónapig álláskeresési járadékot. Ezt követően 3 hétig álltam alkalmazásban (jogi visszásságok miatt nem akartam az adott helyen maradni), majd 2018 augusztus 25-én kezdtem az új (jelenlegi) munkahelyemen.

bő három hónapig egyszerűsített foglalkoztatással voltam náluk, majd ez követően normál munkaviszonnyal.

A kérdésem az alábbi lenne:

Ha úgy döntenék, hogy felmondok a jelenlegi munkahelyemen, igényelhetnék-e álláskeresési járadékot ismét? Az egyszerűsített foglalkoztatás is beleszámít?

Ha igen, akkor hogyan kell számítani erre az időszakra? (több foglalkoztató, stb-stb)

Igen, Magyarországon bármit lehet igényelni, azt azonban, hogy a jogosultsági feltételeknek megfelel-e a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közigazgatási szervnek kell eldönteni.

A jogosultsági feltételeket az Flt-ben találja.

A NAV honlapján található tájékoztató szerint beleszámít.

7.1. A munkavállaló ellátásra való jogosultsága

Abban az esetben, ha az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállalóval összefüggésben a 3. pontban meghatározott tételes összegű közterhet fizet a munkáltató, akkor a munkavállaló az Efo tv. szerinti foglalkoztatása alapján nem minősül a Tbj. szerinti biztosítottnak, nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra szerez jogosultságot.

https://www.nav.gov.hu/nav/inf_fuz

(Közterhek 46. füzet.)

A több foglalkoztató és a stb. stb. kérdése értelmezhetetlen.

Ani0601 # 2019.05.13. 10:12

Tisztelt Szakértők!

A történet röviden:
2019.januárban megszűnt a munkaviszonyom. Kb 3 hetet voltam munkanélkülin, utána elhelyezkednem, de nem maradtam azon annál a cégnél, hanem átjöttem máshová.
Tehát március 21-el megszűnt a munkaviszonyom az egyik helyen, április 1-el elindult az új helyemen.Erre az 1 hétre nem jekentkeztem vissza a munkaügyre.
Erre a munkaviszonybeli kimaradásra hivatkozva nem akarja kifizetni a Hivatal a fent maradt járandóságomat.
Van bármi módja, hogy méltányosságra v bármire hivatkozva igényelni tudjam?
Ez így nem korrekt és nagy szükség lenne arra a pénzre.

Köszönöm válaszukat!

Jusztasz # 2019.05.13. 10:57

Ani0601 2019.05.13. 12:12

Tisztelt Szakértők!

A történet röviden:
2019.januárban megszűnt a munkaviszonyom. Kb 3 hetet voltam munkanélkülin, utána elhelyezkednem, de nem maradtam azon annál a cégnél, hanem átjöttem máshová.
Tehát március 21-el megszűnt a munkaviszonyom az egyik helyen, április 1-el elindult az új helyemen.Erre az 1 hétre nem jekentkeztem vissza a munkaügyre.
Erre a munkaviszonybeli kimaradásra hivatkozva nem akarja kifizetni a Hivatal a fent maradt járandóságomat.
Van bármi módja, hogy méltányosságra v bármire hivatkozva igényelni tudjam?
Ez így nem korrekt és nagy szükség lenne arra a pénzre.

Köszönöm válaszukat!

T. Kérdező!

Miért is nem korrekt?

Ha jól értem Ön egy olyan időszakra szeretne álláskeresési járadékot kapni, amely időszakra nem igényelt ellátást.

Flt. 28. § (1) Megszűnik az álláskeresési járadék folyósítása, ha az álláskeresőg kereső tevékenységet folytat.

Azzal, hogy Ön munkába állt az álláskeresési járadékra való jogosultságát elveszítette.

Amikor ez a jogviszonya megszűnt köteles lett volna az igényét ismét előterjeszteni. (Le kellett volna adni az ezem munkáltató által kiállított papírokat és az itt elért keresetéből kellett volna az ellátást megállapítani.)

Mivel ilyen kérelmet nem terjesztett elő, az ellátás megállapításához szükséges okmányait nem adta le nyilvánvaló, hogy ellátásra sem jogosult.

Ani0601 # 2019.05.13. 12:36

Kedves Jusztasz!
Januárban megítélt álláskeresési járadék kis részét vettem igénybe. Ha az ember elhelyezkedik, a megítélt járandóság 80%-ának kifizetését lehet kérni a Hivataltól.
Kaptam ehhez papírt is.
Olyasmit igényeltem, amit megítéltek.
Az nem korrekt, h egy hét volt mire munkába állhattam az új helyen és addig nem kértem a munkanélkülit, ez miatt nem fizetik ki a bent maradt pénzt.

Ani0601 # 2019.05.13. 13:04

Kedves Jusztasz!
Értem, h mi a probléma egyébként.
Az ellátás április 25-ig volt megítélve, utána kellett leadnom az igényt a fent maradó összeg kifizetésére.

safranek... # 2019.05.14. 06:15

Ani0601 2019.05.13. 14:36

Olvassa el ezt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Ani0601 # 2019.05.14. 08:01

Kedves Safranek!
Köszönöm, ez hasznos.

Colin # 2019.05.14. 09:08

Sziasztok!

Az lenne a kérdésem,hogy regisztrált álláskereső voltam,járt a 90 napra az ellátmány,közben a 17.napon találtam munkát.Bejelentettem a Hivatalba,ők tudomásul vették,szerettem volna kérni a fennmaradó 80 %-át,de azt mondták csak érvényes Munkaszerződéssel lehet.A kérdésem az lenne,hogy mennyi időm van arra ,hogy bevigyem a Munkaszerződásemet,mert a Munkáltató még nem csinálta meg,hogy ne essek el a fennmaradó pénztől?
Tudom,hogy 5 munkanapot határoz meg az MT,de hiába súűrgtem azt mondják csak egy ember van erre.

Köszönöm a válaszukat!

vaczkor... # 2019.05.14. 09:50

Colin 2019.05.14. 11:08

Sziasztok!

Az lenne a kérdésem,hogy regisztrált álláskereső voltam,járt a 90 napra az ellátmány,közben a 17.napon találtam munkát.Bejelentettem a Hivatalba,ők tudomásul vették,szerettem volna kérni a fennmaradó 80 %-át,de azt mondták csak érvényes Munkaszerződéssel lehet.A kérdésem az lenne,hogy mennyi időm van arra ,hogy bevigyem a Munkaszerződásemet,mert a Munkáltató még nem csinálta meg,hogy ne essek el a fennmaradó pénztől?
Tudom,hogy 5 munkanapot határoz meg az MT,de hiába súűrgtem azt mondják csak egy ember van erre.

Köszönöm a válaszukat!

T. Kérdező!

Azt, hogy mennyi ideje van a memutatásra a hivatalban kellett volna megkérdezni.

Egyebekben:

Az 5 nap a munkaviszony megszűnésekor kiadandó okmányokra vonatkozik. (Mt. 80. § (2)

A munkaszerződést a munkábalépés előtt, vagy legkésőbb a munkábalépés napján szokták aláírni és annak egy példányát a munkavállalónak átadni.

Az Mt.42. § (1) értelmében ugyanis a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre.

44. § A munkaszerződést írásba kell foglalni. Az írásba foglalás elmulasztása miatt a munkaszerződés érvénytelenségére csak a munkavállaló – a munkába lépést követő harminc napon belül – hivatkozhat.

Próbálja meg sürgetni és mielőbb bevinni.

Ha azért utasítják el a mügyi központban a kérelmét mert késett nyújtson be igazolási kérelmet. (Ez azt tartalmazza, hogy milyen okok miatt késett. Csatolhatja hozzá a mtató igazolását, amelyben a mtató leigazolja, hogy "emberhiány miatt a szerződés csak a munkábaállás után "x" nappal később készült el. Vigyázzon, hogy a keltezés a szerződésen ne legyen visszadátumozva...)

2016. évi CL. törvény
az általános közigazgatási rendtartásról

26. Igazolási kérelem

53. § [Az igazolási kérelem előterjesztése]

(1) Aki az eljárás során valamely határnapot, határidőt önhibáján kívül elmulasztott, igazolási kérelmet terjeszthet elő.

(2) Az igazolási kérelemről az a hatóság dönt, amelynek eljárása során a mulasztás történt.

A jogorvoslatra megállapított határidő elmulasztásával kapcsolatos igazolási kérelmet a jogorvoslati kérelmet elbíráló szerv bírálja el.

(3) Az igazolási kérelmet a mulasztásról való tudomásszerzést vagy az akadály megszűnését követően, de legkésőbb az elmulasztott határnaptól vagy a határidő utolsó napjától számított, az igazolni kívánt eljárási cselekményre előírt határidővel megegyező időtartamon, de legfeljebb negyvenöt napon belül lehet előterjeszteni.

(4) A határidő elmulasztása esetén az igazolási kérelemmel egyidejűleg pótolni kell az elmulasztott cselekményt is, ha ennek feltételei fennállnak.

(5) Az igazolási kérelem előterjesztése és a kérelem alapján megismételt eljárási cselekmény határidejének elmulasztása miatt nincs helye igazolásnak.

54. § [Az igazolási kérelem elfogadásának joghatása]

Ha a hatóság az igazolási kérelemnek helyt ad, az elmulasztott határnapot vagy határidőt megtartottnak tekinti, ezért ha szükséges, a döntését módosítja vagy visszavonja, illetve egyes eljárási cselekményeket megismétel.

Colin # 2019.05.14. 10:07

Kedves vaczkor!
Köszönöm a válaszát,figyelni fogok a dátumra.
Egyébként egy Iskoláról van szó,és a Tankerület a fenntartója aki intézi a "papírügyeket".
A Hivatalba nem mondtak határidőt csak,hogy minél előbb.
Mégegyszer köszönöm.

Lepkehàló # 2019.05.22. 12:22

Tisztelt Válaszadó!

7 év folyamatos munkaviszony után felmondásommal megszűnt a 8 órás munkaviszonyom 2019.04.30.nappal. E mellett heti 2x2 órában bejelentett mellèkàllásom van melyből 19.500 ft a havi bevètelem. Itt egyszerűsített foglalkoztatottként vagyok bejelentve.
Kèrdeznèm, hogy jogosult vagyok e ez esetben az àlláskeresèsi jàradèkra?

Köszönettel,