pedagógusok, gyakornoki besorolás


szabfer71 # 2014.10.09. 17:01

Tisztelt Szakértő!

2014. szeptember 01-jén pályakezdőként kaptam meg általános iskolában a gyakornoki kinevezésemet. A kinevezésben határozott idő szerepel 2015. június 30-ig. Megteheti-e a munkáltató, hogy június 30-án megszünteti a munkaviszonyomat, majd szeptember 1-jével újra felvesz? Úgy tudom, hogy nem, mert a kinevezéskor 2 év gyakornoki idő kikötése kötelező. Valószínűleg azért ette, mert a nyári szünetre nem akar bért fizetni. Megteheti-e?

Előre is nagyon köszönöm a segítséget!

mang075 # 2014.10.09. 15:06

Tisztelt Lyonee!
Két kérdéssel fordulok Önhöz, hátha tud nekem segíteni.
Hét éven keresztül tanítottam egyéni vállalkozóként egy budapesti nyelviskolában, majd tíz évig gyesen voltam. 2014. szeptember elsejétől munkát kaptam egy középiskolában, ahol gyakornoki munkakörbe soroltak be, arra való hivatkozással, hogy az egyéni vállalkozóként, pedagógusként ledolgozott hét évemet nem vehetik figyelembe a besorolásomkor. Egyszerűen nem megy a fejembe, hogy ilyen jogszerűen előfordulhat, ráadásul egyszerűen nem találom azt a jogszabályt, ami erről rendelkezik. Olyat többet is találtam, ami számomra, laikusként, ennek ellenkezőjére utal: 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet II.fejezet 5/14/3.pont)
Másrészt belefutottam abba a szerencsétlen helyzetbe, hogy aláírtam egy határozatlan idejű gyakornoki kinevezést, majd tegnap arról tájékoztattak, hogy ez egy adminisztrációs tévedés volt, a kinevezésem határozott idejű, a tanév végéig tart. Kaptam a KLIK-től egy kinevezés-módosítást, ebből azonban eltűnt a gyakornok kifejezés. Egyszerűen nem értem: ha nem vagyok sem Ped1, sem gyakornok, akkor mi vagyok? És így ez az idő beszámít majd a kétéves gyakornoki időbe?
Válaszát előre is köszönöm!

Lyonee # 2014.10.04. 20:34

"Azt azért nem értem, hogy ha most van meg a 2 év ped. munkaköröd, akkor 2013-ban hogyan kerülhettél a ped1-be. Erről nem írtál korábban. Gyakornokiba kellett volna besorolni téged. Arra viszont nem vonatkozik a kjt. szerinti besorolás."
Most már értem, mert megvolt a 6 év munkaviszonyod, közalkalmazotti jogviszonyod, ezért mentesültél a gyakornoki követelmények alól.
Mivel sokan olvassák ezt a topicot is, elsősorban nekik szól, hogy a vállalkozási és megbízási jogviszonyok nem tartoznak bele a 6 évbe, kivéve az óraadó ped. megbízást.
De az óraadó, ha önmagában is megvan a 2 tanév, már a PED1-be kerül, ha a kötelező min. óraszám 25%-t teljesítette.

Nastaran # 2014.10.03. 17:16

Tisztelt Lyonne!

Remélem tud nekem segíteni....
2012. szeptemberében kezdtem el dolgozni pedagógusként, majd a 2013. nyarán (1,5 hónap) munkanélküli voltam, majd 2013 augusztus végétől folyamatos munkaviszonyom van. Egyértelműen gyakornok vagyok. A problémám az lenne, hogy a KLIK szerint 2014. november 30-ig tart a gyakornoki időm, és a gyakornoki vizsgát eddig kell letennem. (ez szerepel több kinevezés, kinevezés módosítása dokumentumaimon). Az iskolám szerint gyakornoki időm 2015. november 30-ig tart. Sajnos már magam se tudom kinek van "igaza"...
Köszönöm segítségét!

Lyonee # 2014.10.02. 18:07

"A vastagon kiemelt rész a kjt 87/A.§-ban található!!!"
Pontosabban.
A vastagon kiemelt rész a kjt. 87/A. §-ára utal,
ugyanis ott van leírva, hogy mi tartozik a közalkalmazotti jogviszonyba, illetve mit kell azon kívül még figyelembe venni a besoroláshoz.

Lyonee # 2014.10.02. 18:02

Mit akar ezzel a főnököd? Itt csak arról van szó, hogy a közalkalmazott pedagógusra is a kjt ill. az MT megfelelő §-ai vonatkoznak. Az illetménytábla nem, mert van pedagógus ill.tábla.

(1) A köznevelési intézmény munkavállalói, közalkalmazottai (a továbbiakban: alkalmazott) tekintetében - a munkáltatótól függően - a Munka Törvénykönyvét vagy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt e törvény rendelkezéseivel együtt kell alkalmazni.

(2)A köznevelési intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottakra a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény gyakornokra és gyakornoki időre, továbbá az előmeneteli és illetményrendszerre, minősítésre vonatkozó rendelkezései - a jubileumi jutalomra vonatkozó rendelkezések kivételével - nem alkalmazhatóak.

Ezt viszont nem vette észre a drága főnököd!
(5) A pedagógus-munkakörben foglalkoztatott - a Gyakornok fokozatba tartozó pedagógus kivételével - a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, továbbá a fizetési fokozat megállapításánál beszámítandó idő alapján háromévenként eggyel magasabb fizetési kategóriába lép. A pedagógust a tárgyév első napján kell a magasabb fizetési kategóriába besorolni. A magasabb fizetési kategória elérésével a hároméves várakozási idő újra kezdődik.

A vastagon kiemelt rész a kjt 87/A.§-ban található!!!

2 besorolást kell alkalmazni a pedagógusoknál. Az egyik a KIR, a győri rendszer, itt csak a pedagógus munkakörök idejét lehet figyelembe venni. Ez kell a minősítéshez.
A másik az illetmény tábla, ahol a gyakornok kivételével a közalkalmazotti jogviszonyok figyelembe vételével (a kjt. szabályai szerint) kell besorolni a pedagógusokat.
Ne hagyd magad, mert figyelembe kell venni. Keresd fel a legközelebbi KLIK-t és kérj segítséget, ha másképpen nem megy.

Azt azért nem értem, hogy ha most van meg a 2 év ped. munkaköröd, akkor 2013-ban hogyan kerülhettél a ped1-be. Erről nem írtál korábban. Gyakornokiba kellett volna besorolni téged. Arra viszont nem vonatkozik a kjt. szerinti besorolás.

Blanka888 # 2014.09.30. 17:11

Tisztel Lyonee!

Már egyszer kaptam választ Öntöl ped. besorolással kapcsolatban. Még azóta is az a válasz a munkáltatómtól,hogy nem számítható be az előző közalkalmazotti jogviszony a besorolásomhoz. / óvod-ped 2 éve vagyok, de van más közalkalmazotti jogviszonyom/. A 2011. évi CXC. tv.64.§. (1) és (2) bekezdésére hivatkoznak.

Mit tehetek Ön szerint?
Köszönöm!

MOAA # 2014.09.26. 19:36

Tisztelt Hozzáértő!

2013.09.01-től 2014.08.31-ig határozott idejű szerződéssel alkalmaztak egy KLIK által fenntartott ált. iskolában.
Ezt követően módosították (bár szerintem ez egy új kinevezés)kinevezésemet, melynek határozott ideje 2014.09.01-től 2015.08.15-ig tart.
Az új gyakornoki rendszerben értelmezésem szerint engem ( a határozott idejű szerz. miatt) nem lehetne gyakornoki besorolásba venni (lehet, hogy nem pontos a meghatározásom) és ezért úgy gondolom, a minősítő vizsgára sem kellett volna engem jelentkeztetnie az intézményvezetőnek - de ez megtörtént.
Én viszont úgy gondolom , ha például 2015.08.16-tól megtörténnne az újabb kinevezésem (erre ígéretet kaptam) , akkor 2015.08.31.napján meg lenne a 2 év gyakorlatom és ezt követően minősítő vizsga nélkül átsorolnának ped 1-be.

Szeretném megtudni Öntől, hogy jó-e az eszmefuttatásom (és ha igen, hova forduljak, mert az igazgatóm nem igazán érti a leírtakat), vagy villámgyorsan kezdjem el írni a portfoliómat.

Válaszát előre is köszönöm!

Krisz176 # 2014.09.18. 16:07

Tisztelt Szakértő!
A segítségét szeretném kérni.
1995-2011 ig egészségügyben dolgoztam közalkalmazottként.
2011.februárjában felvettek egy óvodába óvodapedagógus munkakörbe, egy gyeses kolleganő helyére.
2011.májusában államvizsgáztam óvodapedagógus szakon.
2014.jún.30ig dolgoztam abban az óvodában, igaz a nyelvvizsgám még nem volt meg.
2014.febr.ban szereztem meg az írásbeli nyelvvizsgát.
2014.aug.ban a szóbeli nyelvizsgám is sikerült.
2014. szept.1 től elkezdtem dolgozni egy új óvodában. Akkor azt mondta a vezető hogy elég neki a nyomtatvány hogy sikeres a nyelvvizsgám. Tudja hogy a bizonyítvány és a diploma postázása időt vesz igénybe.
Szept. 1-től a mai napig dolgoztam.
Ma odajött hozzám hogy most jutott odáig hogy írja a kinevezésem de mégsem tud felvenni szept. 1 től, ert még nem postázták a nyelvizsga bizonyítványt és a diplomát. És ha azon csak októberi dátum lesz akkor ő csak októbertől tud kinevezni. Azt hogy mi lesz a ledolgozott 3 hetemmel nem tudja.
És szerinte csak gyakornoki besorolásba tud sorolni. (MIÉRT???? 3 évet dolgoztam óvodapedagógusként-bár szerinte törvénytelenül..-a régi oviban többször volt revizori ellenőrzés, mondták rendben csak siessek a nyelvvizsgával..)
2014. jun. 30tól munkanélkülin voltam, de azt aug.végén bejelentettem hogy szept. 1 től dolgozom.
teljesen tanácstalan vagyok. Akkor most itt fogok állni októberben pénz nélkül és ha csak okt.közepére készül el a diplomám akkor addig lógok a levegőben??? Mi a teendő??Köszönöm a segítségét.

Annamari1985 # 2014.09.15. 19:26

Tisztelt Szakértő!

2014 januártól dolgozom újra pedagógusként, a szerződés szerint előreláthatólag 2016. januárig. (Kolléganőm gyeden van, őt helyettesítem.)Időközben kiderült, hogy korábban, már 2015 szeptembertől vissza szeretne jönni dolgozni. Tehát ez azt jelenti, hogy én a 2014/15-ös tanévig dolgozom. Jelenleg gyakornokként vagyok besorolva. A minősítő vizsgára jelentkeztem ugyan, de nem egyértelmű, hogy kell-e,mivel határozott időre van szerződésem. Ha a kolléganő visszajön, valószínű nem dolgozom már.

Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Pálinkásné K. A.

Zsuzsi22 # 2014.09.11. 19:10

Tisztelt Szakértők!
Érdeklődni szeretnék, 14 éves közalkalmazotti munkaviszonnyal rendelkezem, a diplomám megszerzésének éve: 2003 június. 2004 szeptemberében neveztek ki fejlesztő pedagógusi munkakörbe, de 1997 szeptemberétől közalkalmazotti munkaviszonyban állok, pedagógiai asszisztens és szabadidő szervező voltam. Eddig mindig a 14 évemet vették figyelembe a besoroláshoz. 2014. augusztus 25-től új munkahelyre kerültem, egy Pedagógiai Szakszolgálathoz, ahol csak 8 évet vettek figyelembe a fizetési besorolásomhoz, azért mert csak a diploma megszerzésétől, a pedagógus munkaviszonytól számolják az éveimet. Azt mondták eddig nem volt jó a besorolásom. Még nem írtam alá a kinevezésemet, szeretném megkérdezni Ön szerint melyik besorolás törvényes. Olvastam a KJT 87/A-t de nem tudtam pontosan értelmezni. Válaszát előre is köszönöm.

Era21 # 2014.09.11. 16:25

Tisztelt hozzáértő!

Érdeklődni szeretnék, hogy 2014 07.30.-n lejárt a szerződésem egy óvodában ahol óvodapedagógusként dolgoztam gyakornoki besorolásban. Jelentkeztem minősítési vizsgára még a szerződésem lejárta előtt. Most 2014. 09.01. ismét óvónő ként dolgozom de már Ped.I besorolási fokozatban mivel az éveim már megvoltak a besoroláshoz. A nyári időszakban elfogadták a minősítési vizsgára a kérelmemet, de így hogy Ped.I besorolásba kerültem még nem szeretném megcsinálni a minősítési vizsgámat! Mi a teendőm ilyenkor? Lehet- e valamilyen következménye annak ha most nem töltöm fel a portfóliómat, és nem vizsgázom, mivel még csak most kerültem Ped I besorolásba és van időm a következő minősítésig.
Válaszát, segítségét előre is köszönöm!

Tündi19 # 2014.09.10. 19:28

Érdeklődni szeretnék, hogy pedagógia alapszakos bölcsész diplomával óvónői munkakörbe milyen fizetési kategóriába lehet besorolni. Lehet-e gyakornokként alkalmazni? Milyen pótlék adható és mennyi szabadság?

julya # 2014.09.09. 21:24

Tisztelt hozzáértő!!
Kérem segítségét, a következő ügyben.

Először is szeretném leírni a történetemet.

2009. június 3-án sikeresen államvizsgáztam a Debreceni Egyetem Pedagógiai Főiskolai karán óvodapedagógusként. Ekkor még csak egy tanúsítványt kaptam, mivel nyelvvizsga hiányában nem vehettem át a diplomámat, ennek ellenére 2009. szeptemberében sikerült állást találni egy óvodában,ahol Óvodapedagógusként dolgoztam, csoportot kaptam,foglalkozásokat tartottam,szerveztem. Hivatalosan (papíron) viszont Pedagógiai asszisztensként voltam bejelentve,két tanévet vittem végig szerződés hosszabbításokkal. Majd 2011. március 17.-én megkaptam a középfokú német nyelvvizsgámat és ezzel a diplomámat is de viszont mire meglett a nyelvvizsgám és a diplomám is állásom sajnos már nem volt. 2012. januárban sikerült újra elhelyezkednem.

Összegezve: 2009-2011-ig Pedagógiai asszisztens (20 hó) ( Nyelvvizsga hiánya miatt)

2012.01.-2012.06-ig Óvodapedagógus (6 hó)

2012.09-tól jelenleg is Óvodapedagógus (19 hó)

Kérdésem a következő lenne:

1. Ezek az évek amelyeket (papíron) Pedagógiai asszisztensként töltöttem el beszámíthatóak-e?

Ugyanis jelenleg már 5 éve dolgozom óvodában óvodapedagógusként és pedagógiai feladatokat látok el, és még mindig "csak" gyakornok vagyok az új rendelet szerint, amely részemről felháborító! Ugyanis pont ezek az évek voltak számomra a gyakornoki évek,amelyek ezek szerint semmit nem értek....... Már évek óta óvodapedagógusként dolgozom "gyakornok vagyok" és minősítő vizsgát kell tennem!!!

Kérem ügyemet felül vizsgálni és álláspontot foglalni,mert sajnos senki nem tud igazán egyértelmű választ adni és segíteni abban, hogy milyen besorolásba tartozom! Már több helyről kértem segítséget,de sehol nem méltattak válaszra!!

Válaszát előre is köszönöm

lilimo # 2014.09.09. 14:03

Tisztelt Szakértők!

Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy a gyakornoki időbe az óvodapedagógusi megbízási szerződés ideje beszámítódik-e?
Válaszát köszönöm.

Zsanett86 # 2014.09.08. 18:30

Tisztelt Szakértők!

2013. március 25-én kezdtem el dolgozni tanárként (előtte nem dolgoztam). Határozott időre vettek fel (helyettesítés céljából). A munkaviszonyom 2014. július 31-én szűnt meg, de 2014. szeptember 1-jével ugyanabba az iskolába, ugyanabba a munkakörbe vettek vissza határozatlan időre. Azt szeretném kérdezni, hogy most 2014. szeptember 1-jétől tényleg első éves gyakornoknak számítok? Nem veszik figyelembe az előtte ledolgozott egy évet?
Válaszukat előre is köszönöm!

md25 # 2014.08.29. 16:10

Tisztelt Szakértők!

2013. júniusában diplomáztam, majd 2013. szeptember 1-gyel lett munkaviszonyom tanárként. Gyakornoknak lettem besorolva, heti 19 (1. félév), majd heti 16 órával(2. félév) 6 órás munkaviszonyba.
A jelenlegi tanévben 15 órám biztosan lesz, de mellé még lehetséges 6 óra.
A kérdésem a következő: elvileg a gyakornokoknak 20 óránál több nem lehet. Ha 20 órám lesz (és ezek csak a tanórák, egyéb benntartózkodással nekem is kijön majd a 32) teljes 8 órás bér járna, vagy továbbra is csak 6 órás?

Továbbá osztályfőnök-helyettes lehetek-e? Egyik kollégának elkél a segítség, engem kértek fel, de ők sem tudják betölthetem-e a posztot, bár minősítő vizsgán már TÁMOP-os program keretében voltam, eredménye még nem érkezett meg.

Válaszukat köszönöm!

Molly1029 # 2014.08.25. 18:40

Tisztelt Szakértők!

A mai naptól közalkalmazott vagyok határozatlan idejű szerződéssel, mint gyógypedagógus, gyakornoki státuszban. Az lenne a kérdésem, hogy ha a tanév végén megszűnik a munkaviszonyom és 1 vagy 2 év kihagyás után kezdek el újra pedagógusként dolgozni, gyakornoki státuszban, akkor az új munkahelyen egy év után a minősítés után átkerülhetek gyakornok1-be? vagy előről számítódik a 2 év gyakornokság?

ju84 # 2014.08.25. 12:21

Tisztelt Szakértő!

2009.június 27.-én diplomáztam (tanító és TAP tanár). 2009. február 1.-től június 30.-ig napközis nevelőként dolgoztam egy általános iskolában. 2009. szeptember 1-től 2011. augusztus 15.-ig egy másik iskolában, mint gyógypedagógus tanár voltam alkalmazásban. 2011. augusztus 15. és december 5. között munkanélküli voltam (határozott idejű szerződésem volt, a munkáltató a terhességem miatt nem kötött határozatlan idejű szerződést). 2011. december 5-től GYES-en vagyok gyermekemmel. Jelen pillanatban szerencsére több lehetőségem lenne elhelyezkedni, illetve terveim szerint szeptember 2-től munkaviszonyom lesz. Kérdés: Ha általános iskolában helyezkedem el, mint tanító, milyen besorolásom lesz gyakornok vagy pedagógus I.? Ugyanez a kérdés ha gyógypedagógus tanárként helyezkedem el, mivel a mai napon egy állásinterjún megkérdezték tőlem, hogy hány év gyakorlatom van - és ez nem a munkában töltött időmre vonatkozott. Van különbség (besorolás szempontjából) ha tanítóként vagy gyógypedagógusként helyezkedek el?
Remélem érthetően fogalmaztam, válaszát előre is köszönöm! :)

Angyallany7 # 2014.08.15. 13:40

Tisztelt Szakértő!

A segítségedet szeretném kérni.
Diplomaszerzés: 2012. június. Óvodapedagógusként elkezdtem dolgozni először Pest mellett 2012.08.27-től 2012.12.28-ig (határozott idejű volt), átjöttem Pestre 2013. 01. 07-től- 2014.07.31-ig (határozott i.) most 2014.08.01-től új óvodában vagyok itt is határozott idejű (kismama helyett). Gyakornoki besorolásban leszek továbbra is 2014. szeptemberétől vagy pedagógus I-be kerülök?? Lejár a 2 év gyakornoki idő, nem tudjuk jelentkeznem kell-e a gyakornoki vizsgára… 2013. szeptember 1. előtt dolgoztam már, végig óvodapedagógusként. A gyakornoki idő a munkahelyváltásnál újra számolódik? viszont a 2013. szeptember 1. után új közalkalmazotti kinevezésem van új helyen, (határozott idejű)…, akkor rám most melyik törvény vonatkozik? Előre is köszönöm válaszát!

tymes18241 # 2014.08.12. 14:36

Tisztelt Szakértő!

2013.augusztus 21.-től dolgozom pedagógusként a jelenlegi munkahelyemen. Pályakezdő vagyok (bár 2013.április 15- augusztus 1.-ig egy alapítványi gimnáziumban dolgoztam).Gyakornok besorolást kaptam, viszont részt vettem az Oktatási Hivatal által szervezett gyakornok-mentor programban, ahol a pedagógus 1 minősítóeljárás feltételeit teljesítettem, a gyakornoki vizsgán megfeleltem (portfólió, vizsgatanítás,portfólióvédés). A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben mikor sorolnak át pedagógus1 fokozatba? A két év gyakornoki időm nincs meg, de a vizsgát már teljesítettem. Másik kérdésem még az, hogy ebben az esetben, ha vizsga megléte miatt már pedagógus 1 kategóriába tartozom, de gyakornoki fizetésem és szerződésem van, akkor mennyi a kötelező óraszámom? Marad a gyakornoki 20 óra, vagy gyakornoki fizetésért pedagógus 1 kategória szerinti óraszámban kell dolgoznom?

Válaszát előre is nagyon köszönöm!

aliceka # 2014.08.09. 18:16

Tisztelt Szakértő!

Örülök, hogy találtam egy fórumot, ahol talán tudnak nekem segíteni. Nagyon el vagyok bizonytalanodva.

2012. októberében alkalmazott egy óvoda határozott időre (2015. októberig), ahol most dolgozom. Az életpályamodellt pedig 2013-ban vezették be.
2014. februárjában a kezembe adott az intézményvezető egy papírt, melyet az Oktatási Hivatal Projektigazgatósága küldött, mely kontrollcsoportos gyakornokok toborzását szorgalmazták. Én ide nem jelentkeztem, sem én, sem a főnököm nincs tisztában mi a teendő azzal, hogy gyakornok vagyok. Azt mondta, járjak utána. Ő kijelöl számomra egy mentort az óvodán belül és 2 évig "jegyzetelek, tapasztalok, készítem a projektemet"? Vagy ez lezajlik 10 hónap alatt? A mentornak online kell jelentkezni itt az interneten, és nekem is mint gyakornok?

Kérem írja segítsen ezek megértésében, hogy mi a teendő ezen esetben.

Előre is köszönöm a válaszát!

MnéA # 2014.08.01. 12:55

Tisztelt Szakértő!

Az alábbi mnkaviszonyaim alapján 2014. szept. 1-én gyakornok vagy pedagógus I. kategóriába kell besorolni? 2002-2004. tanító (2egész év) 2007-2013. szellemi alkalmazott (nem közoktatásban és nem közalkalmazottként) 2013---
  • jelenleg is pedagógiai asszisztens

Az új tanévtől át akarnak sorolni, kérdésem én melyik kategóriába fogok kerülni..
Nagyon köszönöm...

gabor1986 # 2014.07.31. 18:05

Tisztelt Szakértő!

Ennek már próbáltam utánanézni, de tanácstalan vagyok egy kérdéssel kapcsolatban, amelyre nem találtam választ.
2012. októberében kezdtem el dolgozni gyógypedagógus munkakörben egy vidéki pedagógiai szakszolgálatban, amely aztán menet közben KLIK fenntartás alá került (előtte önkormányzati volt). 2013. augusztus 14-i dátummal az ottani munkaviszonyom megszűnt, de augusztus 15-én már folytatódott egy másik városban, egy alapítványi fenntartású intézményben, mely szakszolgálati feladatokat lát el és szintén gyógypedagógus munkakörben alkalmaz. Idén is ez a dátum jelenti a fordulópontot, mivel magánéleti okok miatt elköltözöm egy másik városba, ahol újra KLIK fenntartású intézménynél (ez már iskola) fogok dolgozni, a már említett munkakörben. Azonban a "gördülékeny" átmenet idén sajnos nem sikerült, két hétre meg fog szűnni a munkaviszonyom.
A kérdésem, amelyet amúgy többen is említettek már szóban, de leírva nem találtam sehol az, hogy mivel ez lenne a harmadik tanévem gyógypedagógus munkakörben, újraindul-e a gyakornoki időm. Illetve ha nem is teljesen, a korábbiakból beszámítható-e valami ebbe az időszakba? Többen mondták, hogy a fenntartók közötti átmenet, mivel nem áthelyezéssel történik, ilyen következménnyel jár - azaz elvesznek a korábban "megszerzett" hónapok.
Válaszát és a segítségét előre is köszönöm szépen!

albertt # 2014.07.25. 19:42

Köszönöm szépen a választ, a tanácsokat!
Szép napot!