gyerektartás nem fizetése


monalisa1 # 2010.03.21. 21:13

Bocs, de a beírásodból a lényeg az, hogy jelen idő szerint az apai státusz nincs betöltve, vagyis az apa kiléte jogilag nem tisztázott. És ameddig ez így van addig nincs kitől t.díjat kérni.

Kérd a bíróságot, hogy a gyermek nevében kezdeményezzék az apaság vélelme megállapítását - aztán a DNS vizsgálat igen-nem alapon egyértelmű választ ad a kérdésre. (Hivatalból kirendelnek majd egy ügygondnokot aki eljár a perben.)

A t.díj dolga csak a fentiek 100% tisztázása után. Tehát előre futottál a dolgoknak...

"Lisa"
laikus hozzászóló

PC-Csini # 2010.03.21. 23:02

Az apasági elismerő nyilatkozatot aláírta, még a gyermekünk születését megelőzve. Valamint az ő kérésére lett megcsináltatva mivel ragaszkodott hozzá hogy az Ő vezeték nevét kapja.

bartenike # 2010.05.30. 10:29

ÜDVÖZLÖM!FÉL ÉVE NEM FIZETI A VOLT FÉRJEM A HÁROM GYEREKÜNK UTÁN A GYEREKTARTÁST.VOLTAM A BÍRÓSÁGON AHONNAN EGY LEVELET KAPTAM MELYBEN AZ ÁLLT HOGY FELSZÓLÍTJÁK A BT-T AMELY A VOLT FÉRJEM TULAJDONA HOGY VONJA LE A BÉRÉBŐL DE MÁR ÉVEK ÓTA VESZTESÉGES A BT.TEHÁT OTT VAGYOK AHOL VOLTAM.MIT TEHETEK EZEK UTÁN?ISMÉT FORDULJAK A BÍRÓSÁGHOZ?TISZTELETTEL BARTENIKE.

apuka73 # 2010.05.30. 14:20

Tisztelt Fórum!

Azon szerencsés apukák közé tartozom, akiknél a bíróság elhelyezte a gyermekeit. A volt nejem lassan egy év nem fizeti a gyermektartásdíjat (pontosabban soha nem is fizetett), arra hivatkozik, hogy nincs jövedelme, mivel a mostani élettárásnak szült egy gyermeket, így gyesen van.
Mi tudok tenni? Meddig lehet behajtani az elmulasztott tartásdíjat? Fél év egy év? Milyen jogaim vannak ilyenkor?
Köszönöm a választ előre is!

monalisa1 # 2010.05.30. 16:04

bartenike

Egy több éve veszteséges Bt-ét már rég fel kellett volna számolni: már hatalmas összegre rúghat az adó és egyéb tartozása - akkor meg minek.

A rendőrséghez fordulj kiskorú veszélyeztetése miatt.

"Mona"
laikus hozzászóló

ObudaFan # 2010.05.30. 16:06

apuka73

Fél év. A bíróságon kell végrehajtást kérni, majd ha az sikertelen, megpróbálhatsz a gyámhatóságon gyermektartás előlegezését kérni. Emellett a rendőrségen büntetőfeljelentést tehetsz.

bartenike

Megpróbálhatsz a gyámhatóságon gyermektartás előlegezését kérni. Emellett a rendőrségen büntetőfeljelentést tehetsz.

monalisa1

Ez nem kiskorú veszélyeztetése, hanem tartás elmulasztása.

monalisa1 # 2010.05.30. 16:09

apuka73

A bírósági végrehajtóhoz kell fordulni és végrehajtást kezdeményezni a jövedelméből és/vagy esetleg a nevén lévő ingatlanából. (Letiltható jövedelme előbb-utóbb majd csak lesz, a t.díj tartozást meg addig is ráterhelhetik az ingatlanra - a nemfizetés miatt akár árverezésre is sor kerülhet.)

"Mona"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2010.05.30. 16:11

Kedves ObudaFan! Köszönöm a kijavítást, bár nekem a nemfizetés a veszélyeztetést jelenti...

lilly76 # 2010.06.01. 11:58

Üdvözlöm, azt szeretném megkérdezni, hogy ROKKANTSÁGI nyugdíjból lehet-e gyerektartást vonni? Köszönöm

ObudaFan # 2010.06.01. 13:10

Lehet.

Barbi_ # 2010.06.08. 06:25

Üdvözlöm. Kb 3 éve pert indítottam, hogy emeljék fel a gyerektartás összegét, mivel a minimum összeg akkor csak 5000 Ft-ban volt megállapítva. A volt párom akkor kb 3 évig ezt fizette a jövedelme 20 %-a helyett, holott volt munkahelye. Az ügyvédem mondta, hogy a fizetett és amit fizetnie kellett volna közötti különbséget követelhetem rajta. A tartozását a bíróság előtt elismerte, számszerűsítve is belekerült a jegyzőkönyvbe azzal, hogy ha helyzete engedi fizetni fog. Viszont a végzésben erről egy szó sem esik, csak a felemelt tartásdíjról. Kérdésem az, hogy követelhetem-e ezt az összeget tőle?
Válaszát előre is köszönöm.

krissztaa # 2010.06.08. 09:08

Üdv!
Már voltam itt a fórumon akkor kaptam is választ Köszönöm szépen:)
Az lenne a bajom hogy Apám ugyebár 97óta nem fizetett gyerektartást,jó néha 1-2csekket elküldött de az mind megvan!!!2008ban töltöttem be a 18at.Ő 2006ban kapott 3 évet h kifizesse a gyerektartást,most pedig folyamatosan hív hogy valami van mert behívták a rendőrségre meg keresték a rendőrök...ez amúgy engem nem érdekel...2006ban azt mondta az ügyvédünk hogyha 2010juliusig nem fizeti valószínűleg leültetik hát nekem az lenne a kérdésem hogy tényleg leültethetik e?és akkor már nem is kell kifizetnie vagy mi...vagy megint kap 3évet a bíróságtól egy 4edik lehetőséget?
Mert már ezt nagyon unom.Dolgozik külföldre is jár.
nem hiszem el nem tudják behajtani rajta.
Azért nem kis összeg gyűlt össze 97óta:)Gondolom kamatozik is:)
Köszönöm előre is a választ!
Minden jót!

ObudaFan # 2010.06.08. 14:33

krissztaa

Tényleg leültethetik, de ettől még a tartozása fennmarad. Persze, nem tudom, indítottatok-e végrehajtást. Ha nem, az baj, mert csak a végrehajtás megindításától 6 hónapra visszamenőleg hajtják be a tartásdíjat.

Barbi_

A jogi képviselődet kérdezd, ő tudja, mire terjesztettétek elő a keresetet. Mivel tartásdíj emelése is csak 6 hónapra visszamenőleg követelhető, most már késő lenne erre keresetet beadni szerintem, de mondom, nem ismerem az ügyed iratait.

Füles75 # 2010.06.08. 15:06

Sziasztok!
Kaptam ma egy levelet a végrehajtótól, az alábbi szöveggel:

„Az eljárás során megállapítást nyert, hogy adós lefoglalható ingó, ingatlan vagyonnal, letiltható munkabérrel nem rendelkezik, valamint a kiadott pénzintézeti megkeresések – itt fel vannak sorolva a bankok – továbbá az adós XY banknál vezetett számlájára kiadott azonnali beszedési megbízás sem vezetett eredményre. Tájékoztatom továbbá, hogy a lefoglalásra került adós tulajdonát képező XXX rendszámú gépjármű, azonban az árverésre az adós azt nem állította elő, így intézkedtem a Rendőrkapitányság felé zártörés vétsége miatt, azonban a Rendőrkapitányság a nyomozást megszüntette. A követelés jelenleg behajthatatlan, az eljárás a Vht.52§ d, pontja alapján szünetel.“

Hogy lehet az hogy a Rendőrkapitányság megszüntette a nyomozást? Ezek szerint ha ő úgy dönt, hogy nem viszi el amit lefoglaltak, akkor kész, ennyi?

Szünetel az eljárás: ez pontosan mit jelent? Nem fogják nézni, hogy van lesz e új munkája, vagy kerül e valami a nevére?

Ezek után én mit tudok tenni? Gyermektartásdíjról van szó, jelenleg 4 évi tartozása van.

ObudaFan # 2010.06.08. 16:45

Hogy lehet az hogy a Rendőrkapitányság megszüntette a nyomozást? Ezek szerint ha ő úgy dönt, hogy nem viszi el amit lefoglaltak, akkor kész, ennyi?

Zártörés akkor valósult volna meg, ha a lefoglalt járművet elidegeníti, vagy megterheli.

Szünetel az eljárás: ez pontosan mit jelent? Nem fogják nézni, hogy van lesz e új munkája, vagy kerül e valami a nevére?

De, fogják, de most is élj végrehajtási kifogással, mert ha a gépkocsi megvan, csak éppen az adós nem vitte el a végrehatásra, attól még az árverezhető.

Ezek után én mit tudok tenni?

A fentiek mellett tartás elmulasztása miatt feljelentést tehetsz.

MajorDomus # 2010.06.08. 16:45

Vársz mig lesz -pénze, vagy kéred az államtól hogy előlegezze meg a tartásdijat,amit majd az állam tőle behajt.

Ez utóbbi biztosabb és gyorsabb megoldás !

krissztaa # 2010.06.08. 19:49

Üdv!
Köszönöm a választ!
Minden 6 hónap előtt megint jelentettük...tehát egyszer sem csúsztunk. Csak már unalmas és nem hiszem el hogy a bíróság ennyit ül rajta végrehajtó még 2004ben visszaadta az ügyet,kapott 1x 3 évet h kifizesse kapott még1x kapott még 1x és most már azt mondják leültetik...ha nem fizet.Ugye mindent leíratott a nevéről munkahelyen minimálbér pedig kamionos külföldre jár.Talán kellene egy jó ügyvéd...de nem ér semmit ha úgysem fizeti ki:S
Írok ha történt valami változás..kicsit részletesebben hátha másnak tudok segíteni.
Minden jót!!!!!!!

Füles75 # 2010.06.08. 19:54

Köszönöm a választ.

redfairy33 # 2010.06.28. 18:29

Üdv!
Én is a nemfizetés problémájával küzdök. Volt férjem Németországban dolgozik 4-5 éve. 2 gyermekem van tőle. A bírósági határozatban minimálisan 6000 Ft gyerektartás van megállapítva fejenként, de a mindenkori fizetése 20-20%-a. Mindig is a minimális díjat küldte. Ezt legalább 2 éve nem fizeti. Két alkalommal kaptam kb. 120 erot készpénzben, és ennyi, nincs tovább. Mit lehet tenni? Magyarországról hogyan lehet intézkedni? Ha jól tudom valamilyen egyezményünk nincs Németországgal. Érdemes így bíróságra menni, vagy a gyámhivatalba? Az én anyagi helyzetem mennyire van befolyással az ügy kimenetelére? Ha nagyon sok a tartozásom (közüzemi, APEH) mennyiben hátrányos, vagy előnyös? Kisfiam tartósan beteg , azaz liszt érzékeny. Nagyon drága a diéta tartása. Ezt figyelembe veszik, ha valamilyen eljárást kezdek az érdekükben?

r.gabor # 2010.07.15. 06:02

Tisztelt Ügyvéd Hölgy/Úr!

2006-ban elváltam, azóta rendszeresen minden hó elején fizetem a bírósági határozatban szerepelt összeget,mint gyermek tartásdíj.
Ez év márciusában munkanélküli lettem, a tartásdíjat fizettem még a felmondási időm alatt is.
Gyermekem ez év májusában töltötte be 18. életévét. A kapcsolatot nem tartjuk tehát semmit sem tudok hogy foltytatja-e iskolai tanulmányait vagy sem. Kértem Tőlük egy iskolalátogatási igazolást ami igazolja hogy nappali tagozaton folytatja tanulmányait. Ezt meg is kaptam de csak a 2009/2010 es tanév szerepel benne mint időpont.
A válás óta új családom van és egy kisgyermekem (3 éves) akikkel a mai napig együtt élek.
Kérdésem az lenne hogy a tartásdíj fizetési kötelezettségem hogyan él tovább.
2010 augusztustól leszek munkanélküli segélyen.
Ez mennyiben befolyásolja a dolgokat és a kérdéses iskola amiről sajnos nem tudom hogyan lehetnék bizonyos.
A volt exem követeli hogy tovább ahogyan eddig is ugyan azt az összeget fizessem.
de kérdem én miből ha nincs jövedelmem?

köszönettel

ObudaFan # 2010.07.15. 11:42

Indíts pert e megszüntetés iránt, és kérd a végrehajtás felfüggesztését.

Ildóka # 2010.07.15. 21:36

Kérdezni szeretném, hogy végrehajtás útján fizetett gyerektartásnál, előnyt élvezhetek-e, ha van más behajtandó tartozása az apának. Most úgy tűnik letiltják a fizetését adósság miatt. Nem fog tudni fizetni, csak úgy, ha én is letiltatom. A letiltás időrendben történik, vagy a gyerektartás esetleg megelőzhet más letiltást?
Köszönöm a választ.

ObudaFan # 2010.07.17. 09:06

Minden mást megelőz.

rendo10 (törölt felhasználó) # 2010.07.26. 16:07

Tisztelt Ügyvéd úr.
Van egy nagy problémám,és csak a hozzáértésében bízom,hogy tud nekem segíteni valamilyen megoldást
találni.Megpróbálom röviden.
Tavaly kimentem külföldre dolgozni,s a gyerekeket otthon hagytam a 2. férjemmel/2 gyerek az első házasságomból van./Szóval,míg kint voltam,a gyerekeim,Anyám segítségével a volt férjemhez kerültek.Kintről nem tehettem semmit,fellebbezni sem tudtam a gyerekelhelyezési perben,gyerektartás megállapításáról,meg ilyenek.Szóval ő most 40.000 ft gyerektartást követel tőlem havonta,amit én képtelen vagyok kifizetni./van még 1 lányom a második férjemtől/.Az idén ismét kijöttem dolgozni,még márciusban,hogy ha hazamegyek az itteni keresetem segítségével tudjak valamit törleszteni a hátralékokból neki.Május végén megvonták tőle az államilag megelőlegezett gyerektartást,erre múlt hónapban feljelentett a rendőrségen a gyerektartás nem fizetése végett.Mivel külföldön vagyok,a férjem/ a mostani/nem vette át az idézést,erre kimentek a rendőrök,hogy előállítsanak.Ő mondta nekik,hogy külföldön vagyok,de októberben megyek haza/akkor jár le a szerződésem/,de a hölgy a rendőrségen azt mondta,hogy őt nem érdekli,ki kell adnia a nemzetközi elfogató parancsot.Nem tudom mi ilyenkor a teendő.A szerződésem úgy szól.hogy ha lelépek a lejárta előtt bukom a 2/3 fizetésemet.Anélkül pedig esélyem sincs fizetni.A volt férjemmel nem lehet beszélni,hogy vonja vissza a feljelentést.Az a kérdés,hogy ha most hazamegyek,akkor vissza tudok-e jönni dolgozni,vagy esetleg meg lehet-e oldani ezt a dolgot a nagykövetségen keresztül.A fizetésem egy részét kézbe kapom,nincs kint bankszámlám,nem tudom hazautalni a pénzt,csak akkor kapom meg a teljes összeget,ha lejár a szerződésem.
Nagyon hálás lennék,ha tudna segíteni megoldást találni,az idegeim kezdik felmondani a szolgálatot.
Előre is köszönöm a segítséget

ObudaFan # 2010.07.26. 17:31

Az eljárás felfüggesztését kellene kérni.