Nem két hónap a szabálysértési eljárás lefolytatásának határideje. Azt is lehet hosszabbítani, ugyanúgy, mint a büntetőeljárásoknál a nyomozati határidőt.
bolti lopás? mit tehetek?
Én is látom a hozzászólások alapján (ki hogy járt és mennyi idő múlva kapott bármit is), mégis a rendőr meg az ügyvéd - ahogy idéztem is tőlük tegnap, ők írták itt a fórumon - két hónapról beszéltek. Nem én találtam ki, itt megtalálod a hozzászólásukat. A közúti szabálysértéseknél ez így van (ismerősöm 65. napon kapott egy levelet, hogy határidőn túl, ezért az ügy elévült) ezt te is tudod, úgy látszik, a rendőr és az ügyvéd ezt a fajta szabálysértést a lopási szabálysértésekre is vonatkoztatta, ezért írhatták, amit írtak. Büntetőeljárásoknál nyilván nem beszélhetünk két hónapról..- ez nyilvánvaló.
Szerintem ez alapjan irhatta a rendor meg a jogasz amit irt: "60 napon belüli kézbesítés
2010 márciusban a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Közigazgatási Kollégiuma jogegységi határozatot hozott, amelyben a közigazgatási bírság határidejének a kérdését tisztázta. Ezen jogegységi határozat olyan “nesze semmi fogd meg jól” határozat lett, hiszen nem lehetett kiolvasni, hogy a 60 napon túl kiszabott közigazgatási bírság jogvesztő hatályú-e, vagy sem. Április elsejével módosult a 410/2007. Kormányrendelet, ami a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szól. A módosításnak köszönhetően került bele a 9. § (4) bekezdése, amely (hivatkozva az 1988. évi I. törvényre) kimondja, hogy a 60 napos határidő jogvesztő, tehát ha az ügyfélnek a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint nem kézbesítették 60 napon belül a közigazgatási bírságról szóló határozatot, akkor a hatóság nem fizettetheti ki a szabálysértés elkövetőjével a büntetést".
Figyeljetek. Ne kavarjuk a szezont a fazonnal. Amit idézgetünk, az a közlekedési szab.sértéseknél van, amiről meg ez a topik szól, az bolti szab. sértés. Bár mind a kettő szab. sértés, a gyakorlatban van különbség. Mindegy mit ír elő a törvény, ha Juliska kap fél év múlva idézést a bíróságról, elmegy és fizet, ennyi a lényeg. Ez is egy szép jogalkotás:-) Címe: 60 nap alatt elévül A 2008. május 1-jétől bevezetett objektív bírság kiszabásával kapcsolatos eljárás folyamatos finomításokon esett át. Egyrészt a jogalkotó maga is több ízben módosította a rendelkezéseket, másrészt az Alkotmánybíróság is vizsgálta a vonatkozó jogszabályokat. Ennek eredményeképpen meg is semmisített néhány rendelkezést. Kedvező ?egérutat? nyújt az üzembentartók számára a legutóbbi jogszabálymódosítás. Eszerint a közigazgatási bírság kiszabásának a szabályszegés időpontjától számított 60 napon túl nincs helye, mert az jogvesztő, közigazgatási szempontból elévül.
Azt azért tudni kell, hogy ha az elkövetéstől számított hat hónapon belül valamilyen eljárási cselekményt foganatosít a szabálysértési hatóság (és ezt folyamatosan megteszi), akkor két éven belül is lehetőség van a valódi elkövetővel szemben a szabálysértési felelősségre vonásnak. Ez viszont szabálysértési eljárás, amelynek szabályai egyrészt liberálisabbak, másrészt sokszor jelentősen alacsonyabb pénzbírsággal zárulók, mint az objektív bírsággal sújtható közigazgatásiak.
A 60 napos jogvesztő határidőt kimondó jogszabályváltozás 2010. április 1-jével lépett hatályba. Ettől kezdve a rendőrfőkapitány már nem hozhat marasztaló, objektív bírságot kiszabó határozatot akkor, ha az elkövetéstől számított 60 nap eltelt. Fontos azt is tudni, hogy nem elegendő meghoznia a döntést, azt 60 napon belül postára is kell adnia! Amennyiben az érintett úgy érzi, hogy az előbbiek közül valamelyik mentesülési ok birtokában van, sikerrel élhet jogorvoslati (fellebbezési) jogával. Ne feledjük, hogy az adott okot igazolnia is kell: a valódi használó szabályszerű nyilatkozatával, vagy a rendőrségi feljelentés becsatolásával, avagy pusztán annak rámutatásával, hogy az elkövetés időpontja és a határozathozatal napja között több mint hatvan nap telt el.
Én nem vitatkozom. Bár továbbra sem értem, hogy 20ezer fortint alatti megkárosítás is ugyanúgy szabálysértés ahogy a közúti, mégis más-más törvények vonatkoznak rájuk (?!)de legyen. Tanulság: mindig légy jó és becsületes!:-)
Ezt kivételesen meg tudom erősíteni, január 20-án telt le a 60 nap /belefutottam egy radarba lefotoztak/ én még úgy életemben nem paráztam és amikor letelt a két hónap, rá 7 napra kaptam egy papírt és az állt benne, hogy megszüntették a határozatot határidő túllépés miatt. Elég korrektek voltak. A lopásnál nem tudom hogy van. Nincs olyan, hogy lopás szabálysértés?:) Közúti van, az biztos. Ügyvédet kellene megkérdezni, az csak jobban tudja. Sajnálom a kis értékű lopásos egyéneket, mert őket bíróság elé citálják, meghurcolják, én meg max ott kicsengetek ha megállítanak x ezret.
Ezt most írta a Tesco lopásos oldalon Preator nevű felhasználó: ' Tudni kellene, hogy április 15. napja előtt vagy után követted el a szabálysértést. Mert április 15-én lépett hatályba az új Szabs. törvény, ami szerint a bíróság az elzárással is sújtható szabálysértéseket - igy a tulajdon ellenit is - az iratok hozzá érkezésétől számított 15 napon belül - tárgyaláson kívül - bírálja el. Ezt megelőzi a rendőrségi ún. előkészítő eljárás, amelynek a határideje 30 nap, amely további 30 nappal meghosszabbítható. Tehát elvileg legkésőbb feljelentés+30+30+15nap+postázásnyi idő múlva kell hogy határozatot kapj a bíróságtól.'
Ő sem fél évről beszél..
Sziasztok! Kérlek adjatok tanácsot. Január 23-án 3e Ft elkövettem egy lopást. Azóta sem jött papír, de 'várom'. A fél év július 23-án fog letelni. Július 15- augusztus 20ig a bíróság "be lesz zárva". A bátyám azt mondta, hogy ez az idő is beleszámít a határidőbe, mert csak ítélkezési szünet lesz, attól még dolgoznak. legfeljebb a tárgyalást majd szeptemberre teszik de hogy beszámít a határidőbe ez az időszak is amikor ítélkezési szünet van. Ti hogy tudjátok?
Sziasztok!
Egy konkrét esetet felvázolnék röviden tömören csak a lényeget leírva.
- Bolti lopás elkövetése 4299 Ft..a kasszától való távozás után a biztonsági őrnek az árú önként átadva aki jegyzőkönyvet vett fel az esetről 2011. Ápr. 22. én. Az eltulajdonított áru visszakerült a boltba.
- 2011.Október 26.án eljárás alá vont személy meghallgatása a rendőrségen.
- A feljelentés időpontja a bolt részéről nem ismert.
- 2012. Jún. 18. Idézés szabálysértési ügyben 2012 Szept. 5-re.
Az elkövető bűntetlen előéletű, és beismerő vallomást tett a rendőrségen 2011.Oktbóer 26.án.
Az lenne a kérdésem, hogy az elkövetés a meghallgatás és az idézés megszületése között is elég sok idő eltelt. Mindkét esetben fél évnél is több. Ez befolyásol valamit?..Illetve az mennyire befolyásoló tényező, hogy mikor tett feljelentést a biztonsági szolgálat? Van erre vonatkozóan valamilyen szabály, hogy meddig teheti ezt meg? Lehet-e szó ebben az esetben valamiféle elévülésről?
Nincs helye felelõsségre vonásnak, ha a cselekmény elkövetése óta hat hónap eltelt (elévülés).
Esetedben már a rendőrségi meghallgatásnál eltelt a fél év.. Ha picit korábban (fél év előtt valamivel érkezik egy rendőrséghez vagy bírósághoz történő idézés) akkor más lett volna, tehát ha fél éven BELÜL történik bármi is.
Sziasztok!
Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy tulajdon elleni szabálysértésnél (bolti lopás) az elévülési idő az mennyi?
Ha június 26-án követték el a szabálysértést a rendőrség megtette a feljelentést meg van minden szükséges papír az ügyhöz, az illető kifizette az okozott kárt. Itt is érvényes a 60napos ügyintézési határidő? Mert az elkövetés óta nem kapott semmit se a rendőrségtől se a bíróságtól és már eltelt a 60 nap? A rendőrség dönt ebben vagy a bíróság? 60 nap után hivatkozhatunk elévülésre, vagy itt a 6hónap a mérvadó?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Sziasztok! 3-hónapja történt,hogy a munkahelyemről kirugtak lopás miatt.Akkor azt mondták nem tesznek feljelentést,mindent beismertem.A héten ennek ellenére a rendőrség megkeresett,és beidézek,Azóta már van munkám.A kérdésem az lenne mire számithatok:20000-forint volt az értéke.(Tescorol van szó) Segitségeteket előre is köszönöm!
bori2012
Olvass vissza! Pénzbírság valószínű, de millió esetet találsz bővebb hozzászólásokat is.
barkoba10!
Ha fél éven belül nem tettek volna feljelentést, akkor évülne el. Most még bőven benne vagytok a határidőben. Ne aggódj, nem fogják elfelejteni.
És ehhez mit szóltok? 6 hónap és 2 hét után érkezett a bíróságtól egy levél, hogy októberben tárgyalás. Rendőrségi jegyzőkönyv annak idején nem volt. 3.000 Ftért loptam, a bizti boyok elkaptak, kifizettem, zsarukat nem hívtak és 6 hónap után jött a levél. El fogok menni nyilván, de olvasom itt, hogy valakinek a munkahelyébe került. Értesíteni fogják a munkahelyet?! Ha valaki közúti szabálysértést követ el, arról miért nem tud senkit, azokat miért nem citálják bíróság elé? Most őszintén, készüljek hogy munkahelyemet értesítik és ki fognak rúgni?
Rekuska25
Valószínű hogy feljelentett annak a helynek az egyik embere ahol loptál. Most került az ügy bíróság elé, ezért idéztek be.
A tulajdon elleni szabálysértés és a közúti szabálysértés teljesen más, ne keverd a szezont a fazonnal....
Én nem tudom, hogy a munkahelyet miért értesítik, erről én nem tudok. Szerintem nem fogják...
Nem értesítik a munkahelyet. Ere a kérdésre nem is vagy köteles válaszolni, hogy van, vagy nincs.
Sziasztok! Nekem picit összetettebb lenne a problémám. Páromat bolti lopáson kapták (1500 ft értékben). Bírósági ügy lett belőle, amiből kapott 10 nap elzárást. Viszont ha befizet 25000 ft-ot, akkor nincs elzárás. Viszont ő jelenleg is börtönbüntetését tölti (nem emiatt), és az áprilisi másodfokú tárgyalás után most kapott egy újabb büntetést, amely 70ezer ft, a tárgyaláson tanúsított viselkedése miatt. Kérdésem az lenne, hogy azt a 25000 ft-ot csak ő fizetheti be, mert ha nem lesz befizetve, akkor a novemberi szabadulása után azonnal jön a 10 nap elzárás, vagy nélküle befizethetem én is, vagy ehhez kell-e valami meghatalmazás tőle, illetve ugyanez a kérdés vonatkozik a 70ezres bírságra. Illetve, ha ezt nem fizeti be, akkor benntarthatják-e emiatt? Valamint van a perköltség, amire lehet-e kérni részletfizetést, mert sajnos nem kevés összegről van szó, és ezt hol/kinél kell kérni? A válaszokat előre is köszönöm!
sziasztok!
bolti lopás történt még januárban, azóta most szeptemberben kaptam először erről levelet, amiben megidéztek a biróságra. 2 kérdésem lenne, az egyik, hogy nem kellett volna elévülnie, vagy a fél év alatt valamilyen iratot kapnom? a másik, hogy mi a maximális büntetés, amit kiróhatnak(figyelmeztetés, pénzbírság, vagy ennél több is)? köszi
olvass vissza.
visszaolvastam, és elég kaotikus, mindenki mást ír, pont ezért kérdeztem rá. bírósági idézést is mindenki kap, és ott is megszabhatnak fizetési bírságot? köszi a választ
Sziasztok. Bolti lopáson kaptak az értéke kb 300 ft.Jegyzőkönyvet vettek fel de a rendőrség nem jött ki.A kérdésem az lenne hogy ha lezajlik a büntetés eljárás arról értesítik e a munkahelyemet vagy megkérdezik e egyáltalán hogy hol dolgozom? Kérem aki tud segítsen.
temla
Csak a bíróság ítélkezik ebben az ügyben. Figyelmeztetés, pénzbírság, elzárás. Ezek lehetnek, nálad valószínű a figyelmeztetés illetve a pénzbírság, de innét nem tudja eldönteni senki. Nem tudni milyen az elő életed, a magatartásod a hozzá állásod stb. millió tényező.
ciryc
Na most már tényleg olvasson vissza valaki! Rád értem!
Vissza olvastam de az én helyzetemet az is bonyolítja hogy katona vagyok.Ebben az esetben értesíteni fogják a honvédséget? Soha életemben nem loptam el semmit igazából magam sem tudom megmondani miért tettem,bár ez nyilván senkit nem érdekel.Aki tud kérem válaszoljon.Köszönöm.
Sziasztok!
Ha a feljelentés óta eltelt a 6hónap és ezen idő alatt nem érkezett semmi hivatalos levél, akkor elévült a szabálysértés? Ha ezen idő után érkezik vmi, akkor hivatkozhatok arra, hogy nem vonhatnak felelősségre mert elévült az ügy?
Köszike a választ.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02