Kártérítési per a MÁV ellen Illinois - ban


Tom6565 # 2010.02.11. 14:42

Ezen az alapon beperelhették volna a SZegedi Téglagyár jogutódját, mert Szegeden pl. ott gyűjtötték össze a zsidókat és e cég rendelkezésre bocsátotta ehhez a telephelyét, ahol az értékeiket is elvették. De tovább megyek: a zsidó egyházat is beperelhették volna, mert ha jól tudom Pesten a Dohány utcai zsinagógában történt meg ugyanez!
Ilyen alapon a követelés alaptalan.

Kacsa1111 # 2010.02.11. 14:28

Kedves Egyjogász és rayallen,

tök mindegy milyen alapon vindikál magának jogot, és az is, hogy most akkor van-e joghatósága vagy sem.
amcsi bíróság, amcsi törvény szerint erről dönteni fog.
hogy melyik jogot fogja alkalmazni az amcsi bíróság az ügyre, megint csak amcsi jog kérdése.
ergó nem tudok érdemben hozzászólni.

oké, persze, honnét veszik a bátorságot, meg minden, de azért amihez hozzá tudok érdemben szólni az egy esetleges marasztaló ítélet magyarországi végrehajtása...

Rexorral kell egyetértenem atekintetben, hogy ennek a keresetnek nem ez a valós célja...


Kacsa11

Egyjogász # 2010.02.11. 13:57

Rexor, tudom, éppen a Tvr. alábbi rendelkezése alapján fogalmazódtak meg bennem a kérdések.
A Tvr-ben én nem találtam olyan rendelkezést, hogy pl. a magyar bíróság a magyar jog szerint a Tvr. alapján eljárhat két Amerikában lakó, Magyarországon soha nem járt amerikai állampolgár Amerikában bekövetkezett káreseménye ügyében.

Ezért kérdeztem, hogy az USA milyen alapon vindikál magának ehhez jogot? Igen, a magánügye a joghatóság megállapítása. És mit tudnak csinálni abban az esetben, ha magyar állampolgárként visszaírok, hogy soha nem jártam ott, nem is akarok odamenni, rám az amcsi törvények nem vonatkoznak, és xarok a törvényeikre, meg a joghatóságukra? Lerohanják Magyarországot (is)?

Tvr. 32. § (1) A szerződésen kívül okozott kárért fennálló felelősségre - ha ez a törvényerejű rendelet másként nem rendelkezik - a károkozó tevékenység vagy mulasztás helyén és idején irányadó jogot kell alkalmazni.
(2) Ha ez a károsultra kedvezőbb, annak az államnak a jogát kell irányadónak tekinteni, amelynek területén a kár bekövetkezett.
(3) Ha a károkozó és a károsult lakóhelye ugyanabban az államban van, ennek az államnak a jogát kell alkalmazni.(

  1. Ha a károkozó tevékenység vagy mulasztás helyének joga szerint a felelősség feltétele a vétkesség, vétőképesség fennállását akár a károkozó személyes joga, akár a jogsértés helyének joga szerint meg lehet állapítani.
Rexor # 2010.02.11. 13:38

Egyjogász a joghatóság megállapítása minden államnak a magánügye, kivéve ha nemzetközi szerződés szabályozza az eljárást. Nálunk is "saját" jogszabály rendezi ezt (a Nemzetközi Magánjogról szóló tvr.).

Egyjogász # 2010.02.11. 13:29

Egy kicsit könnyedebben a témáról.

http://fricska.blog.hu/…t_megtettunk

Egyjogász # 2010.02.11. 13:18

"az amcsi bíróság az amcsi törvény szerint jelen ügyre joghatósággal rendelkezik. pont."

Kedves Kacsa, OKÉ, DE MILYEN alapon?

A MÁV nem amerikai bejegyzésű vagy székhelyű cég.
A MÁV nem az USÁ-ban végez(zett) szállítási szolgáltatást, sem most, sem 1944-ben.
A "káresemény" nem az USÁ-ban történt.
Az felperesek közül jónéhány nem is az USÁ-ban lakik és nem is amerikai állampolgár.
A deportáltak sem az USÁ-ban laktak és nem is voltak amerikai állampolgárok.

Miért nem egy magyar vagy esetleg egy német bíróság előtt indították meg a pert?

Szóval akkor milyen jogi alapon mondja ki a joghatóságot az amcsi törvény egy olyan ügyben amelyhez az USÁ-nak semmi köze nincs?

A "mi vagyunk a világ urai, mindenbe beleugathatunk és úgy van ahogy mi mondjuk" elve alapján?

Ha Magyarország hozna egy törvényt, hogy a magyar bíróságnak joghatósága van pl. felülvizsgálni az amcsi elnökválasztások végeredményét, ez pl. az USÁ-ban érdekelne valakit?

Mi van pl. ha a MÁV közli, hogy xarik az amerikai bíróságra, és nem hajlandó perbe bocsátkozni sem?

Vagy pl. bead egy keresetet egy magyar bíróság előtt az adott USA állam ellen, hogy a magyar bíróság állapítsa meg, hogy az ügyben az USA állam bíróságának nincs joghatósága?

De egy biztos, néhány ügyvéd sokat fog kaszálni!!:)))

Rexor # 2010.02.11. 13:10

Én sem sok esélyét látom annak, hogy ebből egy peták is behajtható lesz a MÁVon (leginkább az elévülés miatt szerintem).
Ugyanakkor szerintem a pert indítóknak sem ez volt a fő célja, hanem, hogy írásban, és mindenki számára "láthatóan" felemljék a hangjukat a MÁV ellen (illetve inkább a Magyar állam ellen) a holokausztban való közreműködésért.

rayallen # 2010.02.11. 12:58

igazából szerintem azért nem kellene átugorni az eljárásjogi kérdéseken, mert ha az alapján el kellene utasítani a keresetet, akkor a többi kérdés fel sem merül.
az odáig rendben van, hogy az usa tv szerint van joghatóság a bíróságnak, de azt honnan vették, hogy az usa jog az alkalmazandó? ezt nem támaszották sehol alá a keresetben.
és az usa tv is csak akkor alkalmazandó a keresetben idézett tv szerint, ha a MÁV kereskedelmi tevékenységet fejt ki az usában, amit ők azzal látnak megvalósítottnak, hogy a MÁV ügynökei (?), megbízottai segítségével jegyet és bérletet árul az usában...

Kacsa1111 # 2010.02.11. 10:24

Kedves Egyjogász,

a keresetben leírták, hogy mi alapozza meg a "jurisdiction"-t: egy amcsi törvény.
ez rendben is van.
az amcsi bíróság az amcsi törvény szerint jelen ügyre joghatósággal rendelkezik. pont.

engem nem is az eljárási, hanem az anyagi jogi oldala érdekel...
nyílván ez is amcsi jog alapján lesz megítélve, ami alapján - for argument sake - tegyük fel, hogy még teljes mértékben megítélnek mindent.
szerintem nem fogják, mivel nehéz lesz bizonyítani, hogy a MÁV "lopta el" a deportáltak cumói, de tegyük fel!

240miska vagyoni kártérítés, és 1000miska punitive damages - megítélve!

ennek végrehajtásával nem is lesz baj Ámerikában...nem tudom mennyi vagyona van a MÁVnak odaát, de azt mind elveszti eme hipotetikus esetben:)

európában viszont már belefuthatnak egy-két gondba:

  • punitive damages közrendbe ütközik szinte minden kontinentális jogrendszerben. ergó az 1000miska bukó.
  • a 240miskánál meg felmerül az elévülés és az immunitás.

ez utóbbi kettőn még nem gondolkodtam el, de majd ebédszünetben elmélkedem:)


Kacsa11

Egyjogász # 2010.02.11. 09:16

Most jutott eszembe, hogy nagyapám 1940-1960-ig a MÁV nál dolgozott (Keleti pu.), nem volt "nagy ember" de bizony sok mindent látott ott, meg sok mindent szerzett a családja élelmezéséhez (konzervek, csoki, kenyér, ami akkoriban nagy szó volt) az ott átvonuló katonáktól...

Még a 70-es években is volt otthon egy nagyon szép, és 30 év után is tökéletes minőségű acél konzervnyitó, amelyen egy méretes horogkereszt figyelt, meg valami babérkoszorú és német szöveg (talán a náci német címer), nagyapám mindíg azt mondta eltette emlékbe 44-ből...Egyszer el akartam vinni úgy 1976 környékén általános iskolai osztálykirándulásra, de valamiért nem engedték..:)))

Ezt csak azért írom, mert nagyapám visszaemlékezései szerint a MÁV akkoriban hadiüzem volt (pl. nagyapámat ezért nem is vitték el a frontra), a MÁV alkalmazottak pedig így kvázi katonák, egy egyszerű MÁV dolgozó pedig már azért is könnyen kaphatott akkoriban egy kétoldali géppisztolysorozatot, ha bármi módon segíteni akart szerencsétlen deportáltaknak, nem hogy megtagadják az SS-től, meg a magyar csendőrségtől a vagonokat.....

Ilyenért akkoriban a Keleti pu. teljes vezérkarát is öt perc alatt falhoz állították volna...

Berényi Miki # 2010.02.11. 08:30

"The persons who showed signs of mental illness were led to the edge of the ditches and then shot by MAV employees."

Egy dolog irreális kártérítési pert indítani -én már az ilyeneken nem húzom fel magam, ráérek akkor ha igazat adnak nekik- de azt kitalálni, hogy az egyszerű MÁV dolgozó kölcsönkérte az SS tiszt fegyverét hogy ő lövöldözze le az embereket, nos, az már kicsit sok!

orangeman # 2010.02.11. 07:43

Az eredeti cikkben nekem az is feltűnt, hogy a "magyar holokauszt áldozatainak az örökösei" követelik. A magyar jogban a személyiségi jogi jogsértések személyhez tapadnak, úgyhogy az "örökösök" itt aligha perelhetnének.

Szerintem egyébként azért kezdték Amerikában, mert ott jó magas kártérítéseket ítélnek meg. Ja, és a végrehajtás? Majd lesz egy csili-vili ítéletük


For God and Ulster

Egyjogász # 2010.02.10. 23:19

Nem vagyok nemzetközi jogász, de nekem már maga az is érdekes, hogy a pert miért az USÁ-ban indították meg, ennek mi a jogalapja?

Ezt nem alapozza meg sem az alperes székhelye, sem a "károkozás" helye, de jónéhány felperes esetében még csak a felperesek lakóhelye sem. Szerintem az egésznek az lehet a hátterében, hogy az USÁ-ban születnek a "legérdekesebb" ítéletek kártérítési ügyekben.

És mi van az elévüléssel? Vagy lehet, hogy az van a perindítás helye mögött, hogy az adott USA állam joga szerint 60 akárhány év után sem évülnek el a kártérítési igények?

De olvasható, hogy a deportáltak eltűnt vagyonát is a MÁV-on követelik, ezt a kárt miért a MÁV okozta?

És még egy dolog: miért pont a MÁV-ot perlik? Ilyen alapon perelhetnék a német vasúti céget vagy a koncentrációs táborokban alkalmazott mérgek gyártóját, de a németek tankjait, repülőit, stb. gyártó cégeket is.

De a nagyszüleimnek pl. a fél háza összedőlt, amior 1944-ben az amcsik bombázták Budapestet, nem tudom, tudja valaki, hogy azokat a bombázókat melyik amarikai cég gyártotta...:)

Tom6565 # 2010.02.10. 22:53

Hát ez felháborító! Hogy jutott ez eszükbe 66 év után?
Milyen alapon a MÁV-ot perlik? Ez esetben az államot kellene perelniük, mert 1944-ben a MÁV nem hiszem, hogy önállóan dönthetett ebben az ügyben. Ha valamely MÁV vezető megtagadta volna a vagonok rendelkezésre bocsájtását, jó esetben elbocsájtják, rosszabb esetben fejbe lövik. Persze tudják, hogy erre a már megfizetett háborús jóvátétel miatt nem sok esélyük lehetne.
Abba belegondoltak-e, hogy a MÁV ma is állami tulaj-donban van? Ha a bíróság megítélné a kért kártérítést, akkor az államnak kellene ezt előteremteni. Ezt csak adókból tudná biztosítani. Mo. minden polgárának kb. 25000 Ft-ot kellene fizetni, de ha csak az adófizetőkre - a magukat zsidónak vallókra is - osztjuk le, akkor közel 100.000.- Ft/ fő jönne ki.
Nem vitatva a holocaust során elszenvedett sérelmek súlyosságát, irreálisnak érzem ezt a követelést 2010-ben. És ezek csak a morális kételyeim. A nemzetközi jogban nem vagyok kellően jártas a jogi vélemény-nyilvánításhoz, de úgy érzem ebből a szempontból is aggályos a követelés.

Kacsa1111 # 2010.02.10. 18:41

http://index.hu/…ik_a_mav-ot/

arra azért kiváncsi lennék, hogy

  • miképpen akarják bizonyítani, hogy a vagyoni kárt a MÁV okozta;
  • miképpen akarják végrehajtani az esetleges marasztaló ítéletet, különös tekintettel a punitive damages(büntető kártérítés)-re?

a hír egyébként nem tűnik kamunak:
http://www.ilnd.uscourts.gov/…ledCase.aspx

http://207.41.16.133/…/10cv868.pdf


Kacsa11