Ingyenes ügyvéd


Mzy7 # 2021.10.25. 10:40

Olyanban szeretnék segítséget kérni, hogy vettünk egy házat és úgy van megegyezve a tulajjal, hogy hónap végéig maradhat a házban. Nem voltunk a házban körülbelül 1,5 hónapja, most viszont voltunk egyeztetni a tulajjal és akkor vettük észre, hogy a felújított házban belül az egyik falrész, ahol befalaztatott egy ajtót, mert egy lakrészből két különálló lakrészt csinált és az első lakrészt felújította és ahol befalazta megrepedt a fal, amit próbált takarni, mert mikor megérkeztünk beállt a repedéshez, takarva, hogy hátha nem vesszük észre, csak nem egy kicsi repedés volt, így egyből kiszúrtuk. Ez a repedés megvételkor még nem volt ott. A héten vesszük át a kulcsokat, mit lehet ilyenkor csinálni?

Kovács_Béla_Sándor # 2021.10.25. 12:22

Friss falazásnál természetes, hogy még süllyed, mozog, akkor pedig a vakolat reped. Kijavítjátok, lefestitek.

drbjozsef # 2021.10.26. 05:57

Mzy7,

Kulcsátadásnál úgyis átadás átvételi jegyzőkönyvet szokás írni az óraállásokról, abba írasd bele, hogy a megtekintéskor nem volt ott a repedés, jelzed írásban is, hogy a javítást, vagy a kijavítás költségét kéred.
Egyébként is a Ptk. 6:163.§ (3) szerint öt éves elévülés vonatkozik az ingatlanok szavatosságára. Azon belül bármikor is kérheted, csak fontos, hogy a hiba meglegyen már a vásárláskor/birtokbaadáskor is, erre pedig egy írásos jegyzőkönyv a legjobb.

kriszti141 # 2022.01.07. 21:18

Kedves Ügyvéd!
Mi történik akkor, ha megvettünk egy házat, aminek két tulajdonosa volt (egy házaspár). A férfival intéztünk mindent, akinek megbízása volt a külföldön élő feleségétől, hogy eladhatja a házat. Kifizettük a saját részünket, a bank kifizette neki a hitelt. Elkezdtük felújítani a házat, már az illeték első részletét is befizettük.
Viszomt fél év után kaptunk egy üzenetet a feleségtől, hogy ő nem egyezett bele a ház eladásába, nem is tudott róla, perelni akar.
Hogy lehet ez? Hamis lehetett a megbízás, amot a férj hozott? Mit tehet ellenünk így? Elveheti a házat?
Előre is köszönöm a választ: L. Krisztina

drbjozsef # 2022.01.08. 07:16

kriszti141,

A földhivatali bejegyzéshez alkalmas adásvételi szerződéshez ügyvédi/közjegyzői ellenjegyzés kell. Nyilván a ti esetetekben is volt ilyen, pláne a bankhitel miatt. Ugyanez vonatkozik a meghatalmazásra is : az eladótok a másik tulajdonos nevében csak akkor járhat el meghatalmazással, ha azt is ügyvéd/közjegyző ellenjegyezte. Ezt a Ti ügyvédeteknek az adásvételnél ellenőriznie kellett. Ez így közokirat, ezért azt megtámadni igen nehéz.
Most vagy nem tetszik a feleségnek a kialkudott ár, és kavar - ez esetben sok esélye nincs, ha egyébként minden a fentiek szerint, szabályosan történt.
Vagy a férj közokiratot hamisított - ez esetben kacifántosabb a történet, de az ellenérték fejében, jóhiszeműen, az ingatlannyilvántartás és a közokirat alapján szerző harmadik féltől nem veszik el a kifizetett ingatlant. A feleségnek nem titeket, hanem a férjet kell perelnie, illetve büntetőfeljelentést tennie.
Beszéltetek a feleséggel? Kérdezzétek meg, hogy eredeti, és érvényes volt-e a férj által felmutatott meghatalmazás.

drbjozsef # 2022.01.08. 07:18

(megjegyzem, ha a külföldön élő feleség meghatlmazása külföldön is keltezett, akkor a külföldi ügyvéd ellenjegyzése nem is elég, a konzulátusnak kell felülhitelesítenie azt, hogy érvényes legyen. Láttátok azt a "megbízást" ?)

Bejegyezte már a tulajdonjogotokat a földhivatal?

Kovács_Béla_Sándor # 2022.01.08. 07:56

Csak a jegyzőkönyv kedvéért. (És hogy tanulj: :P )

  • Ez így közokirat, ” Nem. Csak teljes bizonyító erejű magánokirat.
  • Ha magyar ügyvéd ellenjegyezte azt a meghatalmazást (akár külföldön is), akkor nem kell ahhoz semmi további firlefánc.
  • jóhiszeműen, az ingatlannyilvántartás és a közokirat alapján szerző harmadik féltől nem veszik el a kifizetett ingatlant. ” De. Csak szoros, jogvesztő határideje van a törlési pernek.
  • A feleségnek nem titeket, hanem a férjet kell perelnie,” De.
osztap # 2022.01.08. 08:38

kriszti141,

Érdemes megnézned az alábbi anyagot. Az 1A fejezet érdekes, a 14. oldalon levő jogeset egy meghatalmazás hamisításáról szól.
https://mubse.hu/…anyagok.aspx (Adásvételi szerződések során felmerülő ügyvédi műhibák I.)

Mivel egy olyan biztosító állította össze, ami ügyvédeknek nyújt felelősségbiztosítást, nyilván az ügyvéd felelőssége van részletezve, de jól látszik belőle, hogy ki, kitől, mit követelt és kapott a végén.

elado1002 # 2022.01.08. 16:51

Segítséget szeretnék kérni értelmezésben:
Ha a tulajdoni lapon az ingatlan "kivett, lakóház, udvar, gazdasági épület" és ez az adásvételi szerződésben csak mint "lakóház" ingatlan szerepel, akkor a vételár a teljes ingatlanra vonatkozik vagy esetleg csak a lakóház részre és a gazdasági épületre nem?
Az lenne a lényegi kérdés, hogy ebben az esetben a gazdasági épület képvisel-e bármilyen értéket? Köszönöm!

gerbera317 # 2022.01.09. 07:58

A szerződés a helyrajzi szám szerinti teljes ingatlanra vonatkozik, hacsak nincs külön nevesítve a gazdasági épület, hogy arra nem. De hát csak nem írtál alá ilyet. Vagy mégis?

gerbera317 # 2022.01.09. 08:08

Habár ez inkább a vevőnek ad okot az aggodalomra. Téged, mint eladót miért érdekel ez annyira? Rátaláltál erre a szeplőre a szerződésben, és ennek örömére most mégegy bőrt lehúznál a vevőről?

SolnesM # 2022.01.09. 08:16

akkor a vételár a teljes ingatlanra vonatkozik vagy esetleg csak a lakóház részre és a gazdasági épületre nem?

Nagyjából arra amit beleírnak.
Habár az alapelv az hogy a föld örök, ami rajta van az mulandó.
De ez inkább egy vevő problémája és nem az eladóé.

elado1002 -nek.

elado1002 # 2022.01.09. 08:30

gerbera317
Eszem ágában nincs lehúzni a vevőt, hanem nekem fontos, hogy a gazdasági épületnek ilyen esetben van-e értéke vagy nincs.
Történt egy káresemény és ezzel kapcsolatban tájékozódom, éppen azért, hogy ne a vevő húzzon le engem.

elado1002 # 2022.01.09. 08:35

gerbera 317
A szerződés a helyrajzi szám szerinti teljes ingatlanra vonatkozik, hacsak nincs külön nevesítve a gazdasági épület, hogy arra nem. De hát csak nem írtál alá ilyet. Vagy mégis?

Mi a helyzet akkor - ha fordítva nézzük - ,hogy csak a lakóház lett nevesítve?

drbjozsef # 2022.01.09. 08:58

"ilyen esetben van-e értéke vagy nincs"

Ilyen esetben? Ez nem értelmezhető. Egy épületnek vagy van értéke, vagy nincs, leginkább van.

elado1002 # 2022.01.09. 09:31

drbjozsef

A kérdés arra vonatkozott, hogy ha a szerződésben csak a lakóház (szerződésben: hrsz, ...cím alatt található lakóház ingatlan) van nevesítve, a gazdasági épület nincs, tehát nem idézve lett a tulajdonlapról az ingatlan jellege (kivett, lakóház, udvar, gazdasági épület), akkor ennek jogilag van-e jelentősége? Eddigi adásvételi szerződéseimben minden esetben a tulajdonlapon szereplő megnevezés lett idézve. Ezért kérdezem. Mint írtam, nem nyerészkedni akarok, ahogy egyesekben felmerült, hanem számomra fontos ezt tudni egy káreset miatt.

Kovács_Béla_Sándor # 2022.01.09. 09:55

Mindenki jobban járna, ha leírnád a teljes tényállást (nem, ez nem teljes), és nem próbálnád magad szubszumálni az esetet (nem, nem sikerült).

elado1002 # 2022.01.09. 10:15

Kovács_Béla_Sándor
Adott egy vidéki ingatlan aláírt adásvételi szerződéssel a korábban leírt adatokkal.
Az utolsó vételárrészlet még nem lett kifizetve, mely a vételár 2/3-a (lakástakarékból fizetik, ezért kell ennyit várni rá). A ház végében található pajta oldalfala félig leomlott, tetőszerkezet széle sérült. A vevők tudtak a fennálló állapotról, hogy ez bármikor bekövetkezhet, megtekitéskor tudomásul is vették. Számunkra sajnálatos módon a rossz időjárási viszonyoknak köszönhetően ez még a birtokbabadás előtt megtörtént. Természetesen nem zárkózunk el értékcsökkentéstől (miután a helyreállítás egy ilyen állagú épületnél szerintünk értelmezhetetlen), de csakis arányos módon. Biztosítva van az épület, egyelőre várjuk a biztosító válaszát. A vevő a 2/3 vételárat szeretné most visszatartani (miután azt egy összegben utalná a bank), amit mi aránytalannak tartunk. Erre keresünk megoldást és kiindulási pontot az összeg meghatározására.

drbjozsef # 2022.01.09. 11:36

elado1002,

Ja, hogy ez az a kérdés, amit másik topikban már megrágtunk, csak adásvételi nélkül.
Szóval nem tudod igazolni, hogy a "bontásra érett" kitételt a vevőknek jelezted.
És még az adásvételi sem egyértelmű.
Az a baj, hogy még mindig jó volna ismerni _pontosan_ azt a szerződést.
Ráadásul van is egy ügyvéd, aki elég jól kell ismerje : miért nem kérdezed meg tőle?

Kovács_Béla_Sándor # 2022.01.09. 11:48

Elég lehet a "megtekintett állapotban" is.

elado1002 # 2022.01.09. 11:50

drbjozsef
Igen, az. Próbálok megoldást találni. Nézelődök, kutatok, de még hasonló esetet sem találok sehol.
Az már biztos, hogy megyek ügyvédhez, de addig is szerettem volna tájékozódni.
Hogy miért nem kérdezem meg az ügyvédet, aki a szerződést írta? Mondjuk azért, mert a vevők ügyvédje, talán ez elég nyomós érv.
Csak próbáltam volna itt is tapasztalatot gyűjteni, hátha valaki már találkozott ilyen esettel.
Azért köszönöm a hozzászólásod.

elado1002 # 2022.01.09. 11:54

Kovács_Béla_Sándor

Ha nekem írtad, akkor köszönöm.
Benne van a szerződésben a "megtekintett, megismert állapotban", Sőt, az is, hogy "az eladók a vevőket teljes körűen tájékoztatták az ingatlan tényleges állapotáról, valamennyi ismert jellemzőjéről és vevők ezt tudomásul vették"

kriszti141 # 2022.01.09. 13:20

Kedves Kovács_Béla_Sándor és drbjozsef

Köszönöm a válaszokat.
Július óta hivatalosan is miénk a ház, földhivatalnál bejegyezve. A feleség csak csütörtökön jelezte, hogy ő most "hallotta".
A ház eredetileg a férj nagyapjáé volt, örökölték a testvérével, és úgy vették meg a testvérétől a részt, amit a testvér örökölt. A feleség elmondása szerint:

"A férjemre csak azért iratattam a ház „felét“ mivel friss házasok voltunk. Mivel bizonyithatoan az én vagyonombol tõrtént a vásàrlás, ezért az ô felét is perre fogom vinni.
Az pedig egyenesen felhàborito, hogy „csalás“ modjàn az én hivatalos részem el lett õnõknek adva, amikor én bizonyithatoan 2 éve ki sem mozdultan Svàjcbol."

Vagyis akkor minket szeretne perelni? Mi ebből sérülhetünk anyagilag?
Kérdezni nem kérdeztünk tőle semmit, ugyanis gyanakodtunk arra is, hogy azért velünk vette fel a kapcsolatot előbb, mert talán pénzt akar kicsalni. Hétfőn beszélünk ügyvéddel ezzel kapcsolatban.

drbjozsef # 2022.01.09. 15:26

elado1002,

Tulajdonképpen a "megtekintett állapot" is elégséges lehet. Ha szemmel látható, és nyilvánvaló - de egy szakértő is alátámasztaá vita esetén -, hogy a leomlás miatti hiba nem két nap alatt keletkezett, az anno a "megtekintés"-kor is teljesen nyilvánvalóan látható volt (nem rejtetted el bútorral/festéssel/akármivel), akkor nem teljesítettél hibásan.

Ingatlan adásvétel esetén általában a vevő fizeti az ügyvédet (de nem kötelező, csak szokás), ennek ellenére az okirat szerkesztésekor az ügyvédnek mindkét fél érdekeit KELL képviselnie.Pláne, ha esetleg hibázott, mert neki bármi is legyen a valóság, az okiratba pontosan azt kellene írnia ami a tulajdoni lapon szerepel (esetleg kiegészítve a felek nyilatkozatával, hogy ettől eltérően van plusz épület/építmény, vagy éppen kevesebb van valamiért).

drbjozsef # 2022.01.09. 15:29

kriszti141,

Úgy-e érted, hogy az ingatlannyilvántartásban csak a férj volt az 1/1 tulajdonos, nem volt semmilyen meghatalmazás, és csak ő írta alá a nej tudta nélkül a szerződést?