Foglaló visszajár?


Kovács_Béla_Sándor # 2015.06.15. 08:41

Ha nem írtátok bele a szerződésbe kifejezetten, hogy ilyenkor visszajár a foglaló, akkor nem.

t_bea # 2015.06.15. 17:43

Szeretnék véleményt kérni az alábbiakkal kapcsolatosan:

Vevő és az eladó ikerház fél megvásárlására megállapodást kötnek, mely során vételi szándéknyilatkozat elnevezésű okiratban foglaló kerül kikötésre, majd megfizetésre. Megállapodnak a fizetési ütemezésben, az adásvételi szerződés megkötésének végső határidejében, valamint a birtokba adás legkésőbbi időpontjában. A foglaló kapcsán kikötésre kerül, hogy a felek annak jogi természetével tisztában vannak, azt foglalónak tekintik.
1 hét múlva jelentkezik az eladó, hogy az elővásárlási joggal élni kíván az ikerház másik felének tulajdonosa, így az adásvétel a vevővel nem jön létre, ezért a foglaló összegét visszautalta.
Az eladó egyébként ingatlan közvetítőt is génybe vett.
Kérdés: Visszajár-e kétszeresen a foglaló? Érdemes-e pert indítani a foglaló kétszeres összegének megszerzésére?

Köszönöm!

Immaculata # 2015.06.15. 17:47

Szerintem nem, mert az elővásárlásra jogosult a helyedbe lép.

Ilyen esetben nem is szabadna foglalót kikötni.

Zoltanuss # 2015.06.15. 18:27

Azért ez nem annyira biztos. Az eladónak tudni kellett volna, hogy van potenciális elővásárlási joggal rendelkező valaki. Minimum megtévesztés történt.
Meg kell próbálni.
Na és hol van az ügyvéd ? A vevőnek mindig kell hogy legyen. Az eladónak nem szükséges.
Neki a pénz kell !!

Bori Bori # 2015.06.15. 18:56

"Na és hol van az ügyvéd ? A vevőnek mindig kell hogy legyen. Az eladónak nem szükséges"

Adásvételnél az ügyvéd mindkét fél érdekét egyformán képviseli, a felek nem ellenérdekű felek. Az ügyvédet a vevő fizeti, de megállapodhatnak másképp is. Az eladó is rettenetesen ráfaraghat egy rossz adásvételi szerződésre.

t_bea # 2015.06.15. 19:36

Szerintem is az eladónak, illetve az ingatlanosnak tudnia kellett volna, hogy van olyan személy, aki elővásárlási joggal élhet. Egy tulajdonosnak ezzel tisztában kellett volna lennie.
Különösen, hogy egy éven belül ő is lemondott a saját elővásárlási jogáról, hogy az ikerház másik felének tulajdonosa meg tudja venni a másik részt.
Neki nem kellett volna foglalót elfogadnia, ha nem mondott le róla.
A vevő el kezdett úgy eljárni, hogy később a szerződéskötéskor önerőt tudjon felmutatni (pl. lekötések felbontása, lakás árulása), én úgy gondolom, hogy elővásárlási jog hiába volt, a vevőnek ezt a szerződés teljesítésére felkészülő magatartását ellentételezi, hogy a foglaló kétszer jár vissza.

Maximum az ingatlanosra hárítsa át- legalább kármegosztással- hiszen legalább neki figyelmeztetnie kellett volna, ehelyett ő erőltette a minél gyorsabb foglalózást.

lajcsó # 2015.06.15. 20:36

A "vételi szándéknyilatkozat" még nem az adásvételi szerződés. Álláspontom szerint itt még elővásárlási joggal nem lehet élni. Legfeljeb az elővásárlásra jogosult jelezheti, hogy élni kíván a jogával. Így viszont eleve vele célszerű megkötni az adásvételi szerződést.

MajorDomus # 2015.06.15. 21:44

Az eladó hibázott, a foglaló kétszeresen jár vissza!

Drevah # 2015.06.16. 10:52

A foglaló a szerződést biztosító mellékkötelezettség, az új Ptk terminológiája szerint a szerződés megerősítésére szolgál. Tehát, ha nincsen még megkötött ingatlan adásvételi szerződés, vagy legalább előszerződés, az átadott pénz nem minősül foglalónak. Megkötött szerződés esetén sem minősül az eladó felelősségébe tartozó oknak, ha a törvényi elővásárlási jogosult gyakorolja az elővásárlási jogát. Elővásárlási joggal egyébként is csak a korábbi vevő ajánlatának ismeretében lehet élni. Ilyen esetben az átadott pénzösszeg jár vissza, nem annak kétszerese.

Sherlock # 2015.06.16. 11:08

Tehát, ha nincsen még megkötött ingatlan adásvételi szerződés, vagy legalább előszerződés, az átadott pénz nem minősül foglalónak.

Ez tévedés.

MajorDomus # 2015.06.16. 21:30

Bizony.

,, megállapodnak abban, hogy azt foglalónak tekintik, a foglaló jogi természetével a tisztában vannak,,!

Akkor miről beszélűnk?

Duplán vissza jár!

gyorokb # 2015.08.24. 05:03

Jó reggelt mindenkinek!

A lakásunk eladásával kapcsolatban foglalót kértünk, melynek átadás-átvételi nyilatkozatában leírtuk a főbb szerződéses paramétereket, különösen azt, hogy augusztus 27-ig kell szerződést kötni (mivel mi az eladásból származó bevételből vennénk egy másik ingatlant 08.29-én; ez csak most háttérinfo).
A vevő e-mailt küldött tegnap, hogy leghamarabb 08.28-án ér rá szerződni. A kérdésem, hogy a foglalót ebben az esetben elbukta-e ha mi erre hivatkozással nem kötünk vele szerződést, illetve ilyenkor milyen teendőink vannak?

Köszönöm

Zoltanuss # 2015.08.24. 05:55

gyorokb !
Most akkor kértetek vagy kaptatok is. A kettő nem ugyan az.
Ja hogy így történt :
, melynek átadás-átvételi nyilatkozatában leírtuk

Elviekben bukták a foglalót - igaz egy napon múlt. Viszont a vevő meg abban köthet bele, hogy foglalókor nem
főbb szerződéses paramétereket,” kell leírni hanem a szerződésbe kerülő összes dolgot bele kell venni.
Így az állás 1 :1 , habár pénz nálatok van, az némi előnyt azért jelenthet. Tehát tárgyalni tovább.

Zoltanuss # 2015.08.24. 06:00

Tehát aki foglalót ad az előtte jól beszélje meg az adás - vétel feltételeit, mert bukhatja. nagyjából ugyanez vonatkozik az elfogadóra ismert esetleg duplán kell visszafizetnie. Azért mint írtam akinek a zsebében van a pénz az azért némi előnnyel csak rendelkezik.

A lényeg , hogy nem szabad elhamarkodni.

Bea1 # 2015.08.24. 06:21

szerződés nélküli foglaló=előleg

lajcsó # 2015.08.24. 10:26

"A kérdésem, hogy a foglalót ebben az esetben elbukta-e ha mi erre hivatkozással nem kötünk vele szerződést,"
Szerintem nem bukta el. Különbséget kell tenni az eladói késedelem és a szerződés meghiúsulása között! Az eladó nem zárkózott el a szerződés megkötésétől.

lajcsó # 2015.08.24. 10:28

Eladó helyett vevő értendő!

Kovács_Béla_Sándor # 2015.08.24. 16:25

Én igazat adnék neked, Kolléga, de ismerek ítéletet, amely analóg tényállás alapján a határidőt mulasztó fél terhére rótta a szerződés létre nem jöttét.

Bori Bori # 2015.08.24. 17:54

Ez megint egy olyan lehetőség, amit meg lehet játszani. Vevő szerződni akar, de eladó azt mondja, nem ér rá. Utána azt mondja, hogy vevő nem szerződött időben.

Dr.Attika # 2015.08.25. 06:39

Még az sem biztos, hogy foglaló volt jogilag.

Sfintu # 2015.09.18. 10:45

Tisztelt Fórumozók.

Ingatlan adásvételben vagyok érdekelt mint vevő.
Előszerződést megírtuk viszont közeleg a dokumentumban megjelölt határnap amikor még szerződést tudunk kötni. Az elszerződésben nincs meghatározva, hogy milyen esetekben lehet ezt meghosszabbítani.
Az ügyvéd még nem tudta előkészíteni a szerződést, mert az eladó oldalon nincsenek tisztázva dolgok( végrehajtási jog törlését nem tudta rendezni).

A kérdésem az, hogy mivel védhetem le magam 100%-ban, hogy én minden tőlem telhető dolgot megtettem a szerződés létrejöttéért, hogy a foglalóként átadott összeget ne veszítsem el.

Köszönettel:
Sfi

ObudaFan # 2015.09.18. 17:58

Sfintu

Látni kellene az előszerződést, de valószínűleg ha jelzed írásban a másik fél felé, hogy kész vagy a szerződés megkötésére, az valószínűleg elég.

MajorDomus # 2015.09.18. 22:21

Még jobb ha az ügyvéded teszi ezt.

Kisfiatal # 2015.09.19. 07:52

Én ennek elkerülésére úgy irattam az előszerződést, hogy az eladó előbb rendezze az ingatlan jogi hiányosságait, és majd utána kötünk adásvételit. Dátumot nem határoztunk meg, de lehet jobb lett volna, mert nem halad az ügy.. Így elhúzhatják még jó sokáig. De épp ezt akartam elkerülni, hogy úgy vetessék meg velem hogy nincs rendezve az ingatlan.

MajorDomus # 2015.09.19. 21:18

Ha így halad az ügy, ebből nem lesz adásvételi