Kedves Fórumozók!
Speciális helyzetben lévő társasházban vettem lakást. Régi négy lakásos ház, kilencvenes években készült, de minden szükséges minimumot tartalmazó alapító okirattal, SZMSZ nélkül. A közös terhek viselése érdekében a közelmúltban eldöntöttük, hogy szedünk közös költséget, egyelőre csak Ptk. alapon. Van azonban egy a négyből, aki semmiben nem hajlandó részt vállalni, fizetni. Jól gondolom, hogy ha szeretnénk a nem teljesített összegeket "számon kérni" rajta, akkor ebben az esetben az SZMSZ megalkotása lenne a megoldás? A társasházi törvény kimondja, hogy a legfeljebb hatlakásos társasház dönthet úgy, hogy a tv. alapján működik, de számomra nem egyértelmű, hogy egyszerű többséggel megszavazható-e a társasházi törvény alapján működés. A ház közös ügyeit (számlák fizetése, közös biztosítás stb.) már most is én intézem. Ha elvállalom, hogy én leszek a közös képviselő (azt sem tudom, kell-e annak lennem), akkor az SZMSZ-en kívül van még más, amit a háznak meg kell lépnie (gondolok itt elsősorban a társasházi törvényben lévő mindenféle bizottságokra). Bátortalanul kérdezem továbbá, hogy az SZMSZ vonatkozásában tud-e valaki segíteni (esetleg egy általános jellegű verzióval), mert nem foglalkoztam még ilyennel, szóval jó lenne nem a nulláról elkezdeni összerakni.
Előre is köszönöm a segítséget.