Fagin
Valami nagyon nem stimmel abban amit írtál. Belterületen nincs zártkert, mert az a mezőgazdasági területek csoportjába tartozik.
Mezőgazdasági területen nincs telekszélességi előírás, sokkal inkább telekterületi követelmények vannak.
Ha egy telek épülettel be nem építhető, akkor tök mindegy, hogy az az épület a terepszint alatt, vagy felett található. Ugyanez a gond a "konténerrel" is. Ugyanis nem attól lesz valami épület, hogy miből készült. Szélsőséges esetben lehetne papírból is. PL ismert és világszerte alkalmazott technológia a szalmából készült ház (nem vályogra gondoltam).
Az, hogy a telked "nincs benne az övezetben" önmagában értelmezhetetlen, valamilyen övezetben biztos benne van. Legfeljebb más rendeltetésű övezetről beszélünk.
Ha a helyi építési szabályzat az építés akadálya, akkor elvileg kezdeményezheted annak módosítását. A gáz inkább azzal lesz, hogy egy módosítás általában több millió forint, amit jó esetben magadra kellene vállalni.
Egyebekben meg valószínű, hogy a telek árában tükröződnie kellett annak, hogy egyébként az nem beépíthető.
Melléképület, garázs építési engedélye
Meg kell nézni a helyi építési rendeletben, vagy meg kell kérdezni az építéshatóságtól, hogy mekkora nem lakás céljára szolgáló építmény húzható fel oda.
Korábban ilyen zártkerti ingatlanra a telek 5%-a volt beépíthető. De arra is kellett építési engedély.
Az OTÉK-ban (253/1997. Korm. rend.) kell az adatokat megkeresni.
Jelenleg bejelentés köteles építési tevékenység. Tervező kell hozzá.
Január 1-től 50 lm3 és max 3 m gerincmagasságig engedély nélkül is megépíthető lesz. E felett viszont már rendes építési engedély kell.
Az építmény elhelyezése során minden esetben be kell tartani a helyi építési szabályzat és az országos érvényű építési szabályok előírásait. Mindenképpen jó, ha szakemberhez fordulsz, hogy a szomszédnak ne adj támadási felületet.
Möszski Osztály,bejelentési kötelezettség,ők majd eldöntik kell- e építésű engedély.
Legjobb lesz, ha az önkormányzat építési részlegénél teszed fel ezt a kérdést, ott biztosan mindent pontosan megmondanak és később a szomszédok majd hiába fognak feljelentősdit játszani ha szabályosan építed meg.
Sziasztok.
Saját portámra szeretnék ,az építési oldalamra,egy 5m szer 4m -es 2m magasságú pici nyeregtetős- szerszám,fa és mindenes tárolót építeni,fa oszlopokból és lambériából az oldala,és használt cserép a teteje,20cm alap,1 zsalukőmagasság kiemelés.
Nos ehhez nekem milyen papírokra van szükségem.
(nagyon rossz szomszédi viszonyban vagyok.ÍRÍGYSÉG,és ROSSZINDULAT)ahhoz,hogy ne tudjanak rajtam fogást találni.
Köszönöm a segítő válaszokat .
Üdv:István
Mi a kérdés? Ha az, hogy miért szabtak ki adót rá, jobb, ha az önkormányzati adóhatóságtól kérdezed.
A a gáz hogy semmilyen tervet,engedélyt nem találtam hozzá.
Segitséget kérnék mi számit lakható melléképületnek.A nyári konyhának
először csak 2 furnél lemez volt az oldala,teteje teherautó ponyva.kb.1996-ban oldala gipszkarton, teteje hullámpala,elől két nagy ablak furnél lemezben,középen faajtó,ablakkal.Belül járólap burkolatot kapott.Nyáron fözök benne, aludni nem szoktunk benne mert estére is hűvös.Ha meleg van nagyon meleg benn is, ha hideg van hideg benn is.nyári esténként használjuk tv nézésre.
erre is épitményadót szabtak ki...jogos ez?
zsolt
Építési engedélyezési eljárás illetéke 5000 Ft alap + az egy lakás után 20.000 Ft, azaz 25.000,- Ft-
Ezt még meg lehet fejelni, ha egyéb építési szándékaid is keletkeznek.
Tervezési díj szabadáras. Előre jósolni nem lehet. Akár 80-100 ezer forinttól 2-3 misi is előfordulhat.
Majd a kivitelezéshez kelleni fog felelős műszaki vezető is. Szintén szabadáras.
Jo napot!Szeretnék érdeklődni hogy egy egyszintes házat szeretnék felhúzni 75 nm-est(Tiszafüreden)!!kb. menyi lehet egy építkezési engedély ára és tervezési költség(mérnök,stb.)!Csak egy körülbelüli árat kérnék!Valamint én szeretném egy kőművessel és családdal felhúzni!!Lehetséges-e?Válaszukat elöre is köszönöm!!!Tisztelettel Zsolt
andi
191/2009.(IX.15.) Korm rendelet.
Kell műszaki vezető és kivitelező is.
reset
Építési engedély köteles. Az, hogy a tervezett módon az épület elhelyezhető-e, a helyi építési szabályzat előírásain múlik. (első olvasatra nem valószínű, mivel ez szerintem oldalkert.) E kérdésben fordulj az illetékes építésügyi hatósághoz.
sziasztok.
segítsen már valaki mert nem tudok már végképp eligazodni.lakóházhoz bővítményként 35.60m2 nyári konyha ,kamra. engedély a hivatalból már megvan de kell kivitelező és felelős műszaki vezető ez a hivatalos verzió.(állitólag) de már mindenki mást mond meg olvastam már annyi mindent .mi igaz abból hogy 50 m2 alatt nem kell kivitelező meg műszaki vez??? teljesen megnyomoritják az embert mindenér fizetni .....kérem ha valaki tudja A VALÓ IGAZSÁGOT írja már meg légyszives,mert ha nem kell fölöslegesen nincs kidobni való pénzem. előre is köszönöm
Tisztelt Fórum!
Garázst szeretnék építeni, a szomszéd(nagynéném) kerítésétől 1,5 m-re, a háztól 2 m-re eltolva.Belmagassága kb. 2,5 m, orommagassága kb.3 m, alapterülete 4x7 m, zárt fa gerendás kivitelben. Ilyen módon kivitelezhető e, milyen engedélyek szükségesek hozzá és megközelítőleg mennyibe kerül az engedélyeztetés?
Köszönöm!
Ha minden építkezés 10 évnél régebben befejeződött, akkor nincs mitől tartanod. Az építésügyi hatóság csak 10 éven belüli építések ügyében intézkedhet.
Sziasztok!
Olyan problémám van, hogy 6 éve vásároltam egy 14 éve épült családi házat 1 melléképülettel. A napokban jelezték, hogy engedély nélkül készült. Milyen lehetőségeim vannak elkerülni a büntetést/lebontást?
A választ előre is köszi!
Ha nem járultál hozzá, akkor nem.
a szomszédom a háza háta mőgé, tehát az én telkemen, 1,m szélességben és a háza teljes hosszában,beton ajzatot csinált,kérdésem az hogy jogilag megtehette?.
Ha az építménymagassága nem haladja meg a 2,5 m-t (ez nem gerincmagasság), akkor bejelentés köteles. Ellenkező esetben építési engedély.
Mindkét esetben kell építész tervező, így ezzel nem tudsz spórolni.
Szomszédot nem kell értesítened, de nem árt. Sok későbbi problémát meg lehet előzni vele. A tetőről lefolyó csapadékvizet pedig vissza kell vezetned a saját telkedre. A szomszéd fölé az épület eresze csak 2,0 m fölött nyúlhat át.
Hirtelen több lényeges szabály nem jut eszembe. Max még annyi, hogy a helyi építési szabályzat, valamit az OTÉK előírásait bejelentés köteles építési munka esetében is be kell tartani.
Tisztelt Fórum!
Szeretnék építeni egy 50m2-es közös tető alatt levő 12m2-es zárt szerszámtárolót, a többi pedig lábakon álló nyitott rész volna belőle. Gerincmagassága 3.5m, hossza 11m, szélessége 4.5m. Sík betonlapon felállított faváz, melyet Lindab lemezzel burkolnék be. Be kell e jelentenem az építését, engedélyköteles e az építés, az épület telekhatárra épülne, szomszédot tájékoztatnom kell e az építésről?
Ha ilyet olvastál, az a helyi építési szabályzat lehet (bár erősen kétlem, ilyen alacsony építménymagasságot építési szabályzat nem állapít meg).
Igen, nem. A belmagasság nem azonos az építménymagassággal (építménymagasság alap esetben magasabb)
Max 50 nm bruttó alapterület és legfeljebb 2, 5 m építménymagasság esetén bejelentés köteles. Bármely paraméter meghaladása esetén építési engedély.
Egyébként nagyjából mindegy, mindkét esetben kell tervező és terv is. Bejelentés esetében azonban a tervet nem kell becsatolni, az építmény szabályosságát a hatóság annak felépítését követően ellenőrzi (ez magyarán azt jelenti, ha szabályos, akkor jó, ha nem, akkor bontasz).
Bejelentés esetén illeték nincs, van helyette 10.000,- Ft igazgatási szolgáltatási díj.
Tulajdoni lap nem kell, viszont térképmásolat igen, mert a tervező az alapján fogja elkészíteni a helyszínrajzot. (építés engedély esetén kell a tul lap is)
Szívesen.
Üdv mindenkinek!
Szeretnék egy 50 nm alatti (6m x 8,3m) dupla garázst építeni melynek 2,5m - 2,6m lenne a belmagassága.
Olvastam valahol, hogy max. építménymagasság 2,5m
ez nem azonos a belmagassággal?
Idén is érvényes az, hogy csak önkormányzati bejelentési kötelezettség van az ilyen épületre?
A bejelentésnek van-e anyagi vonzata? (illeték)
A tervezéshez kell-e valamilyen irat? ( tulajdoni lap )
Köszönettel: Sz. Zoltán
Köszi szépen a segítséget.
Helyi építési szabályzat és az OTÉK alapján.
Nem.
25.000 illeték
Tök mindegy, de valami rendeltetés kell.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02