MÁV Biztosító


csviki # 2011.03.25. 14:19

Sziasztok!

A próbaper II. fordulójáról rövid összefoglaló:

  • a Bírőnő a felperesek azirányú kérését, hogy a Curia vizsgálja meg, hogy az Állam követette el mulasztást az ügyben, jóváhagyta, és az EU Bírósághoz küldi az ügyet előzetes döntéshozatalra, addig a perünk felfüggesztésre kerül,
  • amennyiben az Uniós Bíróság marasztalná az Államot, a PSZÁF felelősségét továbbra sem állapítaná meg, ill. nem lenne ráhatással az ő perbeliségükre, így részítélettel a PSZÁF kikerült a perből.

Tehát egyenlőre várunk, ill. reménykedünk, hogy AB-nak is sikerül v.milyen, számunkra kedvező állást foglalni az ügyben.

igen # 2011.03.24. 15:43

Ugye olvastátok:

esthers80 # 2011.03.23. 13:27

Nagyon szépen köszönöm az eddigi segítséget! Ha lesz folytatása mindenképpen írok még! Illetve köszönöm szépen minden fórumozónak az eddigi bejegyzéseket is visszamenőleg ezek is nagyon hasznosak!

Princica # 2011.03.23. 12:54

Sziasztok!

Tudja valaki mi törént tegnap a próbaper 2. fordulóján?

Károsult01 # 2011.03.23. 09:17

Szia esthers80!

  1. Érdemes lehet, persze, de előtte nem árt ügyvéddel beszélni, illetve levelezni velük minél tovább, húzni kell az időt, az biztos. Ez alatt tudj meg minél többet.
  2. Nem neked kell utána érdeklődni, hanem neki kell igazolnia, hogy mindez megtörtént már, s indokolni, hogy miért most keres meg stb.
  3. A káreseménytől számítva 30-on belül nekik kell jelentkezni a kártérítési igénnyel. - Ja, hogy több év eltelt azóta? vajon miért?

"...a károkozó a teljes bizonyítást várhatja el, vagyis annak aki mégis vele és nem a biztosítóval szemben kívánja érvényesíteni a követelést, annak igazolni kell a javítás minden költségét ..."
"...nem lehet minden további nélkül abból kiindulni, hogy minden kifizetés indokoltan történt. Más kárára ugyanis nem lehet kockáztatni, akár az autójavító, akár a cascobiztosító nem kért előzetes hozzájárulást a kifizetéshez, akkor vizsgálni kell minden egyes tétel indokoltságát, és a bizonytalanságokat annak kell viselnie, aki a bizonytalan helyzetet azzal előidézte, hogy csak évek múlva jelentkezett a károkozónál megtérítési igénnyel.nyilatkozta a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke." http://index.hu/…lt_ugyfelei/

"A károsult a káreseményt - annak bekövetkeztétől, illetve a tudomásszerzéstől számított - 30 napon belül köteles bejelenteni a károkozó biztosítójának. A határidő elmulasztása esetén - kivéve, ha a károsult bizonyítja, hogy az önhibáján kívül (pl. kórházi ellátás, súlyos sérülések miatti akadályoztatás, stb.) történt - a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei a káresemény bekövetkezése és a káresemény bejelentése közötti időszakra a biztosítóval szemben nem alkalmazhatók. Önhibának minősül közlekedési baleset esetén például az az időszak, amíg a károsult kórházi kezelésre, otthoni ápolásra szorult."
http://www.karosult.hu/?…

Princica # 2011.03.17. 17:40

Szia esthers80!

Engem a Vagyonelszámolási eljárás alatt álló MÁV ÁBE értesített 2010-ben - 2008-ban volt a károkozásom -, h milyen csoportba soroltak a károsult kártérítési igényét, mint elismert követelés szerint. Próbálj érdeklődni tőlük: 1388 Pf.: 89 (a nevük:Vagyonelszámolási eljárás alatt álló MÁV ÁBE) Szerintem neked is kellett volna kapni ilyen levelet, ha bejelentette volna a kárigényét ő, vagy az ő biztosítója.
Azért érdekes, miért, mire várt ennyi ideig.
Nem tudom fizetett-e már vki önként, bírósági ítélet nélkül.

klimás56 # 2011.03.17. 17:25

Szia!

1. szerintem érdemes, most az időt kell/ene/ húzni.Persze ez mind költséggel jár, tehát ez is szempont!!!

2." Csókoltatom" a kedves magánszemélyt, mutasson ő a beadott kárigényéről egy másolatot.
A felszámolóban ne bízz....... nem írok többet róluk mert per lenne belőle....

3.Eddig a drága biztosan aludt, persze kérdés, a II. fokú ítélet mit tartalmaz, említi-e az illetőt ?
Azért megkérdezném tőle, ismeri-e késedelembe esés fogalmát?

Azt is megkérdezném tőle , mi alapján számította ki a kárértéket és a szerinte őt megillető kamatokat?

esthers80 # 2011.03.17. 04:35

Kedves Fórumozók!
A mi esetünk: 2006.júniusában történt egy baleset. Rendőrségi kivizsgálás után Ügyészség. I. fok, II. fok. Tulajdonképpen minket hozott ki a II.fok is hibásnak (melyet ugyan még mindig vitatok, de zárjuk rövidre alapon belementem). A II. fok több mint egy éve hozott ítéletet. MÁV ÁBE-nél volt KGFB biztosításom. A múlt héten az egyik károsult magánszemély írt egy levelet miszerint 15 napon belül térítsem meg a gépkocsijában keletkezett kárját ellenkező esetben bírósághoz fordul. A kár részletezi: a javítási költséget (számla van róla), kárbecslést (számla van róla) és egy általa kalkulált értékbecslést, illetve mindezen összegekre saját maga által kiszámolt késedelmi pótlékot a károkozás napjától. A kérdésem az (bár a fórumot olvasva azt hiszem tudom a választ):

  1. Érdemes e bíróságra menni? Ennél többet megítélhetnek e neki?
  2. Hol tudok utánaérdeklődni, hogy egyáltalán benyújtott e kárigényt? Gondolom a felszámolást intéző Kft-nél vannak ilyen adatok. Kérésre kiadják e?
  3. Hivatkozik arra, hogy a II. fokú ítélet után én nem kerestem meg őt, felajánlva a kártérítést. Én róla nem is tudtam, lehet hogy ott volt a bírósági tárgyaláson, de nevesítve sehol nincs.

A válaszokat előre is köszönöm!

212121 # 2011.03.14. 09:50

szoszo9 : a Thököly úton vagy a Damjanich utcában voltál?

szoszo9 # 2011.03.13. 14:30

Csak nagyjából képbe legyetek, hogy milyen költségekkel működik a Hitelintézeti Felszámoló.
Károkozóként, egy német nyelvű számlát akart egy ismerősöm lemásoltatni, hogy megértse tulajdonképpen mire fog fizetni. Azt mondták a fordítás 75.000 Ft (azaz hetvenötezer forint). 1 db számla lefordítása!!!! Lemásolni pedig nem engedték. (Sőt az egyik ügyintéző még odaköpte az ismerősömnek puszta kedvességből: "Ő igaz le tudná neki fordítani csak úgy, de nem teszi meg...". Nem csak hogy drágák de szemetek is.)

Ebből azért lehet sejteni hogy a gerenda milyen vastagon fog majd a papíron amikor a "felszámolás" költségét határozzák majd meg...

csviki # 2011.03.01. 11:18

jeepy!

CSak néhány mondatban a kérdéseidre, amire tudok válaszolni:

  • Én is, mind a legtöbben az esti híradásokból értesültem arról, hogy Tatán közgyűlés volt, ill. milyen céllal hívták össze. Nincs, és nem volt olyan törvényi kötelezettsége a MÁV ÁBE-nak, hogy minden egyesületi tagot írásban meghívjon a közgyűlésre. Ha 30 nappal korábban azt hiszem 5 országosan megjelenő napilapban közzé teszi felhívását, meghívását a közgyűléssel kapcsolatban, akkor kötelezettségének eleget tett. Ja, hogy ezt Te nem láttad,mert nem olvasod, nem járatod, stb. az már a Te (Mi) bajunk.
  • Kiss Bálint mikori eltünésére gondolsz? A mentős dologra, mert arra soha senki nem adott még eddig elfogadható választ (szerintem em is fog). Most nincs egyébként eltünve, 55 millió óvadékért háziőrizetben van...
  • Van az a pénz, amiért elvinnéd Te is a balhét, van egy jó ügyvéded, lehet, hogy úgy jön majd ki a bíróságról, hogy az előzetesét, meg a háziőrizetét beszámolva már egy percet sem kell ülnie...
jeepy # 2011.03.01. 09:58

Átnézve L.Suzy által csatolt linket pár kérdésem lenne.

Ki írta ezeket az írásokat?

Ha csak mi, tagok intézkedhettünk volna a törvény szerint a felszámolással kapcsolatban, akkor a PSZÁF törvényt sértett, igaz?

Én személy szerint nem emlékszem, hogy közgyűlésre hívtak volna bármikor is.

Kiss Bálint miért tűnt el?

Miért nem bizonyítja be ártatlanságát, hogy a nagyok tiporták el, nem pedig ő sikkasztott?

dzole # 2011.02.26. 11:56

a megtett intézkedésekről van egy korábbi jó leírás:
Jamais 2009.10.21. 13:49

L.Suzy # 2011.02.25. 14:15

Akinek van türelme meghallgatja, megnézi az előzményeket MÁV ABE ügyben. Össze van gyüjtve a MÁV ABE végórája, a PSZAF intézkedése! No comment!
Legalább tudjuk helyett itélnek el bennünket!

A csatolt mellékletek és a http://justiciamavabe.uw.hu/index.php website-on látható, 2008.04.11. MTV Este MÁV Biztositó video rámutatnak az ügy további részleteire is.


L.SUZY

luy79 # 2011.02.24. 15:03

Sziasztok,

Én el kezdtem nézni 190/2004 Kormány rendeletet, de ez 12 oldalnyi további rendeletekre hívatkozik. Pontosan melyikre hívatkoznak ezek közül és nyerik meg a pereket?

csviki # 2011.02.24. 14:12

Sziasztok!

Többen kerestetek meg privátban, hogy írjak a próbaperről. Így röviden, pár szóban:
Aki nem tud róla, annak elöljáróban annyit, hogy a Magyar Állam és a PSZÁF van alperesi pozícióban és ez egy kártérítési per. Azt szeretnénk, ha bebizonyosodnak (jogerősen!), hogy az Állam és a PSZÁF mulasztásából adódóan vagyunk több ezren ebben a nem túl barátságos helyzetben.

Meglepődésemre, mind az Állam, mind a PSZÁF képviseltette magát a tárgyaláson. Ellenkerestükben „értelem szerűen” azt próbálják forszírozni, hogy nekik tulajdonképpen nincs is keresnivalójuk ebben a perben (ebből adódóan nincs felelősségük a kialakult helyzetben sem). Nagy örömömre azt látom, hogy a Bírónő pozitívan áll az ügyhöz (ez alatt persze nem azt értem, hogy bármilyen elfogultságot tapasztaltam volna irányunkban), de már azért hálás voltam, hogy az elsőfokú tárgyalásainkhoz képest, emberi volt légkör. 2 órát vett igénybe a tárgyalás, és igazán jogelméleti kérdéseket feszegettek (érzésem szerint ez valóban nem is más). Március 22-én lesz a következő forduló. Amint bármilyen pozitívum történik az ügyben, jelzem.

dzole # 2011.02.24. 11:06

még mindig vannak olyanok akik most kezdik a hercehurcát !Szerintem nem kell ide se jó se rossz ügyvéd..csak kicsit utána kell olvasni a jogszabályoknak..de akinak van pénze fizessen...sajnos úgyis elbukják ahogy hallottam. Én is küzdök ..fizetni nem fogok. Miért is nekem kéne?

dzole

purzi # 2011.02.23. 11:35

Sziasztok!

Mi is MÁV áldozatok vagyunk segítsetek abban légyszíves, ha valaki tud jó ügyvédet ezzel kapcsolatosan írja meg ide légyszi)

Köszönöm

klimás56 # 2011.02.14. 17:15

2007-ben egy hónapra a pszáf felfüggesztette a működést, de csak adminisztrációs problémákat találtak! Hm....
Nem számít! Semmi sem számít!A pszáf megtett mindent /szerintük/, az állam természetesen jó jogalkotó módjára maradéktalanul eleget tett az Eu-s jogharmonizációnak.
Hát persze!!! Ezért tartunk itt....

Princica # 2011.02.14. 13:03

Sziasztok!
Egyébként 2005-ös ügyről is van tudomásom, már azóta nem fizetett a MÁV ÁBE. Éa csak 2008-ban függesztette fel a PSZÁF a működését.

klimás56 # 2011.02.14. 12:32

Károsult01 2011.02.14. 10:28

A privát címemre írjál légyszíves, átküldön azokat az anyagokat amiket eddig öszeszedtem.

A próbaper első napja meg volt, a lényege :a pertársaság az államot és a pszáfot perli az EU szerinti jogharmonizáció elmúlasztásáért.Az előírásokban szerepel a biztosítókkal kapcsolatos kitétel,az ebben foglaltakat nem hajtották végre.
Persze mindkét alperesi képviselő vitatja, hogy bármiben is hibáztak volna a megbízóik....

jeepy # 2011.02.14. 09:53

Sziasztok!

Rákerestem a vezetőkre /csak az egyszerűbben megtalálható Dr.-kat /csak úgy szőrmentén, van pár furcsaság az előéletükben is.

Az ő felelősségük vajon micsoda?

Az ő vagyonuk csak gyarapodik?

Felelősségre vonásukról tud valaki?

Dr. Petőfi László Princ Gábor ügy
" A Postabank teljes VIP listája Több mint 1,3 milliárd forintnyi 'exkluzív', a szokásosnál nagyságrendekkel elõnyösebben kamatozó betét fordult meg a Postabankban az elõzõ vezetés idején."

http://www.mno.hu/portal/forum?…

Dr. Alberti Sándor
itt is egy egyesület
http://www.rudolfegyesulet.hu/

Dr. Tallósy Imre
https://www.epenztar.hu/…egviselok_27

Dr. Záhonyi Zsolt
http://www.vsz.hu/index.php?…

Nem lehetne az alábbi és a hasonló írások összegyűjtésével a PSZÁF-et betámadni hogy miért engedték tovább működni a MÁV-ot?

Hiába voltam tag ezekről semmit nem tudtam, akkor hogyan kezdeményeztem volna a leváltásukat?

" Droidok a biztosítónál
2008.03.23. 09:08 :: Kisikasa
Bara már egy komplett blogot is indított problémájával kapcsolatban, alant részletezi miről is van szó.

Az én storym nem újkeletű, mert 2007.márciusa óta tart, de még mindig nem sikerült lezárulnia.

Szóval,2007.március 6-án egy hölgy elfelejtett megállni a STOP táblánál és az alig két hónapos, 3000km-t futott autómat gazdasági totálkárra törte. Ez egy dolog, mert végül is a saját Allianzos CASCO- mra rendeztettem a kárt, az önrésszel maradtam csak bent. Itt kezdődnek a gondok.

A csaj MÁV ÁBÉ-s volt, nem nagyon akarnak fizetni. Mivel rendőrségi eljárás indult a másik fél ellen, 30napot várnom kellett. Majd még 30-at, mert részletfizetést kért.Augusztusban kezdtem el "beszélgetni" a MÁV ÁBE telefonos autómatájával, időnként egy-egy semmit nem tudó ügyintézővel. Október 1-jén bedúrrant az agyam, közöltem, bemegyek, reszkessenek. A Thököly úton az üresfejű droid csak nyomta a sódert. Kértem, hívjon már egy kompetensebbet. Jött egy középkorú hölgy, ismételte a semmit. Mondom ,o.k.írja már le ezt, írja alá, bélyegző, azt szevasz ,megyek a PSZÁF-hoz. Ő nem ír le semmit sem. Akkor hívjon valami irodavezetőt.

Jött egy pasi,aki előlről kezdett mindent. Mikor? hol? miért? stb.stb. És a legjobb? Hogy gondoltam én azt, hogy saját cascomra rendeztettem a kárt. Na itt volt a vége, megkértem, írja le azt az indokot, hogy ugyan már, miért nem fizetnek. Nem. De. Nem .De. Na,jó. Röpke 40perc alatt megszületett egy sajtpapír, melyen nem lehetett egy kerek egész mondatot találni.Csak fújták a nagy semmit. Én közben már beszéltem a PSZÁF-fal ,szinte egyenes adásban közvetítettem a meccsemet.

Miután a pasi eltűnt hátul az irodában,mert hangosan felolvastam a szegénységi bizijét, levegőnek néztek, színte kituszkoltattak a bizt.őrrel.
Az elkapott fél mondatból következtettem, nem ismerte el a károkozó írásban a felelősségét. Két hét múlva kéz a kézben befáradtunk az irodába, a szemem előtt tette meg. Akkor az egyik droi két héten belüli fizetést emlegetett. Természetesen nem kaptam semmit,bepanaszoltam őket a PSZÁF-nál.

Decemberben ügyvédi felszólítást küldettem,semmi reakció. Idén március 6-án olyan levelet kaptam a PSZÁF-tól,hogy ügyemet kivizsgálták, sérelmeimet jogosnak találták, a biztosítót elmarasztalták. Továbbá részükre a bizt.azt a felvilágosítást adta,hogy a MÁV ÁBE a kárösszegről és a kamatról engem közvetlenül tájékoztatott,részemre utalványozott.

Nem történt semmi. Újfent panasz, órákig tartó telefonálgatások és ennyi. Miután végre ismét beszéltem egy droiddal, közölte, hogy a jogi osztály újra vissza kérte az anyagomat, vizsgálják.

Hogyan teheti ezt meg egy biztosító ma Magyarországon? Ki ad nekik újból és újból működési engedélyt? És mennyiért? Mikor öntik már le Kis Bálint autóját úgy le festékkel, hogy valami lelkismeret kezdjen pislákolni benne és kedves barátaiban? (na jó,ez költői kérdés volt,a válasz-soha)
"

A vagyonelszámolók "munkájáról" vagy inkább lopásáról van valami elszámoltatás?
Mi tart ennyi ideig?
Hogy lehet hogy még azt a kevés maradékot is eltudják lopni mindenki szeme előtt?
Ha minden a mi kötelesességünk akkor az elszámoltatásba miért nincs beleszólásunk, ráláthatóságunk hogy megtudjuk akadályozni a még nagyobb kár okozást?

Károsult01 # 2011.02.14. 09:28

sziasztok!

klímás segíts egy kicsit kérlek, honnan származik e hír?! hol lehet erről bővebbet megtudni, mi a forrás?

S milyen próbaper volt, arról tud valaki valamit? egyáltalán meg volt?

Köszi a válaszokat!

klimás56 # 2011.02.11. 18:19

Na és erre mit lépnek :

A MÁV Általános Biztosító Egyesület működési engedélyének visszavonásáig hosszú, a kárvallottaknak súlyos anyagi terhet és idegeskedést jelentő út vezetett. Szabó Máté szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének intézkedései nem voltak elégségesek a MÁV biztosító működésének felügyeletében.

Ha az állam kötelezően előírja bizonyos szolgáltatások igénybe vételét, akkor arról is gondoskodnia kell, hogy az érintettek élhessenek vele, és szolgáltató hibájából ne érje kár őket - állapította meg az ombudsman azt követően, hogy vizsgálta a MÁV biztosító működését és csődjét.

Szabó Máté szerint az állam jogalkotási eszközeivel előírja, hogy a gépjárművet üzemben tartók felelősségbiztosítási szerződést kössenek az erre szakosodott biztosító intézetekkel. A kötelező felelősségbiztosítási szerződés értelmében a biztosítási díjért a biztosító - szintén kötelezően - vállalja, hogy helyt áll azokért a károkért, amelyeket az ügyfele okozott. A felelősségbiztosítás kötelezővé tétele tehát nem csak a kárért felelős személy érdekei védelmében történt, hanem azért is, hogy megtérüljenek a vétlen fél életében, egészségében és vagyonában keletkező károk, hogy biztosítva legyen a kártérítés fedezete.

A biztosítási piac számos kockázatot rejt magában. E piac és szereplői működését ezért az állam részletesen szabályozza, aminek célja a piaci szereplők, végső soron az ügyfelek érdekeinek, biztonságának védelme. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét a többi között ennek érvényesülése, betarttatása érdekében hozták létre.

Az ombudsman szerint különös jelentősége van a piac szabályozásának és állami felügyeletének az olyan szolgáltatások esetében, amelyek igénybe vételét az állam kötelezővé teszi. Az államnak kell gondoskodnia arról, hogy az érintettek valóban élhessenek a nekik előírt szolgáltatással és a szolgáltató hibájából őket kár ne érje. Sérült tehát a jogbiztonság, amikor az állam, illetve a képviseletében eljáró Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem biztosította, hogy a csődhelyzetbe került MÁV Általános Biztosító Egyesület helyt álljon az ügyfelei által okozott károkért, azaz nem nyújtotta a vállalt biztosítási szolgáltatást.

Alapjogi szempontból Szabó Máté a probléma lényegét abban látja, hogy a piac felügyeletéért felelős PSZÁF nem tudta előre felmérni és megakadályozni egy piaci szereplő csődjét. Ennek következtében annak sok ügyfele - annak ellenére, hogy kifizette a kötelező biztosítás díját - kénytelen volt helytállni az általa okozott kárért, számos vétlen károsult pedig nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudta a érvényesíteni igényét a károkozóval szemben.

klimás56 # 2011.02.11. 18:12

A pszáf elfelejtette idézni :

7.1.2. Az Egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok – a tagsági hozzájárulás, a tagdíj megfizetésén túl – az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

7.3. A veszteség rendezésének módja
A biztosító egyesület tagjait pótlólagos befizetési kötelezettség nem terheli. Az Egyesület a keletkező veszteséget külső forrásból rendezi.

8. Az Egyesület felügyelete
8.1. Az Egyesület szakmai felügyeletét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete látja el.

8.2. Az Egyesület törvényességi felügyeletére, valamint a Közgyűlés határozataival kapcsolatos jogorvoslatra az egyesülési jogról szóló 1989. II. törvény rendelkezései alkalmazandók.

A Biztosító Egyesület Intéző Bizottsága:
Elnöke: Dr. Kiss Bálint
Tagok: Dr. Alberti Sándor
Domokos Lajos
Kiss Melinda
Dr. Petőfi László
Szabó András
Dr. Tallósy Imre
Urbán Lajos
A Biztosító Egyesület Ellenőrző Bizottsága:
Elnöke: Dr. Záhonyi Zsolt
Tagok: Ábrahám Lajos
Szabó Gyula
Szilágyi László
Meg van az egész alapszabály, ugyebár ennek összhangban kelllennie az aktuálisan hatályos jogrendszerrel!!!

Undorító társaság......