autó eladás, visszafizetés?


Kovács_Béla_Sándor # 2021.03.15. 18:00

Azt mi honnan tudhatnánk?

Vjoci # 2021.03.15. 16:02

Tiszteletem, az alábbi eset kapcsán szeretném a véleményeteket kérni.
Múlt hét pénteken 2021.03.12.-én eladtam a tulajdonomban levő személygépkocsit melyet aznap reggel a vevő kérésre a veszprémi Toyota márka szervizbe vittem, ahol átvizsgálták és mindent rendben találtak, csak úgy mint maga a vevő is a korábbi személyes megtekintés és próbaút során. Az autóban 136000km volt.
Aznap délelőtt meg is történt az adás-vételi szerződés aláírása, majd 12:00 után az immáron új tulajdonos elhajtott az autóval. Állítása szerint azóta a hétvége során közel 500Km-t használta.
Azonban ma reggel azzal hívott, hogy kattogó hang kíséretében leállt a motor ( vélhetően csapagy hiba) Az autót szervizbe szállították ahol vélhetően a holnapi nap elkezdik a hiba felderítését.
Az elmúlt négy évben 47000Km alatt nálam folyamatos napi használatban volt a jármű megfelelő szervízelés mellett.
Az ellenőrzés után a javítás költségének kifizetése és vagy a jármű visszaadása is szóba jöhet.
Most mi tévő legyek? :-(
Köszönöm

Atis77 # 2021.03.08. 15:35

Szakértő pár 100 e ft és jó pár hónap. Már a második hibajelenség után követeltem volna vissza a pénzem. nem 30 éves suzukit vettél és 12km után aznap kiderült a turpisság. nem hetek hónapok múlva.

Anita1973 # 2021.02.27. 18:48

Elnézést a hibákért, telefonról írok.

Anita1973 # 2021.02.27. 18:47

Kedves József, köszönöm a választ, hétfőn beszélünk ügyvéddel. egyéni vállalkozó az eladó, akinek főtevékenysége használg gépjármű értékesítés.
Pontosan egy 2015-ös Fiatról van szó, amit 2,5 M Ft-ért vettünk, és a hiba, hogy 3ezres fordulat felett kihagy a motor, letilt az elektronika és leáll. Ha újra indítom már jó, de egy 6 éves, 70ezer km-es autónál ez nem normális. Arra jutottunk, hogy ha szól, hogy kész az autó, akkor elhozzuk, és igazságügyi szakértői szakvéleményt kérünk. Ha javítható az autó, akkor csak a javítás árát kérjük, ha irreálisan drága, vagy hosszú ideig tarta javítás, akkor elállunk a vásárlástól. Gondolom nem lesz egyszerű, főleg a pénz behajtása, de egy ilyen autóval nem merek kölekedni.

drbjozsef # 2021.02.27. 16:23

Anita1973,

Ha az eladó hibásan teljesít, akkor elsősorban cserét vagy javítást lehet kérni - autó esetében értelemszerűen az utóbbit -, elállni a szerződéstől akkor lehet jogos, ha többször ugyanaz a hiba, hosszabb ideig nem tudod rendeltetésszerűen használni.

Ha 5 nap alatt 3x javították, az azért már határeset. Ha most 4., hosszabb javításra sem lesz jó az autó, akkor már azt mondanám, jogosan elállhatsz a szerződéstől.

Ha az eladó cég volt, vagy e.v. de vállalkozása körében eljárva adta el az autót, nem magánszemélyként (mi van pontosan az adásvételid eladó rubrikájában?), akkor az első 6 hónapban neki kell bizonyítania, hogy eladáskor nem volt hibás az autó.

Természetesen, ha újra elromlik, és továbbra sem tudtok megegyezni, akkor a pénzed visszaszerzése csak polgári per indításával lehetséges.

Anita1973 # 2021.02.26. 21:35

Sziasztok, segítséget kérnék. Kedden vásároltam egy autót, amit az eladó ( egyéni vállakozó kereskedő) levizsgáztatva, eredetvizsgával, adás-vételi szerződéssel eladott. Az autót megnéztük, semmilyen hibát nem találtunk benne, ismerős autókölcsönzős is megnézte. Elindultam az autóval haza, tankoltam, majd 12 km után kigyulladt a check engine lámpa, az autó rángatni kezdett. Természetesen az autót visszavittük, az eladó azonnal kicserélte a gyertyákat, és még pár dolgot. Ismét elindultunk vele, ugyanaz a hiba kb 20 km-en belül. Ezt 3x játszottuk el, az utolsónál azt mondta, az a gond, hogy koszos volt a bele tankolt benzin. Mol kúton tankoltam, a blokk megvan. Ma ( pénteken), elmentünk az autóért, az eladó szerint jó, leeresztette a benzint, átmosta a rendszert, ám a hiba ismét, többször jelentkezett. Bizonyíték nincs rá, hogy a benzin volt rossz, felhívtuk a kutat, ott senki nem jelezte. Mivel 5 napja nem tudom használni az autót, jeleztem ma, hogy szeretnék elállni a vásárlástól. Ettől az eladó elzárkózott, azt mondta megjavítja az autót. Ilyen esetben mit tehetek ?

wers # 2021.02.18. 04:44

forgalomba visszarakatni ő tudná-e illetve anélkül át-e tudná egyáltalán íratni a nevére?

Neked ezzel nem kell foglalkoznod. Írjátok be a szerződésbe hogy forgalomból kivonva, és amit lent is írtunk:

A Ptk. szerinti kellékszavatosságot kizárom, a gépjárműért semmilyen garanciát nem vállalok

Csak arra kell figyelned, hogy 8 napon belül bejelentsed az autó eladását és számold meg a vételárat.

hdnohab # 2021.02.17. 21:33

Üdvözletem!

Lenne egy elég bonyolult ügyem amihez szeretnék némi tanácsot kérni. Adott a régi autóm ami már eléggé rohad, törött a hátsó szélvédő, műszaki lejárva. Miután a műszaki lejárt, kivonattam ideiglenesen a forgalomból. Nem hirdettem sehol eladásra, hiszen egyre kuszábbnak tűnt hogy így forgalmi nélkül ideiglenesen kivonva mégis kinek adom el, maradt volna a bontó, DE minap csakígy az utcáról bejelentkezett valaki az autóért hogy ő minden viszontagsága ellenére vinné xx ezerért. Közölte , hogy céges névre íratná át az autót. Kérdésem az, hogy most forgalomba visszarakatni ő tudná-e illetve anélkül át-e tudná egyáltalán íratni a nevére?, hiszen elvileg ahhoz is forgalmi kell. Esetleges csalás esetén a 4 oldalas adásvételi nyújt nekem valami védelmet, vagy ha sok a gyanús jel inkább engedjem el az egészet?

Tanácsaikat előre is köszönöm!

drbjozsef # 2021.02.16. 12:12

KBS,

Én egy 10 évnél idősebb, 100e-nél többet futott autót csak így adnám el, akkor is, ha amúgy nálam hibátlan. Egyrészt mert ha nepper venné meg az úgyis állapotot vesz, megnézi, tudni fogja, és leszarja ezt a mondatot, másrészt mert enélkül viszontlátásra (legfeljebb engedek valamennyit), harmadrészt mert az ember vagy észre sem veszi, vagy nem is érti, vagy ha igen, akkor a fele azt gondolja, hogy "hát ez biztos nem érvényes így úgyse" (aki a semmis kifejezést használná, az már nagyjából tudja is, hogy nem az).

Némi engedmény megéri nekem (vagy csak plusz pár hét mire elmegy), hogy ne zaklassanak se a csalók, se az esetleges jogos igényekkel se. Csak mert.

wers # 2021.02.16. 11:42

Csak azt nem értem, a vevő ezt miért írná alá?

oh, hát annyi mindent alá tudnak írni

wers # 2021.02.16. 11:40

:) rendben. Megjegyezlek :) csak ne töröld ki magad innen.

Galloper # 2021.02.16. 11:38

Tisztelt hozzáértők és hozzászólók!

Nagyon szépen köszönöm a hasznos infókat és segítséget, örök hála.

Amennyiben napelemet akartok a jövőben ,akkor nyugodtan forduljatok hozzám hogy ne húzzanak le benneteket.

Üdv:
István

Kovács_Béla_Sándor # 2021.02.16. 11:35

Csak azt nem értem, a vevő ezt miért írná alá?

drbjozsef # 2021.02.16. 10:16

wers,

Igen, abszolúte.

Csak a vállalkozás eladó és magánszemély vevő relációja számít fogyasztói szerződésnek, a három másik kombináció nem.

Csak a fogyasztói szerződésben nem lehet eltérni a fogyasztó hátrányára.

wers # 2021.02.16. 10:02

Egy kérdés, ha magánszemély autókereskedőnek adja el a kocsiját akkor is érdemes beleírni?

A Ptk. szerinti kellékszavatosságot kizárom, a gépjárműért semmilyen garanciát nem vállalok

drbjozsef # 2021.02.16. 09:34

Galloper,

Az olyan hibák, amelyekre egy autó életkorából, futásteljesítményéből számítani lehet, nem tartozik a szavatosság körébe. Lényegében egy 300+ ezer km-t futott autónál a gyakorlat szerint minden ilyen. Egy ilyen autót a vevő a saját kockázatára és hozzáértésével vesz meg.

Mondd meg nekik, hogy telefonon ne hívogassanak többet, ha igényük van írják meg levélben, és majd egyezteted az ügyvédeddel.

Aztán ha írnak, akkor tértis levélben szépen elutasítod az igényüket.

Ha akarnak pereljenek.

wers # 2021.02.16. 06:33

Szerintem udvariasan jelezd nekik, hogy nem fogsz egy fillért sem visszafizetni.

Ha úgy vélik, hogy az autó állapota jelentősen rosszabb mint ami egy 21 éves 376 000 km-t futott kocsitól elvárható, akkor forduljon bírósághoz. Majd ott találkoztok.

Kár, hogy nem előre kérdeztél, kicsit lentebb olvashatod, mit kellett volna még beírni a szerződésbe. De még mindig hivatkozhatsz rá.

A Ptk. szerinti kellékszavatosságot kizárom, a gépjárműért semmilyen garanciát nem vállalok.

Galloper # 2021.02.16. 06:14

Köszönöm !

Azóta jelezték hogy a kartergáz nem megfelelő és egy nagy márka szervizben csináltatnak méréseket és küldik el nekem. Közölték hogy ömlik a gázolaj is teletankolás után , kiderült hogy nem kattanásig tankolták hanem tökig. A túlfolyón meg csepegett a gázolaj amíg használat során lejjebb ment a szint . Komolyan már az agyamra mennek . Arra számítok hogy mindennap előjönnek majd valamivel.

Galloper # 2021.02.15. 20:05

Jó estét!

Segítséget szeretnék kérni az alábbiakban:

3 napja eladtam egy terepjárót 2000 évjáratú Mitsubishi Pajérot. 376 000km

Hírdetésben leírtam hogy mi mindent cseréltünk ki benne , eljöttek a vevők és kipróbálták az autót és meg voltak vele elégedve . Felajánlottam hogy vigyék el ha akarják átnézetni hiszen 5 km-es körzetben 2 autószerelő szerviz is van . Nem éltek vele mert mindent rendben találtak . Megmutattam mit kell a karosszérián javítani , az összes hibát amit amennyiben ők szükségesnek látnak akkor azzal együtt vegyék meg . Az adásvételi szerződésben is beleírtuk hogy a idézem:karosszéria és egyéb hibák vannak sz autón. 300 km -re laktak még fel is hívtak amikor hazaértek hogy minden rendben volt az autóval és nagyon tettszik nekik . A vételárból 190 000 ft-ot lealkudtak .
A mai nap folyamán felhívtak hogy az autó szerelőjük átvizsgálta az autót és nagy baj van vele: Gyenge a motor a turbó is meg fogja magát adni és a motornak is nem sok ideje van hátra .

  • 20 fokban is pöcre indult egyáltalán nem füstölt sem akkor sem előtte. A turbó nem fütyült és egyébként is semmiféle nyomatékra vonatkozó probléma nem volt vele még a hazaúton sem. Érzésem szerint holnap már vissza akarnák hozni de nem akarom visszavenni mert a motornak nincs semmi baja . Valószínű a karosszéria javításával kapcsolatosan kaphattak magas kivitelezői árat és mivel azt beleírtuk a szerződésbe előjöttek ezzel az indokkal. 21 éves az autó az általuk felvázolt problémának jelei lettek volna ezeket nem lehet elrejteni . Kérdésem az lenne hogy innentől kezdve hogyan kommunikáljak velük és hogyan védjem az érdekeimet.

Köszönöm előre is a segítséget!

Üdv
Üözlettel: István

drbjozsef # 2021.02.15. 19:27

jogo,

Ha az a kérdés, persze, követelheted. Nem tilos.

Ha az hogy érdemes-e, azt nem tudhatjuk. Hány éves autó, hány kilométert futott, milyen általános állapotú, milyen jellegű hibák.

Ha az eladód magánszemély, neked kell bizonyítani a perben, hogy a hiba már az eladáskor is fennált, illetve, igazságügyi szakértőnek. De a leírásodból nem evidens - bár valószínűnek látszik -, hogy ez hibás teljesítés.

(A "rejtett" hibát felejtsük el. Vagy hibás, vagy nem valami az eladáskor, nem számít hogy rejtett. Legfeljebb annyiban, hogy ha nem rejtett, felismerhető, akkor nem is tartozik a szavatosság körébe. A bizonyítás persze más kérdés.)

A haszáltautó vásárlás zsákbamacska. Ezzel jár.

jogo # 2021.02.15. 17:21

Tisztelt fórumtársak!

Vettem egy autót ami akkor hibakód mentes volt. 40 km után már jelezte a hibákat, másnap megkértem az eladót vegye vissza az autót mert rejtett hibás. Amire nem hajlandó így egy szervizbe betolva a 4 db hiba 300-600 ezer közötti javítási tétel. Ezt egy márkiszervas is leírta, hogy időszakos hibák csak megbontással és alkatrész cserékkel lehet feltárni,, követelhetem vissza a pénzemet ami 1 milló ft érdemes perelni? Köszönöm a segítséget!

jogo # 2021.02.15. 16:24

Kedves fórumtagok!

Érdeklődnék érvényes-e az az adásvételi szerződés amelyet az eladó előre aláírt, de nem volt jelen az eladásnál, és az ő által meghatalmazott személy a tanú egy azon szerződésen...

És mi van akkor,ha visszatartja azon felhatalmazást,hogy ő másnak a nevében eladjon valamit..

wers # 2021.02.04. 12:23

kelle neki egy adásvételi szerződés meg egy határozat hogy ki vonták az autót

De cuki! Az egyikből volt neki is példánya. A határozatból meg csak neki (neked miért is lenne?).

Keresse meg magánál mindkettőt, ha annyira kell neki. A határozatról másolat a Kormányablaknál kérhető.

gyulagux700 # 2021.02.04. 12:11

Hello. Másfél éve majdnem vettem egy autót. Egy részét kifizettem. Nem irattam át mert ki volt vonva a forgalomból mert az előző tulaj nem iratta át. Az autót vissza adtam. Buktam rajta. Eddig senki se keresett. Na most. Nemrég megkeresett az akitől meg akartam venni az autót hogy kelle neki egy adásvételi szerződés meg egy határozat hogy ki vonták az autót. Nekem ez elég gyanus. Eddig nem kerestek mostmeg hirtelen.a nevem fel se merül sehol mivel nem intéztem semmit. Válaszokat köszönöm.