kezdődik a TV 1-en a tévé ügyvédje
Kiváncsi vagyok a genszterek milyen hazudozással állnak elő.
kezdődik a TV 1-en a tévé ügyvédje
Kiváncsi vagyok a genszterek milyen hazudozással állnak elő.
azért az ügyvezető igazgató úr izzadt rendesen perelni kell ez a lényeg mert soha nem szállnak le rólunk mert nem tudják bebizonyitani nem nincsenek jóban minden biróval !!!!!!!!!!!!!
szotával mindenben egyetértek!!!
értsétek meg: nem az a lényeg, hogy átvetted-e, a postás bedobta v sem. A lényeg, hogy a parkolási társaság határidő előtt postára adta és ezt bizonyítani is tudja, hiszen mindegyik ajánlott volt. Ezzel a követelése továbbra is fenn áll.
bocs kisfefe! lehet, hogy a postásotoknak igaza van, viszont a szota által hivatkozott posta honlapon ez áll:
"ajánlott:
A szolgáltatás igénybevétele esetén a Posta a küldemény felvételét az általa
díjmentesen biztosított nyomtatványon, írásban elismeri, és a küldemény
kézbesítését okiratilag kimutatja, nyilvántartja."
kérdezem én: hogy a b francba mutatja ki és tartja nyilván okiratilag a kézbesítést, ha bedobja a ládába.
vagy az ő zárt rendszerüket is tényként fogadjuk el :))))))
dee ez már kukacoskodás, hiszen nem ez a lényeg, hanem ld. levél eleje!!!
kitartás
huhuhu
sajnos ez igy van de nincs bizonyiték hogy valaki ptt parkolt ahol a cp állitja
tojnak rá: febr. 15-el feladták aztán bot-kalap, hogy te 23.án kaptad meg? kit érdekel, a dátum nem ez, a levélen a boritékon meg nincs pecsét , legalábbis nálam nincs 2 esetben sem. De hogy kaszblanka az tutti, mivel 5 ill. 3 év alatt (2 esetem van) csak most jutott eszükbe, h. szerezzenek 1 kis plux pénzt. Nekem 1ébként a behajtó még semmit sem küldött csak a CP.
nekem a boritékon van amit a cp kúldött egy postai dátum 2007 02 14 gondolom ebben az időpontban adta fel a cp
Az egész müsorból,amit az ügyvezető végig makogott egy dolgot szürtem le,ez egy velejéig romlott a törvényességet finoman szólva csak ötletszerüen betartó gyülekezet.
A felszólitás nem létező feladóval, hiszen az aláiró személy nem is létezik
Jogilag kisdobos akció.
Természetesen nem lehet hivatalos.
A kft és a Zrt müködési engedélye nem azonos,de azonos a vezető,a cégpapir stb az egy és ugyanaz.
A CB KFT vezetője véletlenül egyben az önkormányzat egyik vezetője,ami mit mondjak összeférhetetlenséget jelent ,de Õ nem ér rá mert még ostobább a látott emberkénél,épp randevuja van.
Az átvett ügyek azért hitelesek,mert az eladó szerint azok.De ez elegendő a behajtás megkezdéséhez.Birósági szakaszt megelőzve.
Érdekes,nem?
Persze mind ezt az ügyfél érdekében.
Világos,mert ha az ügyfél megijed,akkor el lehet kerülni a blamát,a lóvé megvan.A per meg nagy valószinüséggel ugyis bukott volna.
Gyönyörü szép maffia .
Hol vannak az igazságszolgáltatás emberei,az ügyészség a rendörség.
Az ombucmann.Talán vakok,vagy csak vastag az üveg és nem látnak át rajta.
Perelni kell nem kell megijedni ettől a bagázstól!
Üdv mindenkinek!
Hasonló cipőben járok - mily meglepő, hisz "itt" vagyok ;). Febr. 22-én kaptam levelet a Centrumtól, hogy 2006. márc. 29-én potdíjazási esemény történt az autónkkal kapcsolatban - szerintem nem, hisz semm akkor sem azóta a múlt hét péntekig nem közöltek erről velem semmit, ha kapok csomagot akkor, már rég be lenne fizetve a pótdíjuk - nem szokásom a nemfizetés jogos követelésekért.
Olvastam a fórumon, hogy állítólag a Centrumnak 2007. február 20-ig kell/addig tud lépnie az ügyben. Honnan származik ez a dátum hol lehet ennek utána nézni?
Az én borítékomon 2007. febr. 21-i feladási dátum szerepel (ezt nyomtatta rá a posta). Lehet hogy így tárgytalan a felszólításuk?
Köszönöm előre is a segítséget!
pirinyo1
nem az számít, hogy átvetted, hanem a postáraadás.
Amúgy a kézbesítés tényét a kisposta regisztrálja ahonnan a postás kihozza a levelet. A kézbesítés nem azt jelenti, hogy a postaládádban landolt a mail, hanem azt, hogy az illetékes elosztó postahivatalba beérkezett és átadták a kézbesítőnek.
(ismét jelzem: sem jogász, sem postás nem vagyok. Informatikus vagyok és olvason a cégek weblapjait)
szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.
Tisztelt Hölgyek Urak!
Szerintem, ha van valakinek képben lévő ügyvéd, jogász ismerőse kerdezze meg az alábbi dolgokat, mert többségünk csak találgat és ez a bíróságon kevés lesz.
1, Az Intrum által feladott "R" jelzésű vonalkódos levél ajánlottnak és KIKÉZBESÍTETTNEK minősül-e postaládába dobva? Ha igen, akkor sajnos reagálni kell tértivevényes vállasszal, szerintem:(
2, Fénykép, videó hiányában a parkolós droid álltal bepötyögött rendszám bizonyító erejű? Ha így lenne buknánk a bíróságon!
3, Amennyiben 100ezer Ft alatti összegről van szó és fizetésmeghagyást kapok mi a tehendő?
(úgy tudom 100ezer alatt "csak" fizetésmeghagyást kézbesítenek és nem perelnek elsőre)
4, Milyen tételt szedhet jogosan az Intrum:
Nálam a végösszeg három tételből áll:
5, Válaszoljunk-e a most kikézbesített levélre?
Hirtelen ennyi jut eszembe, de remélem másnak is lesznek kérdéseik. Sajnos ide tényleg képzett és képben lévő ember kellene, mert segítő szándékú, de esetleg rossz tanáccsal egymásnak teszünk rosszat.
Intrum által feladott levélnek nincs joghatása , ha ajánlott, ha nem,mert ő nem parkoló társaság.
prinyó1:
ha a 60 napos szabály dec. 22-tőtl hatályos akkor valszeg, meg kell nézni
Dr.Attika:
Az Intrum adosságbehajtó így adósságot behajthat. A behajtásra mindenki adhat megbízást. Tévedek?
Mindenkinek:
ÉRTSÉTEK MÁR MEG! Az ajánlott küldemény nem egyenlő a tértivevényessel. Utobbit kell aláírni és utóbbit kell kézbe adni!
Az ajánlottat csak könyveli a posta és nagyon figyel, hogy tényleg landoljon a postaládában! Ennyi.
Az ajánlott küldemény csak annyit bizonyít, hogy Te feladtad a levelet!
szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.
Üdvözletem!
Biztosan nem új a téma, de nem találok rá. Tapasztalattal bíró és/vagy jogvégzettek véleményét várom.
Sok éve egyszer egy szombat munkanap volt, de én nem figyeltem rá, megbüntettek. A tábla szerint ugye nekem lenne igazam. Az ilyen-olyan rendeletek szerint nem.
Más szerint?
Fizessek, vagy huzakodjak?
Köszi.
Nem csalódtam ebben az elmebeteg Jusztban....
Köpködik az IJ-át, hergelik a népet, de lényeges, használható információról nem esik szó...
hamár IJ:
úgy látszik általában bekeményítenek
http://www.privatbankar.hu/…io/friss.php?…
szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem. A centrumtól kaptam felszólítást pótdíj ugyében.
Egy olyan helyen parkoltam ahol a cégemnek fenntartott közlekedési táblával jelzett rakodási terület van. Azon a területen megfelelő "árúuszállítás" táblával jelzetten várakoztam. (árut szállítottam) Mégis megbüntettek. van joguk nekünk fenntartott rakodási területen pótdíjazni?
Köszönöm!
Kormen.
Megnéztem én is a Juszt műsort, sajnos tényleg egy része köpködés volt, egy másik része viszont régóta ismert és az Intrum Justitia által meg nem válaszolt problémákat vetett fel, sajnos nem a kellő alapossággal:
Megemlítették pl, hogy az engedményezésről talán a Centrum Kft-nek is kellett volna okiratot küldenie az érintetteknek. Erre mondta Felfalusi úr, hogy amennyiben az Intrum Justitia küldi az engedményezési nyilatkozatot, és azt mindkét fél aláírta (tehát a Centrum is), akkor az úgy rendben van. Ebben lehet, hogy igaza van, de a helyzet az, hogy az Intrum semmiféle okiratot nem küldött. Amit küldött, az egy vicces papír, "Engedményezési nyilatkozat" címmel, ámde:
Amit az Intrum kiküldött, az szerintem nem elfogadható engedményezési nyilatkozat. Emiatt úgy gondolom (bár hangsúlyozom nem vagyok jogász) a felszólítás sem jogszerű. És az én logikám szerint a jogszerűtlen felszólítás nem felszólítás, így az elévülési idő nem szakadt meg. Jogászok véleménye érdekel a témában...
Nemcsak az engedményezési nyilatkozat, de az Intrum Justitia egész stílusa ebben az ügyben arra irányul, hogy a jogban kicsit sem járatos embereket megtévessze és megijessze. Ettől behajtó cég a behajtó cég, de szerintem csak ebben az országban. Mert ismerjük el, lehetne ezt rendesen is csinálni. De egy öltönyös, határozott és kultúrált ügyvezető a TV ügyvédjében ehhez édeskevés, mert ez csak a látszat. A Tóth Gergős levél, a kamu engedményezési nyilatkozat (nem állítom, hogy nincs, eredeti, sőt - csak az nem lett kiküldve, hiszen eredeti okiratot kiküldeni drága mulatság...) és a butácska ügyintézők a telefon mögött pedig a valóság.
Érdekességképpen a műsorban nem említették, de nekem már akkor gyanús volt, amikor megkaptam, a Tóth Gergős levélen NINCSEN aláírás!!! Ezek szerint nem volt véletlen.
A műsor egyik legütősebb része volt, amikor Felfalusi úr belebukott a Tóth Gergő projektbe. Ui. arra én is konkrétan emlékszem, pár műsorral ezelőtt keresték Juszték Tóth Gergőt. És az Intrumnál nem azt mondták, hogy nem dolgozik itt, hanem azt, hogy most nincs bent, nem tudom adni stb. Tegye fel a kezét, aki szerint logikus, hogy - habár Gergő már nem dolgozik a cégnél - az Intrumnál a telefonos-recepciós kollégák nem értesültek eme igen foglalkoztatott behajtási szakértő távozásáról... Persze ez nem bizonyíték, de nálunk (munkahelyemen) pl. nem titok, ha vki kilépett. Ha keresik, meg szoktuk mondani, hogy bocsika nem dolgozik itt. Számomra 99,9999 %, hogy Tóth Gergő ügyében az Intrum Justitia hazug álláspontot képvisel. Ez jogi szempontból elvileg nem számítana, de én azért utánanéznék, minek számít egy papírdarab, aminek az aljára egy nem létező személy nevét írták, és aláírás pedig nincs. Szerintem nem jogszerű felszólítás.
Én mindenkinek azt tudom mondani, hogy kitartás, az idő nekünk dolgozik. :)
V.
Ma bennt voltam a CP-nél megkérni őket mutassanak fényképet 2006-os eeményről . Ha van kép fizetek ha nincs , és most jön a bibi , a "drága" tündér flegmán közölte nem készült fénykép de ezzel az ügy nincs lezárva . lesz még folytatás ! Kérdem én mivel bizonyítják hogy az autó tényleg ott volt a kérdéses időpontban ?
Kedves Fórumozók!
Sajnos, ahogy olvasgattam a parkolással kapcsolatos fórumokat, úgy látom nagyon kevesen vannak tisztában a tényekkel. Mint gyakorló, és kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd összefoglalom Nektek, hogy mi a valóság, azután ebből mindenki azt szűr le, amit szeretne:
Az új törvényt 2006. dec. 14-én hirdették ki, 8 nappal később lett hatályos, azaz 2006. dec. 22-én.
Az új törvény értelmében a törvény kihirdetését követően keletkezett pótdíjak esetében a pótdíjazástól számított 60 napon belül igazoltan postára kell adnia a parkolási társaságnak a felszólító levelét, melynek elmulasztása jogvesztő, azaz bírósági úton már nem érvényesíthető (tehát gyakorlatilag a követelés ezt követően semmit nem ér). Itt jegyzem meg, hogy nem kell tértivevényes levelet küldeni, nekik csak a feladást kell igazolniuk. (Ez is nonszensz, hoztak egy olyan törvényt ismét, ami nem fog rendet teremteni, mert mondjuk ők igazoltan elküldik a felszólítót a BM által kapott címre, de Te nem laksz ott, és nem kapod meg, erre nem fogsz tudni hivatkozni, hiszen Õk az általuk ismert címre igazoltan elküldték, tehát ezt követően indíthatnak jogi eljárást).
A régi ügyekre, amik még nem évültek el, a 60 napos jogvesztő határidő a tv. Hatálybalépésétől kezdődik, azaz 2007. febr. 20-án járt le, ezért volt ez az irtózatos levéldömping. (Figyelem, nem kellett eddig megkapnotok, nekik kellett eddig postára adniuk).
Az elévülésről a tv. Azt mondja, hogy az eddigi öt év helyett 1 évre csökken az újonnan keletkezett bírságoknál. A régi ügyeknél pedig ha az eredeti elévülés 2007. dec. 22. utánra esik, akkor 2007. dec. 22., amennyiben 2006. dec. 22.-2007. dec. 22. közé esik, akkor az eredeti elévülés marad érvényben! DE: Az elévülést (akár 1 év, akár 5 év), minden olyan cselekmény megszakít, és újrakezdődik az elévülési idő, amely igazolja, hogy Te az adott időpontban tájékozódtál a követelésről. (Ez jelenti a tértivevényes levelet, vagy jegyzőkönyvet, amit aláírtál, tartozáselismerőt, stb.) Tehát az egy éves elévülés mellett is fent lehet tartani egy követelést akár 15 évig!!
Jó hírem van a kamattal kapcsolatban, mert azt 2006. dec. 22. után nem lehet felszámítani, ami praktikusan azt jelenti, hogy az új ügyeknél nincs késedelmi kamat, a régieknél viszont a bíróságok a pótdíjazást követő 30. naptól engedik a kamatot felszámítani, de csak 2006. dec. 22-ig lehetséges.
A parkolási bírságok bírói megítélése kapcsán azt tudom mondani, hogy akinek 1-nél több bírsága összegyűlt egy társaságnál, annak már kevesebb az esélye 50%-nál. Ha még ráadásul ez az esemény a kötelező fényképezés bevezetése után keletkezett (2004, de azért előtte is készültek képek, csak nem mindenhol), akkor ez tovább romlik. Ha ráadásul 4-5, vagy ennél több bírság gyűlt össze egy társaságnál, akkor gyakorlatilag fénykép nélkül is szinte minden bíró megítéli a társaságoknak. Jó eséllyel akkor bírtok, ha 1 eseményetek van, és nincs hozzá fénykép. Ebben az esetben én mindenképpen megvárnám, hogy kapok-e tértivevényes felszólítást dec. 22-ig, vagy sem. Ha nem, nincs gond, mert elévül, ha igen, akkor ki kell puhatolni, hogy van-e fénykép. Ha van, akkor mindenki döntse el, hogy megér-e neki esetleg perre menni, ügyvédet fogadni, több órát eltölteni vele, vagy inkább kifizeti azt az 1-2 ezer forintot. (tudom, ez hülyén hangozhat, de nekem biztosan nem érné meg, ennél azért jobb órabérrel dolgozom, és az esélyeim max 50%). Azt is meg kell fontolni, hogy esetleges pervesztéskor mik rakódnak rá a követelésre, mert egy 15 ezer Ft-os tartozásból könnyen lehet akár 50 eezr is.
Elterjedt egy borzasztó nagy butaság is a fórumokon, hogy ti. nem lehet 100 e Ft alatti követelésben pert indítani, csak fizetési meghagyást. Szeretném tudatni mindenkivel, hogy minden esetben fizetési meghagyást fognak a társaságok indítani, mert ha itt 15 napon belül nem mond ellen a pótdíjazott, akkor jogerőssé, azaz végrehajthatóvá válik, és a végrehajtói díjat is fizetni kell. Ha idáig eljut az ügy, már nem tudsz semmit tenni. Emiatt senkinek nem javaslom, hogy ne vegyen át tértivevényes levelet (akár a parkoló társságtól, akár a bíróságtól), mert kétszeri nem keresés után a levél kézbesítettnek minősül. Tehát ha egyszer nem keresem ami a parkoló társaságtól jön, majd a bíróságtól érkező fizetési meghagyást sem, akkor teljesen jogszerűen jöhet a végrehajtó, és először a bérből, majd ingóságból, de végső esetben az ingatlanból fogja érvényesíteni a mindennel növelt követelést. Pert a társaságok csak akkor fognak indítani, ha ellentmondtok a fizetési meghagyásnak 15 napon belül. De ebben az esetben akár 1 Ft-ot is lehet peresíteni! Egyébként a fiz. megh. olcsóbb is, mint pereskedni, és kisebb adminisztrációt igényel.
Rátérve egy kicsit az Intrum Justitiára, mert ahogy olvastam, sokan érintettek velük kapcsolatban is. Tudomásom szerint az engedményezési szerződést az ügyészség is vizsgálta már, és mindent rendben talált. Ezen túl, bíró barátomtól tudom, hogy valóban megkezdték a jogi eljárásokat, és valóban rendelkeznek jogerős, végrehajtható végzéssel. Azt nem tudom, hogy mennyire igazak a számok, amiket az igazgató előadott a Juszt műsorában, de már biztosan vannak. Ebből számomra az következik, hogy szinte biztos, hogy jogszerű a szerződésük, és eredeti engedményezési nyilatkozatokat is tudtak csatolni, ellenkező esetben a bíróság nem bocsáthatta volna ki a fizetési meghagyásokat, ezt ui. csatolni kell a beadványhoz. A Tóth Gergő eset szvsz elég nagy blama, de, amiket én láttam felszólító levelet, azon az Igazgató aláírása szerepelt, Tóth Gergő csak ügyintézőként volt megjelölve, ami önmagában még nem minősíti a levelet jogszerűtlennek. Mindezt azért írom le, mert szvsz, és ezt ajánlom az ügyfeleimnek is, jelenleg a leginkább az Intrumos követeléseket fizetném be. Ennek több oka is van. Egyrészt az engedményezés alapján kiszámolható, hogy az átlagos tartozások magasak (30-40 ezer Ft), ami több cselekményt kell, hogy jelentsen (bírói joggyakorlat ld fent), másrészt nekik ez a „core business”, ők nem hiszem, hogy hagyni fogják elévülni a követeléseket. Harmadrészt, velük lehet egyezkedni, mivel az ilyen jellegű csomagokat jellemzően 30%, vagy az alatt vásárolják, tehát ha már bejön nekik a duplája egy-egy tételen, már jól jártak. A parkoló társaságoknál jóval nagyobb a valószínűsége, hogy a követelések el fognak évülni, nem lesz energiájuk a további behajtásra, az adatvédelmi tv. miatt jelen esetben nem adhatják át behajtó cégnek kezelésre, szerintem az Intrum a mostani nyilvánosság, és a törvényi változások után nem hiszem, hogy ilyen jellegű követelést vásárolna a jövőben.
Hát nagyjából ennyi, remélem segítettem tisztázni a félreértéseket, és tudtam némi támpontot adni.
Üdv.,
Kedves Foldipe!
Nekem lenne egy olyan kérdésem, hogy abban az esetben, ha bizonyított fényképpel a parkolás, elismerem a tartozást, és kérem írásban az igazolást annak befizetéséről, valamint arról, hogy a befizetés napjáig bezárólag az esemény időpontjától nem keletkezett a nyilvántartás szerint újabb parkolási esemény, és megtagadják, mi a teendő? Ugyanis szeretném elkerülni, hogy még több fáradságos és izzadságos munkával vki másnak kaparjam ki a gesztenyét. Mert ezexerint ha nem is követtem el a cselekményt, akkor is nekem kell fizetni. Itt Magyarországon. Én dolgozom, követelnek vmit, a nyilvántartásra hivatkoznak, és én fizetek mint egy rendes balek. Akármennyit. Amennyire épp szükségük van, amennyire az önkormányzat gondol éppen, amennyi hiányzik a kasszából abban a hónapban stbstb. de ezt nem ragozom. Tisztességes becsületes ember vagyok, szüleim is erre neveltek, és mégis tehetetlenül tűrnöm kell hogy a hatalommal visszaélve rendületlenül tönkretegyenek többszáz embert....
Maradok tisztelettel
Kedves Foldipe!
Hálás köszönet a segítőkész tájékoztatásért. Sajnos magam is nagyon tájékozatlan vagyok ebben a témakörben, de alaposan megrémültem akkor, amikor a CP-től egy ajánlott levelet kaptam azzal, hogy 2005-ben egy BP-i helyen parkoltam fizetés nélkül. A jelzett helyszínen egészen biztos, hogy soha életemben nem jártam, lévén vidéki vagyok és kerülöm a fővárosi utazásokat. Ha mégis mennem kell, inkább vonattal teszem. Hiába próbálok bárkit elérni a CP-től, reménytelen. E-mailteket írtam, válasz sehol. Most küldtem egy ajánlott levelet is bízva abban, hogy majd talán lesz valamilyen reagálás. Vajon mi egyebet tudok még tenni? Tényleg előfordulhat, hogy el nem követett esemény miatt bírságot kell fizetnem? Tényleg itt tart a hazai jog? Nem akarok személyesen elmenni a CP-hez, mert részben időm nincs rá, részben pedig még több az útiköltség, mint az általam amúgy is vitatott bírság összege.
Mit javasolsz? Mit érdemes még tennem? Üdv. aero1
Kedves Foldipe!
Köszönjük a tájékoztatást. Nekem és gondolom sok más embernek, csak 1-3 parkolási eseménye van. Nekem például kettő, mindkettő 2002-es (február végi és júniusi egymástól néhányszáz méterre).
Azt szeretném Töled megkérdezni, hogy milyen eséllyel indulok a bíróságon az Intrum Justitiával szemben, ha nincs fénykép (megkérdeztem) és az összeg nagysága ~9500Ft, ami
és késedelmi kamatból áll. (gondolom azt tanácsolnád, hogy ekkora összeget fizessek be és ne vergődjek rajta) DE ÉN PONTOSAN AZÉRT ÁLLOK ELLEN, MERT EBBEN AZ ORSZÁGBAN MANAPSÁG MINDENT MEG LEHET TENNI ÉS HA VALAMIT JOGTALANNAK ÉRZEK, NEM HAGYOM MAGAM BIRKA MÓDJÁRA.
Tudom, hogy sohasem parkoltam jegy nélkül így egy forintot is sokalnék, amit egy ilyen keselyű cég követel. Inkább egy állatmenhelynek fizetem ezt az összeget, mint az Intrumnak.
Az Intrum egyet tud bizonyítani, hogy szerepelek a centrumtól megvett adatbázisba, ami úgy is keletkezhetett, hogy elmentem a parkolóőr előtt és ő a rendszámomat beírta a gépébe és máris bekerültem a darálóba. (gyanítom ilyesmi történhetett, de ezt én nem tudom bizonyítani)
Egy dolgot megtettem, lehet, hogy helytelenül. Válaszoltam a postaládába dobott, de vonalkódos AJÁNLOTTNAK számító levelükre, amelyben kértem hogy tegyék lehetővé fénykép, vagy videó megtekintését és amennyiben rendelkeznek ilyennel természetesen fizetek. Amennyiben ilyen bizonyíték nem áll rendelkezésükre a követelésüket nem ismerem el és a fizetést kénytelen vagyok megtagadni. A levelet tértivevényesen Felfalusi Péternek küldtem. (Õ szerepelt a tv-ben)
A leírtak fényében szerinted mennyi esélyem van az Intrummal szemben, akár a "független" Magyar Bíróságon is?
Köszönettel: ezso
Intrum nem perelhet, úgyhogy ezt nem kell vizsgálni, sőt ahogy lentebb már szó volt róla fizetni sem szabad nekik.
Sziasztok!
Elöljáróban annyit, hogy mi is kaptunk felszólítást (5200Ft) a Centrumtól 2003-ban elkövetett szabálytalan parkolásért. Mivel vidékiek vagyunk, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy egy évben hányszor megyünk Pestre, nem tartom jogosnak a követelést (a térképen is alig találtam meg az utcát)! 3,5 éve sem felszólítás, sem mikulás csomag 2003-ból, se semmi........
Tehát a történet már az ismert az előzőleg a fórumhoz hozzászólók alapján.......
Két kérdésem lenne:
"A régi ügyeknél pedig ha az eredeti elévülés 2007. dec. 22. utánra esik, akkor 2007. dec. 22., amennyiben 2006. dec. 22.-2007. dec. 22. közé esik, akkor az eredeti elévülés marad érvényben! DE: Az elévülést (akár 1 év, akár 5 év), minden olyan cselekmény megszakít, és újrakezdődik az elévülési idő, amely igazolja, hogy Te az adott időpontban tájékozódtál a követelésről. (Ez jelenti a tértivevényes levelet, vagy jegyzőkönyvet, amit aláírtál, tartozáselismerőt, stb.)"
1.Nekem ajánlva (R -es fejléces) küldte a Centrum a postaládába bedobva. Nem reagáltam semmit. Ha nem küld térítvevényest, akkor dec 22-val elévül?
"A parkoló társaságoknál jóval nagyobb a valószínűsége, hogy a követelések el fognak évülni, nem lesz energiájuk a további behajtásra, az adatvédelmi tv. miatt jelen esetben nem adhatják át behajtó cégnek kezelésre, szerintem az Intrum a mostani nyilvánosság, és a törvényi változások után nem hiszem, hogy ilyen jellegű követelést vásárolna a jövőben."
2. Ha csak a Centrum küldött, mostantól már az adatvédelmi tv. változása miatt az Intrum nem is fog?
Előre is köszi........
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02