Autó adás-vétel szabályai - Mit tehet az ember,ha a rejtett hibákat nem mondja az eladó?


drbjozsef # 2022.07.18. 18:38

M.Anna,

Ha nem állapodtatok meg másban, a kellékszavatossági igény elévülése 1 év.
Ezen belül a vevő kérheti a javítást, kicserélést, vagy elállhat a szerződéstől, ha bizonyítani tudja, hogy az általa reklamált hiba már a vásárlás pillanatában is fennállt.
A leírásod alapján erre több okból is kicsi az esély, de érdemes tudni, hogy nem lehetetlen.
Ha legjobb tudomásod szerint az autó jól működött az eladáskor, akkor írásban utasítsd el az igényüket, kifejtve, hogy álláspontod szerint nem teljesítettél hibásan, az autó az eladáskor a szerződésnek és életkorának megfelelő állapotban volt, és kifogástalanul működött.
Ráadásul az is furcsa körülmény, hogy erre az általuk reklamált hibára fél év után jöttek rá. Addig állt az autó?

A lényeg, hogy perben bizonyítani nekik kell. Ez nem lehetetlen, igazságügyi szakértő fogja eldönteni a hibáról, hogy az feltehetőleg fennállt-e a vásárláskor, vagy sem. Általában az előbbit sokkal nehezebb bizonyítani.

Egyszóval : nagyon kicsi eséllyel te fizetnéd a javítást vagy visszaveszed, PLUSZ a perköltséget meg a szakértő kirendelését a per elvesztése esetén, sokkal nagyobb eséllyel - megintcsak : a leírásod alapján, látatlanban nyilván semmi biztos nem mondható - viszont a hibás teljesítést nehéz bizonyítani, pláne ennyi idő után, hogy megvolt-e már az a hiba.
Neked kell dönteni.
Nekem (látatlanban) eléggé lehúzás szaga van a dolognak.

Szomorú örökös # 2022.07.19. 05:04

drbjozsef

Nekem ez a mondat feltűnt, kiemeltek benne a legfontosabbat:

a beadást megelőzte egy általuk, a cégnél végzett állapotfelmérés, plusz a helyszínen is megtekintették

Azt olvasom belőle, hogy a kereskedés műhelyében végezték az állapotfelmérést. Ha bebizonyosodik, hogy valóban hibás volt már akkor is, az elég nagy blama lenne a szervíz hírnevére való tekintettel, hogy egy ilyen hibát nem vettek észre már akkor. Én special abba a szervízbe ezek után tuti nem vinnék autót javíttatni. Ezért én is úgy gondolom, hogy nem sok esélyük volna, még ha nem is lehetetlen. Szóval valóban lehúzás szaga van.

nanemaaa # 2022.07.19. 07:01

Valószínűleg nem tudták eladni a bevett autót, és így gondolják csökkenteni a veszteségeiket. Azért a 13 misi elég komoly összeg egy olaj szivárgásért. Már ha van egyáltalán. Persze mivel saját szervize van, így akár ki is vehettek, vagy megrongálhattak benne egy két tömítést. Milyen autó ez, Ferrari? :O

woghell # 2023.01.06. 18:48

Tiszteletem!

AZ alábbi eset történt meg velem: Vásároltam egy kereskedőnél egy autót, ahol beszámították a régi kocsimat. Napi használatban volt a leadott kocsi. A futóművén kívül nem igazán volt vele baj. Egy 2003-as, diesel Opel Astra-ról van szó 160 000 Km-rel. Az átadáskor megtekintették, vezették a kocsit. Hibát nem jelzett sem akkor sem nálam a használatban.
Másnap a kereskedő felhívott, hogy felvillant a motor jelző lámpa. Akkor megbeszéltük hogy szerelőhöz visszük. Egy hétre rá el is vittük ahová már kiglancolva kijavítva hozta a kereskedő. A szerelő szerint lehet adagoló hiba, de lehet kosz is a rendszerben. A kereskedő elvitte az autót és időközben értékesítette is 1 napon belül. Az új tulajdonos még aznap visszavitte a kocsit a hibajelzés miatt. ez kb 20 napja történt. Most engem hívogat a kereskedő, hogy a vételáron felül ráköltött pénzzel együtt lévő áron vegyem vissza a kocsit. A szerződésben megtekintett állapotban, szavatossági idő nélkül került átadásra a kocsi. Ilyenkor mi a teendő? Milyen lehetőségeim vannak? Köszönöm.

drbjozsef # 2023.01.06. 19:30

woghell,

Vásároltam egy kereskedőnél egy autót, ahol beszámították a régi kocsimat.
Tehát nem bizományban hagytad ott, hanem a kereskedő megvásárolta (csak nem pénzt, hanem másik autót kaptál.)

A szerződésben megtekintett állapotban, szavatossági idő nélkül került átadásra a kocsi.
Szavatossági idő nélkül? Úgy érted, kizártad a szerződésben KONKRÉTAN a szavatosságot?

Lehetőségeid :

  • visszavásárolod az autót.
  • nem vásárolod vissza az autót.
woghell # 2023.01.06. 19:39

Tisztelt Drbjozsef!

Köszönöm gyors válaszát!
Egy nagyobb értékű autóba számították be. Tulajdonjog_átruházási szerződés formanyomtatványon történt meg.

Ha nem szándékozom visszavásárolni, milyen következményei lehetnek?

drbjozsef # 2023.01.06. 20:12

woghell,

Ha a szerződésben egészen konkértan nem zártad ki a Ptk. szerinti szavatosságot, akkor a szavatossági jog szerint felelsz az autóért. Vagyis ha a hiba fennállt az eladásakor is, akkor hibásan teljesítettél, és a vevő javítást vagy cserét kérhet (utóbbit használt autónál értelemszerűen nem), vagy ha erre FELSZÓLÍTÁS UTÁN SEM VAGY HAJLANDÓ, akkor a saját költségére megjavíttatthatja, és követelheti a javítási költséget tőled. A szerződéstől elállni, és a visszavásárlást csak végső esetben kérheti, ha a szerződéshez fűződő érdeke megszűnt (mert pl. javíthatatlan az autó).

Tekintve, hogy ez nem fogyasztói szerződés volt, itt főszabály szerint a vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba (amit egyértelműen közölnie kellett volna veled a javíttatásra felszólításkor) már az eladás pillanatában is fennállt.
Tekintve az autó életkorát és futásteljesítményét, valamint azt, hogy már hozzányúltak az autóhoz, erre csekély esély van. De azért nem nulla - nem ismerjük az autót, nem ismerjük a körülményeket, sem a folyamatot ami lezajlott köztetek.

Ha visszavásárolod, lesz egy autód, amit még mindig meg kell javíttatnod, és utána eladni. Vagy eladod így, felhívva a vevő figyelmét a hibára, esetleg eleve kizárhatod a szavatosságot a következő eladásnál. Persze, ilyenkor az ár is olyan általában.

Ha nem vásárolod vissza, akkor a kereskedő eldöntheti, hogy pereskedik vagy sem. Ha nem, akkor vége, majd megoldja ő, eladja az autót ahogy tudja. Ha pereskedik, neki kell bizonyítania hogy hibásan teljesítettél, ami nem könnyű. Ha nem sikerül neki, bukja a perköltségeket is. Ha sikerül neki, és tényleg máshogy nem oldható fel a vita, és a bíróság elfogadja az elállását, akkor fizeted a kocsit, a szakértői díjakat, és a perköltségeket.

Hasra azt mondanám, hogy a vissza nem vásárlással kockáztatsz kis eséllyel nagy buktát, és nagy eséllyel megúszod.

Szerinted le akar húzni? Jó volt az autó amikor odaadtad neki? Nem világított a lámpa? Akkor hajtsd el a fenébe.
(Egyébként a visszajelző lámpa sem perdöntő, attól a hiba már meglehetett előtte is akár, de ilyet bizonyítani még macerásabb)

Majordomus # 2023.01.06. 21:35

Hát ha megtekintett állapotban szavatosság nélkül adtad el akkor a kereskedő igy járt.
Pereljen ha akar.

woghell # 2023.01.07. 07:25

Tisztelt DrbJozsef!

Köszönöm a választ!

Az autót úgy adtam át, hogy minden hibát megmutattam, amiről tudomásom volt. Nálunk ez a hibajelenség nem mutatkozott. Pedig használtuk a kocsit. Próbakör alatt sem jelentkezett. Vezette a kereskedő. Felajánlottuk, hogy saját szerelővel nézesse meg, és amikor kiderült a hiba, kifizettük a diagnosztikát, elmentünk egy szerelőhöz együtt. Ezek után ő magánál tartotta a kocsit, eredet vizsgát, javításokat, takarítást hajtott végre az autón. A konkrét hibát nem tudták beazonosítani, mert lehet a rendszerben lévő kosz, vagy adagoló hiba...stb. 2-3 szerelő sem tudta. Rá egy napra tovább értékesítette az autót, és az új tulajdonosnál ismét világítani kezdett a lámpa, ami miatt visszavitte a kereskedőhöz. Nem tudom, hogy a hiba fent állt e az eladáskor, de mikor először kiderült, mi felajánlottuk a visszavásárlást. Most sem az a baj, hogy nem venném vissza, hanem, hogy az ő plusz költségeit is akarja, amit én nem szeretnék kifizetni. Azt sem tudom, hogy az elmúlt 1 hónapban mi történt a kocsiban/val. Szerintem lehúzás, és a történtek alapján eléggé előkészített a dolog. Tehát van benne rutinja. Persze ez csak feltételezés. Az autó, amibe beszámolták nagyjából 10x annyiba került, szóval a régi kocsi ára a csere tekintetében, még csak "nem is tétel". Szerintem itt a plusz összeg az ami "kapóra jöhet"

KovacsGergo # 2023.01.07. 08:24

woghell

Ha beszámítással vetted meg az új autót és ő kéri vissza a régi autó árát az a szerződés érvénytelenségét jelentené és neki is vissza kellene vásárolnia az új autót. Használt termékeknél az elhasználódásból eredő hibákra nem vonatkozik a kellékszavatosság.

drbjozsef # 2023.01.07. 11:00

Használt termékeknél az elhasználódásból eredő hibákra nem vonatkozik a kellékszavatosság.
Ez így ebben a formában nem igaz. A kifejezetten kopó alkatrészekre (fékbetét, ablaktörlőlapát) nem vonatkozik a szavatosság. Illetve, olyan hibákra nem, amelyek az autó életkorából, futásteljesítményéből számítani lehet. Ha az eladó nem állítja, hogy lecserélte a vezérlést, amit 30.000 km-nél kell, de 50.000-rel veszed meg, akkor az ebből eredő hiba nem tartozik a szavatosságba.

A szerződés felbontására hivatkozás egy jó ötlet. Visszavásárolod az autót, ha ő visszavásárolja az általa eladott autót. Hiszen ha eláll a szerződéstől, akkor abból ez következik.

Szomorú örökös # 2023.01.07. 11:22

drbjozsef

A szerződés felbontására hivatkozás egy jó ötlet. Visszavásárolod az autót, ha ő visszavásárolja az általa eladott autót. Hiszen ha eláll a szerződéstől, akkor abból ez következik.

Az a gáz ebben, hogy két külön szerződésről, két külön ügyletről beszélünk.
Olyan szerződés nem létezik, amelyikben így szerepel, hogy „beszámoltam a behozott autóját” a vételárba.

groszfater@gmail.com # 2023.01.07. 12:35

Használtautó beszámítás: miért érdemes élni vele?
Röviden: azért, mert rengeteg időt és fejfájást megspórolhatsz vele. Az autókereskedések, mint például a Schiller, rendelkeznek mind a megfelelő know-how-val, mind a szükséges kapcsolati tőkével és infrastruktúrával, hogy jóval hatékonyabban értékesítsenek használt autókat, mint egy magánszemély. Ezért az új autók forgalmazása mellett használt autók felvásárlásával és értékesítésével is foglalkoznak. Így egy autócsere esetén sok kereskedő lehetőséget nyújt az eladni kívánt jármű beszámítására. A két tranzakció egy kézben sokkal hatékonyabbá válik, jelentős terhet véve le a vásárló válláról.

drbjozsef # 2023.01.07. 16:42

Az a gáz ebben, hogy két külön szerződésről, két külön ügyletről beszélünk.

Igen, ez igaz. Nyilván papíron két külön ügy ez.
De felvetheti, hogy elfogadja az egyik szerződés felbontását, akkor, ha ő is elfogadja a másik szerződés felbontását is.

Majordomus # 2023.01.07. 22:19

Az már nem fog tetszeni a kereskedőnek...

KovacsGergo # 2023.01.08. 13:12

Két szerződés, egy ügylet.
A gépjármű hibajelzése nem hiba. Hozzátartozik a normális működéséhez hogy hiba esetén hibajelzést ad. Találják meg a hibajelzés okát vagyis a hibát. A találgatás nem elég. Utána lehet beszélgetni a hiba keletkezésének okáról.

Majordomus # 2023.01.08. 21:28

Igy van. Addig nincs miről beszélni.

tucana03 # 2023.02.11. 18:07

Tiszteletem!

Lenne pár kérdésem. Eladtam egy autót ami 2005 ös évjáratú és 244000 km futású nagy dizel autó. A hírdetés szövegébe beleírtam az általam 8 éve használt autón miket cseréltem és hogy mit kell még cserélni pl izzítógyertyákat pár hibajelzés stb. Eladtam magánszemélyként az autót egy cégnek. Az adásvételin is cégként szerepel. 2 órán át vizsgálták az autómat ment vele a vevő is egy kört és a tanu is. Problémákat elmondtam, tapasztalták. Kb 10x indítgatták, hogy van e lendkerék habgja meg ilyesmi. Most viszont 2 hétre rá felhívtak, és elakarnak állni a szerződéstől mert nem indúl az autó és állítólag magasnyomású szivatyú hiba van amin kb 500 000ft. az autóval eladás óta 500km mehettek állítólag. A dologban az a fúrcsa, hogy aznap állítólag vettek egy másik ugyan ilyen típusú autót is, és régebben is volt a típussal dolguk.

Nem hiszek nekik és az érdekelbe hogy ilyenkor kinek kell bizonyítani hogy az eladás pillanatában nem volt vele ilyen jellegű baj? Egyáltalán nem lehetett ezt észrevenni a próbaúton illetve a többszöri indítgatásból, hogy a magsnyomású nem jó? Illetve honnan tudom hogy nem egy másik ugyanilyen típusból rakták át a hibás alkatrészt? A vétel ár lényegesen alacsonyabb volt mint a többi ugyan ilyen autó esetében, mivel izzítógyertya csere illetve olajdekni csere kellet stb

A segítséget előre is köszönöm

Majordomus # 2023.02.11. 20:37

Először is olvasd el az adásvételi szerződést.

Ha beleírtad hogy további felelősséget nem vállalsz az autóért akkor nincs gond.
.
A vevőd megtekintett ís kipróbált állapotban vette át az autót. Két hét alatt bármi történhetett.
.
Ezen az alapon azt is állithatná hogy nagyobb sebességnél kiesik a hátsó kerék.

drbjozsef # 2023.02.12. 09:58

tucana 03,

ilyenkor kinek kell bizonyítani hogy az eladás pillanatában nem volt vele ilyen jellegű baj?
Tekintve, hogy magánszemély eladó vagy, egyértelműen a vevőnek kell bizonyítania.

Egyáltalán nem lehetett ezt észrevenni a próbaúton illetve a többszöri indítgatásból, hogy a magsnyomású nem jó?
Ez nem jogi, hanem műszaki kérdés. Nyilván nem feltétlenül.

Illetve honnan tudom hogy nem egy másik ugyanilyen típusból rakták át a hibás alkatrészt?
Nyilván sehonnan.

A vétel ár lényegesen alacsonyabb volt mint a többi ugyan ilyen autó esetében, mivel izzítógyertya csere illetve olajdekni csere kellet stb
Te adtad így el, ez önmagában nem ment fel a szavatossági felelősség alól.

Ha igényük van, a javítást vagy a javírási költséget követelhetik első körben, nem állhatnak csak úgy el a szerződéstől. Ha Te ezt visszautasítod, nekik kell pert indítaniuk, és bíróságon bizonyítaniuk.
Azért egy 17 év körüli 240ezer+ km futott autónál számítani lehet bizonyos hibákra, ilyen autót elsősorban a saját felelősségére vesz az ember. Persze, te se lehetsz biztos benne, hogy nem volt hibás az eladáskor, de ha szerinted le akarnak húzni, akkor utasítsd vissza az igényüket, ha akarnak, pereskedjenek.

Majordomus # 2023.02.12. 20:36

Szerintem lehúzás jellege van a dolognak.
El kell hajtani,ha úgy gondolja pereljen.

tucana03 # 2023.02.13. 19:19

Egy olyan kérdésem van, hogyha felvettem az összes telefonbeszélgetésemet a vevővel azt felhasználhatom ellene egy esetleges perben? A telefonba mondtam el a kocsin miket kell csinálni, mik a hibái...

Majordomus # 2023.02.13. 20:56

A hangfelvételt akkor fogadja el a bíróság,ha ahhoz minden érintett hozzájárult.
.

drbjozsef # 2023.02.14. 05:41

tucana03,

Igen.
A polgári bíróságon szabad bizonyítás van, és az a gyakorlat, hogy ha egy lényeges és az ügy érdemében döntő tényt más módon nem lehet igazolni, és az egyébként más jogát jelentősen nem sérti, akkor a jogszerűtlenül beszerzett bizonyíték is elfogadható. Tipikusan ilyen egy telefonbeszélgetés, ami konkrétan a per tárgyáról szól.

tucana03 # 2023.02.14. 11:14

Azzal fenyegetőzik, hogy nem íratja át az autót...Ez nekem jelent valamit? Én lejelentettem kormányablakba már másnap illetve a biztosítást is lemondtam