Autó adás-vétel szabályai - Mit tehet az ember,ha a rejtett hibákat nem mondja az eladó?


drbjozsef # 2021.10.23. 17:17

Markmolnar44,

Igen, tartozol.
A kereskedő vevője a kereskedőtől követelhet, ő pedig, ha szerinte a hiba már fennállt az eladás pillanatában is, akkor követelhet tőled, hogy állj helyt a szavatossági jog szerint. Fontos, hogy a hiba, nem a hibajelenség számít, vagyis nem kell tudnod róla, ha bizonyítani tudja, hogy már fenn állt a vásárlásakor, akkor felelned kell érte.
Bizonyítania neki kell. Ez általában nem egyszerű, de bizonyos hibáknál nem is feltétlen lehetetlen.

luspaihajnalka # 2021.10.26. 21:05

Kedves csoport tagok!
Céges autót vásároltam augusztus 25-én.
10 éves. A leírás szerint augusztus 02.-án szervízen esett át (olaj és szűrő csere), rendszeresen karbantartott, sem szóban sem írásban nem hangzott el hiba. Kb 3000 kilométert mentem. Biztos ami biztos olaj cserére vittem az autót. Itt kiderült hogy a turbó lapátokból darabok hiányoznak illetve lóg a tengelye is.
A javítás kb 200.000 Ft. Az autó vétel ára 1.500.000 Ft volt. Érdemes próbálkoznom , hogy kifizesse a javítás költségét? Minden költséget számlával tudok természetesen igazolni.
Illetve ez csak mellékes de az autó 1 eleme javítva is volt ami szintén nem került elmondása az adás-vételnél.
A segítséget előre is köszönöm.

drbjozsef # 2021.10.27. 06:27

luspaihajnalka,

Mit mond a szerelőd? Kétséget kizárólag igazolható, hogy két hónappal és 3000 km-rel ezelőtt is hiányoztak a lapátok, és lógott a tengely?
Ha igen, akkor persze, írj egy tértis levelet az eladónak, hogy szavatossági igényt érvényesítenél, javíttassa meg az autót, vagy fizesse ki a javítást.

Ha elutasítja, neked kell pert indítanod.

Orfeus # 2021.10.29. 16:23

Sziasztok,

Befürödtem én is sajnos, ebben szeretnék egy kis információt kérni.

2 hete vettem egy 2008-as Zafirát, egy kereskedéstől. Kb. 120 km után a kuplung benyomását követően nem jött fel a pedál, a váltó beragadt. Ezt random csinálja, azóta pár 10km-t tettünk meg vele "hátha elmúlik a hiba". Szerelőm telefonon azt mondta akkor hogy valószínű levegősödött a rendszer az állástól. Ezalatt kétszer fordult elő hogy a bal hátsó ajtó nem akart nyílni csak belülről, ez elméletileg széria hiba, ezzel nem is foglalkozok.

Viszont most értem el fizikailag is a szerelőmhöz. A kuplungot szét kell szedni, a váltót leszedni és megnézni milyen állapotban van a hidraulika és a kuplung. Legrosszabb esetben cserés az egész. Észrevette hogy az "okos kerék" is cserés benne.

Tesztvezetésnél nem vettünk észre semmit, bár nem is volt hosszú a táv. Egy szóval sem említett semmit az eladó, szerinte "patika" volt az autó. Felhívtam, de csak nevetett rajta hogy mivel a szerződést aláírtam, kapun kimentem, kopó forgó alkatrész, neki ezzel nem kell foglalkoznia, és letette a telefont.

Beszéltem egy ügyvéddel, akinek kb ugyan ez volt a véleménye, mert ha ezek az alkatrészek gyáriak, akkor az igazolt 152.000km alatt pont tönkre mehettek, így a pereskedést valószínű elveszíteném. Mert hogy kb pont az ajánlott csere periódusban lehetek.

A kérdésem az lenne, hogy ez ennyire életszerű? Hogy egy 1,5 milliós autóra még 400.000+szerelést rá kell költenem?

A szerződésben van egy rész a hibákkal kapcsolatban, hogy az eladó tájékoztatta, a vevő megértette a hibákat. De ez a rész ki van húzva, semmi nincs oda írva. És ugye szó sem volt semmiről.

Előre is köszönöm!

Orfeus # 2021.10.29. 16:31

Bocsánat azt elfelejtettem, hogy nem említette hogy balesete volt az autónak, és a bal oldalon több helyen is újra van fényezve. Ez nagyon jól meg lett csinálva, nem vettem észre. A kártörténet szerint 300.000ft-os kár keletkezett benne 2015-ben.

drbjozsef # 2021.10.29. 16:45

Orfeus,

Én is azt mondom sajnos, hogy a 13 éves, 150+ ezer km futott autó esetén csak nagyon kevés esetben van szavatosság, bár ha kereskedéstől vetted, akkor az első 6 hónapban vélelmezni kell, hogy a hiba megvolt a vásárláskor is, és a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy nem. De ez alól van néhány kivétel, és az egyik egyrészt valóban a kopó alkatrészek (bár ez legfeljebb a kuplungtárcsára vonatkozik, ha akad a szerkezet az más hiba), másrészt az olyan hiba, amire már lehet számítani az autó életkorából, általános állapotából. És a bírósági gyakorlat szerint egy 13 éves autónál már szinte bármire kell számítani. Ilyen esetben pont az lenne a kivétel alól kivétel, hogy ha a kereskedő azt állította volna, hogy nemrég cserélt kuplungszerkezetet : ilyenkor járna a szavatosság, mert ennél nem kell számítani hibára.

Igen, a használtautó vásárlás kockázat, lényegében ilyen kor és futásteljesítmény esetén zsákbamacska. Bármi lehet.

Orfeus # 2021.10.29. 17:15

Kedves drbjozsef,

Köszönöm a gyors válaszát.

Ebben az esetben nevetséges akkor az egész bírói gyakorlat. Tehát konkrétan ha csinálok egy kereskedést ahol hibás autókat árulok, persze tudomást nem veszek róla sem szóban sem írásban, megszögelem hogy pár próbautat kibírjon, és kihajtanak vele a kapun, akkor én korrekt kereskedő vagyok a törvény előtt. Jó tudni hogy pályát tévesztettem. Bár így már tiszta hogy kb 10 autót áruló kereskedésben hogy tud teslával lófrálni a tulaj.

Nem várok választ, csak jól esett leírni.

Köszönöm még egyszer.

Szomorú örökös # 2021.10.29. 18:39

Orfeus

A szerződést mindig elolvassuk végig, mielőtt aláírjuk. Ez a legfontosabb szabály!

Orfeus # 2021.11.02. 08:51

Szomorú örökös

Nem tudom mire gondolsz. A szerződést elolvastam, semmi nincs benne az autó állapotával kapcsolatban. Egy sima formanyomtatvány adásvételi.

Laci007 # 2022.01.29. 08:46

Tisztelt Dr.B. József!

Vásároltam egy gépjárművet 2022.01.24-én, majd 2022.01.27-én a motorban a hajtókar eltörött és kiütötte a blokk oldalát. Én összesen 300 km-t mentem vele. Magánszemélytől vásároltam. A hiba nem gondolom hogy nálam jelentkezett volna, bár gondolom majd szakértő kell aki megmondja, hogy mitől is lehetett ez. Mekkora lehet az esélyem, hogy peres úton kifizessék a javítás költségét?
Előre is köszönöm válaszát.

_kérdező_ # 2022.02.05. 15:58

Tisztelt forumtagok!

Lehet, hogy nem a legpontosabb topikválasztás, de úgy látom ez a téma pörög a legjobban. Egy nagyon egyszerű kérdésben szeretnék állásfoglalást kérni.

Adott egy külföldről vásárolt 6 éves quad, 5840km-es futással. Németországban a quad végig rendszámmal volt használva.
Mint tudjuk 6000km alatt és 6 hónap alatt újnak számít egy jármű Mo.-n.

Mivel a quad egy off-road eszköz, mi van olyankor ha én azt a magyarországi honosításig terepen, zárt ingatlanon használom és átlépi a 6000km-t a számláló? Ez így legális használatnak minősül? Mi a hivatalos állásfoglalás ezzel kapcsolatban?

Köszönöm szépen!

drbjozsef # 2022.02.05. 18:17

Ez így legális használatnak minősül?
Teljesen. Magánterületen azt csinálsz amit akarsz.

Kérdés, hogy az ÁFA kiszabás az a tényleges honosításkor történik meg, vagy a vásárláskori adatok alapján. Mert "új" autót vettél. Bár az igaz, hogy "használt" autót honosítasz...

Szerintem ez kevéssé jogi, mint inkább adószakértői kérdés. Valszeg bármelyik értelmesebb autókereskedő is tudni fogja, amelyik kinti autók behozatalával is foglalkozik...

_kérdező_ # 2022.02.05. 18:49

drbjzsef,

Világos, köszönöm szépen a választ, utánajárok akkor adójogi irányból.

Köszönöm még egyszer!

Szomorú örökös # 2022.02.06. 06:17

drbjozsef

Magánterületen azt csinálsz amit akarsz.

Nekem a leírásból az jött le, hogy a „terep” és a „zárt ingatlan” két külön egységként volt megjelölve, akkor utóbbin nyilván szabadon használhatja, de ha csak simán kimegy vele terepre, ott lazán büntetheti egy épp arra járó rendőr.

drbjozsef # 2022.02.06. 14:18

Nekem nem.

szalai012 # 2022.05.29. 14:34

Üdv!
A kérdésem a következő lenne.
Adott egy Seat Leon 2004es evjarat, 265.000km.
Eladtam az autómat 1 hónapja.
1.200.000 Ft-ert hirdettem, az eladási ár 780.000Ft lett. A vevővel megegyeztünk tudatva lettek a hibái(motorfelújítás), írásos forma is lett róla. És még mindíg pénz akar kicsaln. Fenyegetőzik hogy jogi útra viszi az ügyet ha nem fizetek.
Van félnivalóm a pertől?
A választ előre köszönöm!

drbjozsef # 2022.05.29. 16:46

szalai012,

Azt, hogy van-e félnivalód a pertől, azt látatlanban, a te (egyoldalú) leírásod alapján nemigen lehet felelősen megtippelni. Már ha egy tippelés lehet felelős...

Pusztán a leírásod alapján azt mondanám, hogy nem nagyon van félni valód, és én elhajtanám az embert a vérbe. A használati állapottól és futásteljesítménytől várható hibák nem tartoznak a szavatosság körébe, a bírósági gyakorlat szerint egy 200+ezer km-t futott 18+ éves autónál lényegében bármilyen hibára számítani lehet. Ilyen autót a saját kockázatára vesz meg a vevő. Természetesen előfordulhat olyan konkrét egyedi eset, ahol a hiba jellege miatt mégis érvényesíteni tudja a vevő, de ez lényegében elenyésző esély.

Eleve ki kellett volna zárnod a szavatosságot a szerződésben, és akkor nem lenne most kérdés se.

Vigye jogi útra. Csak a fizetési meghagyásra figyelj, nehogy jogerőre fusson, mondj ellent neki, mert ha elszalasztod, akkor bukod.

szalai012 # 2022.05.29. 18:08

Drbjozsef.

Köszönöm a válaszod!

Majordomus # 2022.05.29. 19:38

Mire hivatkozik a vevő?

Csenge # 2022.05.29. 21:30

Segítséget, tanácsot, véleményt szeretnék kérni az alábbi ügyben:
2022. 04.30-án eladtuk 21 éves mercedes autónkat. Volt próbaút, vizsgálat elölről, hátulról, telefonos segítség stb.
A mai napon felhívott a vevő, hogy elvitte szerelőhöz az autót, mert gondja lett a fékkel. A szerelő elmondta, hogy kicserélték a féknyerget, majd amikor újra ráengedték a rendszert akkor szétdurrant a fékcső. Ezután a szerelő levette a műanyag borítást a kocsi aljáról és elmondása szerint a fékcső és a kocsi teljes alja és a küszöbök szét van rohadva. A szerelő szerint így életveszélyes az autó (nincs egy éve, hogy műszaki vizsgán volt és megkapta a műszakit)
A vevő most szeretne elállni a vásárlástól aminek keretében fizessem neki vissza a vételárat, az átírási költséget, a 180.000Ft-os javítást és egyébként saját költségen szállítassam el az autót a szerelőtől (mivel a tönkrement fékcső miatt jelenleg járásképtelen az autó) vagy plusz 50-60.000Ft-ért a szerelő kicseréli a fékcsövet is.
Totál jóhiszeműen adtuk el az autót, a visszavásárlással sincs gondom (még úgy sem, hogy ha jól tudom erre a vásárlástól számítva 3 napja lett volna a vevőnek), de azt nem gondolom, hogy az átírási költséget, a kopó alkatrész (féknyereg) javítását, valamint a szerelőnél eldurrant fékcsövet is nekem kellene kifizetni, vagy a szállítását, lévén, hogy most saját lábon nem közlekedik az autó.
Fentiek alapján ki hogyan járna el? Előre is köszönöm a válaszokat.

Csenge # 2022.05.29. 21:38

Bocsánat elfelejtettem megírni az előző posztban, hogy az autót 700.000Ft-ért vásárolták meg tőlünk.
A kérdés hogy köteles vagyok-e visszavásárolni egy jelenleg működès képtelen autót? A hölgy telefonon hívott minket, hogy mi a helyzet ill. a szereplője volt kihangosítva közben. A hölgy az autót a szerelője udvarán hagyta és pert szeretne indítani annak ellenére hogy elmondtam neki hajlandó vagyok visszavásárolni az autót de müködő képes állapotban.

szalai012 # 2022.05.30. 05:41

Majordomus

Arra hogy a felújítás költsége meghaladja az autó vételárát.(előző posztban). Volt hozzá általános szervízkönyv amin rajta volt hogy mik lettek kicserélve nálam és az előző tulajnál.
Az auto 3 éve volt nálam. És a szervízkönyvbe benne szerepel a vezérléscsere is, amit még az előző tulaj cserélt. És ő arra hivatkozik hogy nem volt cserélve még...

Szomorú örökös # 2022.05.30. 16:18

Csenge

És a szervízkönyvbe benne szerepel a vezérléscsere is, amit még az előző tulaj cserélt.
És ő arra hivatkozik hogy nem volt cserélve még.

A kettő nem zárja ki egymást, de ezt már csak egy külső szakértő tudná megállapítani.
És ha valóban nem volt cserélve még, azért már a szervízkönyvi bejegyzés készítője tartozik felelősségel.

Majordomus # 2022.05.30. 20:21

Csak hát ez Csengét nem vigasztalja.

M.Anna # 2022.07.18. 14:55

Üdvözlöm!
2021 decemberben egy autókereskedésbe beadtunk egy autót. Természetesen a beadást megelőzte egy általuk, a cégnél végzett állapotfelmérés, plusz a helyszínen is megtekintették. Ezt a gépjárművet cserével, plusz a kereskedés kifizette különbözettel rendeztük. A beadott autó magasabb értékű volt, mint az ott választott.
2022 július közepén telefonon arról értesítettek, hogy az általuk megvásárolt gépjármű motorhibás, idézem: okádja a füstöt- vegyük vissza, vagy a javítása 13 millió forint értékű lesz, ami a mi költségünk!
Döbbenettel hallgattuk, mivel ezt az autót egy tolatóradar hibával adtuk be, amiről írásban nyilatkoztunk is, egyéb problémája nem volt, ezt az állapotfelmérés bizonyítja!
Szeretném megkérdezni, mi a teendő?
A válaszukat tisztelettel köszönöm!