2006.évi súlyadó "SOS"


tiberius49 # 2006.01.04. 20:42

AUTÓVÁSÁRLÁSI KALAND II.
Óriási kockázatra szántam el magam: arra, amitől az ügyvédem óvott.
Délután /2006.01.02. !/, nem sokkal zárás előtt visszamentem a kereskeésbe, a főnök nem volt ott-akivel korábban beszéltem, s ő győzködött- telefonon előkerítették, higgadt újra átbeszélést javasoltam, immár ügyvéd nélkül. Az üzletkötést ajánlottam megfelelő biztosítékok mellett, vagy is azt, hogy kifizetem a különbözeti árat, 1,06 millió Ft-ot. Elértem, hogy bemutassa a gépkocsi regisztrációs papírját (ennek rendezetlenségétől tartottam legjobban), ez rendben volt, írásban kötelezettséget vállalt arra, hogy ha 3 napon belül nem tudja elvitelre kész állapotba hozni az autót adminisztrációval együtt, visszaadja a befizetett pénzt. Tehát 1,06 millió vételi ár+ átírás+ eredetiség vizsgálat + rendszám (!) + zöld kártya + matrica /az első szélvédő jobb alsó sarkába ragasztandó hologrammos matrica-(hogy mik vannak újabban !)/: ezek együttesen + 59 ezer Ft-ot tettek ki, kifizettem ezt is.
Leadtam, átvették a pénzemen kívül a megbeszéltek szerint 200 ezer Ft leszámítása fejében a Fiat Tipo-mat, s elköszöntem. Ezt követő harmadik napon, jan. 4-én telefont kaptam, hogy mehetek a SEAT-omért. A kocsit rendben megkaptam, átvettem forgalmival /nevemre írva/, matricával, zöld kártyával együtt. halomnyi papírommal, s nagy boldogsággal surrantam haza "új" autómmal. Lakásomon vettem észre higgadt irat szemlélet közben, hogy a forgalmiban 2006. 12. 14-ig szóló érvényesség van !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem ismétlem és részletezem a leírtakban található ellentmondást, röviden itt és egyedül ebben találtam inkorrektséget. MERT: ha még nem volt magyar rendszáma a kocsinak /francia volt rajta a telephelyen, amikor megláttam/, s újat csinálnak, akkor mihez képest csak 2006. 12. 14-ig érvényes a 2006.01.03-án megírt forgalmi engedély ??? Ezen már utólag nincs miért vergődnöm, ezt így "szedtem be".
Kiegészítés a történetemhez:

  • a SEAT-ot szerelővel átnézettem dec 20-án, s igen jó állapotúnak találta, ezért ragaszkodtam hozzá.
  • Elkértem, s kaptam egy másolatot a regisztrációs adó dokumentumáról.

Kocsim, úgy vélem műszakilag és jogilag-"nagy kalandok, s tanúságok árán-úgy vélem rendben. Ennyi volt az én majd nem végzetes autóvásárlási történetem. Ki-ki okuljon belőle, nem árt valóban az óvatosság ezen a téren /is/.
Üdv mindenkinek-Tiberius49.

tiberius49 # 2006.01.04. 20:09

AUTÓVÁSÁRLÁSI KALAND I.
URAIM-BUÉK-Örömmel jelentem, "penge-élen táncolva", de számomra kedvezően alakult gk. vásárlási kalandom, amihez itt kértem szellemi muníciót. Bevallom, az itt olvasottak igen elbizonytalanítottak, bizalmatlanná tettek témámmal kapcsolatban.
Sorrendben: 2005.12.20-án kinéztem az egyik szolnoki autókereskedőnél egy kocsit, amin francia rendszám volt, műszaki érvényesség 2006.12.14., némi extrák, 1,26 millióért-Seat Cordoba Vario 1.4-es, 1998-as gyártással.
A kocsik között sertepertélő közvetítővel megegyeztem Fiat Tipom leadásának beszámításával, 200 ezer Ft-ért. Mint említettem, közölte, kp. eseténfél napn belül felteszik rá a magyar rendszámot, adminisztrálás és már vihetem is. Az irodában közölték, nem úgy van az, le kell műszakiztatni, rendszámot, matricát rendelni, zöld kártyát intézni, eredetiség vizsgálatot elvégezni, ám ezek már nem intézhetők a karácsonyi ünnep közeledtével, ugyanis túl zsúfoltak az autó ügyintézésével kapcsolatos cégek, hivatalok. De fizessem ki a kocsit, hagyjam ott a leadandó autóm, s ha elkészültek mindennel, telefonálnak. DE-számoljak mintegy 60 ezer Ft plusz költség megfizetésével az említettek miatt. A kocsimat nem hagytm ott, sem az 1 milliómat, csupán foglalónak 60 ezer Ft-ot. Zúgot a fejem a hirtelen ért-számomra értelmezhetetlen-információktól, s lassú észjárású kába fejjel eljöttem a kereskedőtől. Dec. 30-án csak visszakóvályogtam, s értetlenül csak rákérdeztem; ha 2006. dec-14-ig érvényes a műszaki, miért is nem lehet ezt eladni/megvenni ? Mi ez az ellentmondás ? Válasz: elírták a kocsin lévő dátumot, azaz csak 2005.dec.14-ig érvényes. Ezzel nem tudtam mit kezdeni, "nyugállományba" helyeztem magam gk. vásárlása terén. Ezzel egy időben kezdtem itt az interneten érdeklődni, s kerestem egy autó joggal foglalkozó ügyvédet, s felkértem ügyem jogbiztonságának kezelésére. 2006. jan. 2-án együtt mentünk a kereskedőhöz, az udvaron nem láttam-délben-a kiszemelt "SEAT-om".
A kereskedő mondta, hogy fizessem ki az autót, amit éppen most vittek eredetiség vizsgálatra /ezért nem láttam akkor/, s ha elvégeztek rajta minden intézni (átírás, stb)valót, telefonálnak, hogy mehetek átvenni. Az ügyvédem ezt kifogásolta: minek fizessek ki egy adott összeget, ha nem azonnal, hanem egy bizonyos idő elteltével kapom meg az autót, ha ! egyáltalán megkapom ! Szó-szó, pillanatok alatt elmérgesedett a helyzet,a kereskedő azt mondta: az ügyvéd nem ért atémához, én miért ilyennel megyek érvelni, s visszaadatta a foglalót, az ügyvédem pedig "menjünk innen azonnal, van még máshol is számos vásárlási lehetőség. Az üzlet kínos véget ért, elviharoztunk. Az utcán zsebre kifizettem az ügyvédnek 5 ezer Ft-ot, s elköszöntünk. Én még a leadásra szánt kocsimban vakarództam, s próbáltam megérteni, hogy mi és miért történt így. Elmélkedésem a kereskedő szakította meg, kijött utánam, s mivel látta, hogy már egyedül vagyok, kezdett a maga iérveivel meggyőzni, hogy ő nem ver át, az ügyvéd félre vitt. Nem dőltem be erre /még/, délutáni gondolkodási időt ígértem a további szándékomat illetően.
FOLYT. KÖV. a II. részben.

obsitos # 2006.01.01. 11:01

Osztom Voyager alanti hozzászólását, azaz ha a kocsinak nincs magyar rendszáma annak OKA lehet., valami miatt nem lehetett forgalomba helyeztetni, tehát kerülendő az ilyen autó.

És mint írtam: a kereskedők egy használt autónál többek közt éppen a műszaki vizsgára való felkészítés esetenként nem kevés többletköltségét akarják maguknak megspórolni - ugyis jön majd egy balek...

obsitos # 2005.12.31. 14:37

Nagy kő esett le a szívemről, hogy valójában csak 60 ezer forintot tettél le., ez is lehet esetleg bukta, de a milliós pénz...
Akkor ez tisztázódott.

Most nincs más hátra mint "türelemmel" kivárni az idejét, amikor az autó dolgában a kereskedést meglátogatod ismét.

Valóban "furmányos" egynémely használtautó keresekedés - és ők rontját le a nagy egészről alkotott képet -, de a többség azért elég rendes cég.

Tudod, használtautó vásárlásakor ELSÕSORBAN a kiválasztott kocsi műszaki állapota a fontos: mennyit kellhet költeni az ilyen-olyan javításokra majd.

Ragaszkodj ahhoz, hogy egy általad felkért autószerelő és/vagy műhely alaposan átnézhesse a kocsit - megemelve is -, valamint egy kiadós futópróba, amikor is ki tudja milyen "hangok" jöhetnek elő tucatnyi helyekről...

Az átvizsgálásra a némi pénzt ne sajnáljad., bármilyen használt kocsit is vesz valaki, az elővigyázatosság soha nem át.

A kocsi összes régi/új okmányát át kell tanulmányozni és az adásvételi szerződést az utolsó betűig (!) elolvasni - esetleges későbbi viták megelőzése végett.

Ha a kocsi műszaki állapota rendben és a papírok is ügytiszták, valószínűleg nem szorulsz autójogász segítségére majd.

Éppen ezért legyél alapos a végső döntés előtt!

És még annyit: új autónál is adódhat már rövid idő alatt gond, használt kocsinál ez valószínűbb, de azért ki is lehet fogni egy szerencsés vásárlást is.

voyager # 2005.12.31. 14:02

tib
Az mindegy milyen rendszám van az autón ha a telephelyen áll.
Érdekes az 1 év müszaki, elvileg frissen behozott autónál?!
Mit válaszoltak arra a kérdésre, miért fizetnéd a müszaki vizsgát / rendszámot, ha van rajta???

A reg. adó befizetését van papir ami igazolja, de ebbe nem menj bele, nem nehéz megoldani!

A legbiztosabb ha van magyar forgalmi / rendszám!
Ha nincs, hagyd ott, kérd vissza a pénzed, amennyiben ezt nem tenné, hivatkozhatsz arra hogy félrevezetett! S bejelented a fogyasztóvédelmi főfelügyelőségnél!

Borzasztó hogy ilyen módon akarják a hozzá nem értőket lehúzni!

Ird meg mi történt / BÚÉK

tiberius49 # 2005.12.31. 13:35

Kedves OBsitos !
Köszönöm a véleményed. Valószínűleg elkapkodottan írtam, illetve fogalmaztam, pontosítok: az 1,260 milliós árban hirdetett autó adás-vételébe beszámították 200 ezerért az én leadásra szánt kocsimat, s így csak 60 ezer foglalót tettem le, nem az egy milliót, erre talán utaltam, de nem egyértelműen. az általad írtakból talán a számomra a legfontosabb, s "leghúzósabb", amit nem kívánok vállalni, jól értem: számítsak a regisztrációs adóra, arra, amiről szó sem volt ? Nekem, mint átlagos vevőnek illik, illene tudnom, hogy milyen furmányos jogi csűrés -csavarás bújhat meg egy autó kereskeőnél ? Értsem úgy, ezt a gondolatot tovább víve, hogy akkor ajánlatos egy szak jogásszal elindulni használt autó vásárlása esetén ? ennyire kiszolgáltatottak vagyunk ?
Köszi szíves figyelmedet, esetleges válaszod előre is.

obsitos # 2005.12.31. 12:32

Csak mint laikus írom a következőket:

Nem lett volna szabad milliós összegű foglalót letenni egy általad ismeretlen cégnél..., 100 ezer forint elég lett volna: már ez is "súllyal" jelzi a vásárlási szándékot.

A használtautó kereskedések a külföldről behozott autókat itthon nagy általánosságban nem iratját a saját vállalkozásuk nevére, éppen az általad fírtatott nem kevés itthoni többletköltségek miatt. (Lehet hogy hónapokig nem tudnak túladni egy kocsin, addig meg benne állna a még több pénzük.)

Így szerintem az van: vásárolni szándékozol egy francia rendszámú autót egy belföldi kereskedéstől - az ők "nettó" beszerzési ár + forgalmazási haszonkulcsuk után -, és ahogy a kocsit kihozod a telepről, onnantól MINDEN gond + a költségek a tiéd.

Persze ettől még továbbra is tetszhet neked az az autó, főleg a letett jelentős összegű foglaló okán...

2006.01.01-től változik a regisztrációs adó föl vagy le, ez az adott gépkocsitól függő.

Azt írod: "Az autó eladási árát, feltételét érvényes műszaki vizsgával hírdették, szó sem volt egyéb esetleges + költségekről a szokásostól eltérően."

Nos EZT tudjad a kerekedővel érvényesíteni!

Kérdés: ő mit értett az eladási áron: az autó rövid határidővel valóban "kulcsra kész" lesz és annyiért tényleg vihető is, vagy esetlegesen mást mond a főnök és mást az alkalmazott - utólag egymásnak akár eltérőt.

Azért remélve minden rendben lesz az autó körül.

Kívánom, hogy végül is sok örömed legyen benne!

tiberius49 # 2005.12.31. 11:31

Hozzáértők szíves felvilágosítását kérem a következőekkel kapcsolatban:

  • 2005.dec.20-án kinéztem -Szolnok egyik használt autó kereskedőjének telephelyén-egy autót. Elején nem, a hátulján volt rendszám, francia ! A kocsi adatait ismertető lapján /gépkocsi ablakának belső falán szokásosan felfüggesztett/ a műszaki érvényesség, 2006.dec.14 szerepelt, továbbá a műszaki adatai, extrái, ára, stb.

A telep kersekedő/közvetítőjétől kérdeztem, kp. fizetés esetén mikor vihetem az autót. Azt mondta, az adminisztráció rendeztével, azaz gyakorlatilag órán belül felrakják a magyar rendszámot, s vihetem /belekalkuláltuk az eladás/vétel árba egy használt autóm leadási árát is/.
Az irodában közölték: az ünnepekre való tekintettel az átírás, stb. nem megy csak az új év elejétől, mert nem működnek vagy terheltek az érintett hivatalok, továbbá: fizessem ki a vételárat -több mint egy milló forintot-hagyjam ott a becserélésre szánt autót, + fizessem ki /!/ a gépkocsi műszaki vizsgáztatását, rendszámát, zöld kártya díját, eredetiség vizsgálati díjat, átíratási díjat, s kb. (ha minden jól megy) egy hét múlva minden egyéb ügyintézési kötelezettség nélkül vihetem az autót.
Foglalót fizettem, a több mint egymilliót, a beszámítandó kocsimat elhoztam, ennyire nem hagyom magom kisemmizni jelszóval.
Tudom: az átíratási díj + az eredetiség vizsgálat díj rendezése rám , vevőre tartozik.
KÉRDÉSEM: a műszaki vizsgáztatáshoz, rendszámhoz, zöld kártyához, azaz ezek kifizetéséhez nekem, vevőnek mi közöm, van közöm, kötelezettségem ? Az autó eladási árát, feltételét érvényes műszaki vizsgával hirdették, szó sem volt egyéb esetleges + költségekről a szokástól eltérően. Felmerül bennem: honnan lehetek bizonyos abban is, hogy a regisztációs adó rendezve van-e, s később nem verik rám akár 2-szeresen, mert ilyen re is volt már másnál példa.
Tehát marad a kérdésem: nekem mi a kötelezően fizetendő, s mi az, amit rám akarnak hárítani jogtalan kiadásként ? NAGYON KÉREM, AKI TUD, ADJON MEGNYUGTATÓ VÁLASZT, FELVILÁGOSÍTÁST-ELÕRE IS KÖSZÖNÖM, ÉS BUÉK !!!

cat981 # 2005.12.21. 17:06

Semmi baj. Köszönöm szépen!

autojogasz (törölt felhasználó) # 2005.12.21. 07:37

Elnézést, cat981, most néztem bele a topicba. Természetesen módosítja. Én is így teszek, a motorkerékpáromat okt. 1-től ideiglenesen kivonatom a forgalomból, ami 6 hónap elteltével automatikusan megszűnik (újra forgalomba kerül).

A fele súlyadó, és a fele biztosítási díj így megmarad.

madár2 # 2005.12.15. 21:48

Cat981

Tárgy hónapot követő hónap 1. napjától nem kell sulyadót fizetned, ha kivonatod a forgalomból. visszahelyezéskor uez a szitu. Ezt nem kell ejelenteni, központi nyilvántartóból törlik, majd előírják.

cat981 # 2005.12.15. 15:49

Autojogasz:
Egy kérdésem lenne még az általad írt 1-es ponttal kapcsolatban. Én télen egyáltalán nem használom az autóm, így december elejétől február közepéig ideiglenesen kivontam a forgalomból. Ezt azért tettem, mert erre az időszakra nem akarok feleslegesen biztosítási díjat fizetni, ami az én esetemben elég magas.
Namármost, ha az autóm egy naptári évben a fenti, vagy egyéb okból kifolyólag ideiglenesen ki van vonva a forgalomból mondjuk fél évig, akkor ez módosítja a súlyadó összegét (felére)?
Előre is köszi

autojogasz (törölt felhasználó) # 2005.12.10. 23:46

Azért szabad legyen két apró gondolatot hozzátennem:

  1. ha a jármű a forgalomból ki van vonva, nem kell súlyadót fizetnie a tulajdonosának.
  2. az eladónak kő keményen van bejelentési határideje és bejelentési kötelezettsége is, elmulasztása pénzbírsággal szankcionálható.

35/2000. (XI. 30.) BM rendelet
a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról
76/A § (4) A gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változás bejelentését a változástól számított 15 napon belül, a régi tulajdonos a tulajdonjog változásáról készült okirat benyújtásával (megküldésével) teljesíti.

madár2 # 2005.12.08. 11:07

Köszönöm szépen, mostmár világos. Bocs.az értetlenkedésért, de nem akarok elszurni semmit.

the big cat # 2005.12.08. 10:09

Ha van egy szerződés, aminek a dátuma ez év, és azt az eladó bejelenti az okmányirodán, akkor a vevő lesz a kötelezett. És mivel az eladó bejelentésnek nincs határideje, sőt az eladó egyáltalán nem köteles ezt bejelenteni, ezért bőven elég akkro megtenni, ha már kijön a határozat a súlyadóról.

madár2 # 2005.12.08. 08:28

Kedves the big cat!

Légyszives magyarázd meg bővebben, most akkor hogy van? Teljesen megkeveredtem.

the big cat # 2005.12.08. 05:27

Kivéve, ha.... és az pont az az eset amiről madár írt.

világesze2 # 2005.12.07. 21:33

Emlékeim szerint ...

"a súlyadó alanya az, aki év elején (vagy akárhanyadikán? nem emlékszem) a forgalmi engedélyben tulajdonosként van megjelölve".

Szóval szerintem nem olyan egyszerű ez, hogy dec 29-i adásvételi szerződéssel el van intézve.

madár2 # 2005.12.07. 17:16

Kedves Mekkmester!

Köszönöm szépen a gyors válaszodat.

Még egy gondom lenne:

A fuvarozói pótkocsikra 2005-től már nem kell sárga rendszám, de a régieken még az van. El lehet- e adni ezzel a rendszámmal, vagy előbb vissza kell "fehéríteni" és 6.000-Ft-ér forgalmi engedélyt cserélni?

Köszi

mekkmester # 2005.12.07. 16:50

Szia Madár!

Mindenképpen az új tulaj fizeti a 2006. évi súlyadót, ha még idén kötitek meg az adásvételi szerződést. Mindegy, hogy mikor íratja át. Az viszont elképzelhető, hogy neked is küldenek majd súlyadó-fizetési felszólítást, ezt megelőzendő, már az adásvétel másnapján vidd be a szerződést az oknányirodába.
A másik eset: Természetesen eladhatod kivont állapotban az autót, de az új tulaj csak érvényes műszaki vizsgával helyezheti forgalomba. Viszont a vevőnek is előny, ha ki van vonva a forgalomból, mert így nem zargatják műszaki vizsgára kötelezéssel (át tudja íratni anélkül is). Ebben az esetben is ő fizeti már a 2006-os súlyadót, ha még idén kötitek a szerződést

madár2 # 2005.12.07. 16:20

Üvözlet mindenkinek!

Elszeretnék adni egy gépkocsit még ebben az évben. Az adásvételi szerződés kelte pld. 2005.december 28-a lesz. A vevő csak pld. 2006. január 10-én íratja a nevére - mert megteheti -
Mivel központi nyilvántartás alapján vetik ki a súlyadót, ebben az esetben ki fogja fizetni a 2006.évi sulyadót?

A másik kérdésem:

Ideiglenesen ki van vonva a forgalomból egy jármüvem - még 2004.évben, nincs rajta müszaki sem. Szeretném eladni. Eladhatom- e igy, hogy forgalomból ideiglenesen ki van vonva, és majd az uj vevő vizsgáztatja le, helyezi forgalomba?

Ebben az esetben ki fizeti a 2006.évi sulyadót?

Köszi a választ, nagyon sürgős lenne!