Az asszonynak hol van a lakóhelye? Hol volt az utolsó közös lakóhelyük?
Válás, vagyonmegosztás
Ausztriában és ott volt az utolsó közös lakhely is.
Róma III. Főszabályként osztrák bíróságnak van rá joghatósága - és valószínűleg az osztrák anyagi jogot kell alkalmazni. (Hacsak az ottani nemzetközi magánjogi törvényben nincs valami visszautalás.) Miért akarja hazahúzni a pert?
Köszönöm szépen! :) Talán azért, mert olcsóbbnak érzi Magyarországon, mint osztrák bíróság előtt.
Úgy lehet hazahúzni, ha létesít egy magyarországi lakóhelyet, akkor fél év múlva már lesz rá joghatósága a magyar bíróságnak - feltéve, hogy közösen kérik az eljárás lefolytatását. (Ne kérdezd, ez egy perben nálunk hogy lehetséges. :) ) Egy év után pedig már közös kérelem nélkül is.
Majordomus,
Köszönöm a választ, ügyvédi javaslatra a különvagyont is bele fogjuk írni, hogy az különvagyon, illetve azt is beleírjuk, amit már elosztottunk, összes számlát felsorolva és mindkét autót.
A Babaváróval kapcsolatos vállalást viszont nem lehet beleírni formai okok miatt, külön szerződésbe kell foglalni, amibe belefoglaljuk a gyerektartást is (amit eddig önkéntesen fizettem), így a tartásdíjból levonhatom a törlesztő összegét.
A feleségem ajánlatát megkaptam a fél lakásrészre, a lakás teljes piaci árának 1/3-a körül van (tehát 50% tulajdonrészért fizetne mondjuk kb. 35%-ot), de még mindig nem tudom eldönteni, hogy ez most jó vagy nem, mert közben hallottam horrorsztorikat, hogy ennél sokkal rosszabbul is ki lehet jönni egy perből, főleg két kiskorú gyerekkel. Meg ugye egy pernek ügyvédi költsége és illetéke is van és addig se lesz nálam a pénz, amíg tart a per. A viszonylag jó viszony megszűnéséről nem is beszélve.
„ A viszonylag jó viszony megszűnéséről nem is beszélve.”
Ez már nem jogi kérdés.
Te tudod, mi mennyit ér meg neked, amelyek nehezen számszerűsíthetőek.
(Személyes véleményem, hogy ha most normális a viszony, és ez várhatóan fent is marad, és korrektül tudjátok rendezni, akkor az minden pénzt megér, minden másra meg ott a mastercard.)
Ez igy is van.
.
Azért egy ingatlanszakértői lrtéklés vélemény nem ártana. Plusz néhány ingatlanhirdetés a környékről...
jav: értékbecslés
Tisztelt Kovács Béla Sándor Úr!
Ez milyen jó ötlet (lakcím létesítése), köszönöm szépen! :)
Ne felejtsen el bejelentkezni és fizetni a TB-t is, ha munkaviszonyt, vagy más, tb jogosultságot keletkeztető jogviszonya nincs.
Ha más tagállamban biztosított, akkor önmagában a magyarországi lakóhely nem keletkeztet fizetési kötelezettséget.
Önmagában a lakóhely talán nem, de az ÚJ lakóhely lehet - ha eddig biztosított volt valahol, és most "hazaköltözik", akkor nem lesz újra fizetési kötelezettsége automatikusan?
Mindenesetre tisztázza.
„nem lesz újra fizetési kötelezettsége automatikusan?”
Nem. Magyarországi lakóhely mellett is igazolható, hogy máshol biztosított.
Igaz, a kinti biztosítottságot be nem jelentőket szokták lehúzni a napidíjjal.
Én a lakóhely létesítése után rákérdeznék.
Az nem fog ártani. Nem rövid időről van szó...
A kérdező unokatestvére helyében elmélyednék (a TB-szabályokon kívül) az SZJA szabályaiban is. Különösen az SZJA-törvény 3. § 2. pont a) lakóhelyre vonatkozó kivételszabályában és az Ausztriával kötött kettős adóztatási egyezményben (1976. évi 2. tvr.).
Ne ijesztgessétek már!
(Hiába "belföldi illetőségű magánszemély", ha nincs magyarországi jövedelme, még bevallást sem kell tennie, nem hogy adóznia. Többek közt épp a hivatkozott egyezmény miatt.)
A következő témában kérném a véleményeteket:
Ha a házasság alatt külön számlán voltunk és az én számlámon keletkezett megtakarítás bizonyíthatóan és kizárólagosan az én jövedelmemből származik, van értelme pereskedni, hogy ne fele-fele arányban kerüljön megosztásra válás esetén?
kivancsitelapo,
Nincs. Már feltételezve, hogy nincs házastársi vagyonjogi szerződésetek.
Házastársi közös vagyon az, mert az a törvényi vélelem.
Ha bizonyítod, hogy a házastársi életközösség nem állt fenn az adott jövedelem szerzése alatt, vagyis bár még "papíron" házasok voltatok, de az érzelmi-gazdasági közösség nem állt fenn közöttetek, akkor lehetséges, hogy az a külön vagyonodba tartozzon. Ez sokkal nehezebb, mint hangzik, önmagában a külön bankszámla semmiképpen sem az (sőt, még az sem feltétlenül, ha mondjuk nem egy helyen laktok, sok körülményt kell együttesen értékelni, és az a ritkább, hogy megállapítják az életközösség hiányát).
Ha az a kérdés, hogy az is közös vagyon-e, akkor a válasz "igen".
OFF
Bocsánat. doktor, nem láttalak.
A fórummotor monnyon le!
ON
A házasság alatt nem lehet saját megtakarításod a bankszámán mert az közös vagyonnak számít. Lehet hogy a párod számláján kétszer ennyi van...
Lehet saját megtakarítása a saját számláján (sőt, lehet saját megtakarítása a felesége számláján is), ha annak eredete a Ptk. szerint is különvagyonnak számít (ajándék, öröklés). A jövedelem nem ilyen.
Kedves Szakértők!
Férjemmel elváltunk egymástól közös megegyezéssel, de csak a házassági bontóper történt meg, a vagyonmegosztást még nem intéztük.
Az ingatlan, amiben együtt éltünk, az én nevemen van. Ezt még a házasságkötésünk előtt vásároltam, de már akkor is együtt éltünk. Neki az együttélésünk első éveiben nem volt önálló jövedelme, évekig tanult, én tartottam el. Korábban az albérleti díjat, majd később a megvásárolt ingatlan törlesztő-részleteit is mindig én fizettem.
Viszont a válóperes iratokban az szerepel, hogy életközösségünk a házasságkötéskor kezdődött. Befolyásolja-e ez az ő jogosultságát? (Tehát az, hogy a válóperes dokumentum szerint, "papíron" még nem éltünk együtt akkor, amikor én az ingatlant vásároltam.)
Házasságunk több, mint húsz évig tartott, két közös gyermekünk született.
Már hónapokkal a válás kimondása előtt külön költöztünk: ő hagyta el a korábbi közös lakóhelyünket, én maradtam az ingatlanban a gyermekeinkkel.
Milyen (mértékű) joga van volt férjemnek a vagyonmegosztást illetően?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02