„Ön szerint nehéz Őt képviselni ilyen ügyben?”
Így már nem tűnik annyira bonyolultnak az ügy, de hogy per lesz belőle, az nagyon valószínű. Egyrészt azt kell tisztázni, hogy a fővárosi ingatlanon a házastársi közös vagyon terhére végeztek-e értéknövelő beruházást. Ha igen, akkor az Ön nővérének a volt férj örököseivel szemben is metérítési igénye lehet.
Ennek azonban csak akkor van jelentősége, ha van hagyaték. Ezért tisztázandó - és persze bizonyítandó , hogy milyen ingóságok voltak az elhunyt tulajdonában a halálakor. A balatoni ingatlan egyelőre nem része a hagyatéknak, hiszen az az ingatlannyilvántartás szerint az Ön nővéréé. Ha valamiért a közjegyző mégis fel akarná venni a hagyatéki leltárba, tiltakozni kell ellene.
Mindamellett egymást közt elmondhatjuk, hogy az a balatoni ingatlan bizony közös tulajdon, a volt férj illetve az örökösei alappal formálnak jogot az 1/2 tulajdoni hányadra. Ki kell számolgatni, hogy ki mennyivel tartozik a másiknak, és akkor látható lesz, hogy érdemes-e belemenni egy perbe, vagy inkább egy elfogadható egyezségre kell törekedni.