Sziasztok!
Biztos sokan voltatok már abban a helyzetben, mint én és hogy szálljatok ki nyertesen egy házasságból.
23 éve vagyunk házasok, akapcsolatunk hosszú évek óta megromlott, de még mindig együtt élünk. A férjemnek voltak bizonyos problémái adóügyekben, ezért, hogy ne veszítsük el a vagyonunkat, minden az én nevemre került. A férjem bejelentette, hogy vállni akar. Ebben az esetben, hogy a családi házunk és a közös bankszámlánk az én nevemen szerepel, mi illeti a férjemet válás után? Megtehetem azt, hogy semmit nem kap vagy jogilag mindennek a fele az övé? Főleg mik az esélyei, hogy a bankszámlán lévő nem kevés összeg felét megkapja?
Válás, vagyonmegosztás
Mindennek a fele a férjedé. A te számládon lévő pénz is.
A férjed a bírósággal zároltatja a számládat, ha észleli, hogy a pénzeteket kimenekíted. A pénzmozgás kimutatható, ki kell a felét fizetned.
Petra39,
amit a házasság alatt szereztetek, az közös vagyon, függetlenül attól, hogy kinek a nevén van és ki milyen mértékben járult hozzá. Vagyis elméletileg felezni kell. Persze lehet, hogy a felénél kisebbel is megelégszik a volt partnered. Gyermek van?
Nyertesen leginkább úgy szállhatsz ki, ha megegyeztek és nem harcoltok hosszasan a bíróságon. Gondolom, hogy még hosszú élet áll előtted, ezért érdemes inkább abba rakni az energiát, nem pedig a múltba és a vég nélküli civakodásba. A másik fél anyagi kisemmizése, és így megbüntetése azért, mert képes elválni, csak rövidtávon gyógyír. Hosszabb távon azt fogod észrevenni, hogy sohasem nem szabadultok egymástól.
Köszönöm a hozzászólásokat. Igen, 2 gyermekünk van. Az egyik 23 éves a másik 17. Követelhetek még gyerektartást mindkettőre? A gyerektartás hány éves korig jár?
Ameddig nappalin tanulnak a gyerekek.
Ha visszakerül a férjed nevére a fél ingatlan, az apeh lecsap rá.
Gondold át, hogy akarod-e az ingatlant, mert akkor jobban jársz, ha készpénzben váltod meg az ő részét.
Már elévült a férjem problémája az apehnél. A házat szerintem ő szeretné majd megtartani.
:) Értem, van még kérdésed?
Megosztjátok a vagyont, vagy maradtok közös tulajdonban.
A férjemnek szeretője van, tagadja, de tudom. Biztos vagyok benne, hogy vele akar új életet kezdeni. Válás esetén semmiképp sem szeretnék közös ingatlanban élni vele. Köszönöm szépen a válaszokat.
"Falamról eltűntek a hősök;/a szelíd vándor kék motorján kitart még..."
Üdvözlök mindenkit!Szeretném kérdezni,hogy a házasságunk alatt megörökölt apai részem közösen szerzett vagyonak minősül e?illetve a férjem a vagyonmegosztás során igényt tarthat e az örökségem megosztására aki tud kérem segítsen ...köszönettel R.Krisztina
üdvözlök mindenkit
Kedves Pozitív!
Az együttélés során valamelyik házastárs által megörökölt vagyon ezen házastárs különvagyonának számít, és soha nem válik később sem közössé. Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Sziasztok!
A gyerektartás addig igényelhető , ameddig nappali tagozatosak a gyerekek. És mi a helyzet egy főiskolás vagy egyetemista diák esetében , aki 23 éves?
Kedves Petra39!
A gyermeket a gyermektartásdíj a nagykorúságáig illeti meg. Onnantól a szülő a rokontartás valamivel kevésbé szigorú szabályai alapján kötelezik a tartásra az első önálló jövedelemre való képesség eléréséig, vagyis az első felsőoktatási diplomáig. A könnyebbség, hogy a saját tartásának veszélyére immár nem kell fizetnie, és hogy a gyermek lehetősége esetén maga is köteles hozzájárulni a saját tartásához, pl. tanítás vállalásával. Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Tisztelt Grád Úr!
Köszönöm a válaszát. 2 nappal ezelőtt (05.14 14:42) írtam az oldalra először, Örülnék, ha pár szóval elmondaná a véleményét a helyzetemről.
Köszönöm.
Kedves Petra39!
Immaculata és Kisokos szakmailag kifogástalan válaszokat adott, nyugodtan hihet nekik. Tudja, ahogy szokták mondani, ha az embernek hárman mondják, hogy részeg, menjen lefeküdni! :-) Mindennek a fele a férjéé, és ezen nem változtat, ha előbb-utóbb talál egy lelkiismeretlen ügyvédet, aki majd beleviszi egy jó hosszú perbe. És amikor majd 3-4 év múlva jogerősen elbukta, már kifizetett a perre meg persze az ügyvédnek egy kalap pénzt, az utóbbi azt fogja mondani, hogy gonosz volt az ellenfél, meg hülye a bíró stb. Ne tegye, inkább egyezzenek meg! Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
T.Jogdoktorok!
30 évi házasság után a férjemmel olyannyira megromlott a házasságunk, hogy különköltöztem, és a válóper beadása előtt állok.
Férjem 1/3-ad részben tulajdonosa egy Kft-nek, üzletrészét házasságunk alatt szerezte. A Kft jelenlegi vagyona ( épületek, gépek, berendezések, autók, stb.) 5-6-szorosa a férjemmel közös tulajdonú ingatlan és ingóságainknak ( 2 db budapesti lakás, 1 db balatoni nyaraló, 1 db gépkocsi, teremgarázsban 1 db beálló).
Kérdésem: Milyen vagyonmegosztásra számíthatok ( különös tekintettel a Kft üzletrészre) ?
Van-e olyan megoldás, hogy a Kft-ből én rendszeres jövedelemhez jussak?
Kedves Csicseri!
Elvben (tehát jogilag) a Kft.-ben szerzett üzletrésze a házastársi közös vagyon része, vagyis az 1/3 fele Önt illeti. Ezzel ugyanakkor az a probléma, hogy ha a férje ki akarja semmizni Önt, akkor egy közepes képességű könyvelőnek is kétszáz ötlete lehet arra, hogy ezt miként tegye. (Pl. utólag megírt ál-kötelezettségek fejében kiüresítik a céget stb.) Úgyhogy elvben juthat jövedelemhez a Kft.-ből, gyakorlatilag viszont akkor játsszák ki, amikor csak akarják. Én ilyen esetekben más megoldásokat szoktam javasolni az ügyfeleimnek, de ez már hosszabb, és a körülmények jobb ismeretét tételezi fel. A saját érdekében célszerű lesz majd ügyvédhez fordulnia. Üdvözlettel:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Tisztelt Dr. Grád András úr!
Szeretném szíves segítségét kérni.
Januárban beadtam a válókeresetet, májusban volt az első (békítő) tárgyalás.
2007. november óta külön kasszán vagyunk a férjemmel, azóta Ő a 4 éves Kisfiunk neveléséhez nem járul hozzá, ill. a megállapodott havi 20000 Ft-ot csak két esetben fizette ki, gyerektartás címen.
A közös lakásból 35% része van.
Mivel sem eddig, nem fizetett ( s mint kiderült, 2008. május 1 óta munkanélküli, s azóta csak egyszer jelent meg a Munkaügyi Központban) a jövőben sem várható, hogy levonják elköltözése után a gyerektartást.
A tulajdrésze utáni kifizetést ezért úgy indítványozom a bíróságon, hogy fele részben kifizetem egy összegben (mert akkor nem kell hitelt felvennem 10-20 évre úgy, hogy semmire sem számíthatunk tőle), fele részben a Gyerektartásból szeretném letudni ( 6,5 évet jelent).
Ön szerint mi ilyenkor a tisztelt Bíróság álláspontja? Elképzelhető, hogy a Bíróság is ezt képviselje?
Köszönettel: Tildi
Ebben legfeljebb megállapodni tudtok, le nem járt gyermektartás részleteket semmibe sem tudsz beszámítani. Azt teheted, hogy kérsz egy ideiglenes intézkedést a gyermektartás iránt, és ha az megvan, teszel egy feljelentést tartás elmulasztása miatt, hátha jobb belátásra tér.
Tisztelt Óbudafan!
Köszönöm szépen a hozzászólást.
Indítványoztam 6 hónapra visszamenőleg a tartásdíj kifizetését, s annak további fizetését, melyet a Bírónő fel is olvasott a tárgyaláson.
Ő a visszamenőleges kifizetést "támadja" arra hivatkozva, hogy természetben "letudta a Kicsi felé"..
Attól még nem tudta le, hogy havi szinten 1 csomag túrórudit vett neki..
Úgy tűnik, amíg el nem költözik, nincs is szándékában tartásdíjat fizetni.
Mi erre a megoldás?
Előre is köszönöm a válaszát!
Tisztelettel: Tildi
Mondom: kérj ideiglenes intézkedést, akkor legalább a folyamatosan köteles lesz fizetni, ha a hátralékot nem is.
Kedves Tarczay úr!
Köszönöm szépen a válaszát.
Még egyet szeretnék kérdezni.
Azt mondta az Ügyvédem, hogy a per költségét fele -fele arányban kell fizetni, régebben a vesztes fél fizette. Igaz ez?
..és hogy majd Ő megbeszéli a dolgokat a férjem ügyvédjével, mert lehet rá jobban hallgat..
Kétségeim vannak, hogy TÉNYLEG engem képvisel-e majd... Lehet olyat kérni, hogy inkább négyesben találkozzunk???
Köszönettel:
Tildi
Tisztelt Dr. Urak!
18 évig voltam házas, férjem nevén lévő éppen csak lakható új építésű házba költöztünk, amelyet többször is átépítettünk és felújítottunk. Vidéken építettünk egy vadonatúj házat, amit a 2 gyerek nevére írattunk, haszonélvezet a miénk. Kapcsolatunk megromlásakor férjem elköltözött abba a házba, én itt maradtam a 2 gyerekkel (egyikük most érettségizik, a másik jövőre). Az egyezkedés elején készült egy szerződés, amelyben férjem a nevén lévő ház kizárólagos használati jogát nekem adományozta, olyan záradékkal, hogy a használati jog és a gyermekelhelyezés a vagyoni per kimenetelétől függetlenül vissza nem vonható.
Most vége lett a pernek, nekem megítéltek valami potom összeget, plusz 1/10000 tulajdoni hányadot. Volt férjem mindenáron el akarja adni a fejünk felől a házat, de annyi pénzt nem kaptam, amiből másik lakást vásárolhatnék.
Kérdésem, hogy a korábban nekem adományozott kizárólagos használati jog véd-e bennünket a kilakoltatástól?
Üdvözlettel
Ziwatar
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02