Kedves Mindenki!
Aki tud segítsen! Március elején elköltöztem az élettársamtól, mert kapcsolatunk több szempontból is lehetetlenné vált. A probléma a következő: Minden hitelünk az én nevemen van, amelyet már kapcsolatunk idején sem akart fizetni és most sem hajlandó. Van-e arra lehetőség, hogy elérjem, vállaljon részt a kölcsönök fizetésében? Vagy valamilyen módon kötelezhető-e arra, hogy fizessen bizonyos összeget részemre.
Köszönettel: renka
Válás, vagyonmegosztás
Kedves Pálcikaember!
Élettársi vagyonjogi szerződést bármikor köthet a párjával, ennek semmi köze a válóperéhez, elegendő, ha élettársakként élnek együtt, vagy ez a szándékuk. Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Kedves Renka!
A volt élettársát akarata ellenére nem fogja tudni fülön fogni, és bevinni a bankba, hogy módosítsák a hitelszerződést, és erre bíróság sem fogja kötelezni. Viszont amit kifizet törlesztést, az az Ön javára írható, tehát ha mondjuk egy ingatlanra fizeti, Önnek ennyivel lesz nagyobb a tulajdoni hányada. A megadott információk alapján ennél többet sajnos nem tudok segíteni, jobban kellene ismerni az ügyet. Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Köszönöm válaszát, érdekes, hogy egy házasember ezek szerint a házassága fennállása alatt mással élettársi vagyonjogi szerződést köthet... Nem túl megnyugtató, de lényegesen leegyszerűsíti a dolgokat :) bár felvet egy pár kérdést, hogy akkor ha párhuzamosan fut a házassági és az élettársi vagyonközösség, akkor a férfi halála esetén melyik nő és mit örököl és tarthat meg és stb.
Közjegyzőnél, vagy a lakhely szerinti önkormányzat jegyzőjénél lehet-e nyilatkozatot (?) tenni?
Köszönettel
Az azért nehezen képzelhető el; ha csak nem ortodox mormonok a felek.
Mi köze ehhez a jegyzőnek? Ha a bejegyzett élettársi kapcsolatra gondolsz, az csak a buziknak (bocsánat: meleg polgártársaknak) van fenntartva.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Az alábbi kérdésben kérnék állásfoglalást. Feleségemmel 23 évi házasság után különmennénk (egyenlőre nem válás). A közös tulajdonú lakásunkat ill. garázst szeretnénk eladni és abból vásárolni két kisebbet. Az ingóságokat is elosztanámk egymás között. Mivel van 3 gyermekünk, természetesen minden hónapban megfelelő összeget(megállapodás szerint) fizetnék a gyermekek eltartásához.
- Az értékesítés után a 2 lakás lehet-e külön vagyontárgy amely egy esetleges későbbi válásnál nem képezi per tárgyát?
- Milyen okiratba kell foglalni az ilyen megállapodásokat és hogyan hitelesíthető?
Köszönettel:
Brian61
Meg kell állapodni a házassági vagyonközösség megszüntetéséről. Legjobb közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalni.
Nagyon köszönöm
Azt olvastam, hogy megszűnik a házassági vagyonközösség a
a házastársak közötti házassági életközösség végleges megszűnésének napján.
Ezt hogyan kell igazolni ill. mik a kritériumai ?
Ha vita van, leginkább tanúkkal.
Tisztelt Ügyvéd Úr !
Férjem iráni állampolgár, tavaly házasodtunk össze és fél évet eltöltöttünk Iránban, Teheránban. A sok jó dolog mellett a házasságkötésünk után kiderült, nem tudunk együtt élni, ui olyan elvárásokat támasztott velem szemben, mely számomra torz és elfogadhatatlan. Kulturális összeférhetetlenség okán szeretném kezdeményezni a válást.
A dolgot súlyosbítja, mondhatni sürgeti az a tény, h az iráni kiutazás okán feladtam itthoni állásom, így jövedelmem nincsen. Indiába szeretnék kiutazni minél hamarabb, ugyanis találtam kint számomra érdekes képzéseket és munkalehetőséget is. Szeretnék tiszta lappal indulni... de hallottam arról is, ha nem élünk együtt, évek múlva elévül a házasság.
Novemberig el szeretném hagyni az országot és dolgozni Indiában. Kérdésem: 3 hónap alatt el lehet válni? Elévül-e a házasság, ha nem élünk egy országban? Hogyan lehet megsürgetni a folyamatot?
Előre is köszönöm a segítséget!
Natasa
Tisztelt Ügyvéd Úr! Férjemtől ez év májusában váltam el közös megegyezéssel. A két gyermekemmel a közös lakásban maradtunk, volt férjem költözött el.A lakásból az általa kiválasztott ingóságokat valamint a közöseb szerzett szenélygépkocsit vitte el / a gépkocsi részletre lett vásárolva , jelenleg ő fizeti a részleteket./ aA bírósági határozat szerint a volt férjem lkáshasználatra, használati ellenértékre nem tart igényt. A volt férjem most vagyonjogi pert kezdeményez.A lakáson fél éve jelzálog van , amit a volt férjem nevén futó kölcsön miatt terheltek a lakásra. A jelzálog a lakás forgalmi értékének több mint a fele. Milyen lehetőségeim vannak a vagyonjogi perben?
Kedves Natness!
Az iráni joghoz nem tudok hozzászólni, de Mo.-n (és Európában bárhol) 300 év alatt sem "évül el" egy házasság, akkor se, ha közben sose látják egymást. Szóval házasságot felbontani lehet csak, elévülésre várni nem érdemes, hacsak nem akar bigámiában élni egy újabb házasságkötés esetén. A bontás nálunk bíróságonként változó hosszúságú, de átlagosan 6-12 hónap. Ha nincs közös megegyezés, lehet akár több is. Ettől még elmehet Indiába, de meg kell hatalmazzon ügyvédet, és az első tárgyaláson meg is kell jelennie személyesen. A többin elég az ügyvéd is. Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Natness:
tudni kéne, milyen jog szerint házasodtak össze. Ha magyar, akkor a házasság nem "évül el", az iráni jogról úgy nagyjából fogalmam sincs, nagyon érintőlegesen tanítják csak a magyar jogi egyetemeken.
Magyarországon, ha nincs vita a felek között, akkor elég hamar el lehet válni, gondolom, ez Iránban sincs másképp.
talán egy ottani ügyvédet kellene megkérdezni, és a férjétől azt, hogy belemegy-e a vitamentes válásba.
stbzsu:
bizonyíthatja a különvagyonának a mértékét, és a közös vagyon fenntartására fordított többlet költségeit. Vagy megállapodik az ellenérdekű féllel. Én ez utóbbit javaslom.
_____________
nem ügyvéd
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Kedves Stbzsu!
A bíróság a közös tulajdont ha nem lehet termsézetben megosztani, úgy szünteti meg, hogy valamelyik házastársat feljogosítja a másik tulajdoni hányadának a megváltására, feltéve hogy van igazolt teljesítőképessége. Ha egyiknek sincs, marad a legrosszabb, az árverés. Itt a minimális vételárból kifzetik a bankhitelt, és ha marad valami, azt szétosztják Önök között, de nem sok fog maradni, az ingatlant viszont el kell hagyniuk. Nem nagy üzlet. Ha a hitelt az együttélés alatt vették fel, közös, ha a férje utána vette fel, csak az ő tulajdoni hányadát terheli. Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Natness
Ha a férje hozzájárul elhagyhatja Iránt ővele vagy valaki férfi kisérővel a családjából., iráni házas nő tudtommal egymaga nemigen utazhat külföldre, mert mint esetleges vélt vagy valós házasságtörőt akár halálra is itélhetik... - a vallási rendőrség kivétel nélkül nagy szigorral jár el minden nővel szemben.
A válás lehetőségéről stb. tudakozódjon a net-en iráni honlapokon, valamint az ottani magyar kolóni tagjainál.
Addig is nagyon vigyázzon magára., India egyenlőre nagyon messze van - nem onnan km-ben hanem mint elképzelés és annak megvalósíthatása.
Legjobb lenne ha a férjével eljönne egy látogatásra a saját rokonaihoz, aztán Ön nem menne vissza...
"Lisa"
laikus hozzászóló
Tisztelt Ügyvéd Úr !
Köszönöm gyors válaszát. Szeretném megtudni mennyi az a reális megváltási összeg amit a volt féhemnek felajánlhatok. A lakés forgalmi értéke kb. 6000000 Ft. A jelenleg rajta lévő jelzálog hizel , amit a házasságunka alatt vettünk fel 4500000 Ft. A lakásban én maradtam a két gyerekkel, nem tudom ez módosítja-e a fizetendő összeget, illetve az, hogy házasságunk alatt vásárolt autót a férjem elvitte.
A másik kérdésem az lenne hogy ha a házasságunk alatt felvett jelzálog hitelt kinek kell fizetni. Jelenleg kizárólag én törlesztem ezt az összeget.
Tisztelettel Stbzsu
Kedves Stbzsu!
Attól tartok, hogy ez innentől "levelező tagozaton" nemigen fog menni, azért egy házastársi közös vagyon megosztása ennél picit bonyolultabb. Hogy ennyire olcsón azért ne "fizessem ki": Az, hogy ki lakik a lakásban, tökéletesen közömbös, mert a bentlakás értékcsökkentő hatását a bentlakó viseli. A közös vagyont a maga egészében kell mindenre kiterjedően megosztani, tehát nem lehet csemegézni belőle, vagyis gondolom az autón kívül még volt más ingóságuk is, hűtő, tv, stb. Ezt mind el kell számolni. A hiteltartozást le kell vonni a tiszta értékből, és majd az fizeti a hátralékot, akié az ingatlan lesz, a már közösen befizetett részletek viszont egymás között elszámolandók. Kezdi érteni, miért nem fog menni mindez "levelező tagozaton"? Üdvözlettel:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Üdvözletem!
Ha nem lett kötve semmi féle szerződés házasságkötéskór és az után se,akkor váláskór a vagyon megoszlik?a bevitt vagyonnal együtt?
Válaszukat előre is köszönöm.
Milyen bevitt vagyon? Házasságról beszélünk vagy kft-ről?
A házastársak különvagyona egyébként az is marad. (Főszabályként.)
Tisztelt Ügyvéd urak, hozzászólók!Elsőként nagyon banális kérdést teszek föl: mikor (mitől) ér véget egy házassági életközösség (egyben a vagyonközösség), ha a válni készülő felek továbbra is egy fedél alatt laknak? Nyilván nem a felbontási határozat érvénybe lépésekor, hisz akkor maga a házasság ér véget. Az időpont meghatározása bizonyos vagyonjogi viták elkerülése érdekében fontos.
Kedvesem áll válás előtt. Már közel 7 éve élt felesége mellett lakótársként, amikor elköltözött családjától szüleihez. Azalatt a 7 év alatt is közös bankszámlájuk volt, házastársként közösen vásároltak ingatlant, valamint hitelre autót (utóbbi Kedvesem nevén van, mióta ténylegesen külön élnek, ő fizeti a törlesztőrészletet - havi 50-55e ft) Kisebb összegű hitelekből (diák, folyószámla) ingóságokat (bútorok, műszaki berendezések) vásároltak. Néhány berendezési tárgyat párom ajándékba kapott. Tavaly nyár végi költözésekor a közös bérleményből csak a személyes holmijait, a számítógépet és a félig sem kifizetett autót vitte magával.
A hiteltörlesztés mellett szülői anyagi segítségre volt szüksége a létfenntartáshoz, legnagyobb jóakarata mellet sem tudta gyermekeit anyagilag támogatni. Mióta megismerkedtünk, s együtt élünk se lett jobb a helyzete ilyen téren, hónapról hónapra lavírozunk, próbálunk egyenesbe jönni. Második kérdésem: felesége követelhet-e jogosan gyerektartást válásuk jogerőre emelkedése előtt?
Kedves Laikus2 ! a HÁZASSÁGI VAGYONKÖZÖSÉG AKKORTÓL FOG MEGSZÜNI AMIKOR AZ ÜGYVÉDNÉL IRNAK A FELEK EGY HÁZASSÁGI VAGYONI KÖZÖSÉG MEGSZÜNÉSI NYILATKOZATOTT!A második kérdésre a válasz:Igen követlheti ha nem fizeti akkor amikor a házasságuk felbontásra kerül ,visszamenöleg is kérheti a birótól ,hogy állapitsa meg az elmardt gyerektartást(ha addig nem fizetné),ezt akkor lehet amikor beadta a válást atól az idöpontol visszamenöleg hat hónapig követelheti!
„a HÁZASSÁGI VAGYONKÖZÖSÉG AKKORTÓL FOG MEGSZÜNI AMIKOR AZ ÜGYVÉDNÉL IRNAK A FELEK EGY HÁZASSÁGI VAGYONI KÖZÖSÉG MEGSZÜNÉSI NYILATKOZATOTT!”
Ez nem így van. Akkor szűnik meg, amikor az életközösség megszűnik.
Az életközösség akkor szűnik meg, ha a házastársak érzelmi-gazdasági kapcsolata felbomlik. Ez megvalósulhat úgy is, hogy egy fedél alatt maradnak.
„ha nem fizeti akkor amikor a házasságuk felbontásra kerül ,visszamenöleg is kérheti a birótól ,hogy állapitsa meg az elmardt gyerektartást(ha addig nem fizetné),ezt akkor lehet amikor beadta a válást atól az idöpontol visszamenöleg hat hónapig követelheti!”
Ez is pontatlan. Attól az időponttól lehet vissza 6 hónapig követelni a tartásdíjat, amikor a jogosult a tartásdíj iránti igényt érvényesíti. Ezért célszerű azt már a bontókeresetben érvényesíteni.
„Második kérdésem: felesége követelhet-e jogosan gyerektartást válásuk jogerőre emelkedése előtt?”
Igen, a bontóperben lehet kérni ideiglenes intézkedést erre nézve, ebben az esetben a bíróság elrendelheti, hogy a per folyamata alatt is fizesse a kötelezett a tarásíjat.
Kedves Obudafan!De ha nem irják meg a papirt nem fog megszüni,nekünk is az ügyvédünk mondta!
Amugy meg én atól az idöpontol állapitotta meg a biróság visszamenöleg amikor bedtam a vűlókerestett ,visszamnöleg hat hónapig.Vagy én nem jól kaptam OBUDAFAN?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02