Sünvadász!
Köszönöm a választ, én is így sejtettem.
Sünvadász!
Köszönöm a választ, én is így sejtettem.
Nem! A gyakorlásával kapcsolatban természetesen úgy egyezkedsz az örökösökkel ahogy akarsz, de ha lemondtál, már nem veheted vissza.
Tisztelt Jogi Fórum!
A kérdésem, hogy özvegyi jogról lemondani ideiglenesen lehet e?
Ezen kicsit se csodálkozz! Számos kolléga mond, ír hajmeresztő dolgokat evidens jogkérdésekben. Kisebb részük valódi tudatlanságból, nagyobb részük azonban puszta gátlástalanságból.
igen, a kérdés részben azért költői és elnézést kérek, hogy újra feltettem ( pont nekem talán fel sem kellett volna tennem )... csak teljesen homály számomra, hogy ez miért nem egyértelmű egy oda-vissza levelezésben egy kollégának, hogy hogyan kellene működnie pénz fölött az özvegyi jognak és miért küldikk el a levesbe az érintettet... szinte kikérve maguknak, hogy ugyan már mit akar az özvegyi jogosult. Még meg kell várni, hogy jól meghaljon, a kutya mindenit
Szerintem ezt jó néhányszor elmondtuk már. A pénzt egy olyan számléára teszik, amely fölött az örökös majd csak a haszonélvezete megszűnte után rendelkezhet, a kamatokat pedig a haszonélvező kapja. Épp azért kellene megegyezni, mert ez valószínűleg egyiküknek sem jó.
Sziasztok!
Ha készpénz szerepel a hagyatékban, és azt a jogerős hagyatékátadó végzés szerint megkapja a 2 örökös ( gyermek ), a túlélő házastárs pedig azon a Ptk. rendelkezése szerint, hogy így mondjam annak rendje és módja szerint özvegyi jogot "nyer", akkor a gyakorlatban a pénz sorsa álláspontotok szerint hogyan "alakul"? Azon kívül, hogy értelmes emberek között a megállapodás rendezné a gyakorlati oldalát, de ilyenre nincs mód.
Azt kiolvastam már több BH-ból, hogy a pénz tulajdonjoga nem az özvegyi jog jogosultját illeti ( nyilvánvalóan ), így olyan magatartást sem tanúsíthat, amivel kvázi sajátjaként rendelkezik ezen összeggel. Ergo mondjuk ki kell adnia az örökösöknek minden további nélkül a teljes összeget, és esetleg bíznia aban, hogy a pénz feletti özvegyi jog ( hasznok, kamatok a teljes összegen míg él ) majd önként kielégítést nyernek? Naiv dolog lenne.
A konkrét eset ugyanis arról szól, hogy az örökösök követelik a pénz kiadását ( tehát nem ők tartják birtokukban ), de cserébe - és ez az igazi gond - egy szót sem említenek arról, hogy a házastársat megillető özvegyi jog alapján ők miként kívánnak arról gondoskodni,hogy ez az özvegyi jog érvényesülhessen is a gyakorlatban... tehát, mivel pénzről van szó, a hasznok szedése biztosított legyen az özvegyi jog jogosultja számára. Számukra ez egy nem létező tényező... Ügyvédjük is követeli a pénz kiadását, de bármely kérdésre ami arra irányul, hogy "természetesen mehet a dolog, de hogyan biztosítják az özvegyi jogot?", arra nem érkezik még érintőlegesen sem válasz... adja ki a pénzt és kuss...
A bérbeadóhoz, aztán meg, ha kell, bírósághoz.
Tisztelt Jogi Fórum!
2008-ban örököltem egy ingatlant ami édesanyámé volt.Az ingatlanon a férjének holtig tartó haszonélvezeti joga van.1 hónapja az özvegy a lakást kiadta olcsóbban és kedvezőbb feltételekkel mint ahogy előzetesen nekem felkínálta.Most kaptam az ügyvédjétől levelet hogy ne háborogjak mert kivehettem volna a lakást.Na de hol vannak az azonos feltételek?Ennyiért és ilyen feltételekkel én is igényt tartottam volna rá.Hova forduljak?Hogyan érvényesíthetem a jogaimat.
Válaszukat köszönöm!
„Olyan nincs a magyar törvényben, hogy a tulajdonos hozzájuthasson az életében a tulajdonához????”
De, pl. túléli a haszonélvezőt. Vagy megegyezik vele, vagy feleségül megy hozzá :-)!
Goodwitch
Margit!
Nem tudom én értem-e rosszul, de nekem az jn le, hogy édesanyád még él.Márpedig ha ez így van akkor Ő a tulajdonos és éltében annak ajándékozza a vagyonát akinek szeretné!Ez lehetsz Te is, de a férje is!S ezt illik tiszteletben tartani!
Tisztelt Jogi Fórum!
1953.07.15-én születtem és 2005.10.10-én hunyt el a feleségem. Egy évig kaptam az özvegyi nyugdíjat. Akkor 62 év volt a nyugdíj korhatár. Közben emelték részemre 63 évre. Jár az özvegyi nyugdíj feléledése? Várom válaszukat . Tisztelettel "potondi"
„Amit édesanyád a házassága előtt gyűjtött össze és ez a számlából kimutatható, az a te örökséged lesz.”
Hiába lesz az én örökségem, ha az özvegyi joga rajtalesz. Kéri a hagyatékin a megváltást aztán viszi a felét!
Ha a lakásra amelyben élnek nem kérhetjük a megváltást attól függetlenül azon is rajtavan lesz özvegyi joga nem? Olyan nincs a magyar törvényben, hogy a tulajdonos hozzájuthasson az életében a tulajdonához????
„Amit édesanyád a házassága előtt gyűjtött össze és ez a számlából kimutatható, az a te örökséged lesz.”
A többi is az ő öröksége, csak özvegyi joggal terhelten. És a különvagyoni pénzt is terheli, mert attól, hogy különvagyon, még az özvegyi jog erre is fennáll. Sőt, továbbmegyek, ha a férj kéri a hagyatékin a házastársi közös vagyon megosztását is, a bankszámlán lévő pénz, ha nem tudjátok igazolni, hogy különvagyon, mert mondjuk a házasság alatt került oda, feleződik, és közös vagyon jogcímen a férjet illeti meg. A maradékon kap haszonélvezetet.
Margit!
Kitenni úgy tudod, ha keresel neki egy felelséget :-)!
Ha újraházasodik, a haszonélvezet megszűnik.
Az pedig rajtad nem segít, ha hozzáférést kapsz a bankszámlájához, mert a hagyatéki vagyon a halál pillanatában áll be, azaz, ami akkor a bankszámlán van, az lesz a hagyaték része, hiába nyúlsz le belőle a halála után.
„Mert a leendő özvegy nem érdemel egy kanyi vast sem? Nincs erre megoldás? 6 évi házasság után viszi a fél vagyont?!!!!”
A leendő özvegy akár 1 napi házasság után is özvegyi jogot szerez. Nem viszi a fél vagyont, mert a házra, amelyben élnek, nem kérhet megváltást, abban csak lakhat, amíg él, vagy amíg újra nem házasodik.
Arra egyébként még nem gondoltál, hogy oka van annak, hogy édesanyád nem végrendelkezik/zett? Esetleg ő helyénvalónak tartja, hogy a dolgok így alakuljanak? Mégiscsak az ő élete, ő vagyona...
Goodwitch
Margit!
Itt az idő, hogy ügyvédet fogadj, még édesanyád életében.
A bankszámlával már most lehetne mit kezdeni. Ha mondjuk édesanyád hozzáférést biztosítana a számodra.
Amit édesanyád a házassága előtt gyűjtött össze és ez a számlából kimutatható, az a te örökséged lesz.
Ha nagy értékű ingatlanról van szó, az özvegyi jogosult jövedelmi viszonyaira tekintettel, korlátozni lehet az özvegyi jogát.
OFF
:) Ez a mottó sokkal jobb.
ON
„És akkor hogy tudom kitenni az örökölt lakásomból? ”
Sehogy.
„Olyan van, hogy nem juthatok a tulajdonomhoz? ”
A haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él.
„Mi van ha nem fizeti a rezsit? Akkor jönnek és behajtják a tulajon, vagy ráterhelik az ingatlanra?”
Nem, rajta lehet behajtani.
És akkor hogy tudom kitenni az örökölt lakásomból? Olyan van, hogy nem juthatok a tulajdonomhoz? Mi van ha nem fizeti a rezsit? Akkor jönnek és behajtják a tulajon, vagy ráterhelik az ingatlanra?
igen, özvegy is kérheti a megváltást, mindenki csak a hagyatéki eljárásban. Ha ő kéri, akkor úgy lesz a hagyaték átadva, megváltással. Ha az örökös kéri, akkor is. Utána nem kérhető. Utána is meg lehet egyezni bármiben persze...
a megváltás egyébként nem kérhető a házastárs által lakott lakásra, és a benne lévő használati tárgyakra. Sem ő, sem az örökös nem kérheti. Utóbb erről megegyezni szintén meg lehet.
amit a korábbi kommentedben írtál, az az illeték megállapításakor számít (:-)), nem is értem, hogy miért írtad.
Goodwitch
Az özvegy is kérheti az özvegyi jog megváltását? Mi van abban az esetben ha ő kéri én pedig nem akarom megváltani? Én hány évig kérhetem a megváltást pl. 5 év múlva indítványozom, hogy megváltom az özvegyi jogát?
Érhető köszönöm a választ. Ez a haszonlélvezetre vonatkozik akkor: Amikor a határozatlan idejű vagyoni értékű jog valamely személy életének, házasságának vagy özvegységének idejére terjed, a jog értékét az illető személy életkorának alapulvételével a következő módon kell megállapítani: ha a vagyoni értékű jog jogosultja
Fele-fele, Drága Margit. Elég közérthető?
Jut eszembe:
„Az özvegy haszonélvezetet kap mindazon, amit nem ő örököl. Tehát az egész hagyatékon. Kérhetitek a megváltását, és akkor egy gyermekrészt kell érte fizetni (vagy kiadni). Az egy gyermekrész akkor a hagyaték fele, ha egy gyermek van; ha kettő, akkor már a harmada. És így tovább.”
Ebben mi kifogásolni valót találtál?
OFF
Nem vagyok egyformák, Kolléganő. (ÉS ez jól is van így.) Én arra a feladatra, amiről beszélsz, természetesen képes vagyok - de nem vagyok rá ingyen hajlandó. Aki ingyen tanácsot szeretne tőlem, az vegye a fáradságot, és fogalmazza meg szabatosan a kérdését.
Nem, nem a jogi szaknyelvet kérem számon, kifejezetten el szoktam tanácsolni annak használatától a laikust. Azt várom, hogy egyszerű, érthető, korrekt köznyelvi kifejezésekkel mondja el mi a baja vagy mi a kérdése.
Talán az évtizedes tanári működés égette belém, de nem tudom szó nélkül hagyni, ha valaki nyakatekert, sohasem volt, nyikorgó nyelven kérdez. Kövezettek meg, de az, hogy "az özvegyi jog számít-e". fényévnyi távolságban van attól, hogy "kap-e özvegyi jogot". S ha megköveztek, akkor sem fogom elhinni, hogy az utóbbi, helyes megfogalmazást nehezebb lett volna megtalálni.
ON
Goodwich!
Teljes mértékben egyetértek veled. Itt úgy gondolom olyan emberek fórumoznak, kérdeznek, aki nem paragrafust, Ptk. stb akar keresgetni, hanem konyhanyelven leírja mi a problémája, mit szeretne megtudni.
Visszatérve a kérdésekre: A bankszámlán lévő pénzből mennyi jár a férjnek? Édesanyám keres nettó 250-et a faszikám meg 80-at abból is elvisz a gyerektartás 40 %-ot, tehát kap kb 54 ezer forintot.Vagy fogjam meg az ügyvédem kezét és azzal együtt menjek majd a közjegyzőhöz és a hagyatékra?
Mert a leendő özvegy nem érdemel egy kanyi vast sem? Nincs erre megoldás? 6 évi házasság után viszi a fél vagyont?!!!!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02