családi pótlék


monalisa1 # 2010.06.07. 13:08

Bodzza

http://www.allamkincstar.gov.hu/rovat/130

Javaslom figyelmesen elolvasni az a) bekezdését, valamint külön is kiemelem onnan a következőt: "Saját háztartásban nevelt, gondozott az a gyermek, aki az a) pontban meghatározott személlyel életvitelszerűen együtt él és annak gondozásából rendszeres jelleggel csak napközbeni időszakra kerül ki."

Vagyis az én olvasatom szerint édesszülő vagy nevelőszülő mindegy - a szülővel együtt élés a lényeg.

Ha ez kevés, küldj e-mailt a MÁK-nak és a kérdést rövid időn belül megválaszolják.

"Mona"
laikus hozzászóló

MajorDomus # 2010.06.06. 20:52

Majd MonaLisa elmondja.
Szerintem ha egy háztartásban éltek, akkor jár a 3 gyermekes pótlék.
Ha mindhárman arra a cimre vagytok bejelentve, illetve mind az 5-en.

Egyébként mi akadálya van annak hogy összeházasodjatok ?

Bodzaa # 2010.06.06. 19:39

Tisztelt Fórumozók, szeretnék segítséget kérni, mert nem tudom a jogszabályt.
Párommal egy háztartásban élünk. Neveljük előző házasságomból fiamat és egy közös gyermeket. A nyáron hozzánk költözik párom előző házasságából fia.
Azt hallottuk, hogy a családi pótlék nem három gyerek után kapjuk (16ezer/fő), mivel nem vagyunk összeházasodva. Kérdezném, hogy ez tényleg így van. Elképzelhető, hogy én két gyerek után veszem fel a családipótlékot, ő pedig egy után, külön-külön?

Válaszukat nagyon köszönöm!

monalisa1 # 2010.06.04. 14:32

Valószínűleg megúszod. Ami a megegyezést illeti nagyon gondold meg mít írsz alá - utóbb nem lehet kifarolni.

ml.

pappilon # 2010.06.04. 14:23

Kedves Mona!
Köszönettel megírtam: „/.../tudomásul vettem, hogy a határozat szerint: 2010.március 01. napjától /.../ nevű gyermekemre tekintettel a családi pótlék folyósítását megszüntetik. A határozat ellen,
akkor és a közléstől számított 10 munkanapon belül nem fellebbeztem és továbbra sem kívánok
fellebbezni. Továbbiakban hangsúlyozom, tekintettel arra, hogy feleségem folyamatos bíztatási
ígéreteivel félrevezetett, mivel folyamatosan „lebegtette“ az esetleges "hazaköltözést", így amíg
nem volt biztos azaz végleges az „elköltözésük”, a családi pótlék további dolgában, sajnos
önhibámon kívül bizonytalanságban voltam. A fent említettekre tekintettel hangsúlyoznám azt
is, hogy nemrég azaz 2010 május 28-án kaptam kézhez a feleségem védőügyvédje által írt,
megegyezésünkre vonatkozó levelet, melyben arról tájékoztatnak, hogy megegyezés esetén
többek között nem követelik a 2009 decembere óta felvett családi pótlékot és hogy a szerződést
követően viszont működjem közre abban, hogy a családi pótlékot a feleségem kapja.
Egyúttal tehát, a majdani szerződést megelőlegezve nyilatkozom, hogy
alulírott /.../ hozzájárulok ahhoz,
hogy a családi pótlékot a továbbiakban feleségem /.../ kapja.

(Remélem így megúszom a komolyabb elmarasztalást...)


3p

monalisa1 # 2010.06.03. 19:17

A jog ismeri a biztatási igéretet, vagyis a feleséged azzal biztatott hogy visszatér., ha valakinek bármit is fel lehet róni az az ő szándékos félrevezetése volt.

Szóval ne parázz már annyira, "koszos" 3 havi pénzről van szó nem éveken keresztül felvett összegről.
Vagyis ha lesz is eljárási bírság az nem félmilliós nagyságrendű lesz.

Ha lesz azt egyedül magadnak köszönheted (...) mert ilyen egyszerű helyzetből nem vagy képes kidumálni magad...

pappilon # 2010.06.03. 17:30

Már kezdtem azt hinni, túlaggódom az ügyet, de közben ezt találtam és most még jobban aggódom (számíthatok-e eljárási bírságra???) :

http://www.allamkincstar.gov.hu/rovat/144?…

Illetve ide is másolom:

Következmények, szankciók

Aki az ellenőrzés során nem működik együtt, így pl. felhívásra nem igazolja a kérelemben feltüntetett adatokat, vagy megjelenési kötelezettségének nem tesz eleget, a támogatás megszüntetése mellett eljárási bírság kiszabására számíthat, amelynek összege 5.000,-Ft-tól 500.000,-Ft-ig terjedhet. Az eljárási bírság ugyanazon támogatást igénybevevővel szemben egy eljárásban többször is kiszabható.

Ha megállapításra kerül, hogy a támogatás igénybevétele jogosulatlan volt, akkor egyrészt a támogatás megszüntetésre kerül, másrészt a támogatást vissza kell fizetni, és eljárási bírság kiszabására is sor kerülhet.

Súlyosabb a jogosulatlan igénybevétel következménye, ha az ellenőrzés során az is megállapításra kerül, hogy a jogosulatlan igénybevétel a kérelmezőnek felróható. Ebben az esetben a - támogatás megszüntetését meghaladóan - a támogatást a jegybanki alapkamat kétszeresével megemelt összegben kell visszafizetni. Ebben az esetben is sor kerülhet eljárási bírság kiszabására.

Aki a jogerősen megállapított visszafizetési kötelezettségének nem tesz eleget, vele szemben a követelés adók módjára kerül behajtásra, amiről az APEH gondoskodik.


3p

monalisa1 # 2010.06.03. 17:26

A feleségednek semmiképp ne utatald el a pénzt mert a kapott összeg jogcímét még letagadja...

Ha megoldható menj be a MÁK ügyfélszolgálatára és ott fizesd be az összeget - kapsz róla elismervényt. (Vagy kérj befizetési csekket, akár levélben is.)

Ha esetleg "jogcím nélküli felvétel" okán kamattal terhelnék a visszafizetendő összeget, hívatkozz arra, hogy az asszony "lebegtette" az esetleges hazaköltözést, ergo nem volt jogtalan a pénz átvétele.

Jobb nem jut az eszembe.

ml.

pappilon # 2010.06.03. 17:10

Kedves Mona!

Köszönöm a hozzászólást, ezek szerint akkor majd a három hónapnyi összeg visszautalására szólítanak fel, vagy úgy is jó ha én átutalom a feleségemnek?
Vagy inkább most már jobb megvárnom a hivatalos MÁK procedúrát?
Illetve számít-e bármit is hogy én meddig voltam "bizonytalan" az állandó lakcímről való elköltözésük kapcsán?


3p

monalisa1 # 2010.06.03. 16:28

Te a pénzt visszafizete őneki meg utólag kiutalják. (A nyári szünidőn ideiglenesen máshol lenni és az állandó lakcímről történő elköltözés nem azonos.)

Írd, hogy amíg nem volt biztos (= végleges) az elköltözésük, a cs.pótlék további dolgában bizonytalanságban voltál.

Akkora "bűnt" nem követtél el, vagyis lásd az előző bekezdés.

"Mona"
laikus hozzászóló

pappilon # 2010.06.03. 11:02

Tisztelt Fórumozók!

Tanácstalan vagyok. Hozzáértők rövid útbaigazítására volna szükségem...

Feleségemmel 2009 november végén megromlott a viszonyunk, el is költötött egy szem 6 éves kislányunkkal együtt. Jónéhány mediációs alkalmon keresztül viszont azt állította, hogy csak "időre van szüksége" és hogy majd áprilisban visszaköltözik.
A hitegetés és időnyerés eredménye, hogy március végén meg volt az első válóperes tárgyalás amelyen már a családi pótlékról is szó esett. Márciustól már nem utalja folyószámlámra a Magyar Államkincstár, erről küldtek is egy határozatot március 11-i dátummal. Ezt a határozatot tudomásul véve nem fellebeztem, úgy gondoltam, hogy akkor továbbiakban feleségemnek utalják majd, viszont tegnapi nappal újból kaptam egy levelet a Magyar Államkincstártól, hogy nyilatkozzam mikor került ki a kislány a háztartásomból.
A levél szerin az eljárás során nyilatkozatot tehetek vagy a nyilatkozattételt megtagadhatom. "A tényállás tisztázásához szükséges az ügyfél nyilatkozata."
Nos, a nyilatkozatomban leírnám, hogy teljes mértékben egyetértek a március 11-i határozattal és elfogadom, hogy ezen túl feleségem kapja a családi pótlékot, de az ügyintézővel folytatott telefonos beszélgetés során felmerült, hogy mi a helyzet a december-február időszakkal? Erre a három hónapra igaz, hogy a kislány nem volt folyamatosan a háztartásban, de máskor is előfordult, hogy (pl nyári szünetben) háztartáson kívül tartózkodott, szóval mivel a válóperig, és tulajdonkép a per folytatásáig, nem volt egyértelmű feleségem különélési szándéka így arról anno nem tájékoztattam a Magyar Államkincstárt hogy lemondok a családi pótlékról. Most hogyan magyarázzak meg három hónapot, mert utólag bűntudatom van, holott időben ezt nem tudtam, nem tudhadtam egyértelműen és így visszameőleg hogy tudnám megmagyarázni. Most így utólag mulasztásnak minősül, sőt biztos a szeptemberi válóperben is ki fognak térni erre a momentumra...
Szóval a jogi elmarasztalás súlya alatt nyűglődöm, a három havi összeg visszakövetelése és visszaadása másodlagos probléma, az elsődleges hogy ha nem tudom megmagyarázni a mulasztásom akkor ennek mi lehet még a következménye??? Kérdésem, hogy a Magyar Államkincstár egyáltalán milyen indokkal vehetné figyelembe, hogy az azonnali bejelentésem elmaradása azért volt mert a feleségem hitegetett, ugyanakkor még a bírósági tárgyalás előtt, természetesen, tájékoztatásom nélkül kérte a Magyar Államkincstártól, hogy az ő nevére utalják a családi pótlékot. Stratégiailag pont,hogy olyan bújtatott kelepcébe csalt, ami alapján engem a válóperben bizonyíték erejűen elmarasztalhatnak a mulasztásomért. A gyerektartást fizettem szerencsére, miután tudomást szereztem a válóper időpontjáról, tehát februártól, de erről a családi pótlék ügyről úgy gondoltam, hogy majd a bíróság fog dönteni.
Kérdésem, hogy a felhozott érveimből mit tud elfogani a Magyar Államkincstár és hogy lehetne e valahogyan, utólagos nyilatkozatommal enyhíteni ennek a mulasztásnak a súlyát?

Köszönettel: 3p


3p

monalisa1 # 2010.05.18. 19:33

Már érettségiztél, most jársz egy szakképesítést adó suliba, ősztől pedig egy ujabb középiskolában akarsz továbbtanulni felsőfokú szakképzés megszerzése végett - na ezt nekem értelmezni már "sok" - bár maximális az elismerésem az elszántságod iránt.

Itt egy másik link, lehet hogy ez nem 2010-évi de megtalálod benne a cs.pótlékra vonatkozó jelentkezési kérőlapot - tölds le és tölds ki, és küldjed be. Érdemben meg fogják válaszolni.

http://www.allamkincstar.gov.hu/rovat/130

ml.

aniko89 # 2010.05.18. 17:55

Ez a 2010-es rendelet?
Lehet értetlennek tűnök,de rám pontosan a (2)pontból melyik vonatkozik,az a,b,c vagy d...
Előre is köszi....:)

monalisa1 # 2010.05.18. 17:29
aniko89 # 2010.05.18. 17:13

20 éves vagyok, 2008-ban érettségizetem, most járom épp a 2.szakképesítésemet(munkaügyin keresztül),szeptemberben egy középiskolában szeretnék továbbtanulni ahol felsőfokú szakképesítést szeretnék szerezni (nappalin),azt szeretném kérdezni,hogyha most 20 éves vagyok akkor jár családi pótlék rám(anyukám egyedül nevel és ő is munkanélküli)?
Ha jár családi pótlék ugyanúgy kell megigényelni mint eddig vagy más módszerrel?

monalisa1 # 2010.05.18. 16:34

Ha valaki házas az nem "egyedülálló" hanem a házastársától külön élő.

A jogtalanul felvett cs.pótlékot vissza kell fizetni - kamatával együtt. (Ha nem fizet a végrehajtó majd levonja a béréből.)

Úgy igényelheti hogy a különélés tényét a nyomtatványon jelzi.

"Lisa"
laikus hozzászóló

bombázó # 2010.05.18. 15:45

szeretném megtudni, hogy ha valaki egyedülállóként veszi igénybe a családi pótlékot, de házasságban él, milyen büntetésre számíthat?

egyáltalán hogyan igényelheti az a személy a cs. pótlékot,aki házasságban él, de nem élnek közös háztartásban a házastársával.

monalisa1 # 2010.05.18. 09:20
password # 2010.05.18. 09:13

Sziasztok!

Próbáltam keresgélni a neten a rendeletek között, de nagyon nem világos a helyzet. Az alábbi a problémám:

18. életévemet betöltöttem, a gimnáziumot most végzem, tehát június 30-ával elvileg megszűnik a jogosultságom családi pótlékra. DE: már több éve tartósan beteg vagyok, melynek révén emelt CSP-t kapnak a szüleim utánam, illetve részesülök utazási kedvezményben, félárú étkeztetés stb stb. Ha megszűnik a tanulói jogviszonyom a középiskolával, milyen segítségben részesülhetek?

Ezt olvastam a neten:

(3) Családi pótlékra jogosult saját jogán

  • a tizennyolcadik életévét betöltött tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy, feltéve, ha utána tizennyolcadik életévének betöltéséig magasabb összegű családi pótlékot folyósítottak.

De akkor ez most vonatkozik rám? EGyébként a tanulmányait biztos, hogy egyetemen folytatom tovább szeptembertől. Ha nem jár már CSP mit tudtok a továbbiakról?

Előre is köszönöm a válaszokat!

Levente

monalisa1 # 2010.05.04. 17:17

Elnézést, pontosítanom kell:

A családi pótlék a közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek után

  1. a 20. életévének betöltéséig jár.,
  2. 2009.január 1-je és 2003.augusztus 31-e közötti időtartam alatt annak a tanévnek a végéig jár, amely alatt betölti a 21. életévét.

Vagyis ha fiad 1989.májusban született akkor rá a b) pont vonatkozik.

ml.

baba53 # 2010.05.04. 16:09

Várj monaliza!elolvastam a www.családipótlék.info-t amit idéztél.aszerint viszont nem jár 23 éves koráig, vagy már magam sem értem.?????
A pontos adatok. 1989.májusában született a fiam. a többit mát tudod.
Lehet, hogy értetlen vagyok, de most belekavarodtam.

baba53 # 2010.05.04. 16:00

Kedves monaliza 1! Köszi a választ! Megnyugtattál, hisz tavaly mindenki arról beszélt, hogy már csak 20 éves korig jár,mert ugyanúgy lefaragták mint a GYEST.

baba53 # 2010.05.04. 16:00

Kedves monaliza 1! Köszi a választ! Megnyugtattál, hisz tavaly mindenki arról beszélt, hogy már csak 20 éves korig jár,mert ugyanúgy lefaragták mint a GYEST.

monalisa1 # 2010.05.03. 18:04

Annak a tanév végéig jogosult a családi pótlékra amikor betölti a 23. életévét. (Az árvaság miatt növelt összegű cs.pótlék illeti meg.)

monalisa1 # 2010.05.03. 18:00