hagyatéki tárgyalás


julipesti # 2021.06.28. 09:04

Tisztelt Drbjozsef! Elnézést, hogy értetlenkedek, de mit takar ez pontosan, esetleg példával: "... illetve az abból az elhunyt különtulajdonára költött összegéből"? Köszönöm előre is!

Kovács_Béla_Sándor # 2021.06.28. 08:44

Drbjozsef, a tulajdonjog főszabályként a bejegyzéssel keletkezik. Tehát a hagyaték megnyíltakor az ingatlan még az örökhagyó tulajdona volt, és a törvény erejénél fogva átszállt az örökösre. (Mert az öröklés kivétel, úgynevezett nyilvántartások kívüli szerzés.)
Ezt a tényt - vagyis azt, hogy a vevő és az eladó között az örökös is tulajdonos lett - jelen állás szerint a nyilvántartás nem tükrözi.

drbjozsef # 2021.06.27. 16:39

julipesti,

Az élettárs nem örököl, de az élettársi kapcsolat megszakadása esetén - halálesetkor is - megtérítési igénye lehet az élettársi közös vagyonból, illetve az abból az elhunyt különtulajdonára költött összegekből.

Megpróbálhat megegyezni az örökössel, ha nem, akkor itt is marad a per.

julipesti # 2021.06.27. 12:06

Tisztelt Kovács Béla Sándor és Drbjozsef! Köszönöm szépen a válaszokat! Ha jól értem, akkor a tulajdonjog megilleti a megajándékozottat, valamint a holtigtartó haszonélvezeti jog is áll, legfeljebb ha a kizárt gyermek nem fogadja el, akkor polgári peres eljárást indít a megajándékozottak ellen. Egy gyors lefolyású, súlyos betegség miatt kellett volna gyorsan cselekedni.

Meg lett bízva ügyvéd végrendelet készítéssel, de először az ajándékozási szerződés készült el, készült még egy osztályrabocsátást kizáró nyilatkozat az ajándékozás mellé, mivel az elhunyt nem akart semmit a fiára hagyni, a végrendeletben kizárta volna őt érdemtelenségre hivatkozva. Amit nem tudunk, hogy amikor megbíznak egy ügyvédet azzal, hogy készítsen végrendeletet, kell-e tényvázlat készüljön, vagy bármi más dokumentum? Mulasztott-e az megbízott ügyvéd? Valamint kérdezni szeretném még, hogy az élettárs élhet-e vagyonközösségi igénnyel? Ha igen, mi a menete? Vizsgálják-e azt, hogy az együtt töltött évek alatt mit vásároltak, mire költöttek, vagy csak dátum szerint megnézik, hogy mekkora volt az elhunyt vagyona együttélésük kezdetekor ill. halálakor és a különbözet bizonyos százalékára lehet igényt tartani? Ha igen, hány százalékra? Előre is köszönöm megtisztelő válaszukat!

drbjozsef # 2021.06.26. 12:14

A nyilvántartás hibás? Egy szabályos okirat alapján bejegyzett tulajdonjog hogyan lehet "hibás" ?
(Az ingatlan már az elhunyt halálának napján sem volt a tulajdona a szerződés alapján, csak az még nem volt bejegyezve az ingatlannyilvántartásba)

Kovács_Béla_Sándor # 2021.06.26. 10:39

Csakhogy így az ingatlan-nyilvántartás hibás lesz, nem fog egybevágni a valósággal. Márpedig a nyilvántartás hitelességéhez, valóságosságához nyomós társadalmi érdek fűződik.

drbjozsef # 2021.06.26. 10:28

Az a nehéz, hogy a közjegyző és a földhivatal hogyan jusson el idáig

A földhivatal már eljutott. Bármit csinál a közjegyző, a földhivatal majd jól elutasítja a kérelmét, mert nem a végzés szerinti elhunyt már a tulajdonos. (Ha meg a végzés szerinti örökös pont egybeesik a mostani, már bejegyzett tulajdonossal, végképp nincs anomália)

Kovács_Béla_Sándor # 2021.06.24. 06:40

A közjegyzőnek a hagyaték megnyíltakori állapot szerint kell átadnia a hagyatékot.
Ezért jobb lett volna egy végrendelet az ajándékozás helyett - utóbbi nehezen átlátható és kezelhető jogi helyzetet hozott létre.

(Nem az a nehéz benne, hogy kié az ingatlan. Az tiszta sor: a megajándékozotté a volt élettárs haszonélvezetével terhelten*. Az a nehéz, hogy a közjegyző és a földhivatal hogyan jusson el idáig.)

*Adottnak vettem, hogy az ingatlan az örökhagyó kizárólagos tulajdona volt az ajándékozáskor.

drbjozsef # 2021.06.23. 19:48

julipesti,

Mi a kérdés? Mi a probléma?
Ha március 27-én bejegyezte a földhivatal, akkor mi dolga van azzal a közjegyzőnek?

Úgy érted, hogy az ingatlant fel akarja venni a hagyatékba, mert az elhunyt halálának napján a földhivatali nyilvántartásban még az elhunyt nevén volt?

Csatoljátok be neki az ügyvéd által ellenjegyzett szerződést, aztán meglátjátok mit kezd vele.

A szerződés természetesen érvényes (mármint, önmagában a halálesettől nem érvénytelen), az legfeljebb perben érvényesíthető lesz.

julipesti # 2021.06.23. 19:06

Tisztelt Fórumozók! Adott egy apa két gyermekkel első házasságából, valamint egy élettárs. Nincs bejegyzett élettársi viszony, 12 éve vannak együtt. Az apa március 18-án ügyvéddel készíttet egy ajándékozási szerződést, melyben egyik gyermekére íratja a házát, valamint az élettársat holtig tartó haszonélvezettel ajándékozza meg. Március 24-én elhalálozik az apa. A hagyatéki tárgyalást lefolytató közjegyző nem akarja figyelembe venni az ajándékozási szerződést, mondván, hogy azt a földhivatalnál március 27-én jegyezték be, az apa halála után. Mi a véleményetek? A válaszokat előre is köszönöm!!!!!

drbjozsef # 2021.06.14. 04:15

luck-666,

Nem ezt írta KBS.

Hanem azt, hogy ezt a hagyatéki eljárás kereteiben nem érvényesíthető. Ez nem hagyatéki teher.

Ha a közjegyző felvette, az jó, majd eldönthetik az örökösök, hogy akarják vitatni-e. Ha igen, ott ezt nyilatkozzák, akkor neked kell pert indítani. Ha elismerik, akkor meg fogod kapni tőlük.

A temetési költséget nincs értelme vitatniuk, és valójában a lakás rezsiket sem, mert ha külön, FMH-t indítasz, feltehetőleg azt is megnyernéd.

De hiába írod le 10x, KELLENI nem kell fizetni ezt. Ha nem te laksz ott, nem vagy örökös, mi a fenének fizetted? Hol érdekel téged, hogy mi lesz ezekkel a fizetendőkkel? Ez az örökösök sara lett volna utólag is. Elég lett volna szólni nekik, hogy hé, ti fogjátok örökölni az ingatlant, odamennek a csekkek, szedjétek össze is fizessétek be.

luck-666 # 2021.06.13. 19:36

Nagyon félreértjük egymást, Van egy ingatlan,ami fele részben az elhunyt tulajdona volt,Ő lakott benne. A másik felének a testvérei a tulajdonosok az édesanyjuk halála óta. Az ingatlan nem lakott már 30 hónapja, de a közüzemi számlák alapdíját fizetni kellett. Tehát aki befizette 30 hónapja a csekkeket az,akkor kidobta a pénzt? A haláláig az elhunyt fizette a fogyasztást, de ezek után továbbra is kellett fizetni az alapdíjat, készenléti díjat.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.06.13. 15:30

Füllentesz, dehogy oldódott meg! Ezt az igényt nem lehet hagyatéki eljárásban érvényesíteni - nem is hagyatéki tartozás.

Az ne tévesszen meg, ha a közjegyző esetleg hagyatéki hitelezői igényként jegyzőkönyvezte; az ugyanis bemondásra megy. De épp ezért senkit semmire nem kötelez.

luck-666 # 2021.06.13. 11:17

drbjozsef

Igazából megoldódott, mivel másik közjegyző volt,aki 1 perc alatt átlátta ,hogy miről vannak a számlák.

drbjozsef # 2021.06.12. 04:32

Mert az elhalálozáskor még az egyik örökös férje volt.

Ez nem válasz a kérdésre. Nem lakott benne (gondolom), nem örököl belőle. Ha AKKOR még a férje volt az egyik hozzátartozónak, akkor meg felmerül, hogy "jogilag" nem is biztosan ő fizette, hacsak nem az igazolt különvagyonából tette ezt...

luck-666 # 2021.06.10. 16:38

Kovács_Béla_Sándor

Mert az elhalálozáskor még az egyik örökös férje volt. 30 hónapja történt a haláleset és a közjegyzőnek nem sikerült lezárni az ügyet. A leltárt megkapta időben, 3 fontosabb tétel volt rajta. Az örökösök elérhetősége is ismert volt , mivel folyamatban volt egy másik hagyatéki ügy is ,azonos örökösökkel, de az is sikeresen 3,5 évig tartott!

Kovács_Béla_Sándor # 2021.06.10. 06:38

aki fizette ,hiszen számlák nála vannak, de ő nem örökös,
Azért ezzel csak óvatosan. Nem praktikus dolog mások helyett fizetni a tartozásaikat. A temettetés még csak hagyján - de az ingatlannal kapcsolatos költségek... Minek?

Szomorú örökös # 2021.06.10. 04:40

luck-666

A rokonok semmivel nem foglalkoztak ,csak várják a jussukat és vitatni akarják a költségeket

Ez mindig így szokott a legtöbb ilyen esetben lenni.
Sajnos én is megtapasztaltam, hogy a pénz megfertőzi az embereket. :-O

drbjozsef # 2021.06.10. 04:16

luck-666,

A temetési költségről a számlát be kell nyújtani a közjegyzőnek, az törvény szerint is hagyatéki teher.

Az ingatlan költségei szerintem határeset, én benyújtanám azt is, az összegen vitatkozni nemigen lehet ha a csekkek, számlák megvannak.

Egyébként, tökmindegy mit nyújt be, bármi vitatható, és ha nincs megegyezés, a követelő félnek kell pert indítania.

Mondjuk esetében 99% hogy nyerne - legalábbis a fogyasztással össze nem függő költségek tekintetében biztosan.

luck-666 # 2021.06.09. 18:54

Természetesen aki fizette ,hiszen számlák nála vannak, de ő nem örökös, Az elhunyt testvérének a volt férje (sógor). Ő találta meg a holttestet és azóta a hivatalos ügyek is mind rá maradtak. A rokonok semmivel nem foglalkoztak ,csak várják a jussukat és vitatni akarják a költségeket

Kovács_Béla_Sándor # 2021.06.09. 18:36
  1. Ki kérné?
  2. Persze.
luck-666 # 2021.06.09. 18:00

Üdvözletem

Elhunyt egy rokon még 2018 decemberében, családja nem volt, így a testvérei és a már korábban elhunyt testvéreinek a gyerekei az örökösök.
Az örökség kb 4.200000 ft

Kérdéseim lennének ez ügyben:

1, A ház azóta keletkezett közüzemi számláit és a temetési költséget lehet-e kérni az örökösöktől, mivel ezeket nem ők fizették!

Elképzelhető-e, hogy jogos ekkora hagyatéknál 145000 ft közjegyzői díj, ami közben 180000 ft-ra emelkedett, mivel az áprilisi tárgyalást törölte a közjegyző és utólag értesített mindenkit a törlésről és az új időpontról.

köszönöm a válaszokat

P.Márton # 2021.06.08. 10:37

Értem, köszönöm a választ!

drbjozsef # 2021.06.08. 05:11

De ha Nővéremnek ítélnek 50%-ot akkor, mint irtam már korábban, nem fogom tudni eladni az ingatlant mivel nincs kapcsolatom vele semmilyen szinten.

Az ő részét természetesen nem.
A saját részedet eladhatod bármikor, nem kell a testvéred beleegyezése. Elővteli joga van rá, amit közölnöd kellene vele, de ha nem tudod felkutatni, így járt. Amikor bejegyzik a földhivatalba tulajdonosnak, akkor lesz ott egy cím, arra írhatsz egy levelet az elővétel miatt, ha nem reagál, akkor annyi.

Igaz, egy fél ingatlant csak áron alul tudsz eladni. Aztán legyen a gondja a vevőnek a másik fél megszerzése.

Vagy, amit kbs írt : közös tulajdon megszüntetése bíróságon, ahol végső esetben elárverezik az ingatlant egyben, és a fele pénzt abból megkapod. Ha a bíróság sem tudja előkeríteni a testvéred, akkor majd ügygondnokot rendel neki, és úgy is lefolytatja az eljárást.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.06.07. 20:20

Igen. A hagyatéki terhek ráeső részének megtérítését követelheted tőle. A közös tulajdont bármelyik tulajdonostárs kérheti - ha másképp nem megy - bíróságtól is.