hagyatéki tárgyalás


Kovács_Béla_Sándor # 2017.11.02. 19:24

Nem, az nem arra szolgál.

Virágh, áruld már el, milyen igényed lenne, mert kissé ellentmondásos ahogyan írsz. Ti. egyszer a "hagyatékkal szembeni" igényt említesz, aztán meg "örökségemet".

nonolet # 2017.11.02. 18:29

Póthagyatéki eljárással.

De!!! tessék szépen a Lakcím változást
mindig bejelenteni az előírt 3 munkanapon belül,
akkor megtalálnak majd.

Virágh # 2017.11.02. 17:59

Tisztelt Szakértő!

Milyen módon lehet a hagyatékkal szemben fennálló igényt bejelenteni a közjegyzőnél?

Hirdetményben olvastam, hogy hagyatéki tárgyalásra megidéztek. Akadályoztatás miatt nem tudom bejelenteni személyesen az igényemet a tárgyalásig.

"63. § (1) Ha az öröklésben érdekeltet természetes személyazonosító adatainak - részben vagy egészben való - ismeretlensége miatt nem lehet azonosítani, hirdetményi úton kell megidézni a tárgyalásra azzal a felhívással, hogy igényét a hirdetményi kézbesítéstől számított 30 napon belül a közjegyzőnél jelentse be.
(2) Ha az ismeretlen öröklésben érdekelt igényét a hirdetményben megadott határidőn belül nem jelenti be, és a tárgyaláson sem jelenik meg, az eljárás további szakaszában őt mint öröklésben érdekeltet és igényét figyelmen kívül kell hagyni."

Ez a törvény azt jelenti, ha nem tudom bejelenteni az igényemet, akkor nem kapom meg az örökségemet?

Kérem szíveskedjenek segíteni, hogy milyen módon tudom bejelenteni igényemet, ha nem tudok elmenni és értelmezni ezt a törvényt.

Köszönöm

luck-666 # 2017.11.01. 21:56

Köszönöm,
igen,ez lett volna a kérdés , mert már 11 hónapja várunk és bizonyos ügyeket elég nehéz így intézni. Főleg, hogy a közjegyzővel se lehet beszélni,mindig csak az alkalmazottjával.Amit még javasoltak,hogy a Gyámhivatal jelöljön ki eseti gondnokot, a hiányzó örökösök részére,de ezt meg a közjegyzőnek kellene intézni,aki.....

drbjozsef # 2017.11.01. 08:40

Az a kérdésed, hogy van-e kötelező, végső határidő?

Szerintem nincs, a 2010. évi XXXVIII. törvény 44-45§ szabályozza a kitűzést. Elvileg a hagyatéki leltár beérkezésétől 2 hónapon belül kell megtartani, de ez meghosszabbítható (például pont a külföldi örökösöknél), és ahhoz nincs további határidő szabva.

luck-666 # 2017.10.31. 20:40

Üdvözlök Mindenkit

Olyan kérdésem lenne,hogy a Közjegyzőnek mennyi idő áll rendelkezésére a hagyatéki tárgyalást kitűzni? Állítólag nem talál 3 örököst, aki külföldön élnek.

Köszönöm

alfateam # 2017.10.30. 10:37

..a temetés helyszíne valszeg megegyezhet az állanó lakcímmel?
Településszinten valószínű.
Az önkormányzat temetési ügyintézője valószínű segít, ők nagyon lazán kezelik a személyes adatokat...

Kovács_Béla_Sándor # 2017.10.27. 16:21

sajnos nem tudjuk ki a közjegyző, nem osztotta meg velünk a testvér.
Ha tudod, hol volt az utolsó, bejelentett lakóhelye, és hogy melyik hónapban halt meg, akkor nem kunszt kikeresni:

https://start.mokk.hu/…okereso.html?…

drbjozsef # 2017.10.27. 15:46

Ha otthonban élt, lehet, hogy az volt az állandó lakcíme. Indulj el náluk, kérdezd meg, esetleg egyből az otthon önkormányzatánál.

Ha nélkületek lezajlik a hagyatéki, akkor még utólag is bármikor lehet jogorvoslatot kérni, ha kell, a bíróság beszerzi a szükséges adatokat. Csak nagy eséllyel az ingóságokra már keresztet vetthettek addigra (jó eséllyel már most is, ha volt egyáltalán), de ha van ingatlan/autó/nyilvántartott vagyontárgy, azokat nem fogja tudni elsíbolni.

drbjozsef # 2017.10.27. 11:37

domboedina,

ha tudod melyik közjegyző fogja tárgyalni a hagyatékot, akkor nála.

Ha nem tudod, akkor vagy megkérdezed az elhunyt utolsó lakhelye szerinti önkormányzatnál, hogy ki az, vagy ha tudod a címet, akkor a MOKK oldalán megnézed ki van kijelölve.

Akit az önkormányzat, vagy a közjegyző először elér örököst, annak büntetőjogi felelősség tudatában kell(ene) megneveznie az általa ismert további örökösöket, ahogy a hagyatéki leltár tekintetében is így kellene eljárnia.

Szomorú örökös # 2017.03.17. 18:20

Immaculata

Bírósági eljárást úgyis csak egy meghatározott összeghatár felett indíthat.
Alatta a fizetési meghagyás játszik. Én így tudom!

Immaculata # 2017.03.17. 12:02

Szmiki1974

A hiányzó összegre fizetési meghagyást bocsátass ki a közjegyzőnél. Az egyszerűbb eljárás, mint a polgári per indítása.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.17. 11:30

Van, akinek nem lehet segíteni, mert nem hagyja. Meg van, aki észre se veszi, hogy segítenek neki.

Szmiki1974 # 2017.03.17. 09:55

Kovács_Béla_Sándor Ön segíteni jár ide, vagy szimplán csak értetlenkedni, meg megjegyzéseket tenni?
"leírása" alapján Ön segít az embereknek, jogi kérdésekben...
Topp topicban nem ezt vettem észre...

Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.17. 09:30

Aktivista közjegyző. :)

Szmiki1974 # 2017.03.17. 06:34

ObudaFan, értem, köszönöm, tehát akkor csak bíróság. Igen, hagyatéki végzésben szerepel, hogy két részletben kell fizetnie az örökösnek köteles részt. A végzésben két időpont szerepel, hogy meddig.

ObudaFan # 2017.03.17. 05:38

A hagyatéki tárgyaláson nem ítélet születik, hanem végzés, és abban ilyen kötelezés végrehajtható módon nem szerepelhet. Ha a kötelesrészi igényed érvényesíteni kívánod és azt a kötelezett nem fizeti ki, bíróságon, polgári perben követelheted.

Szmiki1974 # 2017.03.16. 23:43

Mi az, hogy nem létezhet???
Volt egy hagyatéki tárgyalás.
Ott született egy ítélet.
A végrendeletben megjelölt örökösnek köteles részt kellett volna kifizetnie az egyenes ági örökösnek.
Az első részletet kifizette, a másodikat már nem annyira szeretné.
Ezeknek van maximum időpontja, meddig kellett volna kifizetni.
Ez nem történt meg.
Nem lehet elérni a végrendeletben megjelölt örököst, ezért kérdeztem, hogy akkor KIHEZ FORDULHAT AZ EGYENES ÁGI ÖRÖKÖS?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.16. 19:22

Mi az igazi kérdés?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.16. 19:22

Rossz a kérdés. Ilyen hagyatékátadó végzés nem létezhet. Ha mégis van, akkor ebben a részében semmi és így nem is hajtható végre.

Szmiki1974 # 2017.03.16. 19:02

Tisztelt Hozzáértők!

Ha van egy hagyatéki végzés, amiben szerepel egy időpont, mikor fizesse az utolsó köteles részt az örökös a másik örökösnek, de az nem fizet(telefonon nem elérhető, levélben sem) ilyen esetben hová lehet panaszhoz fordulni?
Esetleg lehetséges, hogy egy hagyatéki végzést ez az örökös megtámadta, és ezért "szívódott" fel?
(már nem tudom mire gondolni, meg nem is tudom, hogy megy ez)
Köszönöm!

Samandra # 2015.01.29. 12:02

Jó napot kívánok!

Szeretnék néhány kérdésre választ kapni, bízom benne, hogy tudnak segíteni.
Elhunyt egy rokonunk, aki a nagymamám testvére volt. Örököl utána a 6 testvére, egyenlő 1/6-od arányban. Mivel az egyik testvére (nagymamám) már nem él, a gyerekeire száll 2 felé. Mivel sajnos már anyukám sem él, így a testvéremmel kapunk fejenként 1/24-ed arányban.

A hagyatéki tárgyaláson én képviseltem a külföldön élő testvéremet. Írt egy meghatalmazást, két tanúval aláíratta és ennyi, hitelesíttetni nem kellett, elfogadták így is. Hanem, azt az információt kaptuk, hogy mivel az örökség részét képzi (ingatlanon kívül) készpénz és értékpapír is, nem biztos, hogy az Államkincstár és a bank el fogja fogadni a meghatalmazást. Elvileg az összes örökösnek egyszerre kell jelen lennie a felvételnél. De a testvérem nem fog tudni hazajönni.

Kérdés: elég lenne-e egy ugyanolyan meghatalmazás, mint legutóbb, hogy két tanú aláírja és elküldi nekem postán, ugyanis nem tud elutazni a konzulátusra azért, hogyott hitelesíttesse. Főleg, hogy városokkal arrébb van a legközelebbi. Felvehetem-e én azzal a papírral a pénzt és az értékpapír után járó összeget? Vagy mindenképpen haza kellene jönnie? Az is csak úgy kivitelezhető, ha elengedi a munkáltatója és abban az esetben, ha ő itt hozzá is jutna a pénzhez, mert abból fedezné az utazás költségeit. De ez nem érné meg, mert kb. annyit kap, mint amennyibe az út lenne. Ezért szeretnénk meghatalmazással elintézni, de közjegyzőhöz nem fog tudni külföldön elmenni.
Kellene intézkednem a nevében a bankban, az államkincstárnál és ott, ahol a lakás kulcsát kiadják, mert ott is egyszerre kellene jelen lenni, így tájékoztattak.

Válaszaikat előre is köszönöm!

ObudaFan # 2014.11.11. 14:22

A temetés költségeit valóban elsősorban a hagyatékból kell rendezni, és a hagyatékkal szemben az később is elszámolható.
Özvegyi jog, mint megnevezés ugyan nem létezik, de az özvegy a közösen lakott ingatlanban az elhunyt tulajdoni hányadára haszonélvezetet örököl.

Kery02 # 2014.11.11. 12:03

Tisztelt Szakértő,

Sajnos a családom is hagyatéki tárgyalás elé néz és nincs egység még a családunkban.
Kérdésem, hogy milyen törvények vonatkoznak az elhunyt temettetésére vonatkozóan. Igaz-e, hogy ha van az örökhagyónak pénze akkor ebből kell a temetési költségeket fizetni? Ebbe beletartozik-e a síremlék, sírkő kifizetése is? Ellehet-e ezt intézni a síremlék kifizetését az örökhagyó pénzéből még 1 év múlva is? Mert a síremlékkészítők szerint 1 évet kell várni a síremlék felállítására.
Másik kérdésem az özvegyi jog mit jelent? Kell-e ezt mondani a hagyatéki tárgyaláson?
Előre is köszönöm a választ.
Köszönettel:
Kery02

BAAnita # 2014.10.28. 19:43

Köszönöm a választ.
Hasznos volt...