Nagyon köszönöm válaszukat. Sokat segítettek.
Üdv
Nagyon köszönöm válaszukat. Sokat segítettek.
Üdv
A 2013.január 1-jén életbe lépett illetéktörvény válzotásával kapcsoaltban szeretnék kérdezni, kérni állásfoglalást.
Esetünk a következő: 2012.aug.31-én édesanyám testvére elhalálozott, örökségül egy lakást hagyott ránk.
A jegyzőnek az öröségről szóló határozatot, papírokat 2012.december.27-én sikerült kiállítani, mely 2013-ban emelkedett jogerőre.
A törvény 3. paragrafusa szerint az illetékfizetési kötelezettség az örökhagyó halála napján keletkezik, (az ekkor hatályos törvényben 6%-os kulcs szerepelt) azonban a hatóság édesanyámat 9%-nyi illeték fizetésére kötelezte, már az idei szabályozás szerint.
ÉRdemes fellebbezni, vagy jogosan állapította meg a hatóság az idei kulccsal az illetéket?
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelt Fórumozók!
Édesanyám halála után 1/4 részt örököltem a szülői házból, amit sajnos árverezni fognak (zálogkötelezett vagyok) levél eddig csak az én 1/4 részem árverezéséről jött
a lakáson közös költség tartozás van, melynek rám eső részének nagy hányadát kifizettem
illetve Édesanyám korábbi árukölcsönös hitelével is megkeresett 2 éve egy bizonyos Fakthorn Zrt - de ott "megállt" az ügy
(olyan megállapodást akartak kötni velem hogy ismerjem el én egyedül a tartozást (van más örökös is) ezt nem fogadtam el - azóta csönd van ..)
Tehát vannak ezek a tartozások. Kérdéseim (elnézést ha butaságot kérdezek)
Tehát az, hogy ha az örökség már nem lesz, fog-e változtatni valamit ezen adósságok tekintetében az esetemben?
Köszönöm!
Ha nem lesz meg az örökséged, akkor annak az értékének az erejéig felelsz a hagyatéki terhekért.
A közös költséget pedig tulajdoni hányadod arányában viselned kell, amíg tulajdonos vagy.
Kedves Mindenki...
velemenyt szeretnek a kovetkezokre...
Edesanyam a napokban elhalalozott unokahugom mint mellettem egyenrangu orokoskent Szulom halala utan majdnemhogy azonnal, engedelyem nelkul behatolt a csaladi hazunkba es kiramolta azt eleg rendesen
a rea eso 1/4 resz oroksege jogan.
Tobb kellemetlenseget es koltseget okozva ezzel megakadajozott engem abban h felmerhessem Edesanyam utani valos ingo es ingatlan vagyonunkat.Anyam halalaval en is 1/4 reszt orokoltem az ingatlanbol.Van egy masik ingatlan ahol szinten 1/4-1/4 resz illet meg kettonket.
Kerdesem az volna ha!:szeretnem elcserelni Unokahugommal meg a Hagyateki T. elott a szobanforgo negyedreszeket ugy,h kettonknek 1/2-1/2 resz legyen a ket ingatlanbol de ha nem megy bele az egyessegbe,a HT kovetoen pert indithatok.
Mit javasolnatok,milyen indokokkal lenne eselyem Ot lenyomni hiszen meg odaerkezesem elott kirabolta a szuloi hazam,ezzel engem is,holott azelott sosem keresett fel Bennunket?!
Koszonettel a Hozzaszolasokert
Anna
Kedves Mindenki!Egy nagyon fontos ügyben szeretnék választ kapni a kérdésemre.Van egy apám aki ahányszor eddig meglátogattam állandóan bántott verbálisan,nem is ez a lényeg hanem hogy betelt a pohár nálam a több mint tizenöt éve tartó bántása miatt,és mondtam neki hogy soha többet nem akarom tartani vele a kapcsolatot erre ő azt mondta hogy írjam ezt le egy papírra leírtam mindent a lényeg ebből hogy lemondok a lakásáról meg minden ingóságáról,meg hogy döntésemről nem befolyásolt senki önszántamból teszem,hírtelen felindulásból írtam ezt alá egy kockás füzetbe ő azt mondta hogy ezt hitelesíteni fogja ügyvéddel de tanúk nincsenek a papíron meg nem is voltak se ügyvéd jelenléte azt szeretném megkérdezni tőletek hogy ez mennyire számít hivatalos papírnak meg nem pont azt a részt írtam alá hogy lemondok az örökségemről hanem a legvégén a levelemet hogy mit gondolok az alkoholista családom,engem bántó apámról,pillanatnyi megingásomban írtam ezt a levelet,illetve ha még is hiteles hogy tudom megoldani hogy módosítsam az írásomat lemondó nyilatkozatomat?Előre is köszönöm segítségeteket.
Colos2107
Látni kellene ezt az iratot, mindenesetre öröklésről lemondani szerződésben lehet, nem egyoldalú nyilatkozatban, viszont az írásbeliségen túl alaki követelményei nincsenek.
Anna1912
Hát, neked kell tudni igazolni, mit vitt el, ha erre igényt alapítasz.
Az a csere viszont létrejöhet egy közös tulajdon megszüntetési perben is.
Tiszteletem mindenkinek!
Nagyon sajnalom hogy itt kell segitseget kernem nem szivesen.
Edesapam elhunyt 2013 jan 6-an es azt szeretnem ha valaki tudna nekem kuldeni egy linket ahol tisztan leirja hogy 2013 jan 6-an milyen orokosodesi jogok voltak eletben mert rengeteget kerestem de sokat valtoztattak mostanaban es nem vagyok biztos benne hogy ki es mennyit fog orokolni.
Anyukam,en es meg 3 testverem van akik mindket szulo felol ver szerintiek.Apukamek tobb mint 49 evet eltek egyutt hazassagban.Az uj jogszabaj szerint 1/5 resz jar mindenkinek?Ugyan ez volt 2013 jan 6-an is?
A halalozasi nap szamit?
Nagyon koszonom elore is.
A négy gyerek örökli, egymás között egyenlő részben a hagyatékot, az özvegy pedig haszonélvezetet kap az egészen. Akár az örökösök, akár az özvegy kérheti a haszonélvezet megváltását, ebben az esetben az özvegy is egy gyerekrészt kap (ez lehet az az 1/5), de akkor a többin nincs haszonélvezete. Az özvegy által lakott lakásra, az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakra fennálló haszonélvezet megváltását nem lehet kérni.
(A törvényes öröklés szabályai nem változtak mostanában. lényegében 59 óta változatlan a Ptk. ezen rész, és a Ptk. előtt sem lehetett nagy különbség vagy másik 80 éve.)
U.i.: A hagyaték nem feltétlenül azonos azzal, ami az elhunyt nyilvántartás szerinti tulajdona.
Tisztelt Kovács_Béla_Sándor!
Nagyon sajnalom hogy igy van mert azt szerettem volna hogy anyukamnak minel tobb maradjon.Azt gondoltam hogy fele az ove marad es a masik fele eloszlik a gyerekek kozott.
Koszonom a tajekoztatast!
Éppen erre céloztam utóiratként. Hogy kérdéses lehet, mi tartozik a hagyatékba, és mi az, aminek a fele házassági közös vagyon címén az özvegyé. (Azt ő nem örökli, az eleve az övé.)
Ha ilyen hosszú időt éltek együtt, akkor szinte biztos, hogy lesz ott házastársi közös vagyon, amit édesanyád követelhet. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a tulajdoni lapon 1/1 arányban édesapád volt tulajdonosként bejegyezve, az csak akkor volt édesapád 1/1 arányú tulajdona, ha az együttélés előtt szerezte, vagy örökölte, vagy ajándékba kapta, vagy olyasmiből vette, amit az együttélés előtt szerzett, örökölt, vagy ajándékba kapott. És még ezekben az esetekben is ha volt értéknövelő beruházás, keletkezett közös vagyon.
"Ha ilyen hosszú időt éltek együtt, akkor szinte biztos, hogy lesz ott házastársi közös vagyon, amit édesanyád követelhet."
A hagyatéki tárgyaláson a közjegyző felé feltétlenül jelezni, kell hogy édesanyád házastársi vagyonközösség jogcímén igényt tart a hagyaték 1/2 részére!
Érdemes jelezni, bár ha erről vita van, a közjegyző sokat nem tud tenni, legfeljebb függőben tartja az eljárást, de vita esetén erről a bíróság dönt.
ObudaFan
...sajnos par napomba kerult mire haza tudtam menni a tortenes utan a kes-re nem alapozhatok habar eleg nagy osszeget vehetett magahoz,Joanyam folyton sporolt,ha a szukseg megkivanta azonnal adott... pfff bebuktam viszont
a tovabblepeshez adott otletet nagyon-nagyon koszonom
tovabbi szep napot Mindenkinek
Anna
Üdvözlöm! Kérdésem lenne a következő: lezárúlt az örökösödési folyamat, melyben nem egyenes ági örökös vagyok, ami azt jelenti, hogy örökösödési illetéket kell fizetnem, ami sajnos nem csekély összeg lesz a felértékelt adatok szerint. A kérdésem az lenne, hogy kérhetek e részletfizetést, mivel gyesen vagyok és 5 kiskorú gyermek van a háztartásomban, illetve, hogy van e valami kedvezmény ilyen esetben a részemre.
Válaszát előre is köszönöm. Judith
Kérhetsz, talán még méltányosságból mérséklést is.
Tisztelt fórumozók!
Azt kárdezném, hogy ki az örökös a következő ügyben?
Nemrég meghalt a bátyánk. Három lánytestvére él, a szüleink, nagyszüleink már nem élnek. A bátyánknak gyermeke nem volt, illetve:
Emlékeink szerint 40-45 évvel ezelőtt apasági perbe fogták két másik férfival együtt. Akkor még nem DNS döntött, a vérvétel egyik férfit sem zárta ki. Bátyánk elvállalta az apaságot, kb. 1 évig fizette is a gyermektartást. Ezután a gyermek anyja ismét férjhez ment, az új férj a nevére vette a gyermeket, többé a bátyánk meg sem látogathatta a gyermeket.
A későbbiekben a bátyánk sem emlegette az apasági ügyét, a hölgy és férje a gyerekkel együtt ismeretlen helyre költözött.
A bátyánk iratai között semmit nem találtunk, sem az akkori apasági per anyagát, sem egy levelet, képeslapot, akármit, amiből következtetni lehetne arra, hogy tartotta volna a kapcsolatot a ma már nem is gyermekkel. Csak a "gyermek új apa szerinti nevére emlékezünk.
Ki az örökös?
Nyomozzunk a "gyermek" után?
Válaszaikat előre is köszönjük
A gyermek a törvényes örökös. Ezen az örökbefogadás nem változtatott. [Ptk. 617. § (2)]
Nem kell nyomoznotok, elég ha bejelentitek a közjegyzőnek.
Tisztelt Fórumozók!
Nagyapánk 2011 augusztusában elhunyt. A tulajdonában lévő nyaralót az alábbi felosztásban örököltük: nagynénénk (nagyapánk lánya) 1/2 részben, öcsém és én 1/4-1/4 részben. Nagynéném ragaszkodott volna hozzá, hogy eladjuk a nyaralót, mivel már nem szeretné használni, mi viszont nem akarjuk eladni. Tavaly tavasszal úgy állapodtunk meg, hogy a nyaraló összes költségét én fedezem, a közüzemi számlákat át is írattuk az én nevemre. Ezzel egy évre elcsitult a vihar, most viszont újra jelentkeztek. Megint sürgetik az eladást, és jogi eljárással, árverezéssel fenyegetőznek. Gyanítom, hogy ez csak jogalap nélküli hangoskodás, de azért szeretnék megnyugodni.
Milyen lehetőségei vannak nagynénénknek az adott helyzetben? (A nyaraló kizárólag ebben a minőségében funkcionál, a nyári szezonon kívül senki nem használja.)
Válaszukat köszönöm!
A nagynénéteknek joga van a saját a tulajdonrészéhez mint vagyoni értékéhez hozzájutni, tehát az öcséddel közösen vagy meg tudjátok tőle venni - magatokhoz váltjátok -, vagy vagyonközösség megszüntetése címén pert indít a bíróságon.
Megoldás lehet még, hogy közösen eladjátok a nyaralót és a vételárból mindenki megkapja az őt megillető részt.
Ha esetlegesen per lesz a dologból az költséges és elhuzódó., a bírósági árverezésnél a vevő akár a valós érték 80%-ért is hozzájuthat az ingatlanhoz...
A közműszámlát a tulajdoni arány ill. a tényleges fogyasztás alapján rendezítek egymás közt.
---„a vevő akár a valós érték 80%-ért is hozzájuthat az ingatlanhoz...”
Megint összehordasz badarságokat. Ez az árverés nem az az árverés!
Mona,
Nagyon szépen levezetted az összes tudnivalót.
Valóban nem lehet forgalmi értéken eladni egy ingatlant.
Akkor én megfejelem azzal, hogy az árverési költségekkel együtt, akár a tényleges ingatlanár 50%-át is elveszíthetik.
Köszönöm a választ KBS.
Minden jót kívánok!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02