Azt szeretném kérdezni, hogy az ingatlan és annak közüzemi tartozásai egybe tartoznak-e,vagy osztályos egyezség keretében a tartozáson lehet-e osztozni,míg 1/1-ben az egyik örökösé lenne az ingatlan?
Köszönöm szépen!
Öröklés
:) Béla gyorsabb volt - most
Ha van eszük ők is visszutasítják. Végül majd az álam örököl. Ha jól értem negatív az örökség.
Ezen fölösleges töprengeni. Bárki lesz az örökös, a hagyatéki terhekért csak az örökség erejéig felel. Ha az örökség negatív, akkor a temetés költségeit sem kell megtérítenie.
(Egyébként sem lenne szép dolog, ha az elhalt gyerekei megpróbálnák a nagyszülejükre, pláne a nagynényjükre tolni a fizetést.)
Tisztelt Jogszakértők!
Néhai férjemnek egy vidéki romos házrész a hagyatéka, amin egy banki végrehajtás van. A 3 lánya lenne az örökös, de ők azt tervezik, hogy visszautasítják az örökséget. A temetést a 3 lány és én (feleség) rendeztük, a 420 ezer forintos számlát az egyik mostohalányom nevére írattuk. Jól gondolom, hogy ha ők visszautasítják az örökséget, és az örökség az anyósomhoz vagy a sógornőmhöz kerül, akkor a mostohalányom kérheti az örököstől a temetési költségek megfizetését? Ha igen, akkor ezért pert kell indítani?
Arykadar
"Nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy mindent tudjak." (Oscar Wilde)
A temetés költsége viszont tényleg elsődleges hagyatéki teher.
Ez nem egészen így van. Ez csak egy szűk körben, az örökhagyó eltartására egy soron köteles örökösök egymás közti viszonyában lehetséges, ha közülük csak egyik teljesített tartást (gondozást).
„Jogos a hitelezőtől hogy hagyatéki teher címszón az örökösöktől kérnek hagyatéki teherként gondozási díjat, étteremi díjat, étel díjakat temetési szertartásból és hasonlók? ezt behajthatja az örökösökön?”
Ha voltak ilyen szolgáltatások és azokat végrendeleti juttatás kilátásba helyezésére tekintettel végezték, és nem kapták meg a juttatást, akkor igen.
Gregorbeni,
kezded túltolni ezt a dolgot. Legalább három különböző topikban, legalább öt különböző válaszoló írta már le, hogy NEM LEHET (CSAK, VAGY TÖBB) TARTOZÁST ÖRÖKÖLNI.
Még egyszer, de utoljára.
Ha több a tartozás mint a vagyon, akkor ami vagyont örökölsz, azt szépen felajánlod a hitelezőknek : vegyék, vigyék. Amíg van. Ha pénz is örököltél, szépen szétosztod közöttük követelésük arányában, és átutalod.
Ha még mindig maradna tartozás, akkor a hitelezők így jártak, azt elbukták. Többet tőled nem követelhetnek.
Írtuk a meghatalmazást, írtuk, hogy vedd fel a közjegyzővel a kapcsolatot, majd ad tanácsot mit csinálj.
Nincs olyan, hogy levelet írsz "jogfenntartással".
Olyan van, hogy ha senkit nem hatalmazol meg, és nem is mész el, akkor a közjegyző átadja a hagyatékot a törvény szerint, megörökölsz amit megörökölsz (vagyon, tartozás), kiküldi a hagyatéki végzést neked, és amikor kis kezeidhez veszed a levelet, onnantól lesz 15 napod, hogy fellebbezzél ellene. Ha nem tetszik amit benne találsz, túl sok a tartozás, nem akarsz vesződni, fellebbezel, és visszautasítod a hagyatékot.
A visszautasításra elvileg nincs határidő, de a ráutaló magatartás (felveszed az örökölt pénzt, beköltözöl az ingatlanba) a visszautasítás jogáról való lemondásnak számít. Vagy a közjegyző még a tárgyalás előtt tűzhet akár határidőt a visszautasításra. Szóval figyelni azért kell, de ha valamiért elutasítanák a visszautasításodat, és örökölsz, akkor sincs semmi baj, csak melósabb : a saját vagyonoddal nem felelsz az örökhagyó tartozásaiért.
Üdvözlök mindenkit.paromnak nagy szüksége lenne most segítségre öröklés kérdésben. Meg próbálom röviden le írni a helyzetet. A nagymamaja sajnos el hunyt dec. 23an.most lesz a hagyatéki tárgyalás. Örökös a mama után jogilag 2 lenne.. A lánya (anyósom) és a fiú testvére, de sajnos ő is el hunyt már így az ő 3 fia. Tehát jelenleg 4 örökös van a lakásra. Itt naggyábol tisztában is vagyunk a dolgokat, de van ám egy csavar sajnos az egészben. Anyósom páromnak akarja ajándékozni az ő lakás részét, mert neki rengeteg adósság van a nyakán és a bankok vinnék a házat.neki pedig nincs hova mennie. Anyósomnak 2 gyermeke van.. De párom nővére ki akar maradni mindenből (sajnos van oka rá) öt nem érdekli sem a lakás sem semmi. Anyósom ( nem bántani akarom eszem ágában sincs) már fel halmozta a kozuzemi számlákat és át sem iratta őket pedig kötelessége lett volna.. Párom éppen ezért nem akar nagyon bele menni hogy a nevére kerüljön a ház, mert fél hogy neki is rengeteg adósságot halmoz a fel anyósom. A házat viszont sajnálja nem akarna hogy el vesszen mert nagyrészt ott nőtt fel ő is a mamaekkal. Mit lehet ilyenkor tenni? Gondolkodtunk rajta hogy ki fizetjük a másik 3 örököst és a párome marad a lakás.. Na de anyósom nem akar ki költözni.. És félünk hogy sok adósságot csinálna nekünk. Gondolom a kozuzemi számla tartozasok ránk maradnának!? Azzal nem lenne gond ha maradna és fizetne a számlákat rendesen.. De sajnos az alkoholnak el /élt mindig.. Ezért nem jó a kapcsolata egyik gyermekével sem. Mindazonáltal ha anyósom át bármi éri(ne adja a jó isten).. Semmi nincs a néven csak több millió személyi hitel amit nem fizet.. Párom és a testvére azt öröklik majd utána? Eléggé kétségbe vagyunk most esve emiatt mit is kellene tegyünk.. Mert páromnak hiába nem jó a kapcsolata anyósommal azért nem akarnak ha az utcán élne.. De azt sem szeretnénk ha milliós adósság kerülne a nyakunkba. Örülnék ha tudnának segíteni pontosan mi és hogy működik ilyen esetben. Köszönöm a választ.
Gregorbeni
Éppen fordítva. Ha nem nyilatkozol, nem jelensz meg, nem teszel határozott visszautasítási nyilatkozatot, akkor megörökölsz mindent: tartozást és vagyontárgyat egyaránt. A negatív hagyaték azt jelenti, hogy több a tartozás, mint az örökölt vagyontárgyak értéke. Ebben az esetben a hitelezők minden örökölt vagyontárgyat (lakás, autó, üzletrész) "elvihetnek", de ennél többet nem.
Neked kell visszautasítani az örökséget, nem automatikus pusztán azért, mert negatív. Én így tudom, de majd a szakik megmondják.
Köszönöm, az is gond, hogy az üresen álló ház vidéken van, nem tudunk leszaladgálni, és nekünk, unokanővérünknek nincs kulcsunk hozzá. Ezt mielőbb kérni fogjuk. További szép napot!
Kedves Kata _ 25!
Ha érdekelnek a jogszabályok és törvények, lehet, hogy érdekelnek az Isten törvényei is:
- Szeresd ellenségeidet. (Miért? Azért, hogy meglegyen a feltétele annak, hogy a rossz irányba haladó kapcsolat jó irányba fordulhasson, vagy legalább ne romoljon tovább.)
- Ha úgy érzed, hogy valamiben hibáztál, kérj bocsánatot. (ez jó nehéz)
- Ha úgy érzed, hogy mások hibáztak, bocsáss meg nekik.
- Ne követeld, hogy mások bocsánatot kérjenek, vagy megbocsássanak.
- Ne a harag vezéreljen. Ha ez megvan, mond el, hogy nem haragszol és nem kérsz örökséget. (ha tényleg nem kérsz)
Ezek mind jó nehezek. Gyúrni kell rá. :)
Ha sikerül, te leszel a nyertes. És mások is nyernek vele.
Laki1,
Pusztán jogilag nézve jogos, az üres lakás költségeit viseljék közösen a tulajdonosok.
De gyakorlati szempontból nézve én a magam részéről azt mondanám az unokaöcsnek, hogy menjen el minden szolgáltatóhoz, állíttassa át bediktálásra minden szolgáltatást, és akkor csak az alapdíjakat kell fizetni. (mindig nulla fogyasztás lejelentésével) Valamint elmennék a lakásba, és rögzítenék fényképpel jegyzőkönyvvel minden óraállást.
Ha most átalányt vonnak például a szolgáltatók, akkor egy csomót fizettek a semmire, és később, ha eladnátok, vagy rendeznétek a tulajdonrészetek, egy csomó elszámolási problémátok lesz, illetve az mindenképpen lesz, számolgatni kell majd, de ha előre százezres nagyságrendet fizettek, akkor azt vissza kell kérni. Nekem jobb lenne, ha utólag fizetnék keveset, ha muszáj, mint előre sokat.
Egyezzetek meg valami korrekt ideiglenes fizetési rendszerben közösen.
Sankooooo,
Nem értem.
Az első világos. Apád ajándékot ígér neked, Te meg követelőzöl. Ezt nem nagyon kommentálnám. Ebből a lakásból neked (ahogy a testvéreidnek) nem JÁR semmi. Adhat, ha akar. Ha neked nem akar, másik gyerekének meg igen, ahhoz sincs közöd.
A Te tulajdonoddal sem értem mit akarsz. Ha a tied, te adod el. Annak akinek akarod, annyiért amennyiért akarod, úgy, ahogy akarod. Ha a tied, tied a pénz. Vagy ne add el. "felének a rád eső hányada" ? Most a fele a tied, vagy egy hányada ?
Kata?
"Üggyel kapcsolatban"?
Van egy csomó jogszabály az öröklésről, közjegyzőről, szerződésekről. Mi a problémád?
Eddig moralizáltál, ahhoz nem kell jogszabály, olvass be neki jó alaposan.
Köszönöm a választ. A ház jelenleg üres, majd el szeretnénk adni közösen a hagyatéki végzés után. Az unokaöccs még nem mondta fel a szolgáltatókkal a szerződéseket, sem a bankkal a bankszámlát, ezért a meglévő beszedési megbízással még arról veszik le a szolgáltatók az összegeket, mert még van rajta pénz, de ezt az unokaöccs örökölte. Ugyanakkor kéri, hogy mi, hárman, unokanővérek, akik fejenként 1/6 részt öröklünk az ingatlan értékéből, fizessük a ránk eső rezsit és a házzal kapcsolatos minden költséget. Jól értem, hogy ez így rendben van (az egyetemleges felelősség miatt)? Köszönöm.
Tisztelt szakértő!
-Édesapám egyik ingatlana eladásra kerül, amiből ígérete szerint kapok pár millió forintot, akárcsak a többi testvérem.
-Nem elhunyt mamám háza is elkel, aminek a fele jogilag az enyém.
A két adásvételi egyszerre lenne meg, mivel egy családtag veszi meg az egyiket, aminek az árából apám megvenné tőlem a mamám házának rám eső részét.
Mivel bizalmatlan vagyok, hogy valóban részesedek-e az egyikből, ezért van rá módom, hogy bebiztosítsam magam mondjuk olyannal, hogy nem adom el a mamám házát, ha nem kapom meg a részem? Lehet ilyen kitételt belerakni a szerződésbe?
Az a ház, amiből apám megvenné a másikból a részemet, az az anyám halála után lett megvásárolva. Ha elkel, akkor van jogom kérni, hogy az ingatlan értékée felének rám eső hányadát kapjam meg? Sajnos nem láttam a tulajdoni lapot.
Köszönöm!
Kata,
Nincs rendben, de mégis így van.
Rengeteg dolog vet fel erkölcsi meg morális kérdéseket, az élet az már csak ilyen.
Semmi extra.
Alulírott XY meghatalmazom YZ-t, hogy nevemben az elhunyt XZ hagyatéki tárgyalásán ügyemben teljes körűen eljárjon. Minden név után személyes adatok, dátum, keltezés, aláírások, két tanú (név, lakcím, aláírás).
Alapesetben, ami a használattal együtt jár, fogyasztáshoz kötött (gáz, áram, víz, csatorna, használatból eredő javítások), azokat értelemszerűen a fogyasztónak kell fizetnie - vagyis annak, aki lakik a lakásban. Minden más, a tulajdonjoghoz kapcsolódót (biztosítás, adók, értéknövelő beruházások) pedig közösen, tulajdonrész arányosan.
De ezek közül, ha még nincs a tényleges használó nevére írva a mérőórák, akkor a mögöttes felelősség elve alapján a tulajdonosoktól is követelhetik (főleg a közös költséget, az kifejezetten a tulajdonos kötelessége, de ha van haszonélvező, vagy lakó, akkor általában a szokásjog szerint neki kellene fizetnie), sőt, egyetemleges felelősség van, vagyis bármelyik tartozás teljes összegét követelhetik és behajthatják bármelyik tulajdonoson, és aztán a részarányosnál többet fizetett részét ő követelheti utána a tulajdonostárs(ai)tól.
Szóval elsősorban megállapodás kérdése, érdemes a józan ész szerint rendezni, de ha nem megy, akkor lehet pereskedni a fentiek szerint.
Decemberben meghalt a nagynénénk (aki már 9 éve meghalt) férje, 3-an, unokanővérek örököltük az ingatlan felét, és az ő unokaöccse is, aki az ingatlan másik részén felül még az ingóságokat is. Hagyatéki tárgyalás még nem volt. Kinek kell fizetnie a nagybátyánk haláláig és azóta is felmerült rezsi és az ingatlannal kapcsolatos (pl. biztosítás stb.) egyéb költségeket? Mindegyikünknek öröklése arányában, azaz nekünk az unokanővéreknek 1/6 részben vagy teljes egészében a nagybátyánk unokaöccsének?
Köszönöm a segítséget!
Pontosítanék. Az ingatlan 1/2-e eleve édesanyámé, és elvileg az ingóságok fele is, mint házasság alatt szerzett közös vagyon. Tehát akkor gondolataim szerint a hagyatéki ügyérték nem a 35 millió, hanem a fele.
Ezeket olvasva, kicsit megrettentem. Egy kb. 35 millió ügyértékű (ebben ingatlan, ingóság, minden benne van) hagyatéki esetén mire számíthatunk?
3-an vagyunk örökösök, de ott helyben ketten tudunk fizetni.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02