Öröklési szerződés


Szomorú örökös # 2021.09.01. 04:55

csutak2

Úgy tervezem abba kötők bele amibe lehet. Amire a jogszabályok lehetőséget adnak.

Azért arra készülj fel, hogy egy öröklési szerződést csakis perrel lehet bontani, megtámadni - még az örökhagyónak is. Sok esélyed nincs a nyerésre, de azért hajrá!

Zöldövezeti11 # 2021.09.01. 05:08

Van aki annyira szemellenzős , hogy reménytelen vállalkozásba is belefog.

dr. Tarczay Aron ugyved # 2021.09.01. 05:30

Tulajdonképpen maga a kérdés nem teljesen légbőlkapott, mert a kötelesrész szempontjából fontos 2 éves határidő vonatkozásában a jogszabály nem ad konkrét eligazítást erre az esetre.
Az én véleményem erről egy kicsit cizelláltabb: a formai követelmények itt éppen azt célozzák, hogy a szerződés vitathatatlanul az örökhagyótól származzon és lehetőleg akarathibában sem szenvedjen (még ha a tanúknak nem is kell az örökhagyó akaratát ellenőrizni).
Ebből adódóan szerintem a logikus megoldás az lenne, hogy a formahibás szerződés keltétől számítódna ugyan a 2 éves határidő, de csak ha a szerződéses örökös igazolni tudja, hogy valóban meg is valósult a tartás a kijavítás előtt és nem csak utólag lett lepapírozva a dolog. Tehát szerintem amellett lehet érvelni, hogy a bizonyítási teher forduljon meg.
Hangsúlyozom, ez az én véleményem, ennek megfelelő bírói gyakorlatról egyelőre nincs tudomásom.

csutak2 # 2021.09.01. 05:43

A kérdés az, hogy, ha alakilag nem volt rendben a szerződés azaz hiányzott a 2 tanú akkor az a szerződés nem semmis? Ha pótolták 1 éve akkor ez a szerződés most 10éves vagy 1? Mert , ha 1 akkor ugye megnyílik a köteles rész iránti igény, mert 2 éven belül van. Mellesleg Anyámat én segítettem,, ha kellett. A testvérem sem többet, sőt! Állandó vitában voltak. Azt sem tudom mikor és, hogy vitte el az ügyvédhez. Ez számomra titok volt, most derült ki a közjegyzőtől a hagyatéknál.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 05:49

de csak ha a szerződéses örökös igazolni tudja, hogy valóban meg is valósult a tartás a kijavítás előtt

Én még mindig határozottan azt állítom, hogy nem kötelező a „tartás” egy öröklési szerződés esetén. Nálunk édesanyám pontosan azért kötötte meg velem anno, hogy az arra teljesen érdemtelen testvéremet így zárja ki mindenféle törvényes öröklésből és helyette az unokáját vegye bele mellém. Tartásról szó se volt. Sajnos így viszont akkoriban abba szaladtam bele, hogy visszterhes vagyonátruházási illetéket kellett az örökség után fizetnem (ez nem most volt ugyebár).

csutak2 # 2021.09.01. 05:52

dr.Tarczay Áron ! Nagyon köszönöm a válaszát, pont amíg írtam addig jött. Végre valaki emberszámba vesz. És ahelyett, hogy ekézne megpróbál segíteni. Engem jól megvezettek, azért írtam, hogy, ha rá megy a perre a köteles rész akkor is megpróbálom, csak nem szeretnék még egy arcvesztést ezek után. Egyébként Anyánk fiatalos asszony volt. Nem volt a megkötésekor sem anyagilag, sem egészségileg rászorulva a tartásra.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 06:02

csutak2

ahelyett, hogy ekézne megpróbál segíteni.
Engem jól megvezettek, azért írtam, hogy, ha rá megy a perre a köteles rész akkor is megpróbálom

Már bocsi, de te írtad:

Anyám bosszúja volt.

No most ezek szerint lehet jogilag igazad, de vajon erkölcsi szempontból milyen ember az, aki ennyire semmibe veszi anyukája végakaratát? Azon még esetleg nem gondolkodtál el, hogy vajon miért döntött így édesanyád? Ugyanis még mindig az is áll, hogy ő életében azt csinál a saját vagyonával - kihangsúlyozom, a saját vagyonával, ami nem volt a tiéd soha - amit csak akar. Ha ezek után azt írod, hogy tuti a testvéred akarta ezt, akkor el kell döntened, melyik hozzászólásod nem fedi a valóságot.

Tudod én annak ellenére ezt a szerződést helyből átadtam a hagyatéki leltár alkalmával (nem volt sehol nyilvántartva ugyebár), hogy tudtam, súlyos tízezreket kell majd emiatt fizetnem az örökségem után.

csutak2 # 2021.09.01. 06:10

Szomorú örökös ! Te teljesen kívül álló vagy. Jogilag annyit nem tudsz, mint amit a Googleból össze lehet szedni. Csak szajkózod az Édesanyád szöveget! A szerződés már át van adva! Hogy magyarosan fejezzem ki magam. Különben , miután ingatlan ,nem kerülne a nevére. Mi az, hogy nincs sehol? Csak a telekkönyvben .

csutak2 # 2021.09.01. 06:16

Szomorú örökös! Nem azt írtam, hogy a testvérem akarta, Anyám is akarta biztos. Mikor megkötötték volt vitánk, Ani elült. Az meg, hogy az ő vagyona , igaz, de a jog azért ad lehetőséget az örökösnek is. Különben nem találta volna ki a köteles rész intézményét!

Szomorú örökös # 2021.09.01. 06:27

csutak2

Igen, teljesen kívülálló vagyok, de érintett voltam pár éve. És azt is elismerem, ha tévedek. Így valóban ott tévedtem, mert a tulajdoni lapon az öröklési jog be volt jegyezve, így a földhivatal tudott róla. A közjegyző viszont a tőlem a hagyatéki leltárkor átadott öröklési szerződés alapján tudott a történetről.

de a jog azért ad lehetőséget az örökösnek is. Különben nem találta volna ki a köteles rész intézményét!

Itt azért komolyan bizonyítanod kell sok mindent, ahol azért - már megbocsáss - a másik félnek is szót fognak adni és nem lesz könnyű, sőt kifejezetten komoly és kicsi esélyű harcnak tűnik így laikusként számomra. És még örülj, ha az a bizonyos köteles rész elég lesz rá. De ez már inkább jó szándékú figyelmeztetés részemről, nem kötelező megfogadni a tanácsomat.

Mikor megkötötték volt vitánk, Ani elült.

Nyilván nem kis vita lehetett, ha anyukád ilyen döntést hozott. Sajna úgy látszik, hogy nem ült el nyom nélkül. De látod, megint csak egy újabb infó, amiről eddig szót sem ejtettél, pedig azért a szerződés létrejöttéhez igen-igen sok köze lehetett. Csakis azt árultad el, hogy a testvéred vitatkozott állandóan anyukáddal, most meg kiderül, hogy te se voltál különb. Aprajánként adagolod az infót és csodálkozol, ha nem kapsz egyértelmű választ. Tarczay Áron válasza is egyértelműen az ő saját véleménye volt és nem bírói gyakorlat, ezt pont a végén leírta.

csutak2 # 2021.09.01. 06:36

Így igaz! A hagyatéki ügyintéző már a hagyatéki leltárba beveszi majd a közjegyzőnek oda kell adni és az ad papírt a telekkönyvnek a bejegyzésre.

dr. Tarczay Aron ugyved # 2021.09.01. 07:05

Én még mindig határozottan azt állítom, hogy nem kötelező a „tartás” egy öröklési szerződés esetén. Nálunk édesanyám pontosan azért kötötte meg velem anno, hogy az arra teljesen érdemtelen testvéremet így zárja ki mindenféle törvényes öröklésből és helyette az unokáját vegye bele mellém. Tartásról szó se volt.

Én meg határozottan állítom, hogy ez így egy semmis öröklési szerződés, valójában leplezett adásvétel és ebben az esetben jár a kötelesrész.
De itt nem csak én állítom ezt, hanem a bírói gyakorlat is egyértelmű.
(Nyilván ez nem vonatkozik arra az esetre, ha nem tartás, hanem életjáradék az ellenszolgáltatás. De ha nincs ellenszolgáltatás, az nem öröklési szerződés.)

Kovács_Béla_Sándor # 2021.09.01. 08:57

Ajándékozást akartál írni.

Az utólag javított alaki hibára vonatkozó megoldásod tetszik. Bono et equo.

dr. Tarczay Aron ugyved # 2021.09.01. 09:21

Igen, leplezett ajándékozást akartam írni.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 09:56

ez így egy semmis öröklési szerződés, valójában leplezett adásvétel és ebben az esetben jár a kötelesrész.

Kedves Áron! Mivel az enyém már 10 éves sztori, így lezárult régen és semmi se jár. De a kérdezőnek se lesz egyszerű dolga szerintem ezt megtámadni, mert ha kötelező valóban a tartás, akkor neki kell bizonyítania, hogy ez nem történt meg. Főleg hogy másik fél is meg fog szólalni, aki esetleg elmeséli a szerződés létrejöttének okait is.

Bár még mindig határozottan állítom, hogy az én sztorimban anyukám részéről egyértelműen rögzítve lett, miszerint még képes magát ellátni és ez csak akkor merül fel, ha leesik a lábáról.

csutak2 # 2021.09.01. 10:06

Szomorú örökös ! Ha rád terelődik a szó akkor is valahogy nálam kötsz ki! Én nem a tartást akarom vitatni, nem vitatni! Azt én is tudom, hogy nehéz. Az én eredeti kérdésem arról szólt, hogy 1 év vagy 11 éves a szerződés vajon?!

dr. Tarczay Aron ugyved # 2021.09.01. 10:13

Szomorú örökös

Én pedig határozottan állítom, hogy csak azért nyugodhatsz meg, mert elévült a kötelesrészi igény, ami egyébként teljes mértékben fennállt.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 10:57

csutak2

Az én eredeti kérdésem arról szólt, hogy 1 év vagy 11 éves a szerződés vajon?!

Szerintem te inkább alapból úgy gondoltad, hogy eleve semmis a szerződés, mert nem volt letanúzva. De én laikusként úgy gondolom, hogy ha 1 éve letanúzták és minden más pontja megfelel a követelményeknek, akkor félő, hogy bukni fogod a dolgot. Ha jelenleg érvényes a szerződés és a tartás is megvalósult, akkor miért is lehetne köteles rész? Az inkább végrendelet esetében kérhető szerintem.

dr. Tarczay Aron ugyved # 2021.09.01. 12:54

Nem így megy ez, hogy "inkább végrendelet". Van konkrét szabály arra, hogy szerződéses örökössel szemben mikor jár. Más kérdés, hogy a konkrét szabály vonatkozásában felmerült itt egy értelmezési probléma, de az szerintem lényegesen összetettebb, mint a te válaszod.

csutak2 # 2021.09.01. 13:25

Szomorú örökös! Honnan tudod, hogy én , hogy gondoltam? Már az első kérdésem is a 2 évről szólt! Én veled ellentétben több helyen is utána néztem és nagyon jól tudtam, tudom, hogy az egyetlen adum ez a két év lenne és még csak nem is érdekel a pénz sem. Csak az, hogy kissé megkeserítsem az életét. Ezt én veled ellentétben aki, pont így jártál el a testvéreddel szemben, mint velem, be is merem vallani. Titokban abban reménykedem , találok egy tökös ügyvédet aki szereti a kihívásokat és be tudja vállalni. Azt kell mondjam tipikus eset vagyok. Simulékony testvérke az első adandó alkalommal kisemmizi a másikat , elfelejti még közölni is ,anyukával együtt nézik hülyének a másikat. Eddig sikerült is nekik, most azon vagyok ne tudjon olyan szépen mosolyogni . Neked sikerült, örülj neki!

Szomorú örökös # 2021.09.01. 13:53

csutak2

Honnan tudod, hogy én , hogy gondoltam?

Hát pedig te írtad pont ide. Már ilyen gyorsan elfelejtetted? :-D
A kérdés az, hogy, ha alakilag nem volt rendben a szerződés azaz hiányzott a 2 tanú akkor az a szerződés nem semmis?

veled ellentétben aki, pont így jártál el a testvéreddel szemben

Na azért hátrébb az agarakkal, drága barátom! Fogalmad sincs az én történetemről. Itt nem én akartam ezt az öröklési szerződést, hanem édesanyám rángatott el emiatt egy ügyvédhez és én csak elfogadtam az ő akaratát.De hogy ő miért döntött így, na az az, amihez már nem sok köze van a fórumnak, de neked még annyira sem. Megjegyzem, nyomós oka volt rá és ezért ő el is fogadta - veled ellenben - anyukám döntését.

De jól látszik, a várt, de mégis elmaradt örökség mindig kihozza az ember igazi jellemét.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 13:56

Van konkrét szabály arra, hogy szerződéses örökössel szemben mikor jár.

Én úgy gondolom, hogy a kérdező leragadt a 2 évnél, de az már nem jutott el a tudatáig, hogy ez nem minden esetben jár. Amennyiben jelenleg érvényes az a szerződés, akkor a köteles rész mindössze azon esetben jár neki, ha be tudja bizonyítani, hogy ez színlelt szerződés volt, azaz a tartási kötelezettség pl. nem volt mögötte. Na ez az, ami nagyon nehéz lesz, de ezt szerencsére már ő is elismerte. Sajnos egyre indulatosabban írogat, így eléggé nehéz józanul megítélni részéről a dolgokat.

csutak2 # 2021.09.01. 14:17

Na ezt is rosszul tudod. Ha nem lenne ott előtte az a tíz év, hanem most kötötték volna 2, éven belül akkor, ha van tartás, ha nincs jár a köteles rész. Ezért is hívják szerencse szerződésnek is. Én nem indulatos vagyok, hanem tárgyszerű ! De hagyjuk is! Hát ha valaki még érdemben is hozzá tud szólni.

csutak2 # 2021.09.01. 14:20

Most látom az előző válaszodat! Te az én testvérem vagy! Pont ez történt nálunk is. Őt is csak elrángatták és nem is akarta!

Szomorú örökös # 2021.09.01. 14:34

csutak2

Nem, nem vagyok a testvéred! A velem kötött szerződés bizony teljesen törvényes volt 2 tanúval a kezdetektől fogva. Pedig elég lett volna visszaolvasnod:
az enyém már 10 éves sztori, így lezárult régen

Egyébként meg elég lenne a kúria állásfoglalásait olvasgatni. Nem a 2 év számít, hanem az, hogy az öröklési szerződés visszterhes:

Minthogy pedig ezek szerint az ilyen szerződések tartalmuknál fogva visszterhesek, a velük átruházott, illetőleg lekötött vagyontárgyak a köteles rész alapjának kiszámításánál nem vehetők figyelembe..

https://kuria-birosag.hu/…alasok/pk-89

És ne velem háborúzz, mert nekem a te sztoridhoz nem sok közöm van, nem én okoztam, hanem többek között te is - ezt is te írtad.