Póthagyatéki eljárás


Szomorú örökös # 2021.05.20. 04:16

vjozsi

A gond azzal van, hogy valójában el se indult az a póthagyatéki, amit állítólag megszüntettek.

Megvolt az! Hiszen kaptál róla megszüntető végzést.

drbjozsef # 2021.05.19. 13:48

Ha érdemi végzést hozott volna, hogy az a bankszámla téged illet, felveheted, akkor arra jogosan járt volna neki a díja. Még akkor is, ha nem te indítod az eljárást.

Valszeg ez az indoka is, mert azt a pénzt te megkaptad, akár póthagyatéki érdemi végzés után, akár benne lett volna az eredeti hagyatéki végzésben, az összegével arányos költség járna neki. Ezért gondolja, hogy tőled jár neki, ami jogos is szerintem, de ehhez érdemi végzést hozzon, hogy jogosan kaptad meg azt a pénzt, ne megszüntető végzést.

drbjozsef # 2021.05.19. 13:46

Nem értem.

A közjegyző - neked spórolásiból - elindított egy póthagyatéki eljárást, csinált ki tudja mit, majd az eljárást megszüntette, és erről hozott egy végzést, és ebben a végzésben tőled követeli a díját?

Ez érdekes. Te nem indítottál eljárást, nem kértél semmit, ráadásul érdemi határozatot nem hozott. Miért akar tőled pénzt?

Kérdezd már meg, miért nem a banktól, vagy az önkormányzattól kéri? De ennyi erővel egy random embertől is kérhetné, akit megállít az utcán.

Ez olyan, mintha én ásnék egy gödröt közterületen, aztán visszatemetném, és utána követelném a kiásás költségét a polgármestertől.

vjozsi # 2021.05.19. 13:09

Azért adta ki a bank az örökséget póthagyatéki nélkül, mert előtte az ő hibájukból maradt ki a hagyatékból. Nem egyből adták ki, kellett őket győzködni. Valószínűleg rájöttek, hogy nagyobb bajuk lehet abból, ha kiderül, hogy a hagyatéki eljárásban hamis tájékoztatást adtak a közjegyzőnek.

Sikerült beszélnem a közjegyzővel, annyit mondott, hogy miután tudomást szerzett a póthagyatékról, meg akarta nekem spórolni az időt, amíg elküldi majd visszakapja az anyagot a jegyzőtől. No comment... Egyébként meg ha nem tetszik a végzés, fellebbezzek ellene.

Nem tudom, lehet-e olyan okból fellebbezni, hogy az eljárás, amiben a végzést hozták, valójában nem is létezik.

Lyonee, a 22000 ft afféle alapdíj, mert a póthagyatéki eljárást megszüntetették, abban semmilyen hagyatékot nem adtak át. A gond azzal van, hogy valójában el se indult az a póthagyatéki, amit állítólag megszüntettek.

drbjozsef # 2021.05.19. 12:27

Nem, az is eléggé fura ebben a történetben így.
Az otp még személyes megjelenésre sem adja át azonnal, egy-két hét backoffice munkaidőt kér, és csak utána lehetett elintézni.

Lyonee # 2021.05.19. 12:18

Szerinted az jogszerű, hogy hagyatéki végzés nélkül a Bank kiadja az örökséget? Ezt egy bank sem teszi meg.
A közjegyzői díj az örökség értékétől függ. Valószínű, hogy a 22 000 Ft a különbözet közjegyzői díja.

drbjozsef # 2021.05.19. 12:08

Te most nem kevered a jegyzőt, és a közjegyzőt, úgy mint én az előbb azzal, hogy az önkormányzati törvényt idézed?

Pont ezt írtam : a jegyző (önkormányzat) indíthat hivatalból. Az eljáró közjegyző nem. (de egyébként 100% biztos ebben sem vagyok, de az eljárásrend szerint a jegyző leltárja nélkül nemigen hinném.)

groszfater@gmail.com # 2021.05.19. 11:07

"Elvileg új vagyon esetén ugyanúgy leltárt kellene felvenni, és a jegyző küldi azt meg a közjegyzőnek a póthagyatéki eljáráshoz. Önhatalmúlag nem indíthatná szerintem se..."

Már-hogyne indíthatna!

  1. az önkormányzati szerv alkalmazottja az önkormányzat vagy önkormányzati szerv feladat- és hatáskörét érintő perekben, továbbá ugyanezen perekben az önkormányzati szerv szervezeti és működési szabályzatában meghatározott tisztségviselő, ideértve az önkormányzati képviselőt is, ha a per - tárgya alapján - abba a szabályzatban meghatározott ügykörbe tartozik, amelyben a tisztségviselő eljárni jogosult, valamint
  2. akit erre jogszabály feljogosít.
drbjozsef # 2021.05.19. 10:46

vjozsi,

Igazad van. bocs. Akkor más lehet itt. A bankszámla kifejezetten a hagyatéki eljárás UTÁN került elő? Nem lehet, hogy be volt jelentve, csak a jegyző ésvagy a bank ésvagy a közjegyző rontott el valamit?

Elvileg új vagyon esetén ugyanúgy leltárt kellene felvenni, és a jegyző küldi azt meg a közjegyzőnek a póthagyatéki eljáráshoz. Önhatalmúlag nem indíthatná szerintem se...

Érdeklődj a jegyzőnél vagy a közjegyzőnél.

Az lehet talán, hogy a bank, észlelve a hibát, a jegyzőnek küldte meg az adatokat, az ügyintéző meg hivatalból felvette a "leltárt" és küldte is a közjegyzőnek.

vjozsi # 2021.05.19. 10:37

drbjozsef,
köszönöm, de a kettővel a kérdésem alatti hozzászólás csak arról szól, hogy a jegyző indíthat hivatalból póthagyatéki eljárást. De nem a közjegyző. Jelen esetben a közjegyző kapott egy levelet a banktól, amire póthagyatéki eljárást indított (bár erről az örököst nem értesítette), majd azt megszüntette, és ennek a díját akarja kifizettetni velem.

Továbbra is az lenne a kérdésem, hogy a közjegyző indíthatott-e önhatalmúlag, a jegyző kihagyásával póthagyatéki eljárást?

drbjozsef # 2021.05.19. 06:03

vjozsi,

Egyebekben pedig : nem a semmiért, a közjegyző a törvény szerinti költségeit felszámolta, az elvégzett eljárás után. Ha sérelmezed, írj annak, aki szerinted a hibát okozta, és követeld a banktól, hogy térítse meg neked ezt az összeget. Egy próbát megér, hátha. Ha egyértelműen hibázott a bank (mondjuk TE bejelentetted a hagyatékba időben, de a bank téves adatszolgáltatást adott a közjegyzőnek), akkor akár esélyed is lehetne.

drbjozsef # 2021.05.19. 05:59

vjozsi,

Lásd : kettő egész hozzászólással a kérdésed alatt.

vjozsi # 2021.05.18. 15:44

Tisztelt Jogászok!

Hagyatéki eljárás során kimaradt a hagyatékból egy bankszámla. Már az eljárás befejeződését követően a bank erről tájékoztatta a közjegyzőt. Nem sokkal később a bank póthagyatéki eljárás nélkül kifizette nekem, az örökösnek a számla egyenlegét (lényegtelen, de azért, mert az ő hibájuk volt, hogy a hagyatéki leltárba nem került be a számla).

Most, közel egy évvel később kaptam egy végzést a közjegyzőtől, miszerint a póthagyatéki eljárást megszünteti, és fizessek 22 ezer ft közjegyzői díjat. Eddig azt se tudtam, hogy indult póthagyatéki eljárás.

Úgy tudtam, hogy póthagyatéki eljárást a jegyzőnél kell indítani. Jogszerű az, hogy a közjegyző egy banktól kapott levél alapján indít egy póthagyatéki eljárást, amiről az örököst nem is tájékoztatja, majd azt megszünteti, és az örökösnek meg fizetnie kell a semmiért?

drbjozsef # 2021.05.01. 16:54

Helyes. Pont ezt írtam : aki akarja. Lépjen az önkormányzat, szerezzen tudomást róla tőlük.

Lyonee # 2021.04.30. 15:59

A póthagyatéki eljárást hivatalból is megindíthatja a jegyző, ha tudomást szerez az utóbb előkerült vagyontárgyról.

drbjozsef # 2021.04.29. 11:14

az önkormányzat megtalálta a nővéremet, hogy ezt az ügyet rendbe kell hozni.

Hát, ha ezt mondta az önkormányzat, akkor mondjátok meg nekik, hogy tőletek akár rendbe is hozhatják, titeket nem érdekel.

Póthagyatéki eljárást nektek kellene indítani, de nem kötelező azt. Ha valaki indítana is - de az önkorinak ehhez nemigen hinném, hogy jogosultsága lenne -, akkor egyszerűen nyilatkozzatok úgy, hogy a póthagyatéki eljárás tárgyát képező hagyatékot visszautasítjátok.

Ha minden örökös így tesz, majd az államra száll. Ez esetben nincs fizetnivalótok se.

Butterfly969 # 2021.04.29. 10:58

Üdvözlöm,
Édesapám 2010-ben hunyt el, aki 2001-ben legelőt örökölt az ő édesapjától, de erről nem tudott semmit. Amikor apukám meghalt, megvolt a hagyatéki eljárás, de persze ez a legelő nem szerepelt benne. Most hogy hogynem, ez kiderult és az önkormányzat megtalálta a nővéremet, hogy ezt az ügyet rendbe kell hozni. Mi nem szeretnénk ezt, fizetni ide-oda és a legelő jó esetben 50ezer forintot ér. Van lehetőségünk ezt valahogy megtagadni? Sajnos a tulajdoni lapon még mindig apukám van
Elore is köszönöm.

Holly # 2020.11.18. 16:56

Köszönöm:)

drbjozsef # 2020.11.16. 18:39

Holly,

A tulajdoni igény nem évül el a Ptk. szerint.

Érdekeltnek el kell indítania a póthagyatéki eljárást, a törvényes örökösök (illetve azok utódai, ha már azóta nem élnek) meg fogják kapni az ingatlant.

Holly # 2020.11.16. 16:51

Sziasztok!

A póthagyatéki eljárás meddig kérhető?

Tényállás: Nagyapám földterülettel rendelkezett, 1998-ban meghalt. Édesapám és a testvére voltak az örökösök, de ez a föld nem szerepelt akkor a hagyatékban.
Jelenleg a Nagyapám úgy szerepel az adott föld tulajdoni lapján, mintha élne. "Tulajdonos ", törlő határozat nincs.

Édesapám és a testvére hozzájuthatnak ehhez a földhöz, örökösként? Vagy már "elévült"?

Köszönöm!

ObudaFan # 2018.02.22. 06:09

Ha bejelented, akkor majd a közjegyző megkeresi az adóst, hogy tényleg így van-e.

facsiga77 # 2018.02.21. 22:38

Egy póthagyatéki eljárásban, ha van tudomásom az elhaltnak járó tartozásról, azt kell valamivel igazolnom, vagy elegendő bejelenteni?

Nincs róla semmi, de tudom az adós adatait, tartozás összegét, keletkezésének idejét, stb.

Róbert94 # 2018.02.21. 18:13

Tisztelt drbjozsef!

A Polgármesteri Hivatal nyílvántartó rendszerében szerepel, ennyi információt kaptam. Nem mondták de gondolom szeretnék, ha kifizetném 5 évre visszamenőleg a kötelezőt. Csak egy nem létező gépjárműre nem áll szándékomban. Nekik valahol ott van egy hitelesnek kicsit sem nevezhető rendszerben én meg bizonyítsam az ellentetjét.

Kedves Vadsuhanc!

Köszönöm a segítséget.

Igen, én is furcsálltam, miért nem szállítatták el, jelentették sehonnan, ha egyszer 10 éve áll valahol lejárt papírokkal. Szerintem a legvalószínűbb hogy már nincs is ilyen autó.

Bemondásra azt mondok amit akarok sajnos.
Ha nem tudom ki vette meg, akkor elhajtanak hogy ezt bárki mondhatja.
Pedig nem volt ritka hogy nem iratják át az autót, főleg 2007 előtt. Nem egy olyan autó van/volt forgalomban aminek a 3. vásárlóval ez elötti személy a tulaja a gépjármű nyílvántartásban. Nem is beszélve azokról a gépjárművekről amik csak papíron léteznek évek óta, mint ez.

A legnagyobb probléma hogy még nekem kell bizonyítanom hogy nincs ilyen vagyontárgy, nem fordítva.
Bár ha rám is sózzák még nem tudom mitől is leszek hivatalosan tulajdonos, ha nem tudom birtokba venni.

Megfogadom a tanácsod. Megpróbálom rájuk erőltetni magam a számonkéréssel.

Vadsuhanc # 2018.02.21. 07:01

Kedves Róbert94!

Azért " került elő " a gépkocsi mert az örökhagyó utolsó lakhelye szerinti Polgármesteri Hivatal adóügyi csoportja megtalálta a nyilvántartásában a gépkocsit. Biztos lehetsz benne, hogy Ők kezdeményezték a póthagyatéki eljárást. A részleteket hosszasan kellene taglalnom.

Én ugyebben a helyzetben voltam még a gépkocsi típusa is egyezik. Én a végén meguntam a harcot az okmányirodával és a NAV-val és kifizettem a 21.000. körüli illetéket. Most is igazságtalannak tartom, de le fognak söpörni. Bár lehet, hogy valami változott azóta mert én a hagyatéki után többször beszéltem a közjegyzővel, aki azt mondta kicsit várjak mert két hét múlva lesz egy értekezletük, ahol ez is téma lesz. Egy hét múlva meghalt.

A lényeg:

A póthagyatéki tárgyaláson ragaszkodj ahhoz, hogy a gépkocsit valószínűleg eladták és az új tulajdonos nem íratta a nevére ( akkor még nem volt kötelező az eladónak bejelnteni az eladást ), ha nem ez akkor azt feltehetően eltulajdonították. A gépkocsi fizikai értelemben nincs a birtokodban, annak okmányaival és rendszámával nem rendelkezel. Vitasd a hivatal nyilvántartásának helyességét és kérjed annak kivizsgálását, hogy az eltelt közel tíz év alatt a Polgármesteri Hivatal milyen intézkedéseket hozott a gépkocsival kapcsolatban. ( nekik már ki kellett volna vonniuk hivatalból a gépkocsit a forgalomból a gépjármúadó nem fizetése miatt.) Kérd annak a kivizsgálását is, hogy a polgármesteri hivatal a hagyatéki leltár elkészítésekor a nyilvántartás alapján miért nem foglalta a leltárba a gépkocsit.

Ennek ellenére ha a póthagyatéki eljárásban megállapítják, hogy Te vagy örökös tegyél feljelentést az illetékes Rendőrkapitányságon. Onnan feltehetően, majdnem biztos, hogy egy feljelentés elutasításáról szóló határozatot kapsz. Az okmányirodába menj be ezzel a feljelentéssel és a határozattal. Ott majd kiderül, hogy hogyan állnak hozzá. Nekem kivonták a forgalombül.

Én végig csináltam. Hirtelen ennyi bár bőven lehetne még írni, de így is hosszú lett.

nonolet # 2018.02.20. 19:43

Véglegesen nem tudja kivonatni... az a baj!