Yoda,
nem lehetne, hogy az én kérdésemre is válaszolj. Kaphatsz számodra kedvező választ, de nem biztos, hogy azt valóban alkalmazhatod.
Ahány örökös van, annyifelé oszlik a közjegyzői költség.
Yoda,
nem lehetne, hogy az én kérdésemre is válaszolj. Kaphatsz számodra kedvező választ, de nem biztos, hogy azt valóban alkalmazhatod.
Ahány örökös van, annyifelé oszlik a közjegyzői költség.
Üdvözlöm!
Pót hagyatéki eljárásnál, ha a közjegyző kezdeményezi, mert most került elő egy osztatlan közös tulajdonban lévő erdő rész, melynek értéke 21.520 Ft, mire kötelezhetnek és mihez van jogom nekem ebben az eljárásban? (Az örökhagyó több mint 20 éve halott, a fia is 10 éve halott és a család számára az öröklésnél szintén nem került szóba, csak most azaz 10 év után.)
Kérdésem, hogyan lehet ettől az örökségtől úgy megszabadulni, hogy ne kelljen fizetnem sehová semmit, de ha még is kéne, mennyi lehetne a közjegyzői díj?
Tiszteletem!
Az édesanyám vett fel 5 éve személyi kölcsönt és az édesapám volt az adóstársa. (ez a napokban derült ki számunkra, anyánk eddig nem mondta)
Az édesapám elhunyt 3.5 éve, így az édesanyám fizette tovább a hitelt egyedül.
A hagyatéki eljárás során -mi a 4 testvér- örököltünk édesapám után egy folyószámlahitelt illetve fejenként 1/8-ad lakásrészt amit az édesapám még az apjától (fél lakást) örökölt.
Apám halála után 4 évvel a bank küldött az ő nevére egy információs levelet és ekkor szembesült édesanyám azzal, hogy a hagyatéki eljárás során elfelejtette megemlíteni (nem is kérdezték), hogy édesapám adóstárs volt így ez kimaradt belőle.
Ezután elküldte a banknak a halotti anyakönyvi kivonatot így már tudnak róla. Most édesanyám fizetési nehézségekkel küzd és a banknál azt mondták neki, hogy az örökösöktől fogják vonni a tartozását amennyiben ő nem tudja fizetni.
Kérdésem az lenne, hogy a bank indíthat -e póthagyatéki eljárást ezáltal megörököltethetné -e velünk az adóstárs után maradó tatozást?
Mert így tudtunkon kívül örököltünk meg olyan tartozást melyet ha akkor tudunk akkor mindannyian lemondtunk volna az öröklésről?!
Második kérdésem, hogy ez esetben újra lehet -e indítani az örökösödési eljárást és újranyilatkozni, hogy nem kérjük ezt az egészet? Vagy az újonnan előkerült "vagyontárgy" (adósság) automatikusan ránk ruházódik mivel már egyszer nyilatkoztunk, hogy öröklünk mindent?
Édesanyám azt szeretné ha nem terhelődne a gyerekeire is a tartozás mert így mindannyian elbukhatunk egy lakáshitelt is megélhetési gondok miatt.
Köszönettel: K. László
Persze, az ajándékozási illeték ebben az esetben könnyen kikerülhető, mert az ajándékozás csak akkor esik ajándékozási illeték alá, ha arról okiratot állítottak ki, vagy ingó ajándékozása esetén okirat kiállítása ugyan nem történt, de az egy megajándékozottnak jutó ingó forgalmi értéke a 150 000 forintot meghaladja.
Tehát ha nem írtok róla semmit, akkor nem kell illetéket fizetni.
Ha a közjegyzőnek ezt így megírod, akkor elindítja az eljárást. Ha viszont a testvéreid annak idején nem utasították vissza az öröklést, külön ezt nem fogják tudni visszautasítani, hanem csak neked ajándékozhatják a részüket. Ez 18% ajándékozási illetékkel fog járni.
A közjegyzői munkadíj 100 000 Ft feletti, de 500 000 Ft-ot meg nem haladó ügyérték esetén 3700 Ft és a 100 000 Ft feletti rész 2%-a .
üdvözlöm,
a segítségét szeretném kérni abban, hogy hogyan kell póthagyatéki eljárást indítanom, és ez mennyibe kerül, ha nem is pontosan, de kb nagyságrendben.
Nagymama halála után 4 unoka örökölt, (férje és gyermeke hamarabb elhunyt, mint ő) köztük én vagyok az egyik.
A hagyatéki tárgyalás megvolt, már közel 3 éve, 3 testvéremmel mindenben megegyeztünk, minden rendben, egyszerűen ment.
Most nemrég találtam egy szerződést (fundamentás szerződés), amin van 110ezer ft kivehető összeg, de csak akkor kaphatja meg az örökös, ha a nevére kerül póthagyatéki eljárás során.
Testvéreim azt mondták ők nem foglalkoznak vele, én igen, de nem tudom hogy kell.
Ők lemondanának a nevemre, és akkor csak nekem kellene intézkedni, utánajárni, őket ez már nem érintené, és persze az ügyintézés is egyszerűbb lenne.
Hogy lehet ezt a legegyszerűbben és meggyorsabban véghezvinni, és mennyibe kerülne a közjegyző munkadíja?!
Megéri-e belevágnom?
üdv,LSZ
Köszönöm!
14/1991. (XI. 26.) IM rendelet
Köszönöm a korrigálást, de még mindig nem tudom
mennyibe is kerülhet ez az eljárás akkor ;)
„A hagyatéki leltár felvétele illeték- és díjmentes.”
Vagyis nem a hagyatéki eljárás - amit a közjegyző folytat le - hanem csak a leltár felvétele. (Amire a települési jegyzőnek van hatásköre.)
Pl. itt: http://ugyintezes.szerencs.hu/…lis-iroda/54
Ezt akkor gondolom rosszul értelmeztem.
Hol lehet akkor megtudni, mennyibe kerülne a póthagyatéki
eljárás?
„Mindenüttazt olvastam a hagyatéki eljárás illeték-és díjmentes...”
Khmmm. Hol volt az a "mindenütt"?
Üdvözletem!
A következő ügyben kérnék tanácsot:
Szerettem volna egy használt motort megvásárolni,de
mint kiderült, a tulajdonos halála után az örökösök
elfelejtették hagyatéki leltárba vetetni a járművet.
Az okmányirodában azt a tájékoztatást adták az
örökösöknek, hogy mivel régóta nem is használták a
motort, már a nyilvántartásukban sem találják, a
póthagyatéki eljárás meg több kerülne mint amennyiért
most megvásárolnám a járművet.
Tényleg korrekt volt ez a tájékoztatás? Mindenütt
azt olvastam a hagyatéki eljárás illeték-és díjmentes...
Előre is köszönöm a segítséget :)
Azt lehet. Fel kell ezt így ajánlani a hitelezőnek.
Nem jó nekem, valamit félreértettél. Én nem akarok pert.
Én azt akarom hogy peren kívül terheljék a házra.
100.000 Ft ért még megmentettem volna a házat 400.000 Ft ért már nem akarom. nem akarok a saját vagyonomból kifizetni 300.000 Ft ot. Vigyék a házból a 300.000 Ft ot.
Valószínűleg csak per árán, de nem tudom, miért jó neked, ha perköltséget is kell fizetned. Arra nem vonatkozik a korlátozás, hogy csak az örökrészed erejéig felelsz érte.
igen lehet jogos.
De ha tudjuk már az elején, akkor teljesen máshogy döntünk és lemondunk az örökségről.
Jelen esetben nem akarok kifizetni 300.000 ft ot azért kérdeztem mit csinálhatnak mert ha ráterhelik a házra akkor rendben van, terheljék rá.
Nem tudom, hogy ezt megtudják e tenni vagy csak per árán.
Attól, hogy a hagyatéki eljárásban nem jelentették be, még lehet jogos a követelésük.
ObudaFan: ezt nem értem, pont hogy nem akarom kifizetni, csak a 100.000 Ft ot a második követelésük nem jogos, hiszen a hagyatéki tárgyalás után 2 évvel merült fel.
ezért kérdeztem, hogy mi van ilyenkor amikor előkerül egy újabb vagyontárgy, ami jelen esetben negatív előjelű.
Aztán 1 év múlva meg megint kitalálnak valamit?
Itt az ideje fizetni, mert késedelmi kamattal is tartozni fogtok. A perköltségről, végrehajtási költségről nem is beszélve.
Félreérthető volt a kérdőjel. Nem én kérdezem, hogy mekkora hányadot kér a hitelező. Te kérdezd meg tőlük!
850.000 Ft ot örököltünk 3-an, ez az ingatlan 4/32 része. 2 vagy 3 ház van 1 telken, ezért jön ki ez a szám.
a bank követelése kb. 400.000,-Ft
100.000,- amiről tudtunk
300.000,- az új követelés
a banknak nem fizettünk még semmit.
2 éve volt a hagyatéki tárgyalás és még csak most jelentkeztek.
Ne azt mondd, hogy nem fizetsz. Mondd azt, hogy ott az örökölt vagyontárgy, abból szívesen kielégíted őket, mekkora tulajdoni hányadot kérnek?
köszönöm a válaszokat.
A bankkal beszéltem telefonon, jelenleg ők peren kívül akarnak megegyezni. Most azt mondja fizessek én azt mondom hogy nem fizetek hiszen ez nem jogos, akkor gondolom perre viszik. van erre precedens, hogy a bankok az ilyen ügyeket megszokták nyerni?
A hagyatéki tárgyalás után felmerült tartozást követelhetik?
Nem tudom mi lenne a következő lépés, mert itt megállt az ügy. Nagyon húzni sem lehet, mert akkor még kitalálják, hogy fizessünk kamatokat is.
üdv,
Tibor
Amíg megvan az örökség tárgya, addig azzal feleltek a tartozásért.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |