...Amúgy közös megegyezéssel váltunk, amelyben benne van az is, hogy az ott foglaltaktól eltérően, a felek egymás között megegyezhetnek. Tehát amennyiben fel tudom neki mutatni, hogy per esetén csökkenthető lenne a gyermektartás, akkor minden bizonnyal ki tudnánk találni olyan variánst, ami mindenkinek megfelel. Tényleg az a baj, hogy csak akkor enged valamiben, amikor már nincs más kiút. Erre ment rá a gyerek 6 éve... eddig.
Gyermektartás
„Ha nem az ítélet rendelkezik így, akkor az tényleg az is.”
Ezzel én is tisztában vagyok, a kérdésem viszont arra vonatkozott volna, hogy mi alapján lehetne ezen változtatni. Évek óta a gyermek nyugalma érdekében inkább fizetek mindent, hogy ne rángassák szakértőkhöz, az életünk ne abból álljon, hogy fél évente hamis vádakat kell a bíróságon kivédeni, amelyekről minden esetben ki is derül, hogy a másik fél fantáziái szülték. Egy ideje béke van, a gyerek fellázadt és kifejtette, hogy hozzám akar költözni, erre lett a fele-fele ajánlat.Ebbe szó nélkül belementem a békesség kedvéért, többet úgysem érhetnék el sehol. A pénzről nem beszéltünk, örültem ennyinek is akkor és a jogaimmal sem voltam/vagyok tisztában.
Ha Ön azt állítja, hogy ebbe így bele kell törődnöm, mert nincs írott szabály ilyen esetre, akkor az elég szomorú a magyar családjogra nézve.
Tehát én a megoldást keresem. Az eddigi ügyvédeim mind azt tudták csak elmagyarázni, hogy mihez nincs jogom, mit nem szabad csinálnom. Olyan segítséget keresek, akik tárgyilagosan elmondják, hogy adott helyzetben mit tehetek a legtöbbet. Ezt hajlandó vagyok honorálni is, csak egy újabb több éves pert nem szeretnék.
A kapcsolattartás hosszának, gyakoriságának semmi köze a tartásdíj összegéhez.
„ Volt feleségem, mintha amolyan kegynek tartaná, hogy a gyermekünk ennyit lehet velem”
Ha nem az ítélet rendelkezik így, akkor az tényleg az is.
...és elnézést, még egy pont az előző kérdésemhez. Ismereteim szerint a családi pótlék ilyen fele-fele láthatás esetén szintén elfelezhető. Ez járható út vagy egy olyan lehetőség, amelynek érvényesítése megint csak peres úton lehetséges?
Tisztelt Szakértők!
Kérdésem arra vonatkozna, hogy azonos idejű láthatás esetén miképpen történik a gyermektartás fizetése, megállapítása.
Tizenéves gyermekünk mindkettőnknél ugyanannyi időt tartózkodik, de lényegében minden kiadását én fizetem és ezen felül elég magas összegű gyermektartást is. Volt feleségem, mintha amolyan kegynek tartaná, hogy a gyermekünk ennyit lehet velem, így az anyagi kérdéseket nagyvonalúan és ügyesen kerüli. Évekig pereskedtünk, nagyon sokba van nekem, hogy ez a helyzet kialakulhatott, de most már igazságtalannak tartom és a gyereknek sem tudok így tartalékot félre tenni. Szeretném újabb per nélkül megoldani a helyzetet. Ha valaki ismer ide vonatkozó konkrét jogszabályt, határozatot, bírói szokásokat, azt meghálálnám. Észérvekre hallgat olykor exem, de amíg nem lát valamit leírva vagy nem ügyvéd mondja neki, addig elzárkózik a kommunikációtól. Feketén dolgozik, hivatalos jövedelme alig van, de egyáltalán nincs oka panaszra, önmagára nem sajnálja. És ezt nem a harag írja, csak tényként közöltem, hogy általában arra hivatkozik, hogy nem keres semmit. Előre is köszönöm, ha valaki tud segíteni.
Tisztelt Szakertok!
A ferjemnek.az elozo parkapcsolatabol van egy 6 eves gyermeke.
Mi Ausztriaban elunk a kozos gyermekunkkel!
Havonta fizetjuk.neki a gyerektartast de o 60.000 ft-ot kovetel. 5 evvel ezelott a keresetenek a 15%-at allapitotta meg a birosag! Egyeduli kereso a parom! A kiadasaink csak
az alberletre es a bolcsidere 700 euro. A havi keresete 1100 euro! Es akkor meg nincs benne a kiadasokba letszukseged dolgok...pl.vasarlas es itt a.kozos.gyermekunk akit el kell tartani.
Szeretnek tanacsot kerni! Koszonom
Winziger
„Ezt kinek kell megfizetni?”
Pervesztesség-pernyertesség arányában.
„Amennyiben költségmentességet kapnék, ezt elengedik?”
Igen, a rád eső részt.
„Ha esetleg per előtt érdemben meg tudunk egyezni, ezt az összeget akkor is ki kell fizetni?”
Akkor csak a 10%-át.
„Továbbá szeretném még megtudni, hogy élek két gyermekemmel egy lakásban, összes vagyontárgyam egy 12 éves autó, fizetésem inkább alacsony mint magas, ezekre a körülményekre tekintettel a bíróság egyáltalán engedélyezne költségmentességet?”
Meg kell próbálni.
Tisztelt Szakértők!
Lennének még további kérdéseim, mint tegnap írt levelemben írtam, szeptemberre tűzte ki a bíróság a tárgyalást gyermektartás felemelése ügyében.
A bíróság a per tárgyi költségfeljegyzési jogára figyelemmel 15.000 Ft illetéket feljegyzett.
Ezt kinek kell megfizetni?
Amennyiben költségmentességet kapnék, ezt elengedik?
Ha esetleg per előtt érdemben meg tudunk egyezni, ezt az összeget akkor is ki kell fizetni?
Továbbá szeretném még megtudni, hogy élek két gyermekemmel egy lakásban, összes vagyontárgyam egy 12 éves autó, fizetésem inkább alacsony mint magas, ezekre a körülményekre tekintettel a bíróság egyáltalán engedélyezne költségmentességet?
A költségmentességet kérő formanyomtatvány tájékoztatója szerint az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladhatja meg a jövedelem, azt azért
jövedelmem meghaladja.
Köszönöm szépen előre is a válaszokat.
Perköltséget a pervesztes fizet, pervesztességének arányában. Költségmentességet az ítélethozatalig kérhetsz. Nem a hivatalos jövedelmét veszik figyelembe, hanem a vagyoni viszonyait.
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
Tisztelt Szakértők!
Gyermekeim apja vállalkozó. Nem látom át mennyit keres,mindenesetre jóval magasabb életszínvonalon él, mint én a két gyermekünkkel. Barátnője eltartásában segít, évente vesz új autót, kerti medence, stb.
Állítása szerint most veszítettel el egyik munkáját, ezt sem tudom ellenőrizni hogy igaz-e, vagy csak mondja. Gyermektartás felemelése ügyében adtam be keresetet, a tárgyalást szeptemberre tűzték ki. Amennyiben alá tudja támasztani hogy valóban nem tud többet fizetni - nekem kell a perköltséget fizetni? Továbbá kérdésem, a per kitűzése után van-e még arra lehetőség hogy költségmentességet kérjek?
Köszönöm előre is válaszukat.
Az.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
A kérdésem a következő lenne...
Elváltunk, gyerektartás ügyében megegyeztünk.
Havonta megfizetem a gyermektartást. Idén 2 hónapot (nyári szünetben) kiskorú fiam háztartásomban fog él, én tartom el. Feleségem felé jeleztem, hogy erre a két hónapra nem utalom a gyerektartást. Ő elmondása szerint erre a két hónapra is kell meg kell küldenem a gyerektartást, ha nem teszem jogi útra tereli.
Jogos?
Válaszát előre is köszönöm
köszönettel
Csak a mostantól hozott ítéletekre vonatkozik.
Valószínűleg lehet mérsékelni. Nem kell költséget előlegezni, a pervesztes fizeti a költségeket.
Tisztelt Szakértők!
Férjem előző házasságából született gyermeke után százalékos gyerektartást fizet 9 éve. Azóta két közös gyermekünk született (a nagyobb 2,5, a kisebbik most fél éves), illetve a volt neje is évek óta együtt él egy férfival és annak gyermekével. Érdeklődni szeretnék, hogy jogszerű lenne-e mérséklést kérni a gyerektartás összegéből tekintve, hogy a férjemnek a 2005-ös válása óta még két gyermeke született, illetve a hölgy sem egyedül tartja fenn az új családot? Ha igen, milyen feltételei és költségei vannak kb. a perújrafelvételnek?
Továbbá hallottam, hogy a Ptk. változása értelmében fix összegű lesz a gyerektartás a százalékos helyett, ez a már meglévő ügyeket is érinteni fogja, vagy csak a mostantól hozott döntéseknél van jelentősége?
Nagyon köszönöm a segítséget előre is!
Tisztelettel,
PKKata
csilibo
Legalábbis a mérséklésre októbertől.
érdeklődő123
Ha a tanulmányok mellett tartósan tudja folytatni a munkáját és abból meg is tud élni, akkor szerintem lehet kérni a megszüntetést.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Páromnak az előző házasságából van két gyermeke, egy fiú aki 2013.novemberében töltötte be a 18.életévét, valamint egy 16 éves lány. A fiú gyermek mint már említettem elmúlt 18 éves, de még tanul szakközépiskolában és 2014. júniusában végez, ezután tovább szeretne tanulni egy 2 éves nappali tagozatos szakközépiskolában. A nyári iskolaszünetben eljárt dolgozni az egyik hipermarketbe, még éjjeli műszakban is, tehát képes az önellátásra.
Nekem és a páromnak közös gyermekünk fog születni 2014. októberében, tehát elég nagy teher lenne számunkra továbbra is fizetni a gyerektartást 2 gyerek után, ha a törvény már nem kötelez csak a kisebb gyermek utáni fizetésre.
Kérdésem a következő: Van-e esélyem arra, hogy 2014. szeptemberétől már csak egy gyermek után keljen fizetni?
Előre is köszönöm!
Üdvözletem!
Gyermektartással kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Páromnak van egy 18.életévét betöltött fia, akinek rendesen havonta vonják édesapja fizetéséből a gyermektartást, ami nem kevés összeg. Itthon járt 3 évet középiskolába, miután édesanyja, aki akkor már több éve Londonban élt, dolgozott úgy döntött, hogy fia is menjen utána. Itthon az iskolát abbahagyta, és ott Londonban bekerült egy iskolába, amit előlről kezd, tehát újból 3 év... Időközben a fiú betöltötte a 18-at, újból elsős, és munkája is van, amivel többet keres, mint édesapja itthon, nem beszélve az anyuka keresetéről és az ottani támogatásokról. Az után érdeklődnék, hogy ezek miatt lehet-e kérni a bíróságtól a gyermektartás megszüntetését?
Köszönöm a választ!
Magából a cafetériából már csak technikailag sem lehet levonni, de a gyermektartásdíj meghatározásánál a bíróság figyelembe veszi.
cAfetériából jár gyerektartás?
Ezt ki mondta neked? Nyugodtan hazugozd le.
Tisztelt Ügyvéd Hölgyek/Urak!
Gyermektartás összegének megállapításával kapcsolatban három kérdésem lenne Hozzátok:
- A gyermektartás összegének megállapításakor beleszámít-e a béren kívüli juttatás (cafetéria) a nettó jövedelembe? Ezt is figyelembe veszik a nettó fizetés 15-25% számításánál? (A munkahelyemen a cafetéria szabályzatban szerepel egy olyan kitétel, miszerint a béren kívüli juttatások rendszerét a munkáltató bármikor egyoldalúan, akár év közben is megszüntetheti.)
- Jogszerű-e gyerektartás címen követelni az éves értékesítési bónusz/jutalom 25 százalékát?
- A rendszeresen fizetett gyerektartáson kívül követelhet-e a volt feleségem még pénzt iskolakezdésre, nyári táborra, stb.? Vagy ezek már ajándéknak minősülnek, és rám van bízva, hogy hozzájárulok-e a gyerek további költségeihez? A feleségem új párja nem hajlandó ezeket fizetni.
Köszönöm a válaszokat!
Ferkó
Sziasztok!
Érdeklődöm, hogy gyerektartással kapcsolatban hogy kell igazolni és ki felé, hogy a gyerek nem tartja a kapcsolatot a kötelezett szülővel már több, mint egy éve.
Az új jogszabályok szerint ilyenkor nem kell tovább fizetni. Előre is köszi a válaszokat!
Ha csak költségtérítés, akkor lehet, hogy simán végrehajtásban nem, de egy emelés iránti per az lehet sikeres szerintem.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02