Gyermektartás


Juci917 # 2013.10.02. 07:55

Tisztelt Ügyvéd Nő/Úr!
Az én problémám, amivel kapcsolatban tanácsot szeretné kérni a következő:
2001. szeptember óta nevelem egyedül 2 gyermekemet, 2002-ben váltunk el az exemmel. A gyermektartásdíj fizetéssel már akkor is adódtak problémák, majd jött egy jobb időszak, amikor fizetett, saját belátása szerint - nem letiltás útján. Évekkel később kiderült, hogy bejelentett munkahelye volt, és nem a jövedelmének 20-20%-át fizette, csupán a minimum összeget. Ekkor én a bíróságtól kértem, hogy a korábbi ítéletnek megfelelően tiltsák le a meghatározott %-os összegű gyerektartást a fizetéséből... és láss csodát 40ezer Ft-tal többet kaptam, mint azelőtt. Emiatt kb 2 évig pereskedtünk, s a bíróság számára is bizonyítottá vált, hogy a korábbi tárgyalás alkalmával félrevezetve a bíróságot azt hazudta, hogy nincs munkahelye. Mint kiderült, már akkor is volt.
Válásunk után neki született még egy gyermeke, akire tekintettel ÉN kértem a százalékos mérték csökkentését (neki még ehhez sem volt elég esze). Ez a csökkentés még nem történt meg.
Időközben, kb 2 éve a volt munkahelyéről közös megegyezéssel eljött. A gyermektartásdíj az alábbiak szerint van megállapítva: Gyermekenként 20-20 %, de minumum 20.000-20.000,- Ft.
A helyzet az, hogy 2 éve csupán havi 1000, azaz egyezer Ft-ot fizet. Tehát már cca. 936.000,- Ft-tal tartozik, nem beszélve az ügyvédi költségemről, amit a bírósági végzésnek megfelelően ki kell fizessen részemre. Mindenféle végrehajtás sikertelen, ugyanis állítólag nincs a nevén az a ház sem, amely közös neki az élettársával (együtt is vettek fel rá hitelt).
Szeretném az állammal megelőlegeztetni a gyerektartást, ami sajnos úgy néz ki nem jön össze. Ennek oka az, hogy a fiam 15000 Ft-os ösztöndíját is be kell számolni a család jövedelmébe, így az egy főre eső összeghatárt átlépjük. Tipikusan abban a helyzetben vagyunk, hogy a fizetésen az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés.
Van-e értelme, illetve lehet-e egyáltalán büntetőeljárást indítani ellene a tartásdíjfizetési kötelezettség elmulasztása miatt, ha fizet havi 1000 Ft-ot?
A gyerekekkel a kapcsolatot nem keresi, sem születés-, sem névnap, sem karácsony...ajándék semmi. A kisebbik gyermekem (14 éves lány) 2 éve tőlünk 350 km-re, Győrben tanul kézilabda akadémiai osztályban, élsportoló, az ő költségei nagyon megnehezítik a megélhetésünket. (csak egy haza és visszautazása 8000 Ft). Lakáshitelt fizetek, stb...
Tényleg nagyon védi a gyermekek érdekeit az állam:-(, a mi esetünkben is apuka az, aki éli világát nem törődve azzal, hogy mit esznek a gyermekei.
Kérem adjon tanácsot mit tehetnék, hogy a jogosan járó gyermektartásdíjat megkapjam???


Juci917

ObudaFan # 2013.10.01. 10:58

Mivel vélhetően nem fog tudni az összes vizsga letétele előtt elhelyezkedni, ezt a két hónapot még lehet neki tolerálni novemberig szerintem.

Apuka969 # 2013.09.30. 18:58

Tisztelt Ügyvéd Hölgy/Úr!
Tanácsukat szeretném kérni. 2010 05 hóban váltam el. Akkor a két gyermekünket a bíróság az édesanyánál helyezte el.2012.11 hóban kisebbik fiam felügyeleti jogát én kaptam meg. Így 2012.12 hó óta az egyik gyerek nálam a másik az édesanyánál volt elhelyezve. A nálam lévő 16 éves a másik gyermek pedig 20. Mind két gyermek nappali tanulmányait folytatta ekkor, így a gyermek elhelyezésekor a bírósági határozat alapján egyikőnk sem fizet a másiknak, míg a gyerekek nappali tagozaton tanulnak. A határozat alapján, ha a nappali tanulmányokat az édesanyánál elhelyezett gyermek befejezi akkor az édesanya gyermektartás címén mindenkori jövedelmének 20%, de minimum 20000Ft gyermektartást fizet. A nála lévő gyermeknek a ballagása 2013 májusában megtörtént.Sajnos megbukott, így szakmai vizsgára nem mehetett, mert előbb pótvizsgáznia kellett. Sikeres pótvizsga után novemberbe mehet csak szakvizsgázni. Így nappali tanulói jogviszonya már nincs. Kérdésem az lenne, hogy meddig tart ilyen esetbe ön szerint a tanulói jogviszony? Illetve, hogy mikortól kell fizetni az édesanyának a gyermektartást a nálam elhelyezett gyermekre?
Válaszukat, segítségüket előre is köszönöm.

ObudaFan # 2013.09.17. 14:44

GERGO79

A GYERMEKTARTÁST PÉNZBEN KELL NYÚJTANI. HA ÚGY ÉRZED, HOGY A TARTÁSDÍJ MEGFIZETÉSE ELLENÉRE A GYERMEKEK EL VANNAK HANYAGOLVA, AZ ELHELYEZÉS MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNT INDÍTHATSZ PERT.

ObudaFan # 2013.09.17. 14:33

mazsika98

A kettő nem zárja ki egymást, ha kötelezi a bíróság, akkor is lehet, hogy végre kell hajtani. Ha nem lesz vége a pernek, mindenesetre kérhetsz ideiglenes intézkedést.

mazsika98 # 2013.09.17. 09:20

Tisztelt Fórumozók!
Jövő héten lesz a második tárgyalásunk,közös megegyezéssel válunk.Férjem hónapok óta nem fizeti a gyerektartást,melyet az első tárgyaláson el is ismert,és fogadta,hogy a második tárgyalásig igyekszik pótolni az elmaradást.Ez persze a mai napig nem történt meg.Mire számíthatok a tárgyaláson?Kötelezik-e hogy részletekben fizesse meg az elmaradást,vagy marad a végrehajtó,mert jelenleg munkahelye sincs.
A válaszokat előre is köszönöm.

Gergo79 # 2013.09.15. 07:31

Tisztelt ügyvéd úr/nő! Érdeklődni szeretnék,hogy a tartásdíj fizetését lehet e az Államkincstártól nem pénzbeni hanem más jellegű formában kérni például "Erzsébet" utalvány.Azért érdekelne mert válásom után 3 közös gyermekem az anyánál maradt,és biztos akarok benne lenni,hogy megfelelő dolgokra költse el gondolok élelmiszer ruházat a gyerekeknek.Féltem a gyermekeim jövőjét.Válaszát előre is köszönöm.

ObudaFan # 2013.09.10. 11:29

A bíróság milyen perben és milyen indokkal döntött így?

janigaa # 2013.09.09. 19:42

Tisztelt Ügyvéd Hölgy/Úr!

Apám nem fizette a gyermektartásom, így az állam előlegezte meg, 2006-os halála után ezt a tartozást megörököltem. Sajnos a hagyatéki tárgyaláskor nem voltam birtokában ennek az információnak, így nem utasítottam vissza az apámtól örökölt vagyontárgyakat (kicsi föld, részvények egy mezőgazdasági termelőszövetkezetben). Az állam végrehajtásra átadta a felgyülemlett tartozást (kb 300 ezer ft), melyek kiváltására én többször felajánlottam a megörökölt vagyontárgyakat. Ezt a bíróság nem fogadta el. Ettől a hónaptól el kezdték vonni a fizetésemből (30%) a tartozást, ami akár 50% is lehet. A fizetésemből már levették az összeget még a múlt héten, de erről értesíts, csak a mai postával kaptam. Többször próbáltam megegyezni a végrehajtóval, mert féltem a végrehajtási díjaktól, amik kamatoznak, de ő csak pénzt követel, a vagyontárgyak nem kellenek neki.

Kérdésem lenne: Jogszerű ez így? Érdemes-e megtámadni jogi úton ezt? Lehet-e? Jogszerű-e a levonás értesítés nélkül? Miért nekem kell kifizetni a saját gyermektartásom? Apám nem is a vér szerinti apám. Miért nem édesanyám fizeti? Miért nem fogadja el a vagyontárgyakat a végrehajtó? Pedig a Ptk. 679 § (1) bekezdésére hivatkozva „A tartozásért csak a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felelnek az örökösök. ”

Köszönöm segítségét!

Üdvözlettel: Kitti

nina723 # 2013.09.09. 07:30

Az a baj nincs bejelentve oda csak ott lakik egy haverjával így nem tudom mihez kezdjek!!Ma voltam bent a bíróságon de már nem kaptam számot így várunk megint 1 hetet!!

ObudaFan # 2013.09.07. 08:10

nina723

Hogy micsoda?
Ha valakinek a címét nem tudod, de jogos érdeked fűződik hozzá, hogy megtudd, a KEKKH megmondja.

ObudaFan # 2013.09.07. 08:08

tusika1971

Egyrészt a munkáltató ellen pert lehet indítani, hogy készfizető kezesként térítse meg, amit levonni elmulasztott.
Másrészt a rendőrségen feljelentést lehet tenni tartás elmulasztása miatt.

tusika1971 # 2013.09.06. 18:57

Ismét lenne kérdésem, ma lett volna megint aktuális a gyerektartás és megint nem kaptam semmit, 4 hónapja már, a végrehajtó megtudta a munkáltató cimét irt is neki de válaszra sem méltata.Az idö telik én egyre nehezebben tudom eltartani a 3 gyerekemet plusz rezsit fizetni egy fizetésböl, az államtól nem tudom még megelölegezését kérni.ímit tehetek ,hogy lássak pénzt?

nina723 # 2013.09.06. 10:40

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Nincs tapasztalatom ilyen ügyben ha az apának nem tudom se a címét se a telefonszámát a gyámhatóság hogy fogja elérni? A munkahelyének a címét tudom ! Mivel elindítottam a gyámhivatalban a gyerektartást levonását így amit leadtam számot megszűnt! Ilyenkor mi a a teendő?

Köszönöm a válaszát

Ildiko70 # 2013.09.06. 05:47

Köszönöm. Reméltem, hogy így van!

ObudaFan # 2013.09.05. 11:09

De, ilyen esetben a tanulmányok folytatására való alkalmatlanság címén lehet pert indítani a megszüntetés iránt.

Ildiko70 # 2013.09.05. 08:47

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Szerintem kissé elkeveredtek a válaszok.
Akkor másként fogalmazok: meddig kell fizetni a gyerektartást? Ha valaki egy 6 féléves egyetemi képzést nem végez el 8 félév alatt sem akkor is kell fizetni? Ha esetleg még 4-6 félévet ráhúz, mert nem tanul és nem jár be órákra akkor is és ha közben már 26-28 éves lesz akkor is? Van valamilyen indok, amivel egy 24-26 éves gyerektől a gyerektartás már megvonható? Akkor is fizetni kell, ha a másik 2 gyerek emiatt nem mehetne felsőoktatásba? Nincs ugyanolyan joguk azoknak a gyerekeknek, akik az apjukkal nőnek fel? Egy 24 éves felnőtt embertől nem várhatja el a 18 és 17 éves testvére, hogy egy kicsit tanuljon, hogy nekik is legyen esélyük?

ObudaFan # 2013.09.04. 21:05

Ez viszont nem érv. Ha lenne alapja a mérséklésnek, akkor is ő a másik gyerekének teljesíthetne éppen többet.

tusika1971 # 2013.09.04. 18:53

Köszönöm szépen a válaszodat!
Még azt szeretném megkérdezni a biróság elött minden gyerek egyforma jogot élvez,mert úgy tudom az exem csak engem perelt be a másik volt feleségét nem ahol két kamasz gyerek után fizet, a mi közös gyermekünk két éves és csak töle szeretne mindent megvonni.

ObudaFan # 2013.09.04. 17:08

Ildiko70

A pervesztes fizeti.

ObudaFan # 2013.09.04. 17:08

tusika1971

A leírtak alapján nem sok.

tusika1971 # 2013.09.04. 11:12

Van.-e esélye a csökkentésre ill.hogy védekezzek ,hogy ne csökkentsék az új családja miatt,hiszen öt sem érdekli én , hogy tartom el a gyerekeimet.

lajcsó # 2013.09.04. 08:27

A tartásdíj csökkentésének kérése sanszosabb lehet.

Ildiko70 # 2013.09.04. 05:44

Tisztelt Ügyvéd Úr!
A férjemnek van egy 22 éves lánya, aki egyetemre jár. 1 évet mindenképpen rá fog húzni, így talán 2 év múlva végezne. Ő édesanyjával Budapesten él, mi vidéken kb. 120 km-re. Nekünk van 2 közös gyerekünk, 17 s 16 évesek. 2 év múlva a nagyobbik gyerekünk is egyetemre menne, majd következő évben a kisebbik is.
Ha a lánya nem végzi el az egyetemet akkorra sem, lehet-e kérni a gyerektartás megszüntetését, arra hivatkozva, hogy a fizetés mellett a másik gyerekeket nem tudjuk egyetemre küldeni, így nem tudjuk megadni neki azt az esélyt, amit a lánya megkapott?
Köszönöm válaszát!

21év # 2013.09.04. 03:54

ha az apa kéri a bíróságon a gyermektartás csökkentését ki fízeti a perköltséget, ha nem tudunk megegyezni és a bíró dönt???