Elfelejtett hagyatéki tartozás

Dr.Süti # 2003.03.20. 13:50

Szia!
Másik oldalról fogok közelíteni. Említettem egy bankszámlát, mely ugyancsak nem került be a hagyatékátadóba. Ez azt jelenti, hogy a számla felett jelenleg nincs rendelkezésre jogosult, az gyakorlatilag ebben a helyzetben örökké fennmarad. A bank a hagyatékátadó végzésig a bankszámlához nem nyúlhat, fölötte rendelkezésre jogosult sincs, tehát csak úgy kallódik. A bank tehát kénytelen póthagyatékit kérni. Namármost, ha kér, akkor nem érdemes-e egyben azt is kérni, hogy a kölcsöntartozást is vegye bele immár a hanyag közjegyző a végzésbe. Ismét mondom, az örökösök az első tárgyaláson elimerték és bejelentték a tartozást, fogalmam sincs, mér nem került be a végzésbe.

Dr.Süti

drcsomos@enternet.hu # 2003.03.20. 13:26

Kedves dr. Süti!

A bank abból nem tud gyorsabban követeléséhez jutni, hogy beperli a közjegyzőt. A közjegyzőnek nincs olyen kötelezettsége, hogy bankszámlaszámokat 'fedezzen' fel. A végrehajtás megindítása előtt azonban a Ptk. 680 § és 'környéke' alapján meg kellene próbálni megegyzeni a hagyatéki tartozást öröklő örökösökkel, szerződéses úton. (Nem vagyok közjegyző)

Üdvözlettel:

Lili

Dr.Süti írta - 2003.03.17 20:27
Köszönöm!
Viszont a bank kiemelten fogyasztási kölcsönt adott, amit nem szoktak közjegyzői okiratba foglalni, és tipikusan nem jelzálogalapú kölcsön. Tehát van egy sima kölcsönszerződés, aminek van egy adósa, aki meghalt, és neki vannak törvényes örökösei. A szerződésben pedig biztosítékként van egy kezes.
A bank ilyen helyzetben is fordulhat az örökösök felé és kérhet egyetemleges kötelezést az örökösök és a kezes tekintetében?
A közjegyzőnek pedíg legjobb tudomásom szerint hivatalos tudomása volt a kölcsönről. Ebben az esetben meg lehet-e fogni valamivel őt?
Ja és még valami, ugyanezen adósnak volt olyan bankszámlája a banknál, mely ugyancsak nem került be a hagyatékba. Ennek tudatában érdemes-e a banknak póthagyatékot kérnie, vagy simán szálljon rá az örökösökre+kezesre? Esetleg a közjegyzőt is érdemes perelni a hanyagsága miatt? Vagy van-e egyéb mód megfogni a hanyag közjegyzőt?
Előre is köszönöm.

Lili

Dr.Süti # 2003.03.17. 19:27

drcsomos@enternet.hu # 2003.03.17. 12:29

Kedves dr. Süti!

Sajnos az örökösök nem csak az örökölt vagyon erejéig, hanem saját vagyonukkal is felelnek, különös tekintettel a jelzálogjoggal biztosított követelése tekintetében, melynek kielégítése elsőbbséget élvez.
A közjegyzőnek abban igaza van, hogy ha hivatalos tudomása nem volt a kölcsönről, akkor azt nem kellett volna a hagyatékátadó végzésben szerepeltetni, illetve akkor sem ha azt nem támadta meg senki. A póteljárás a bank biztonsága szempontjából jobb, de nem szükséges, hiszen a bank közjegyzői okiratba foglalt szerződése alapján követelésének az örökösök tekintetében történő bejelentésével, és annak véelemezésével, hogy a tartozásról az örökösök tudtak végrehajtást indíthat az örökösök ellen is, illetve kiterjesztheti a már megindult végrehajtási eljárást az örökösökre. Ilyen esetben az örökösök hamarabb szabadulnak, ha kiegyeznek a bankkal. A közjegyző pedig, ha nem adta át senki neki a kölcsönszerződést, mint a hagyaték részét, illetve ha a bank a hagyatéki tárgyaláson nem jelentette be követelését vagy a hagyatékátadó végzést nem támadta meg senki, nem hibázott.
Dr.Süti írta - 2003.03.14 20:43
Sziasztok!
A szitu a következő:
Bank fogyasztási kölcsönt adott xy-nak. xy meghalt, a közjegyző pedig hagytékátadó végzést hozott. A kölcsön, mint hagyatéki teher nem került be a végzésbe. Az adósok nem akarják fizetni a kölcsön törlesztőrészleteit. A közjegyző a végzés meghozatalakor tudott a kölcsöntartozásról, ezért úgy gondolom, bele kellett volna vennie a végzésbe ezt is. Ha hibázott, mivel lehetne megfogni a közjegyzőt?
A hagyatéki tarozásokért az örökös a hagyaték erejéig felel, de úgy vélem, biztosabban érvényesíthető az örökösökkel, mint adósokkal szemben a követelés, ha benne van a hagyatékátadó végzésbe, mivel a bíróság előtt egyértelmű lenne az adósi pozícióban beállott jogutódlás, azt nem kell külön vizsgálni.
A közjegyző egyenlőre azzal hárít, hogy a végzés jogerőre emelkedett.
Elsőre azt mondanám, hogy pótahgyaték, de ha valakinek van valami jó ötlete,azt érdeklődéssel várom.
Előre is köszönöm.

Lili

Dr.Süti # 2003.03.14. 19:43