Tisztelt Fórumozók
A gyerektartási ügyem lebonyolításában döntő, végrehajtó bíró tárgyilagosságot figyelembe nem vevő, és az egyoldalúan döntést, az az bírói "elfogultságot", és annak tényét, hol kell , vagy hol lehet nekem előterjeszteni, és kinek a bíró ellen? Gondolom nem az ügyben eljáró bírónak, hanem van egy szervezet, vagy valakik akik ezt kivizsgálják?!
Válaszokat köszönöm
Tisztelettel : Sándor
Gyermektartásdíj végrehajtása
Az ügyben eljáró bíró felé kell benyújtani, és a bíróság egy másik tanácsa fog róla dönteni.
Üdvözletem!
Gyermek 3 éves koráig pereskedés ment,aminek ideje alatt apuka nem fizetett tartásdíjat, majd jogerős ítélet született, ami magában foglalta, h az eltelt 3 év alatt felhalmozódott elmaradást havi 10ezer ft-ban (6 év alatt) törleszti (a havi tartásdíjon felül). Jelenleg 5 hónap tartásdíjjal van elmaradva az apuka, tavaly május óta egyébként is kevesebbet fizetett, azaz az elmaradást nem törlesztette. Kérdésem az lenne, hogy jelen esetben ha kérem a végrehajtás, mennyi az esélye, hogy egy összegben megkapom a tartozást? Illetve úgy tudom 6 hónap "nem fizetés" után kérhetem a tartásdíj állam általi megelőlegezését.
Köszönettel; Noémi
Hogy erre mennyi az esély, az attól függ, van-e fellelhető vagyona.
A megelőlegezésnek azért vannak feltételei és eleve csak a folyamatosra lehet kérni. És csak ha a végrehajtással már próbálkoztál.
Tisztelt Szerkesztőség és Fórumozók!
Érdeklődni egy gyermektartásdíj üggyel kapcsolatban.
Adott egy Apa és egy anya, akik már közel 3 éve nem élnek együtt és nem is voltak sose házasok, viszont született egy gyermekük. Az apa nem fizetett tartás díjat és ezidáig az anya se kért se milyen nemű juttatást, közös vagyontárgyuk ingóságaik nem voltak.(Az anya azóta mással él és született egy másik gyermeke is.)
Az anya most azonban azzal fenyegetőzik (így akarja az apát visszaszerezni), hogy jogi útra tereli a dolgot, ha az apa nem látogatja a gyermekét. (Az apa azért nem látogatta a gyermeket, hogy nyugodt rendezett élete legyen a kisgyereknek az anya új élettársával).
A kérdésem pedig az lenne, hogy ha jogi útra terelődik a dolog az apa mire számíthat? Milyen idő intervallumra visszamenőleg szabhatnak ki rá tartásdíjat? Jár-e ez az ő számára plusz költségekkel vagy egyéb kötelezettségekkel, büntetésekkel? Illetve az apa tehet-e mind ez ellen valamit (nem zárkózik el a tartásdíj fizetéstől, a kérdés nem arra irányul)?
Válaszukat és segítségüket előre is köszönöm!
Tisztelettel: Zoltán
A kereset benyújtásától visszamenőleg 6 hónapra lehet követelni.
A pervesztesnek illetéket, perköltséget kell fizetnie. Mérsékelhető, ha legkésőbb az első tárgyaláson egyezséget kötnek.
Tisztelt Szerkesztőség!
Azt szeretném megtudni, hogy a gyerektartás fizethető-e a már nagykorú (20 éves) gyermek részére? Tehát nem az anyának, hanem a gyermeknek lenne átutalva az összeg.
Köszönettel és tisztelettel, Attila.
Ha ehhez az anya hozzájárul, vagy ha a gyerek nem az anyánál lakik. De természetesen ehhez a bíróságnak az anya felé fennálló kötelezettséget meg kell szüntetnie, hiszen amíg ez nem történik meg, addig az végrehajtható.
Tisztelt Szerkesztőség és Fórumozók!
14 éve váltam el, azóta folyamatosan vonják a gyermektartásdíjat a jövedelmemből. A fiam 20 éves lett és szeptembertől egyetemre jár. Sem kollégiumot, sem megfelelő albérletet nem talált, jelenleg nálam lakik, és feltételezhetően jó néhány hónapig (ha nem évekig) nálam fog lakni. A tartásdíjat viszont utalják a volt nejemnek. Amikor ezt szóvá tettem, az ex hallani sem akart a módosításról, vagy a gyermek részére történő közvetlen utalásról.
Kérdéseim:
- Ha a fiam kéri saját jogon a tartásdíjat, a kérelmet melyik bírósághoz kell benyújtania? (Az anya vagy az apa lakhelye szerint illetékesre?)
- Ha én nyújtom be a keresetet mik a kilátásaim? (mivel a gyerek nem igazán mer az anyjával ellenkezni, illetve amikor megpróbálta vele a helyzetet megbeszélni, az anya mereven elzárkózott)
- A bíróság automatikusan felnőtt tatássá változtatja a gyermektartást, vagy változatlanul hagyhatja a korábbi ítéletet?
- Választhat.
- Ha a gyereket beavatkozóként perbe hívod, és elmondja, hogy természetben, a leírt módon kéri tőled a tartást, akkor van esély. De ennyi erővel maga is perelhetne.
- Ez gyerektartás marad, a megszüntetésére ugyanis nincs ok, a módosítása meg nem érinti a minőségét. (Mindamellett a felnőtt gyermek tartásának szabályai némileg lazábbak.)
Az egyetemre járók nem kis hányada a tanulmányok mellett munkát vállal kiegészítendő a bevételét, azaz elvárható már hogy részben gondoskodjon magáról.
Üdvözlök mindenkit!
18 éves,önálló háztartásban élő tanuló vagyok.Jogerős bírósági döntés született arról,hogy mindkét szülőmtől gyerektartást kapok megélhetési és tanulmányi költségeim fedezésére.Abban az esetben,ha nem fizeti a szülő adott hónapban,mennyi idő alatt hajtják be rajta és kapom meg?E nélkül nem tudom fizetni az albérletet.
Igényelhetem-e a családi pótlékot?Ha igen,hol?Mennyi idő,míg kézhez kapom?
A bírósági ítéletben az szerepel,amennyiben megfizeti a szülő a tartásdíjat,egyéb követelésem nem lehet vele szemben.Ilyen feltételek esetén is igényelhetem a családi pótlékot,ha egyáltalán lehet?
Beléphetek-e az elhagyott családi lakásba?Mit hozhatok el otthonról(pl.ágyat,matracot)?
Előre is köszönöm szépen a válaszokat!
Tisztelt Fórumozók!
Volt férjemet idei válásunkkor kötelezték a következőképpen fizetni a gyerektartást: 2013.okt.15-ig egy összegben a február és szeptember közti időszakra elmaradottakat,valamint minden hónap 12-ig előre esedékesen a havi összeget.Munkahelye nincs,csak valami jutalékos rendszerben dolgozik,ezért decemberig haladékot kért tőlem.
Kérdésem az,ha nem most,csak decemberben fordulok végrehajtóhoz (valószínűleg addig sem fog fizetni) ,jól gondolom-e,hogy akkor is igényt tarthatok februárig visszamenőleg a gyerektartásra,mert annak megfizetése egy összegben és október 15-én lett volna esedékes?
Minden hasznos választ köszönök!!
Látni kellene azt az ítéletet, de valószínűleg igen.
Üdvözletem
Szeretnék abban kérni tanácsot mit javasolnának, akkor ha a férjemtöl elváltam, itélet születet a gyerektartásról de nem fizeti.Sajnos tudomásom szerint nincs a nevén semmi.A háza is az anyja nevén van, kocsija nincs, csak céges.Ö mint épitési vállalkozó dolgozik, tőle hogy lehet behajtani a gyerektartást? Azt tudom hogy tartozott az apehnak is , az leemelte a tartozást, addig nem vehetett ki pénzt.Én mint a gyereke édesanyja mit tudok tenni, tudom a vállalkozoktól nehezebb behajtani, főleg ha nincs a nevén semmi, ezért kérek segitséget mit tehetek.
Nagyobb esélyem van ha az állam általi megelőlegezést kérem?
Utána olvastam, annyit tudok hogy csak akkor fizet az állam ha nem tudd a végrehajtó mit behajtani.
Kérném szìves javaslatukat.
Mit vársz azon kívül, hogy kérj végrehajtást?
Csak informäciõt szeretnék, hogy õn szerint van e értelme megkérni a végrehajtást abban az esetben, a lentiek alapjän, önnek mint jogásznak ezt tudnia kell , van rá esély a behajtásra vagy nincs.Nem szeretnék felesleges körõket futni.
Mäsik kérdésem , a végrehajtást ha úgy alakul én is beadhatom a birósàgra, vagy jobb ha ügyvéd intézi?
Ehez hol kell kérnem nyomtatvånyt, és milyet?
A végrehajtási költséget, ha èn adom be a kérelmet, de nem tudják behajtani, kinek kell fizetnie?
Az első fokon eljárt bíróságon lehet benyújtani, a www.birosag.hu oldalon lehet találni formanyomtatványt. Én azért e helyedben a rendőrségen is tennék feljelentést tartás elmulasztása miatt.
„önnek mint jogásznak ezt tudnia kell , van rá esély a behajtásra vagy nincs.”
Miért kellene tudnom? Ismerem én az adóst? Tudom, hogy van-e munkahelye, jövedelme, foglalható vagyontárgya?
Üdvözlöm!
Iránymutatást szeretnék kérni. 4 éve elváltam és mivel a gyermektartási díj fizetése a végzés szerint nem valósult meg (nem fizetett), a bíróság felé beadtam a végrehajtási lapot első körben az elmaradt, majd később a rendszeres gyermektartás levonására is.
A végrehajtó részben kiegyenlítette az elmaradt gyermektartás összegét, de a 2012-ben végrehajtásra adott letiltási kérelmem alapján 2014-ben kaptam először bérből levont gyermektartást. Az elmaradott ügyében a fizetésre kötelezett pert indított ellenem melyet vesztett, de mellékletként csatolt iratokat melyből kiderült, hogy az önkéntesen fizetett összeg nem a végzésben megszabottaknak megfelelő. A végzés kimondta hogy a fizetése 20-20%-át (két gyermekre vonatkozóan) de minimum 30 ezer Ft-ot kell fizetnie. A fizetett összeg a kezdetektől a minimum, holott a beadott kivonatok alapján a bére szerinti 20-20% ennek kb a duplája lett volna több hónapon át. A levonás mindössze 2 hónapig élt, mert akkor munkahelyet váltott, és azóta ismét a minimumot kapom.
Az a kérdésem, hogy mivel a bérből vonás kérelmem és a valós behajtás közt másfél év telt el a rendszeres gyermektartásra vonatkozóan, tudom e valahol kérni erre az időszakra a bér és a fizetett gyermektartási díj összegének ellenőrzését/korrekcióját, hogy a valós összeghez hozzá tudjak jutni?
Valamint mi a teendőm, ha nem belföldön dolgozik, és így a korábbi behajtási kérelmem nem is jut el a számomra ismeretlen munkaadóhoz?
Előre is köszönöm a javaslatait!
Én nem értem a tényállást.
Üdvözlöm!
Igyekszem máshogy megfogalmazni.
A végzésben az szerepel, hogy a gyermektartási díj az a bér 20-20%-a de minimum 30 ezer forint.
Én a 30 ezret kapom, de a hozzám eljutott papírok szerint az utalt fizetése ami alapján gyermektartást kell fizetnie átlag 150 ezer forint. Ilyenkor nem a 20-20% járna? Ezt utólag lehet valahogy érvényesíteni?
Mi a teendőm ha külföldi, számomra ismeretlen munkahelyre ment dolgozni és ott a végrehajtó által kiadott letiltást nem adta le a munkáltatójánál?
A 150K-nak a 20%-a nem éppen 30K? Vagy úgy érted, hogy összesen kapsz 30 ezret, nem gyermekenként? Akkor a teendő attól függ, hogy kitől kapsz ennyit. A munkáltató csak ennyit fog le, vagy kötelezett ennyit ad önként?
Külföldi adóssal szemben külföldi végrehajtást kell kérni. Ingatlanja sincs itthon?
Igen Összesen 30 ezret kapok havonta és nem gyermekenként. Ezt mindig önkéntesen fizeti, mert a végrehajtó (amíg volt munkahelye itthon) másfél évig nem adta ki a munkáltató részére a behajtási kérelmet sajnos.
Itthoni ingatlanja nincs, legalábbis a nevén nincs a közöset én hagytam el a gyerekekkel és Ő lakja, jelenleg a vagyonper folyik, de az az ingatlan az én nevemen van.
Külföldi végrehajtási kérelmet hol lehet kérvényezni?
„a végrehajtó (amíg volt munkahelye itthon) másfél évig nem adta ki a munkáltató részére a behajtási kérelmet sajnos.”
Ezt lehetne egy kicsit részletesebben? Miért nem adta ki?

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02