Hello mindenkinek!
Röviden a történet: elváltam, van egy kislányom, a volt férjem önként és dalolva lelépett. Azóta újra férjhez mentem. Vérszerinti apuka elköltözött jó messzire, nehogy közel legyen gyermekéhez. Most már 1 év 1 hónapja ránk sem néz, addig is csak évente kétszer jött. Tartásdíjat április óta nem fizet, mivel a gyermek nem szólította apának, amikor legutóbb látta:-). Azóta már írt egy papírkát, hogy lemondana a szülői felügyeleti jogáról, de amikor az ügyvédem beadta a papírt, a bíróság "kiröhögte" apuka véleményét. Most az ügyvédem azt javasolja, hogy pereljem be, amiért nem fizet. Igazából ez engem nem érdekel, mivel nem szorulok rá az ő havi 10.000 Ft-jára, és nem is akarok bíróságra járkálni. Engem inkább az érdekelne, hogy ha már egyáltalán nem kíváncsi a gyerekre, és még le is mondana róla, akkor van-e arra pl. lehetőség, hogy egyrészt a kislányt a nevemre vegyem, mindenféle engedély nélkül, másrészt, hogy a továbbiakban ne követelhesse a jogait, hiszen a kötelességeiről dalolva lemondott. Elég felelőtlen ember, általában csak a saját anyagi dolgaival, meg ügyeivel volt a válás után mindig is elfoglalva, és mindig közölte, hogy az évi 2-szeri látogatás őt teljesen padlóra küldi anyagilag (400 km-re lakik). Szóval vegyem úgy, hogy ő mekkora szívességet tesz. Na most én nem szeretnék életem végéig hálálkodni a semmiért, ha ő lezárta ezt a dolgot, akkor én is le szeretném. Mi ennek a módja? Várnám mielőbbi válaszotokat. Köszönettel: K.