elektronikus cégeljárás


szollosigergo # 2008.11.14. 11:10

Éppen ezért kell feltüntetni a bejegyzési kérelmben a jogelőd, illetve jogutód cégek adatait. A cégbíróság begyűjti a szükséges iratokat a többi bíróságtól és "összefűzi" az ügyet.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.14. 11:12

El tudom fogadni az álláspontodat, ObudaFan. Tehát szétválás esetén jogutódonként 50 ezer; összeolvadás, beolvadás esetén egyszer 50 ezer.

(Azt azért hozzátenném, hogy a hvg-oracle nagy kézikönyve - ami szvsz egy nagyon alapos munka - jogutódonként 100 ezret ír, tehát rájuk az új társaságok bejegyzésének illetékét tartja alkalmazandónak.)

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.14. 11:17

De mégse. (Olyan határozatlan vagyok ma - vagy nem is?)

A jogutód társaságot nem is tudod változás-bejegyzési kérelemmel bejelenteni. Új társaság bejegyzési kérelmet kell benyújtanod, annak az illetéke pedig 100 ezer forint.
A gergo által citált szabály csak az átalakuló - azaz már korábban is létező - társaságra alkalmazandó, a létrejövő jogutódokra nem.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.14. 11:20

Éppen ezért kell feltüntetni a bejegyzési kérelmben a jogelőd, illetve jogutód cégek adatait.
Nem éppen ezért. Elsősorban a hitelőzék érdekeinek a védelme miatt.

(Mellékszál: Ha egy megmaradó jogelőd van, és tíz jogutód, ráadásul mind különböző megyében, akkor hova "gyűjtik be" a tovább működő jogelőd iratait, és melyik új társaságéhoz "fűzik" őket? Mindhez?)

Mázlika # 2008.11.14. 12:43

Sziasztok! Meg tudná mondani nekem valaki, hogy honnét lehet letölteni az e-szogno lapolvasó programját? A honlapukon nem találtam meg. Előre is köszi!

Mázlika # 2008.11.14. 12:44

szogno=szigno Bocsi!

ObudaFan # 2008.11.14. 13:11

KBS!

Sima átalalkulásnál a CB elfogadta, hogy a törlésre semmit nem fizetek, a bt-ből létrejött kft-re (ami, ugye, szintén bejegyzési, és nem változás-bejegyzési kérelem) 50e + közzétételit. Nem hiszem, hogy összeolvadásnál, szétválásnál ez máshogy lenne.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.14. 13:22

Pedig lehet. Különbség, hogy a formaváltó társaság egyértelműen "átalakuló" társaság. Földhözragadtabb érveléssel: egy darab előtte - egy darab utána.

De most már tényleg teljesen elbizonytalanodtam. :) Aludnom kellene egyet.

OFF
Gratulálok! Ismerősöm vonatkozó irodalomként hivatkozott a felszámolási eljárásról szóló dolgozatodra. Igaz, hogy először kicsit keverte a nevet, Liszkay-t mondott. Az ObudaFan ismertebb.
Tényleg: az ügyvédi irodának adhatsz fantázianevet is?
ON

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.14. 13:26

Mázlika, szvsz nem kell ahhoz e-szigno lapolvasó. Bármilyen szkennelő program megfelel, amelyik képes pdf-be menteni.

ObudaFan # 2008.11.14. 14:15

KBS

Az ügyvédi irodának, ugye, elvileg az őt alkotó ügyvéd, vagy ügyvédek nevét kell adni, de hát úgy tűnik a kamarák nem veszik ezt ilyen komolyan, mert látunk nagyobb irodákat, ahol pl. a partner nevét adják. Nicknevet azért még nem láttam. :)

Viszont a publikáció a saját nevem alatt jelent meg. :)

judy1981 # 2008.11.14. 14:55

Jó napot mindenkinek!
2 hónapja kezdtem dolgozni egy ügyvédi irodában, előtte nem dolgoztam a szakmában, így semmi tapasztalatom nincs cégeljárás terén. Én vagyok az egyetlen, aki valamicskét konyít az e-cégeljáráshoz. (A főnököm vak, az e-c.-t pedig már akkor vezette be, mikor Én odakerültem.)
Történt, hogy megkértem egy illeték utalványt, amit a számla kezelésére feljogosított át is utalt. Igen ám, de figyelmetlen voltam, és a fővárosi cégbíróság maradt kiválasztva. Tudom, hogy vissza lehet igényelni, de ha vki pontosabban le tudná írni hogyan, megköszönném. Azt értem, hogy e-cégeljárás sémával, de ott melyik? Az egyéb beadvány? És van vmi kötött formája, vagy barkácsoljak össze egy kérelmet? Csatolás megy. Ezután kapunk egy igazolást, amivel az APEH-hez kell fordulni. Ott van vmi séma, vagy szintén sk kérelmet kell beadni? És mi van, ha esetleg becsatoltuk egy ügyhöz. Attól, hogy a bíró nagy valószínűség szerint visszadobja, fel nem használt illetéknek számít? Vagy jövök a főnöknek 15e-rel.

Válaszukat előre is köszönöm.

ObudaFan # 2008.11.14. 16:56

A legegyszerűbb az lenne, ha várnál, amíg egy fővárosi ügyetek lesz, és ott felhasználod.

judy1981 # 2008.11.14. 17:08

Olyan nem lesz. 230 km-re vagyunk a fővárostól. Senki sem fog nálunk fővárosi céget bejegyeztetni.

ObudaFan # 2008.11.15. 10:54

Ha más megyében csatoljátok egy ügyhöz, és a bíró emiatt elutasítja, akkor fel nem használt illeték lesz, és visszaigényelhető. De szerintem anélkül is.

dopeman # 2008.11.17. 09:27

Tisztelt Szakértő Hölgyek és Urak!

Az alábbiakban kérném segítségüket.
5000Ft-tal kevesebb illetéket utaltunk e-cégeljárásban és így a kérelem elutasításra került.
Aszongya a végzés hogy "...rójon le még 5.000 Ft eljárási illetéket.".

Az e-cegjegyzek.hu-n nem talaltam olyat h "egyéb" vagy ilyesmi. Ugye nem kell az eddig befizetett összeget (bonyolult módon) visszautalni, és a teljes (20000) illetéket újrázni?

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.17. 09:46

Ez nem elutasítás - ez hiánypótlás. Ha határidőben lerovod a maradékot, érdemben elbírálják a kérelmet.

dopeman # 2008.11.17. 10:01

Idő közben sikerült beszélni a cégbírósággal és ott azt a tájékoztatást adták, hogy válasszak ki vmit ami 5000,-Ft és az arról szóló befiz. igazolást is csapjam a többi mellé az e-aktában. Egyebekben persze a 8napon belüli újrázás mehet.

Máshonnan olyan info van, h ezt nem minden cégbíró fogadja el, akkor viszont valóban az új, teljes összegű befizetés marad csak lehetőségként (a régit meg visszaigényelhetem).

ObudaFan # 2008.11.17. 10:20

Én is hallottam, hogy ezt nem minden cégbíró fogadja el. Valószínűleg egyébként indokolt lenne olyan utalványminta, amin hiánypótlásra az ember az összeget szabadon írhatja be.

judy1981 # 2008.11.17. 16:02

Lehet, hogy nem én vagyok a legjobb forrás, de szerintem, ha az 5e ft-os illeték (egyedül a cégkivonat annyi) is ugyan arra a számlaszámra megy, mint az előző 15e-res, akkor lényegében egy zsebbe megy. Így lehet, hogy nekik mindegy, milyen címen fizetik meg az illetéket. Hogy ez így van-e, nem tudnám semmivel alátámasztani, mert én eddig csak 15e-es illetékkel dolgoztam. Józan paraszti ésszel így gondolom. Nem azt mondta, hogy fizesse meg újra a 20e ft-os illetéket, hanem azt, hogy még 5e-t.

Ami az én nagy művemet illeti, ma elküldtük az sk készített kérelmet a befizetési igazolással együtt, és várjuk mit reagálnak. Már folyt a szemem, de sehol sem találtam konkrét leírást, hogy mi a hivatalos menete. Azon kívül, hogy adjak be kérelmet, majd az igazolással az APEH illetékosztályánál kérelmezzem a kifizetést. Remélem reagálnak rá vmit.

ObudaFan # 2008.11.17. 17:36

Egy zsebbe megy, de az van ráírva, hogy cégkivonatra ment.

judy1981 # 2008.11.18. 10:23

Sem az utalványmintán, sem pedig a befizetési igazoláson nem szerepel, hogy milyen címen fizette meg az illetéket. Utalványminta kérésénél valószínűleg csak a mi dolgunkat akarták megkönnyíteni azzal, hogy megnevezték az illeték természetét.

ObudaFan # 2008.11.18. 10:37

Ebben van igazság. Azért a további könnyítés végett egy, a kérelmező által meghatározható mértékű opció is lehetne.

Mázlika # 2008.11.18. 11:52

Sziasztok! Köszönöm szépen a múltkori választ, már is oldódott a problémám.

Kérdeznék még valamit:
Szerződésmintás Kft. alapításkor az ügyvezető közjegyző előtt vagy ügyvéd által ellenjegyzett okiratban nyilatkozhat arról, hogy a tagok a cég rendelkezésére bocsátották a törzstőkét. Lehet a cég alapítását végző ügyvéd és e nyilatkozatot szerkesztő ügyvéd ugyanaz az ügyvéd? Vagy másnál kell ezt a nyilatkozatot megtenni?

Előre is kszi a választ! M.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.18. 12:46

Lehet.

Mázlika # 2008.11.18. 12:56

Köszönöm! És jól olvasom, hogy nem kell aláírásmintát sem készíteni szerződésmintás kft alapításnál? (nem hiszek a szememnek...) Bocs, ha hülyék a kérdéseim, de most jöttem vissza gyedről és kicsit le vagyok még maradva...M.