T. Fórumozók!
Végrehajtás alatt álló gk. beálló értékesítése esetén az ingatlant terhelő összeg az új tulajdonos egyéb tulajdonára is vonatkozik?
T. Fórumozók!
Végrehajtás alatt álló gk. beálló értékesítése esetén az ingatlant terhelő összeg az új tulajdonos egyéb tulajdonára is vonatkozik?
Ha jól értem, akkor csak a ház felére van bejegyezve jelzálog?
Szerintem hagyjátok, hogy az élettársad 1/2 részére végrehajtson a bank, majd az árverésen vedd meg fillérekért az élettársad részét.
Gondolom nem lesz nagy tolongás egy fél ház megvásárlására, így az árverésen kialakult ár is olcsó lesz.
Ha simán összedobtad a saját pénzed az élettársad hitelével, és úgy vettétek meg a házat, hogy az egészre jelzálogként tekint a bank, akkor jó nagy ökör vagy, és nem játszik az előző tanácsom!
Ajaj.
Szerintem ezzel már érdemes megkeresni egy ügyvédet irl.
Tisztelt Cím!
Az alábbi kérdéssel fordulok Önökhöz. Élettársammal vásároltunk közösen egy családi házat, melybe én befektettem előző lakásom árát (10,5 MFt), ő pedig hitelt vett fel (10MFt). A ház 1/2-1/2 arányban lett megosztva. Később felújítás címen én is felvettem 4 MFt hitelt, melyet becsületesen fizetek. A ház törlesztőrészletét sajnos a párom egyáltalán nem hajlandó fizetni, jelenleg több végrehajtási eljárás is folyik ellene. Én szeretném, ha eladnánk és időben még értékesíteni tudnánk (nem szeretném elveszíteni az általam befektetett pénzt), de ő nem hajlandó az eladáshoz hozzájárulni. Megjegyzem, hogy már azt is megbeszéltük, hogy válunk, és külön folytatjuk az életünket. Kérdésem a következő: ha a ház 1/2-re bejegyzik a végrehajtási jogot, akkor azt jelenti, hogy a ház teljes egészében elúszott, vagy valaki más a felére igényt tarthat majd.
Szomszéddal kerítés ügyben alperesként elítéltettünk, az ítélet többek között arra kötelez minket, hogy 10 éves tujáinkat távolabb - 1 méterre - ültessük a közös kerítéstől. Az ítélet ezen pontja ellen fellebbeztünk. Ezáltal az ítélet nem lépett jogerőre, a másodfok november 22-re írta ki a tárgyalást. A felperes most az ítélet kihirdetése után 5 hónappal beadott egy ítéletkiegészítési kérelmet előzetes végrehajtásra. Milyen esélyünk van és mivel tudnánk elutasítatni az előzetes végrehajtást?
Hja, még annyit, hogy a 12100 Ft egyéb költség a végrehajtást kérő, végrehajtás elrendelésével járó költsége. Ebben az eljárásban legfeljebb a végrehajtó 17500 Ft készkiadását vitathatod, de azt is csak akkor tedd, ha még jobban meg akarod xopatni magadat.
És még valamit: a végrehajtó díjfelszámítását - legalábbis a jogszabály szerint - a végrehajtó díjjegyzéke ellen előterjesztett végrehajtási kifogással lehet megtámadni, az pedig tudjuk mikor készül: ha befejezi a végrehajtást. Ha behajtással fejezi be, akkor az adós érdeke megtámadni a díjjegyzéket, ha behajthatatlansággal, akkor pedig a végrehajtást kérőé. A bíróság mindegyiket el szokta utasítani, úgyhogy nagyjából ennyire érdemes kapálózni. Amíg viszont nem fizettél meg egy kanyit sem, addig szerintem ne a végrehajtó díjazására hunyoríts!
„Nem ismered az eset körülményeit, de azért ítélkezel”
Tévedsz, ez már egy ítélt dolog, nekem nincs mit megítélnem. A hozzászólásomnak ez a vitatott része arról szólt, hogyan kerülhetted volna el a végrehajtást.
Slakat, költség és készkiadás az eljárás során keletkezik, ezért ehhez nem jogvégzettség kell, hanem a k...szott aktád, mert abból derülne ki, miféle munka történt ténylegesen az ügyedben, és valóban felmerült-e a vitatott költség! Szerinted itt melyik jogvégzett fórumtársnak áll rendelkezésére az aktád, he?
Kedves gerbera317!
Köszönöm a válaszodat, de kértem, hogy jogvégzett ember véleményére lennék kíváncsi. Az általad citált joghelyeket magam is átolvastam, ezek alapján állítom, hogy a költségjegyzékben szereplő egyéb költség: 12.000Ft és készkiadás:17.500Ft minden jogi alapot nélkülöz.
Amint azt írtam, a végrehajtó mindösszesen egy tértivevényes levelet tud felmutatni, mint költség.
"Önként kellett volna teljesítened, még a végrehajtás elrendelése előtt."
Nem ismered az eset körülményeit, (nem is tartozik a tárgyhoz), de azért ítélkezel. Ezek után tényleg csak remélni tudom, hogy tényleg nincs jogi végzettséged, ahogy azt sejtem.
„A többit vajon mivel magyarázza?”
Jogszabály szerint megilleti a végrehajtót.
„Utánanéztem a vonatkozó jogszabályban és nem találtam épeszű magyarázatot”
Esetleg nézd meg itt:
254. § - http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…
meg itt:
34/A. § - http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…
részletesen itt:
14/1994. IMr. - http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…
„mit tehetek?”
Semmit. Önként kellett volna teljesítened, még a végrehajtás elrendelése előtt. Majd végrehajtásiügyintéző biztosan előrukkol valami ötlettel, meg hogy hívd fel magánban, de a törvény szerint az van, amit itt feljebb látsz.
Üdv mindenkinek!
Kaptam egy megkeresést a helyi végrehajtótól egy munkajogi per kapcsán elmaradt perköltség megfizetésére. Nem is ezzel van a problémám, hanem a 10000ft-os perköltség miatt a végrehajtó által felszámolt egyéb járulékos díjakkal.
Részletesen: tőke: 10.000
tőke kamata: 508
ált.költségáltalány: 1.000
egyéb költség: 12.100
állami illeték: 5.000
készkiadás: 17.500
munkadíj: 4.000
költségáltalány: 2.000
jutalék: 2.101
összesen: 54.209Ft
A végrehajtó egyetlen igazolható költsége az ügyben a nekem kiküldött tértivevényes levél volt.
Kérdem én ezek után. A többit vajon mivel magyarázza?
Utána néztem a vonatkozó jogszabályban és nem találtam épeszű magyarázatot ezen tételek jelentős részére.
Világosítson már fel valaki, aki jogvégzett, hogy mit tehetek, ha nem akarom, hogy még a végrehajtó is levegyen több tízezer forinttal?
Köszönöm.
gerbera 317
A foglaló kétszeresét törlesztem részletekben.
Kérem Tisztelt Szakértők segítségét.
Miért most vett le a számlámról 55.000.-ft-t kétszer a végrehajtó 2012 március óta? És miért kereste meg a helyi önkormányzatot mindezek után, hogy felértékeljék ingatlanomat?
Mindezt azután, hogy márciusi beadványomban okiratokkal:csekkmásolatok, és Munkaügyi K P utalásának másolatai, bizonyítottam, hogy végrehajtást kérő követelése alaptalan. (Exnejem azt állította 2012. február 10-n, hogy nem fizettem meg a novemberi gyerektartást. Decemberben megfizettem, majd a Munkaügyi K P utalt részére egészen februárig. 17 éven át rendszeresen fizettem. Többször megvádolt alaptalanul. A válóper során (2001) is kiderült, hogy alaptalanok a vádjai, a periratból kiderül.
Valamint (2006) gyermekelhelyezési per során szintén kiderült, hogy hamisan vádol, ez szintén szerepel a periratban.
Fiamnak jobban tetszett a csavargás, iskola mellé járás, így anyjánál maradt. Ma 18 évesen állítólag végzett magántanulóként a 8 általánossal.
Ha végrehajtási kifogásom alaptalan lesz, akkor miért kell hiányt pótolni, miért kell költségmentességet kérni?
A Tisztelt Bíróság miért nem hozott még döntést költségmentességi kérelmemben?
Ha én is azt állítom, hogy XY tartozik és okirattal bizonyítja ellenkezőjét, akkor XY-t így meg lehet szívatni?
Emberek 16.000.-Ft -ról beszélünk, amivel nem is tartozom. Igazoltam. Ott vannak a Bíróságon az okiratok.
Na ná, hogy kártérítést szeretnék!!!! Ki nem a helyemben?
Ja, jogi képviselő nélkül nem a T. Bíróság dolga lenne felvilágosítani az embert a jogairól?
Tisztelettel; Laikus Lawiloz
Én is jól kitoltam magammal mert pénteken fizettem be egy faktor céghez tartozást. Erre hétfőn jött a levél egy a másik hitel miatt a végrehajtótól.
Még csak szerencsém sincs... pedig 142ezer forint volt.
Balek vagyok.
Ha nincs hátralékos tartozásod, akkor mit törlesztesz részletekben? A folyamatos gyerektartást nem lehet részletekben törleszteni.
A végrehajtási kifogásra nem költségmentességet kell kérni, hanem visszavonni, mivel úgyis alaptalan. Koncentrálj inkább a megszüntetés iránti perre! Hogy mit fogalmazhatsz meg kárigényként, azt az ügyvéd urak jobban meg fogják tudni mondani.
Gerbera 317
A foglalót egy csupán haszonélvezettel terhelt ingatlanra kötöttük, per- és igénymentességgel, júliusi adásvételi szándékkal.
Azonban közben végrehajtási jog került bejegyzésre.
Most részletfizetéssel törlesztek.
Ráadásul a foglalót letétbe tettük egy számlára, melyből végrehajtó az elmúlt héten 55.000.-Ft-t levett.
Végrehajtási kifogásomat, melyet 2012. márciusában beadtam, még a mai napig nem vették figyelembe.
Tisztelt Bíróság 2012. augusztusában értesített arról, hogy 15.000.-FT illetéket kell befizetnem 8 napon belül. Panasznapon benyújtottam augusztus hóban költségmentességi kérelmemet, amit a mai napig nem bíráltak el. Közben végrehajtást kérő elismerte, hogy mielőtt elindult volna a végrehajtási eljárás, már azelőtt megfizettem a novemberi gyermektartást, de szerinte az nem az volt, mert nem volt rajta jogcím feltüntetve. 1999 óta egyiken sem volt jogcím feltüntetve.
Hát ennyi.
A lényeg, hogy vevő azért állt el, mivel a permentesség már nem állt fenn az ingatlanon.
Most pert indítok az eljárás megszüntetése végett, bár a költségmentességemet még nem bírálták el, melyben okiratokkal bizonyítom végrehajtást kérő követelésének alaptalanságát, és kártérítést kérek anyagit és nem anyagit.
Az a kérdésem, kártérítésként csak az 55.000.-FT-t kérhetem, vagy az adásvétel meghiúsulása miatti károm megtérítését is. Illetve nem anyagi kártérítést is kérhetek?
Tisztelettel; Laikus Lawiloz
A vevő állt el a vételi szándékától, és még ő követeli a foglaló dupláját? Ez valami vicc?
Tisztelt Szakértők,Tisztelt Kovács Béla Sándor!
Tisztelt Szakértők!
Nagyon szépen köszönöm segítségeteket szarkazmusotok, és cinizmusotok ellenére tényleg nagyon sokat segítettetek. Ne haragudjatok az undorító rövidítésekért, és a moslék fogalmazásért, de egy idegileg kimerült laikus ír nektek jogi képviselő nélkül. Rögtön megnéztem mit is adtam be végrehajtói kifogás címen.
Leírtam, hogy okiratokkal bizonyítottam végrehajtást kérő követelésének alaptalanságát + mellékeltem a gyermektartás csekkek másolatait, és a Munkaügyi Központ által kiadott igazolás másolatát az utalásokról, melyet végrehajtást kérőnek utalt. Viszont nem a 41§ szerinti eljárás lefolytatását kértem, hanem " 40-41§ értelmében végrehajtást kérőt marasztalni szíveskedjen"
Végrehajtó törvénysértő azon intézkedése, hogy nem folytatta le 41§ eljárást, hanem ingatlanügyi hatósághoz fordult-ugye? Ugyanakkor mulasztott, amikor eme eljárási cselekményéről engem nem tájékoztatott.
A kettő együttes következménye, hogy potenciális vevő elállt ingatlanom megvásárlásától, és a foglaló kétszeresét követeli tőlem jogosan. Emiatt kérdezem kérhetek e anyagi és nem anyagi kártérítést? Végrehajtást kérőtől és/vagy végrehajtótól? Egyáltalán egyetemlegesen felelnek a nekem okozott kárért? Ugyanakkor végrehajtást kérő csalást követett el, amikor megtévesztette a Tisztelt Bíróságot és a végrehajtót, és ezzel nekem kárt okozott. Ez hivatalból nem üldözendő bűncselekmény? Köszönöm megtisztelő figyelmeteket!
Maradok tisztelettel; Laikus Lawiloz
KBS:
Csak megjegyzem: még az se biztos, hogy igazad van. Ugyanis a gyerektartást valóban előre kell fizetni. Szóval ha te azt hitted, a decemberben utalttal kifizetted a novemberit, akkor lehet, hogy valóban elmaradtál egy havival. Mert hogy decemberben már a decemberit is fizetned kellett volna.
Válaszodra reagálva elmondom,hogy 2011 évben 12X 16.000.- forint ki lett fizetve végrehajtást kérőnek. Ő ugyanis csak 2012 február hóban fordult bírósághoz, amikor már 2 hónapot a Munkaügyi KP utalt neki. Ebben az esetben is fenn állhat az, hogy 1 hónapot nem fizettem. Akkor hány hónapból áll egy év. Tavaly ugyanilyen eset kapcsán ez megfelelő volt számára, akkor most miért nem?
KBS:
A végrehajtótól nem fogsz kártérítést kapni, legfeljebb a végrehajtást kérőtől. De ez a "vevő megijedt" kevés lesz a kár bizonyításához.
LL: Azóta vevővel részletfizetésben állapodtunk meg. Ez a részletfizetési megállapodás, és a foglaló átadásáról készült magánokirat elegendő a kár bizonyítására?
Köszönöm megtisztelő figyelmeteket!
Az azóta eltelt időben végrehajtást kérő a decemberi fizetést, de az írta az nem felel meg a novemberi gyerektartás díjnak, mivel nem volt jogcímben feltüntetve, hogy az gyermektartás. Ugyanakkor azt hazudja: "a gyerektartást elindítottam és már folyamatban volt, utánna fizette a novemberi gyerektartást." "Igen én nem mentem bíróságra azonnal, mert mikor el volt maradva igaz 2 havit küldött, de ezt decemberben nem pótolta, és januárban sem, én vártam, és csak utánna fordultam bírósághoz." Megjegyzem egyiken sem volt feltüntetve a jogcím. Tény, hogy amikor ő a végrehajtóhoz, ill. Bírósághoz fordult már nem volt 2011 évre elmaradásom. Végrehajtó leemelt 55.000.- ft a számlánkról, mialatt arra várunk több mint egy hónapja, hogy a T. Bíróság költségmentességi kérelmünket elbírálja.Mindezt csupán azért, mert végrehajtást kérő nem ismeri el, hogy a decemberben utalt 16.000.- Ft, az a novemberi gyermektartási díj. De kérdem én a Munkaügyi Kp jogcímmel utalta a decemberi gyermektartás díját. Akkor ő mit gondolt, decemberben miért kapott 2 x gyermektartási díjat, ha a novemberit nem pótoltam? Jól van ez így?
Tisztelettel? Laikus Lawiloz
Hozzászólásodból látom, hogy nem olvastál bele a "mit vihet a végrehajtó?" című topikba. Nos, azt valóban jól tudod, hogy "szinte mindent vihet", annyit hozzátennék, hogy "szinte" nélkül. A fenti topikot azért ajánlottam, mert a címe ellenére nem a címben foglalt kérdésről szól, hanem arról, hogy ténylegesen mit visz el a végrehajtó. De segítek, mert látom, nehéz az a néhány kattintás: a végrehajtó szinte semmit nem visz el, akkor sem, ha megtalál. Ez így érthető volt?
gerbera317
Tudom, hogy vihet szinte mindent. De mint leírtam lehet meg sem talál. Mert nincs nyilvántartva hol lakunk.
A lényeg, hogy ha bérelt helyen élünk és a holmit is a házzal együtt adták bérbe akkor gyakorlatilag nincs hozzá köze? Mert ugye más tulajdonát nem viheti el.
Nevünkön nincs semmi.
Adóstárs
A kérdésed a "mit vihet a végrehajtó" című topikba való. Olvass bele, és tudni fogod a választ!
starlights
Nem végrehajtó cég, hanem A VÉGREHAJTÓ. A kérdésre:
Semmi, ami az adós nevén van, és ilyen módon felkutatható, nincs biztonságban.
edith76
„egy ingatlanon lehet-e két végrehajtás?”
Nem jó a kérdés. A végrehajtás nem az ingatlanon van, hanem az adós ellen folyik, és természetesen több végrehajtás folyhat is egy adós ellen. A kérdés helyesen: "az adós ingatlanát több végrehajtási ügyben is le lehet-e foglalni?".
Nos, a végrehajtás során a végrehajtó lefoglalja az adós pénzeszközeit, munkabérét, követelését, ingó- és ingatlan vagyonát. Akkor is, ha ezeket más végrehajtás során már lefoglalták. A foglalás célja az, hogy - ha szükséges - ezeket a vagyontárgyakat árverésen lehessen értékesíteni, és a befolyt vételárból jutnak kielégítéshez azok a végrehajtást kérők, akiknek az ügyében ezeket lefoglalták. Ez egyben válasz a (javított) kérdésre is: Igen, egy ingatlant akárhány végrehajtási ügyben is le lehet foglalni.
Üdv.
Banki tartozásom van ,hivatalosan is hiszen a végrehajtó cég megküldte a felszólító levelet.
A kérdésem az ; ha élettársam banki társkártyát igényel a nevemre ,akkor a végrehajtó cég hozzáférhet az ő pénzéhez ?Kérem aki tud írja meg a választ.
Köszönöm
Kedves Fórumtársak ; Adóstársak és mindenki!
Sajnos én is olyan hibába estem, hogy tartozásom van egy bank felé. Igazából adóstárs vagyok a saját Betéti társaságunkban. Amiből már közben én kiléptem és a feleségem most a beltag.
Volt 2010 ben egy felmondott Széchenyi Kártya hitelünk (10M Ft).
Sajnos a bank már akkor nem tartott minket hitelképesnek így nem tudtuk újra megigényelni a hitelkeretet és felmondta a szerződést. Most tartunk ott, hogy kapott a cég a végrehajtótól egy levelet, hogy megindítja a végrehajtást vagy valami ilyesmi. önálló bírósági végrehajtó küldte. Jelen esetben egy 2 milliós tartozás (mert ugye a többit a hitel garancia átvállalta.) ez a papír szerint már 2,8millió + ktsgek.
Igazából sajnos a CHF miatt a lakásunkat is elvesztettük és most családnál élünk a két gyerkőccel együtt. Én közhasznúként dolgozom a feleségem pedig egy sima munkahelyen.
Gondolom legelső lépés, hogy a végrehajtó letiltja a fizetés 33%-t és ha többi összeget is szeretnék akkor ez felmegy 50% ig. Sajnos az igaz, hogy ha ezeket levonják akkor már a rezsire sem lesz elég a fizetésünk, de hát ezen már nem nagyon lehet változtatni gondlom. (biztosan nincs méltányosság a levonás tekintetében).
Igazából az volna a kérdésem, hogy jelenleg nem azon a címen lakunk ahová be vagyunk jelentkezve.
A vagyontárgyakat, hogyan foglalják le? (persze nem mintha lenne bármink is) Már kocsi sincs, mert azt is vitte a CHF.
Maximum az lehet megoldást, hogy a családtagommal kötök egy szerződést, hogy bebútorozott lakást vettünk ki tőle bérbe és semmi nem a mi tulajdonunk?
(de elvileg nem is tudja a végrehajtó, hogy hol lakunk)
Kérnék tanácsot, hogy mi tévő legyek?
Gondolom sajnos sokan vannak most hasonló helyzetben. :(
Bármi nemű információt szívesen fogadok!
THX!
Üdvözlöm.Az lenne a kérdésem,hogy egy ingatlanon lehet-e két végrehajtás?Van egy Magyar Telecom-os tartozásom,aminek a kifizetését addig halogattam,hogy végrehajtóhoz kerűlt az ügy.Sikerűlt velük megegyeznem a részletfizetésben,amit fizetek is,ez még 2013.junius-ig tart.A kérdésem az lenne,hogy mivel van hitelkártya tartozásom,ez egy Retro aktiv nevű Kft-nél van,Ők elindithatnak-e végrehajtást ugyanerre az ingatlanra amig ez nem rendeződik?Köszönöm a választ
Gondolom Suzuki Swift lehetett az autó pontos megnevezése.
10 éves hitel önerő nélkül?
Biztos lízing az, nem autóhitel?
Ki a tulajdonos a forgalmiban?
Az autó "tisztességes havi törlesztőjéhez" hozzátartozik a kamatkülönbözet is, amit negyedévente számol ki neked a bank. Ha havonta hozzáírná, akkor egyetértenél vele?
Ha nem teljesíted a szerződéses feltételeket, amiben valószínűleg ez a negyedéves számlázás is benne van, akkor bizony szerződést szegsz, és a bank felmondhatja a hitelszerződést.
Első körben vihetik az autót, és mivel az ilyet olcsóért szokták elárverezni, ezért valószínű hogy tartozásod is marad amit még be tud hajtani a bank bármely ingó vagyonodon, jövedelmeden, stb, tehát a lakást is árverezhetik, ha elég ügyesek! Ja, és azt is olcsón!
Szerintem inkább fizesd ki a kocsira amiben megállapodtatok, és akkor nem lesz baj.
Látom nem dúskálsz a pénzben, és pont az ilyenekkel szoktak a legjobban elbánni! :(((
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |