Munkavállalói rendes felmondás


gabi672 # 2017.08.26. 14:37

Majd hétfőn kiderül minden. Addig is köszönöm a válaszokat !
Az egész azzal kezdődött , hogy a munkahelyen most nagy fenn forgás van , és a főnököm is új kb 1 honapja és nem látja át a dolgokat és üvöltözött velem olyan dologért ami nem volt jogos, ezt többen hallották, de mivel féltik az állásukat így nem számíthatok a védelmükre. Remélem meg tudjuk majd beszélni a dolgokat! és el simul minden !

gabi672 # 2017.08.26. 14:25

Felmondás elektronikus úton történő továbbítása

Új és talán kevésbé ismert közlési módja a felmondásnak az elektronikus úton történő továbbítás. Értjük ezalatt a felmondások e-mailben, -hihetetlen esetben – SMS-ben, vagy akár közösségi oldalakon történő közlését. Furcsa, de mégis előfordult már a gyakorlatunkban. Ebben az esetben fontos kérdés lehet, vajon mikor számít közöltnek a felmondás a már említett felületeken.
Hogy szól a törvény? Közöltnek kell tekinteni az elektronikusan továbbított felmondást, ha az a címzett részére hozzáférhetővé válik. Írásbelinek kell tekinteni a felmondást, ha annak közlése a felmondásban foglalt információ változatlan visszaidézésére, valamint a nyilatkozattevő személyének és a felmondás megtétele időpontjának azonosítására alkalmas elektronikus dokumentumban történik.

Egy e-mail elméletileg megfelel a fenti követelményeknek, hiszen a küldemény a címzett részére hozzáférhetővé válik, és az írásbeliség szabálya is teljesül. Azonban ne feledjük, hogy a munkáltatónak, mint a felmondás átadójának kell bizonyítani, hogy a felmondást átvették, ami költséges és időigényes feladat lehet (bírói gyakorlat még nincs erre az esetre).

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.26. 14:18

Szerintem egyelőre el sem kezdődött a felmondási időd. Az emilben tett nyilatkozat érvénytelen.

gabi672 # 2017.08.26. 13:48

Köszönöm

munkavál # 2017.08.26. 13:44

gabi672! Ha belemégy a közös megegyezésbe akkor végkielégítést nem fogsz kapni azt már tudod, de azt nem, ha ők mondanak fel akkor kapsz Pl. öt évvel nyugdíj előtt dupla végkielégítést. A felmentési idő felét sem kell ledolgoznod, ha a felére nem a szakképesítésednek megfelelő munkakört adnak. Mond nekik hogy mentsenek fel mert te nem mondasz le a jogviszonyodról Kjt.30§ (vonatkozik rád) Vagy pedig közös megegyezés és kiszámolod, hogy jársz jobban.

gabi672 # 2017.08.26. 13:27

Ha aláírom, a közös megegyezést és bele írják hogy kifizetnek mindent ami jár akkor belemennék " de ezt kétlem mert nem nagyon szeretnek kifizetni semmit.
Tudom, hogy végkielégítés nem jár, evvel tisztában vagyok !
Ez egy közalkalmazotti jogviszonyom van.

gabi672 # 2017.08.26. 13:19

"hogy már meg van az utódom " aki minél előbb kezdene dolgozni ! de én nem szeretnék el esni a 30 napi felmondási időmtől és a keresetemtől és a táppénzemtől!
Határozatlan szerződésem van !
Ennyit közöltek velem!! egyenlőre de csak telefonon

nonolet # 2017.08.26. 13:07

...és mi is van abban a közös megegyezés ajánlatban?
Tudod egyáltalán?

gabi672 # 2017.08.26. 11:37

csak emailben küldtem el a rendes felmondásom , de nem válaszoltak rá írásban , leszeretném dolgozni a 30 napos felmondási időt, csak telefonon közölték hogy közös megegyezést irjam alá ! amit nem szeretnék! mert még egyszer irom leszeretném dolgozni a felmondási ídőmet!
Nem akarom alá írni a közös megegyezést !

drbjozsef # 2017.08.25. 04:56

Írásban szabályosan beadtad a felmondásodat? Átvetetted?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.24. 14:23

Tőlünk kérdezed, hogy mi a véleményed, és hogy mit szeretnél?!

gabi672 # 2017.08.24. 14:21

Segítséget kérnék!
Rendes felmondást adtam be a munkáltatónak, ami 30 nap felmondási időnek felel. Ezzel nincs semmi baj , de másnapra lebetegedtem és ezt jelentettem is, 2 napra rá felhívott a munkáltatom, hogy mikor tudok bemenni, hogy alá irjuk a közös megegyezést !
Mik a jogaim ilyenkor mit irjak és mit ne irjak alá?
Köszönöm a válaszokat!
Üdv:
gabriella672

wers # 2017.07.29. 18:27

Azt viszont nem szabad elfelejteni, ameddig a munkáltató nem mond fel, a munakvállalónak a munkát el kell végeznie. Ha a munkavállaló mond fel a felmondási idő alatt munkát kell végeznie.

Burn Out # 2017.07.29. 18:08

nem lesz nyoma

Zolibácsii # 2017.07.29. 17:40

Tehát azzal h azonnali hatályú felmondással kitesznek, lesz valami nyoma, amit a következő munkahelyem láthat? Valami munkakönyvről magyarázott, de úgy tudom olyan nincs már. Volt főnököm azt mondta csak ijesztgetés, hogy tudjanak szerezni helyettem addig mást, és a kollégámnak ne kelljen egyedül vinnie a munkát, amit eddig ketten csináltunk.

wers # 2017.07.29. 16:24

Na jó, nem mindig :)

Kovács_Béla_Sándor # 2017.07.29. 16:23

Nem is mindig én vagyok a gyorsabb. :P

wers # 2017.07.29. 15:57

KBS megint gyorsabb (vagy a net)

wers # 2017.07.29. 15:56

A munkáltatók, ritka kivételtől eltekintve, nem a Lelki Segélyszolgálat. Ezt ne várd tőlük. Azok után, hogy napokig minden bejelentés nélkül nem jelentél meg a munkahelyeden, mégsem egy azonali felmondással vártak, arra utal, elég jámbor lelkűek.
Hogy egy rendkívüli felmondás a munkáltató részéről hogyan hatna későbbi munahelyekre, innen nem tudható.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.07.29. 15:51

Mit tudnék tenni, hogy ne kelljen ott lennem?
Egyszerű: ne menj oda. Aztán lásd a következményeit.

Mi igaz ebből a fegyelmiből?
Valószínűleg semmi. De egy azonnali hatályú felmondásra máris okot adtál.

Zolibácsii # 2017.07.29. 13:43

Kedves Urak!
7 éve dolgozom egy cégnél, ahol mindenki elégedett velem, de egy lelki probléma miatt 8 napig igazolatlanul hiányoztam, majd bementem és közöltem, hogy fel szeretnék mondani, és ha lehet már be se jönnék. (új életet kezdeni, amibe az a lélekölő munka nem fér bele) Amire a főnököm közölte, hogy oké, akkor most minden úgy esz, ahogy én nem akarom. Tehát kötelez 30 na ledolgozására, és ha esetleg táppénzre mernék menni, akkor azonnal kirúg fegyelmivel, ami majd végigkísér a továbbiakban, mint "megbízhatatlan" embert. Tehát most 30 nap megalázásra számíthatok. Mit tudnék tenni, hogy ne kelljen ott lennem? Mi igaz ebből a fegyelmiből?

pazs # 2017.07.28. 08:01

Értem. Jósgömbje itt nincs senkinek, a legoptimistább nyilatkozat tőlem hangzott el, miszerint van esélyed (de figyelem, nem azt mondtam, hogy jó esélyed van), viszont perelned kell érte. Az meg legalább fél év (de simán lehet, hogy évek), nem biztos, hogy egyhavi fizetésért megéri, de te tudod. Az is lehet, hogy a munkáltatód fél a perektől és az első felszólításra kifizet inkább, de nem ismerjük a munkáltatódat.

Szóval semmiképpen sem szeretnélek pereskedésre biztatni, mert nekem ugyan nem fáj, ha neked ez időbe és pénzbe kerül, ráadásul nem is leszel pluszban a végén sem, de neked nem mindegy.

lacesz2 # 2017.07.28. 07:28

Ha nem akarok náluk dolgozni , akkor ne dolgozzam le a felmondási időt. Bennük fel sem merült ,hogy én esetleg ragaszkodnék a kifizetéshez. Szóban sem hangzott el.

pazs # 2017.07.28. 07:02

Látod, már ennyiből sem egyértelmű itt több jogász szerint sem, hogy van-e esélyed, jogszabályban nincs leírva, hogy kell érteni, amit leírtatok. Úgyhogy itt ennyire telik. Munkáltatódnak egyébként mi az álláspontja?

lacesz2 # 2017.07.28. 06:53

De eltekintett a letöltésétől és hozzájárult aláirással rögzitve. De mindegy, ahogy látom nem túl jó a szájiz a témával kapcsolatban. Nagyon köszönöm a segitséget Úraim! További Jó egészséget kivánok!