Tartozás behajtása rajtam - mire számíthatok?


ObudaFan # 2008.06.18. 14:16

A még meglévő ajándékot az ajándékozó visszakövetelheti annyiban, amennyiben arra létfenntartása érdekében szüksége van, és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti.
Ha a megajándékozott vagy vele együttélő hozzátartozója az ajándékozó vagy közeli hozzátartozója rovására súlyos jogsértést követ el, az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket.
Az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket akkor is, ha az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és e nélkül az ajándékozásra nem került volna sor.
Visszakövetelésnek nincs helye, amennyiben az ajándék vagy a helyébe lépett érték a jogsértés elkövetése időpontjában már nincs meg, továbbá ha az ajándékozó a sérelmet megbocsátotta; megbocsátásnak számít, ha az ajándékozó az ajándékot megfelelő ok nélkül hosszabb ideig nem követeli vissza.
A szokásos mértékű ajándék visszakövetelésének nincs helye.

Bűncselekmény nem valósult meg.

Amennyiben ebből per lenne, és a fenti 3 ok valamelyike megállna, akkor a perköltséggel nőne az összeg, ugyanakkor még 2-3 évig biztosan nem kellene fizetni. Emellett a részletfizetési kedvezményre is lenne esély.

ervin # 2008.06.19. 05:31

Köszönöm a tartalmas válaszokat!

ObudaFan # 2008.06.19. 18:36

Részemről nincs mit.

kimiranger # 2008.06.27. 15:09

Sziasztok!
Azt hiszem, ide lesz a jó, ha leírom a történetemet.Ha esetleg nem jó helyre írtam, akkor elnézést kérek!

Az állítólagos barátaim belerángattak egy olyan ügybe, aminek most igen súlyos következményei lettek. Felmerült egy gyors meggazdagodási lehetőség, amelynek a megvalósításához tőkére volt szükségünk. Egy hihető okkal álltak elő, hogy az ő nevükre mért nem lehet hitelt felvenni, így én voltam az egyetlen, akinek a nevére fel tudtuk venni. ( konkrétan 1.000.000 Ft) Részletesen elmagyarázták a folyamat lebonyolítását, amit ők már előre gondosan kiterveltek. Erre nincs ésszerű magyarázat, hogy hogyan mehettem bele ilyesmibe, talán csak az vezérelt, hogy mielőbb jelentős jövedelemre tehetek szert. Rendkívül meggyőzően elhitették velem, hogy semmiféle hátrányom nem lesz belőle, mert ők gondoskodnak róla, hogy be legyen fizetve az összeg.
Már utólag belátom, hogy mekkora hibát követtem el, ebből is látszik, hogy az ember a saját hibájából tanul…
A történet úgy szólt, hogy ők személyesen ismerték a pénzintézet kirendeltségének vezetőjét régebbről, a hitelfelvételt megelőző napokban személyesen beszéltek az illetővel, hogy milyen módon szeretnének pénzhez jutni. Elmondták neki, hogy megvan az emberük (én) akinek a nevére lesz a tranzakció. A kirendeltség vezetője annak ellenére, hogy már tisztában volt azzal, hogy én egy pontban sem felelek meg azoknak a feltételeknek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy hitelt folyósíthasson, (Szüleimmel élek, nincs a nevemen semmi, semmi vagyonnal nem rendelkezem, munkahelyem nincs) belement a dologba. A kirendeltség vezetőjével megállapodtak abban, hogy jogszerűnek tűnően ugyan, de valójában „feketén” megkötik a szerződést. Ahhoz hogy ez megvalósulhasson, 100. 000 Ft kenőpénzt ajánlottak fel a vezetőnek, amit ő el is fogadott.
Egyszóval létrejött a szerződés közöttük, nekem már csak később (a hitelfelvétel napján) alá kellett írnom a papírokat. Ezek után „társaim” közölték velem, hogy mindent elintéztek, nekem már csak alá kell írni. Felvilágosítottak hogy megvan a két kezes is, akiknek szintén csak alá kell írni.
A kirendeltség vezetője értesítette a „társaimat” hogy mikor jelenjünk meg.
Ezen a bizonyos napon összejött a társaság, megbeszéltük hogy ne legyen feltűnő, először a két kezes megy be egyedül, mondják hogy kit keresnek milyen ügyben, így is történt, eközben mi két utcával arrébb leparkoltunk a kocsival. Visszajöttek a kezesek, elmondták hogy minden rendben zajlott, aláírták. (Nem kért tőlük a személyigazolványon kívül semmilyen más okmányt, nem kérdezett tőlük semmit.)
Kis idő elteltével, hogy ne legyen feltűnő, én is egyedül bementem a hivatalba, mondtam hogy kit és milyen ügyben keresek, máris jött a vezető, tudták hogy ki vagyok, mit akarok és már be is hívott a magánirodájába. Tőlem is csak a személyigazolványt kérte, már készen várt a szerződés, csak az adataimmal kellett kiegészíteni, kinyomtatta és aláírtam.
Majd annyit fűzött hozzá, hogy lehetőleg ne hangoztassam ezt az ügyletet, mivel ekkora összeget kézpénzben azonnal át sem nyújthatott volna, és a részletfizetést sem csökkenthette volna ilyen kevés havi törlesztő részletre (kb. 70. 000 Ft/hó helyett 35. 000 Ft/hó). Ezután kisétáltam a pénzzel, beültem az autóba, ahol nyomban átnyújtottam a teljes összeget a „társaimnak”.
Az első 2 havi törlesztő részletet be is fizették, azonban a minap kaptam egy levelet az intézettől, hogy szíveskedjek 8 napon belül rendezni a legutóbbi 2 havi törlesztő részletet a jogi következmények elkerülése érdekében. Ekkor tudatosult bennem, mekkora hülyeséget követtem el, itt hagytak a pácban, próbáltam őket elérni, de teljesen eltűntek!
Ezen történet alapján szeretném a tanácsotokat kérni, hogy hogyan tudnék ebből a szorult helyzetből kikerülni, továbbá a legrosszabb esetben milyen jogi következményei lehetnek rám nézve!
Ha valami kérdés még felmerül Bennetek ez ügyben, nyugodtan kérdezzetek!

Várom mielőbbi válaszotokat!!!!

Előre is köszönöm szépen!

Immaculata (törölt felhasználó) # 2008.07.01. 08:24

Feljelentés csalás miatt? Igaz, te se vagy ártatlan...

Cintia # 2009.02.24. 11:49

Üdvözletem!
Az alábbi problémám lenne:
A párom a barátnőjétől 10hónapja költözött el,addig együtt éltek 7évet,van egy 6éves kislányuk,de a lakásába nem volt bejelentve.2005-ben már külön költöztek 2hónapra ezalatt a nő elindította a gyerektartási pert,és mire kijött a hivatalos végzés,már újra együtt éltek.
Mióta eljött tőle,folyamatosan fizeti a tartásdíjat.Nemrég jött egy bírósági végzés amely szerint azonnal behajtanak rajta 6havi gyerektartást,méghozzá 2007.10.hótól 2008.04.hóig(Ő követelt 3évet,de ennyit kapott meg).És ez az időszak az utolsó fél év mikor még együtt éltek.
Kérdésem:Milyen eséllyekkel tudná bizonyítani a bíróságnak,hogy együtt éltek,így mire kellene gyerektartást fizetnem?Tanúk vannak rá,hogy együtt éltek(az Óvónők tudják,a szomszédok is tisztában vannak vele mikor jött el az élettársától) Előre is Köszönettel.

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2009.02.24. 12:06

A tartásdíj fizetési kötelezettség független az élettársi kapcsolat fennállásától. A tartásdíj jogosultja a gyermek, nem az élettárs.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.02.24. 13:13

Nem egészen. A tartási kötelezettség független - viszont az együttélő szülő természetben teljesít, nem kell tartásdíjat fizetnie.

Azzal együtt nagy hiba volt nem kérni a tartásdíjra kötelezés megszüntetését.

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2009.02.24. 13:20

A Csjt. 69/D. §. (1) bek.: A tartásra kötelezett személy akkor is kötelezhető gyermektartásdíj fizetésére, ha a gyermek az ő háztartásában él ugyan, de tartásáról nem gondoskodik.

Cintia # 2009.03.10. 11:57

"SÜRGŐS"
Üdvözletem!
Már irtam egyszer a gyerektartás-behajtás ügyben,kaptam is válaszokat,annyit hozzátennék a párom nem "csak úgy együtt élt" az élettársával,hanem ugyanúgy vásárolt számlát fizetett stb(az Ő bankszámlájáról vonták le a fűtést és a villanyszámlát is)
Időközben léptünk és elmentünk a végrehajtóhoz aki beleegyezett a részletfizetésbe(sajnos csak szóban)-fizetésből való levonásba-és egyben fellebbeztünk a bíróságon amit el is fogadtak,az ügyvédnő is csodálkozott hogy mire kellene bármit fizetni.Már 3nap múlva ki is jött egy értesítés a bíróságról,hogy kivizsgálják az ügyet a bizonyítékok alapján.Ezzel együtt a párom fizetéséből nem vontak le semmit,vagyis úgy gondoltuk,hogy felfüggesztik a levonást a vizsgálat idejére.
Azonban a végrehajtótól jött tegnap egy újabb határozat ami szerint a személygépkocsira terhelve az elmaradt díjat,azonnal adjuk le a rendszámot az ügy kivizsgálásáig kivonják a forgalomból.
Az önkormányzatnál a hölgy annyit mondott "egyezkedjünk valahogy a végrehajtóval"(????!!!!(aki tudja milyenek a végrehajtók érti a problémát.A kocsi nekünk mindenképpen kell ráadásul belementünk a kifizetésbe mégis elveszik -ha átmenetileg is...-a kocsit?
Valakinek valami ötlet,hogy mit lehetne tenni? Nagyon köszönöm a tippeket!!

ObudaFan # 2009.03.10. 12:36

Az a baj, hogy annyira pontatlanul fogalmazol, hogy ember nem lesz, aki megmondja, hogy most mi is a helyzet. Kicsit próbáld meg pontosabban megfogalmazni, milyen határozatokat kaptál.

Cintia # 2009.03.10. 14:49

Az előzményeket egy korábbi üzenetben már leírtam-2009.02.24.-én.Ami azóta történt:

  • Először kaptunk egy határozatot az azonnali befizetésről amit maga a végrehajtó küldött.

Előtte semmilyen figyelmeztetés,felszólítás vagy más egyéb nem jött kizárólag ez a végzés,amiben az is benne volt,hogy a párom tulajdonában lévő személygépkocsit is lefoglalják,amíg az adósságot nem törleszti.
Ekkor a párom bement a végrehajtóhoz,és elmondta neki,hogy a volt élettárs arra az időszakra követeli a tatrozás behajtását amikor még együtt éltek-vagyis az utolsó két évre kérte de a bíróság csak hat hónapot tartott "jogosnak".A végrehajtó kifejtette hogy Őt ez nem érdekli,és szóban megállapodtak a párommal,hogy levonják a fizetéséből.

  • Ezek után elmentünk a bíróságra ahol beadtuk a fellebbezést,csatolva a bizonyítékokat arra vonatkozólag hogy együtt éltek,tartották el a gyereket(teszem hozzá a hölgy két másik,előző kapcsolatából született gyermeket is).Néhány napon belül jött egy értesítés a bíróságról,amiben az állt,hogy a benyújtott bizonyítékok alapján kivizsgálják az ügyet,és erről értesítik a végrehajtót is.
  • A párom múlt héten megkapta a fizetését amiből nem vontak le egy fillért sem,így megnyugodtunk,hogy amíg folyik a vizsgálat,nem lesz semmi levonás.
  • Ezzel szemben most kaptunk egy határozatot,ezt már a helyi önkormányzati irodából,hogy a párom vigye be a rendszámtáblát,és a forgalmit az ügy kivizsgálásának lezárásáig. Állítólag jelenleg annyit tehetünk,hogy vagy leadjuk a rendszámot,vagy a végrehajtóval "egyezkedni kell"-ezt javasolta az önkormányzatnál az ügyintéző hölgy.

Szabályos volt egyáltalán hogy a végrehajtó csak szóban egyezett meg a párommal a részletfizetésben?
Milyen módon tudnánk a vizsgálat lezárásáig "megtartani "az autót?
Köszönöm a választ,üdv

virag86 # 2009.03.14. 19:08

Hello!

Valaki segitsen !!!
Van összessen 5 mill Ft személyi kölcsönöm (nem fedezetes) több banknál nem tudom fizetni .
Több felis van mondva de amig van állásom addig mijen következményekre számithatok bérletiltáson kivül.
Előre is köszönöm a válaszokat!!!

Kovács_Béla_Sándor # 2009.03.14. 20:44

Ingatlan foglalása, ingóság foglalása, vagyoni értékű jogok foglalása, követelések foglalása...

virag86 # 2009.03.14. 21:17

Akkor ezeket bérletiltás mellett is megkaphatom
Hiába van munkahelyem?

monalisa1 # 2009.03.14. 21:32

Könnyebb rátenni a jelzálogot egy ingatlanra mint az adós "fillérnyi" munkabérével vacakolni...

Aztán ma még van munkahely, holnap esetleg meg már nincs - ezzel is számol a bank amikor a biztos jelzálog mellett dönt.

virag86 # 2009.03.14. 21:47

De semmi nincs a nevemen sem ingatlan sem autó semmi!
Akkor tv stb...?

Feri29 # 2009.03.14. 22:36

Ha semmi nincs a neveden, akkor csak a munkabérből letiltás marad.

Én nem hinném, hogy az ingó végrehajtás olyan gyakori lenne, ha pedig mégis arra kerül a sor, akkor azt kell igazolni, hogy a lefoglalt ingóságok más tulajdonában vannak.

monalisa1 # 2009.03.14. 22:40

Ha nincs semmi amit érdemleges lenne lefoglalni, akkor egyenlőre "fiókba" teszi a követelést, és ha lesz munkád akkor majd abból fogja elkezdeni havonként levonásba helyezni a tartozást - egálig. Illetőleg hozzájön még a tartozás kamata és a végrehajtó nem kevés munkadíja.

Ha egy végrehajtó "ügyes" akkor egy tartozás soha nem évül el, és ehhez nem kell mást tennie mint évente egy fizetésre felszólító levelet külden., az 5 év elévülés megszakad ill. újra indul.

Végül is akár a majdani nyugdíjból is lehetséges a tartozás rendezése...

Sajnos ez van.

Így jobb lenne részletfizetést kérni és valahogy elkezdeni fizetni a tartozást.

monalisa1 # 2009.03.14. 22:51

Ha valami csoda folytán rád szakadna az OTP - vagyis egy nagyobb összeghez jutnál, a végrehajtó lehet hogy 20-30%-ot elenged az adósságból egyösszegű tartozásrendezés esetén - alku tárgya.

Írtad: 5 M Ft ami nyomja a vállad (...), félő hogy az ma már 6-7 M Ft is lehet a devízaárfolyam változás miatt, valamint a bankok időközbeni egyoldalú kamatemelése - már ha devizaalapú a hiteltertozás. (Ha forintkölcsön akkor "csak" a bank önkényes kamatemelése ami emeli a tartozás mindenkori összegét.)

Az 5 millió forint mind el lett tapsolva? Mert hát nem kis pénzről van szó, ha esetleg lenne még belőle valamennyi..., az egyik-másik hiteltartozást bölcs dolog lenne rendezni ill. előtörleszteni.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.03.15. 08:00

Én nem hinném, hogy az ingó végrehajtás olyan gyakori lenne
Ki mondta, hogy gyakori? (Egyébként autót pl. szívesen foglal a végrehajtó.) A kérdés az volt, milyen következményekre számíthat.

Feri29 # 2009.03.15. 15:17

Én sem mondtam, hogy bárki is mondta volna.
Mindössze arra utaltam, hogy szerintem az nem egy reális veszély, hogy kimenjen végrehajtó lefoglalni a tv-t.

Egyjogász # 2009.03.16. 07:38

Az én praxisomban már fordult elő, hogy az adós berohant délelőtt kifizetni a tartozást, mert a végrehajtó délutánra tervezte az ingófoglalást, és az adós megíjedt, hogy aznap nem fogja látni a "Mounikasót". (Nem vicc!)

Vercsuka # 2009.04.03. 12:32

Tisztelt Fórumozók!
Segítségre lenne szükségem.2005.06.-2007.06. között már egy Faktoring cénél lévő banki tartozásomról lenne szó.Miután megkerestek az ügyintézővel megbeszéltem, hogy 2005-ben 7,2006.-ban 12, 2007.-ben pedig 5 csekket fognak postázni, amin a megállapított részletet fizetni tudom.Ez tulajdonképpen két ügy,A ill.B hitel.Az A hitelt még 2006 végén rendeztem, majd vártam,hogy küldik a hátralevő 5 csekket,de hiába.2007 januárjában folyamatosan, utána heti renszerességgel próbáltam őket telefonon, a Bankon keresztül ill.06.-ik hóban már faxon elérni,de hiába.Nem reagáltak a megkeresésre,végül feladtam és gondoltam majd jelentkeznek. Tegnap meg is jött a megszüntető határozat, rajta egy összeg.Sem a tőke sem a kamat nincs részletezve.Az lenne a kérdésem, hogy jogosan követelik-e 2007 óta a kamatot, mivel úgy gondolom, amellet, hogy maradt fenn tőketertozásom a határidőn túl ők is megszegték a megállapodást.
Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy milyen párhuzamot vont a nevem(Lakatos) és a szociális segély közt a telefonba.Hát ez vicc...
Előlre is köszönöm a segítséget!

Vercsuka # 2009.04.03. 12:35

Még csak egy dolog, hogy a rendezett A hitelemről a mai napig nem küldték meg a törlést.
Köszönöm.